Békés, 1902 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1902-06-08 / 23. szám
Melléklet a „Békés“ ML 23-ik számához. A grófi pár az összes bucsusokról gondoskodott, kik ájtatosságakat végezvén, mindnyájan jó ebédet kaptak s a gyulai józsefvárosi fuvózene mellett vigan mulatoztak. Egyszóval ünnepe volt ez Dobozon mindenkinek, olyan ünnepe, mely méltó egy ily évszázadokra szóló alkotáshoz s melyet nem fog egyhamar feledni Doboz népe; hisz csaknem minden háznak volt vendége s az öröm felekezeti különbség nélkül általános volt. Megemlítjük, hogy a templom mellé sírbolt is épült, mely építészeti tekintetben erős konkurren- cziát csinál a templomnak, perfekt remekmű, úgy a ozélszerüség, mint a styl szempontjából kifogástalan, ide fognak hozatni — mint tudjuk — a mindeddig Gerlán nyugvó gróf Wenckbeim Rudolf volt dobozi nagybirtokos hamvai is. Elismeréssel adózunk Doboz község elöljáróságának s az ottani kath. hitközségnek, kik a rend fenntartása körül vállvetett buzgósággal, sikerrel működtek, ennek köszönhető, hogy a roppant kocsi és embertorlódás daczára semmi baleset nem történt s mindenki meg volt elégedve s egy szép ünnepély emlékével távozott. 2029—1902. Hivatalos hirdetés. Gyula városában az 1902. évre előirt III-ad osztályú kereseti adó és a nyilvános számadásra kötelezett egyletek adó kivetési lajstroma a kir. pénzügyigazgatóság által számvevőileg megvizsgáltatván, az 1883. évi XLIV. t.-cz. 16. §-a értelmében junius 9-tŐI 17-ig a városi adóhivatal helyiségében közszemlére kitéve tartatik. Azon adózók, akik eme lajstromban foglalt adónemmel, már a múlt évben meg voltak róva, a lajstrom közzétételének napját követő 15 nap alatt, akik pedig most első ízben lettek megróva, adójuknak könyvecskéjükbe történt bejegyzését követő 15 nap alatt felszólamlásukat hozzám adják be. Gyulán, 1902. junius 5-én. Dutkay Béla, 199 1 2 | polgarmaster. Tan ii g y. A békési polgári leányiskola növendékei múlt hó 28-án kiválóan sikerült tavaszi ünnepélyt rendeztek az uradalmi kertben, mely a békési közönség szép számban való részvételével vidám hangulatban éjfélig tartott. Főgimnáziumi köz- és érettségi vizsgálatok. A szarvasi főgimnázium közvizsgálatai junius 18-án fognak a díszteremben megtartatni. Az írásbeli érettségi vizsgálatok május hó 20., 21., 22., 28. és 24. napjain folytak le. Ezek sikerét megállapítja a junius 18-án délután 3 órától tartandó értekezlet. Ennek, valamint a szóbeli vizsgálatoknak is elnöke Veres József főesperes, mint püspöki megbízott. A kormány képviselője ez évben Markusovszky Sámuel, a pozsonyi ág. hitv. ev. lyczeum igazgatója lesz a vizsgálatokon. A szóbeli érettségihez járulni jogosultak vizsgálatot tesznek folyó hó 19., 20., 21. esetleg 23. napjain a tornacsarnokban. Majális. A szarvasi főgimnázium tanuló ifjúsága május hó 28-án tartotta meg szokásos tavaszi mulatságát az Erzsébet-ligetben. Szép tavaszi idő kedvezett a lelkes ifjúság mulatságának, melyen nemcsak Szarvas község intelligencziája vett részt nagy számmal, hanem a vidékről is sokan ráti- dultak át a diákok ünnepélyére. A diáksereg reggel 9 órakor zászlók alatt vonult ki a majális színhelyére, a délelőttöt társas játékokkal töltvén el. Délben közös lakomához