Békés, 1904. (36. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-22 / 21. szám
1904. május 22. BÉKÉS 9 Ennivaló kedves kis apróság a kis Hajós Mariska. Öklömnyi kis primadonna-jelölt, csupa elevenség, tűz, bátorság és temperamentum, akinek fenomenális jövő áll még előtte. A kis primadonnajelöltet Bállá Miklós ismert poéta fedezte fel s azóta egymásután léptetik fel Budapesten és vidéken egyaránt, sikereit és habárait sok igen nagy primadonna is irigyelhetné. A lámpalázat nem ismeri s megfigyelő képessége, énektudása, előadási készsége 13 éves kis leánynál igazán bámulatos. Már megjelenésével tetszést keltett a közönség soraiban s Küry, Fedák, Komlóssy utánzatával frenetikus hatást tett. Különösen ügyes fellépése, táncza, színpadra területisége tetszettek nagyon. Taps persze volt bőven s egy szép csokrot is kapott a kis primadonna, aki még most ősszel megy szini tanodába, már előre megrakodva babérokkal. Ezalatt azonban szedelőzködött Eötvös Károly a főispáni páholyból a »Vajda« egyénisége iránti kíváncsiság tetőpontra hágott a közönségben. Csakhamar felrebbent a függöny s ott állott Eötvös Károly szónoki póz nélkül, a legtermészetesebb mindennapi élet módjára, épen csak hogy a kis selyem sipkát vette le a fejéről. Azután hozzákezdett elbeszéléséhez s mesemondó ajkairól szólt az érdékes mese tovább . . . tovább. Nem megcsinált körmönfont elbeszélés, hanem jóizü, magyaros mesélés, amelyre se nem készült, amelyet se előre le nem irt, csak egyszerűen elkezdett. Milyen sok lehet ennek az embernek a fejében, milyen sok mondanivalója lehet ennek! gondoltuk magunkban s szent áhítattal lestük a szót tőle. Berwald Fanny k. a. szívességéből, ki gyorsirászattal megörökítette az előadás egy részét, meg egyrészt emlékezetből hoztuk össze az alábbi érdekes előadást, mely a nagy Jókairól hozott intimus eredetiségeket, az Eötvös sajátságos eredeti gondolkozásmódjával, magas fejtegetésével, bölcsességével fűszerezve. Igazán sajnáltuk, mikor vége volt. Kis emlékek — a nagyról. Jókai Mórt nevezzük a nagynak. A legnagyobbnak. Mert hozzá hasonlítani nem tudunk senkit. Akihez hasonlót az Istenek jókedve teremthet talán, de eddig még nem teremtett. Édes apja Jókai József az 1830-dik évben halt meg sajátságos betegségben, amelyet az orvosok hörghurutnak neveznek. Ez a betegség gyakran megrohanta, ágyba döntötte és alig ötven és egynéhány éves korában sírba vitte. Ez annyiban érdekes, mert úgy látszik, mintha Jókai Mór is elörökölte volna atyjától ezt a betegséget. Mikor az orvosok felbonczolták, tüdejének alsó részén vették észre, hogy valamikor tüdő vészben szenvedett. Ő maga sohasem tudott erről. Pedig ezelőtt negyven esztendővel Jókai Mórt is megrohanta e betegség. Életének legszebb éveiben volt ekkor. Arcza elhalványodott és hiába fordult az orvosokhoz, azok nem tudtak rajta segíteni. Volt Jókainak egy sógora: Hurray József, akinek a felesége szintén Laborfalvy leány volt. Ez azt tanácsolta neki : menjen a Balaton tájára, annak a levegőjét szivja, annak a napja süssön rá és kezdje el ott az üdülést a tündér május havában. Jókai szót fogadott. Elment a Balaton tájára és megkedvelte a Balaton szép vidékét, olyannyira, hogy vett ott magának egy telket. Ez a telek kőből állott s nem termett azon semmi egyéb, mint — kő. Jókai szép nyári lakot építtetett ezen a kopár, terméketlen helyen. Azután ide vonult vissza feleségével s itt töltötte nyarait több, mint húsz esztendőn át. Itt betegsége elmúlt, tüdeje és életkedve újra egészséges lett. Ekkor hozzáfogott a munkássághoz s