ült a diáksereg, melyen a tanári karon kívül mintegy ötvenen vettek részt az ifjúság barátai közül. Az ebéd folyamán Haviár Dániel szép pohárköszöntőt mondott a gimnázium királyi kitüntetést nyert igazgatójára, Benka Gyulára. Ebéd után a disztornászok mutatványai, majd a külömböző versenyek folytak le nagy érdeklődés közepette. Este felé pedig megkezdődött a táncz, mely a késő éjjelig eltartott a legkedélyesebb hangulatban és csak reggel felé oszlott szét a közönség egy szép, kedves ünnepély kellemes emlékéve). H i p e k. Meghívó. A vármegye közművelődési pénzalapjából rendelkezésére bocsátott 1000 korona segélyösszegről alkotott szabályzat 7. § a alapján, a magyar nyelv sikeres tanításáért megállapított jutalomdijak odaadására alakított állandó bizottság folyó hó 8-án, vasárnap délelőtt 11 órakor a vármegyeház kistermében ülést tart, amelyre a bizottság tagjai tisztelettel meghivatnak. Gyulán, 1902. évi junius hó 4-én. Lukács György, elnök. Meghívó. Békésvármegye közművelődési egyesülete folyó hó 8-án, vasárnap d. e. 11 órakor a vármegyeháza kistermében igazgató-választmányi ülést, tart, amelyre a választmány tagjai tisztelettel méghivatnak. Gyulán, 1902. évi junius hó 4-én. Lukács György, elnök. — Tárgysorozat: Jelentés a szemléltető képek elárusitásáról. 2. Pénztárnoki jélentés. 3. Folyó ügyek. Megsemmisített árlejtés. A belügyminiszter a város képviselőtestületének a nyomtatványok szállítására vonatkozó határozatát megsemmisítette s utasította a várost uj árlejtés tartására. A gyulai állami tisztviselők mozgalma. Régi óhajtása a vármegye székhelyén lakó állami tisztviselőknek, hogy Gyulaváros a mostani lakbérosztályzatból magasabba helyeztessék át. Ez az óhajtás, úgy lehet, most valóra válik. A pénzügyminisztériumtól leirat érkezett, melyben adatokkal támogatott kimutatás felterjesztését kívánja a miniszter, hogy teljesen tájékozva legyen a gyulai viszonyokról. Ez a leirat adta meg az ösztönzést arra, hogy a tisztviselők köréből küldöttség keresse fel a főispánt, kérve jóakaratu közbenjárását a kormánynál. A küldöttség sorában Rezey Szilviusz tanfelügyelő vezetése alatt megjelentek: Somossy Zsigmond helyettes pénzügyigazgató, Haviár Lajos, Szarvassy Arzén állami főmérnökök, Balogh János törvényszéki irodaigazgató,. Kiss István pénzügy- igazgatÓBági számvizsgáló, Czobel Károly postafőnök és még többen. Lukács György főispán válaszában megígérte, hogy a mit a tisztviselők érdekében megtehet, azt úgy a pénzügyminiszternél, valamint a kormánynál készségesen megteszi, s örvendeni fog, ha a mozgalomnak sikere lesz. Nyugdíjazás és helyettesítés. Govrik István pusztaföldvári községi első jegyző, előrehaladt korára való tekintettel beadta nyugdíjaztatása iránti kérvényét, melyet legközelebb fog a községi jegyzői nyugdíjintézet igazgató választmánya tárgyalni; az orosházi járás fŐBzolgabirája a nyugdíjazás kérdésének elintézéséig Bakos Béla tótkomlósi jegyzőt helyettesítette Govrik István helyére. Feloszló egylet. A gyulai első temetkezésiegylet múlt hó 25-én Berthóty István hatósági megbízott részvételével tartott közgyűlésen elhatározta, hogy feloszlik. A közgyűlés egy 5 tagú bizottságot küldött ki az egylet követeléseinek behajtása s tartozásainak kiegyenlítése czéljából s elhatározta, hogy vagyonának esetleges maradványát Gyulaváros szegényalapja javára fordítja. A képviselőtestület folyó hó 9-én délelőtt 9 órakor a városháza nagytermében rendkívüli közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Pomucz Péter és kiskorú gyermekeivel az 1925/1. sorsz. házra vonatkozólag kötött adásvételi szerződés előterjesztése (ez ügyben folyó évi május 5-én tartott közgyűlésen lett ezen tárgy elintézése végett a mai napra kitűzve.) 2. A városi előfogatozás bérbeadá sára vonatkozólag megtartott árlejtésről felvett jegyzőkönyv, a pénzügyi szakosztály és a tanács véleményével. 3. Az újvárosi szénáskertnek házhelyekül leendő eladására vonatkozó jelentés. 5. Az árvaügyi szabályrendeletre vonatkozó belügyminis téri rendelet. 6. Kereskedelemügyi minister leirata a „Tanoncz Otthon“ segélyezése tárgyában. A gyulai kisrománvárosi temetkezési társulat, miután a február hóban megtartott tisztujitását alaki szabálytalanságok miatt a belügyminiszter megsemmisítette, vasárnap tartotta meg tisztújító közgyűlését a következő eredménynyel: Elnök lett Török Gábor, alelnök Borbély Mojsza, jegyző Kálló János, pénztárnok Hack Mátyás, ellenőr Prekup Illés, számvizsgálók Csikós István és Kolozsi József, választmányi tagok : Spitzer Márton, Borbély János, Marosán Mojsza, Drágán Mojsza, Rotár János, Purzsa Illés, Hack Mihály, Márkus Mojsza, Mány Illés, Oltyán Tódor, Purzsa Péter, Tarjányi János, Pettner József, Szeidler Mátyás, Titz István, Szikes András, Vrebiás Koszta, Magda Illés, Kálló György, Kohin János. A helyes alapokon szervezett egyesület uj tisztikara már meg is kezdette működését és arra törekszik, hogy ez az egylet ne jusson annyi sok társának szomorú sorsára, hanem helyes működéssel valósítsa meg Bzép czéljait. A gyulai kaszinó tagjai mindinkább jól érzik magukat uj otthonukban. Már elkészült a kaszinónak az árnyas Körös partra épített tágas terrassza is, amely kellemes nyári tartózkodási helyül fog szolgálni. A terraszt a jövő vasárnap pilseni sör mellett fogják a tagok kedélyes formaság közben átadni rendeltetésének. Megrovási kaland. A gyula—csabai országúton a vészéi hídnál valami szifon vagy zsilipmun- kálatok folynak most, egybekötve egy rozoga ven- déghiddal s a mellett 3—4 méteres nyaktörő kubik- gödrökkel, de oly különösen, hogy inkább nevezhető a helyzet kelepczének, mely az éjjeli utast verembe csalja. Éjjeli őrnek, vagy lámpának itt persze hire sincs, s az utas egészen szabadon választhat, hogy kocsijával a mély mederbe, avagy a kubikgödi'ökben törje-e ki a nyakát, a mi annál könnyebben megeshetik, mert a gyulai fiakereknek mindnek van ugyan lámpája, de hétből csak kettőnek van gyertyája. Mondja aztán valaki az idegennek, hogy nem vagyunk Ázsiában! Nyár van. Rendőri tudósitónk azzal a hírrel jött haza a rendőrségtől, hogy az eseményi jegyzék, melyet Bessenyei biztos nagy ambiczióval és rond- pennával vezet, üres, vagyis a héten nem történt semmi, se verekedés, se lopás. A 28 fokos meleg ellankasztotta a betörési, lopási és veszekedési kedvet. A szedő gyerek azzal a szomorú hírrel jött vissza a kézirat hiányában „álló“ nyomdába, hogy egyik munkatárstól sem hozott kéziratot. Az