az itt kifejtett munkássága dicsősége lesz a magyar nemzetnek, mig magyar lesz a világon. Itt irta meg az „Arany ember“ czimü regényét. Az „arany ember“ az ő korában nem élt, hanem élt róla egy szóbeli hagyomány. Hogy jött arra a gondolatra, hogy ezt megírja és hogy kapott kedvet, hogy ezt olyan gyorsan megírja, mint amilyen gyorsan megszületett „Az arany ember“ ? Ez igy történt : Élt akkoriban valami Horn Ede nevű ember, aki először magyar volt, azután kiköltözött Francziaországba, ott franczia lett s pénzügyi tanulmányokkal foglalkozott. Később Belgiumba ment, ahol zsidóból felekezetnélkülivé vált. Ez a Horn Ede egy Ízben megtámadta Magyarországot, mint amely állam fizetésképtelen, adósságaiból nem csak a tőkét, de még annak kamatait sem tudja fizetni. Azután nemsokára visz- szatért Magyarországba és minden áron képviselő akart lenni, még pedig ellenzéki képviselő. 1871-ben volt ez, Jókai az ő végtelen szeretetével ölelte keblére Horn Ede hazánk fiát, megkísérelvén őt a parlament tagjává megválasztatni. Egymásután megfordult vele tizenegy helyen. Végre eljutottak Veszprémmegyébe, Pápára. A pápai kerület az egy furcsa kerület. Választói nem igen mennek 800 főnél többre. Ennek egyharmadrésze jó kálvinista, az jó 48-as, egyharmadrésze jó katholikus, az jó mameluk, egyharmadrésze pedig jó zsidó, ez egyik is, másik is. Jókai ezt a kerületet találta legalkalmasabbnak Horn Ede hazánk fia részére, talán éppen azért, hogy az se nem kálvinista, se nem pápista, se nem zsidó. Pápán lakott Jókainak egykori kedves tanára, Vály Ferencz, aki Komáromban tanította. Felesége Jókai Eszter volt s igy Jókainak sógora is volt ez a Vály Ferencz, aki a tudomány terén mindig az igazságot kereste és hirdette és aki a gyermekeket nem arra oktatta, hogy sokat tudjanak, hanem arra, hogy szeressék meg a tudást és mindenek előtt a hazát. Ezt az embert tették meg pártelnöknek, ami annyit is jelent, hogy főkortes. A korteskedésnek azután az lett a vége, hogy Horn Ede megbukott s maradt kifizetetlen választási költség vagy tízezer korona. A jelölt urnák nem lévén pénze, az egész adósság a pártelnök nyakába szakadt. Sorba jöttek hozzá pénzért: korcsmáros, tollkereskedő, zászlókereskedő, de Válynak nem volt annyi pénze, csupán egy kis házacskája, amely megérhetett ötezer koronát. Beperelték hat valamennyi bíróságnál, ahány ott a vidéken volt. Vály ekkor levelet irt Jókai Mórnak, a melyben elpanaszolja az ő nagy baját, amit a pártelnökséggel szerzett. Rám bíztátok — úgymond — a pártelnökséget. Megtettem. Rám bíztátok — úgymond levelében — hogy balpárt legyek. Megtettem. Rám bíztátok, hogy hirdessem a hazaszeretetet a választóknak. Hirdettem. Most ötezer forint választási költséget követelnek rajtam, aminek — tudom — az a következménye, hogy majd a vánkost kihúzzák a fejem alól. Jókai maga sem tudta, hol kellene pénzt venni, hogy az ő szeretett sógorát megmentse a végromlástól. Elhatározta azonban, hogy kifizeti az adósságot. Barátainak tanácsaira váltót irt alá s azzal boldogan állított be a „Pesti Hazai Első Takarékpénztár“-hoz, ahol Hajós József, az igazgató jóbarátja volt. A takarékpénztárnál azt mondták neki, hogy szívesen adnak pénzt, de előbb Írassa alá a váltót még valakivel. Jókai elment egy jóbarátjához, annak elmesélte a pápai választás históriáját s megkérte, Írná alá a váltót. — Szívesen barátom, neked mindent. Meg is kapta a pénzt, ki is fizetett mindenkit, kedves sógorát megmentette a tönkre jutástól. Nemsokára azután az a barátja, akiről az imént szó volt, felkereste Jókait és hasonló szívességre kérte fel. írjon alá egy ötezer forintos váltót. — Nagyon szivesen, barátom, ha csak ez kell. Barátja ezután többször megismételte ezt a kérést s Jókainak soha nem volt az ellen kifogása. Mindig szivesen irta nevét a váltókra. Egyszer kap egy csomó végzést. Ügyvédnek készült ugyan, de ügyvéd nem volt soha s olyan törvényszéki végzéseket életében sem látott. Megnézte az aláírásokat. Valamennyi ol- vashatlan. Fogta az egész csomót és beledobta a papírkosárba. Pár nap múlva három úri ember látogatta meg. Az első úgy beszélt, mintha ő volna a végrehajtó, a második, mintha ő volna a becsüs, a harmadik pedig az Írnok volt. Jókai azt gondolta magában, az ilyen emberek bizonyosan szegény emberek s adott hát mindegyiknek 5—5 forintot. A küldöttek beírták az 5—5 forintot a jegyzőkönyvbe s elmentek. Három nap múlva ismét megjelentek nála. Jókai nézte őket, mintha már látta volna az arczukat életében, de megint csak úgy tett, mint az első látogatás alkalmával, azzal a különbséggel, hogy most már csak 1—1 forintot adott nekik. Azok azt is szépen megköszönték s szó nélkül eltávoztak. Igaz, hogy az ügyvéd, aki a végrehajtást foganatosítani akarta, jól összeszidta őket s igy már harmadszor, midőn újólag beállítottak Jókaihoz csak ki kellett rukkolniok, hogy ők se többet, se kevesebbet nem követelnek, csupán harminczer forintot. Most már látta Jókai, hogy ezeket se 1 forinttal, se 5 forinttal nem lehet kielégíteni, de azt még sokkal jobban tudta, hogy nem lesz egyéb hátra, minthogy elárverezik a házát, mert ahol korcsmáros prókátor és végrehajtó összefognak, ott nagy baj van. Elment Balatonfüredre. Ez volt egy szép tavaszi napon. A Balaton partján volt. Eszébe jutott az „arany ember“ szóbeli hagyománya. Ott volt egy régi ház. Azt megtette az „arany ember“ házának s megírta az „Arany ember“-t. Azt a regényt, amelyhez fogható szép alig van a világirodalomban. Mikor a szőlőszemek kezdtek pirulni, akkorra készen lett a regény. S mikorra elárverezték volna a pesti házat, akkorra ebből a regényből megszerezte azt az összeget, amelyet ki kellett fizetnie — a barátjáért. Ez a története az „Arany ember“ megírásának. Az „Arany ember“-nek egyik legszebb részlete a balatoni rianás gyönyörű festői 1 »írása. Eötvös maga is irt erről egyik munkájában. Kérdezte Jókaitól, akit már ötven esztendő óta ismert, hogy: — Láttad-e te a rianást ? Mire ő azt mondotta j — Sohasem láttam, hanem Hurray sógorom beszélt róla. Előadó gyönyörűen fejtegeti az Írói fantázia erejét, amely Jókaiban bárkivel szemben behatóbban és erősebben működött. Remek fejtegetésben valóságos esztétikai tanulmányban részletezi, hogy mi az, ami az Írót költővé avatja. — Előadja, hogy miképpen fejlődik és történik a rianás. Tudjuk a mostani orosz—japán háborúból, hogy a Bajkál tó annyira befagy, hogy azon hadtestek vonulnak keresztül teljes felszereléssel. Erős telek alkalmával a Balaton, Veszprémtől Zaláig egyetlen jégtömeggé válik. Ő maga látott rajta egy sorban nyolczvan terhes szekeret átvonulni. És amikor a fagy tetőpontján van, ismeretlen természeti okokból egyszerre hirtelen a jég óriási robajjal ketté válik. A két jégtömeg között egy hézag alakul és aki a rianásba jut, az menthetetlenül elveszett. Itt pusztult el az a kalandor is, aki Jókai „Arany ember“-ében előfordul. Nem a magyar ember hazafias érzülete, nem elfogultság, hanem aki a regényirodaimat és pedig a franczia, az angol, az orosz és a német — de a németről ne beszéljünk, mert jó német regényíró és jó német regényirodalom nincsen —