egyik alszik, a másik fürdeni ment, a harmadik talán nincsen Gyulán, szóval a Panama tökéletes. A jó szerkesztő ilyenkor előveszi az ollót és a vidéki lapokat s a publikumnak vasárnap meg kell tudni, hogy Endrődön egy veszett eb 3 disznót és egy gyereket megmart, akit természetesen a Pasteur- intézetbe szállítottak, (ezt egyik riperter se felejti el az ilyen birek végéről) továbbá, hogy fürdés áldozata lett Öcsödön Kelemen Péter és társai, kik is a kubikgödrökbe fúltak, valamint hogy Sámsonban leégett a Kovács János 600 forintra biztosított tanyája. — Egy szóval mikor ezek a jelenségek észlelhetők, akkor az „idős“ riporter is megírhatja, hogy nyár van, jegyezheti, hogy árnyékban és melegben hány fokot mond Celsius, hangulatosan irhát az uszodáról, a térzenéről és szidhatja a várost, a miért nem locsoltatja a poroa-utczákat. Az emberiség 70 százaléka szalmakalap alól szemléli a világot i szalmakalap alatt máskép gondolkozik a fej, mint ozilinderben. Egy szó mint száz, nyár van, meleg van, por van s ilyenkor még az újságnak is megbocsájtják, ha nincs benne semmi.- Térzene. Megkezdődött a héten a gyulai nyári szezon egyetlen szórakozása, a népkerti térzene. A zenét a Rácz Tóni törekvő zenekara szolgáltatja és pedig hetenkint kétszer: szerdán délután 6 órától 8 óráig és szombaton este 8 órától 10 óráig. A térzene költségeire hatóságilag igazolt gyüjtőiveket a közönség pártolásába ajánljuk. Ebből az alkalomból lehetetlen meg nem emlékeznünk két fontos hiányról, mely a népkerti sétáktól elveszi a publikum kedvét. Az egyik az, hogy nem gyújtják fel a kert közepén levő négyes ivlámpát, a másik az, hogy nem locsolják a kertet estefelé. Mindkettőn könnyen lehet segíteni, csak egy kis jóakarat kellene hozzá. Esküvők. Frailer István sütőmester, köztiszteletben álló polgártársunk szép és kedves leányát, Mariskát junius 2-án vezette oltárhoz Marik dámuel orosházi járásbirósági Írnok. — Ugyanaznap esküdött örök hűséget Heilinger János ifjú szabómester is kedves arájának, Implom Tercsinek, néhai Implom János leányának. — Néhai Ungváry Albert volt gyulai lakos Nagykátán lakó özvegye Deimel Gizella szép és kedves leányát Dr. Deimel Sándor megyéi főjegyző unokahugát Ungváry Margitot e hó 1-én vezette oltárhoz Kosztolányi Imre tápió-szelei ál- lamvasuti tisztviselő. Házasság. A gyulai aranyifjuság egyik általános kedveltségnek örvendő tagja Farkas Lajos, gyulai folyammérnök, e hó 3-án vezette oltárhoz a gyulai ev. ref. templomban előkelő nászközönség jelenlétében özv. Kövér Lászlóné Behczey Izabella szép és bájos leányát Mariannet. Az esketési szertartást Domby Lajos ev. ref. lelkész végezte megható szép beszédet intézvén az uj párhoz, amelynek hosszantartó zavartalan boldogságot kívánunk. Halálozás. Egy fiatal asszony szomorú halála keltett Gyulán általános részvétet. Sinszky Ferencz vármegyei árvaszéki ülnök ifjú felesége, férjének mérhetlen fájdalmára folyó hó 3-án meghalt. A fiatal asszony férjével 4 év előtt került Gyulára, a hol csakhamar gyilkos kór támadta meg és őrölte napról-napra szervezetét. Három éven át csodálatos megadással tűrte szenvedését, melyektől végre megváltotta őt a halál. Temetése szerdán délután nagy részvét mellett ment végbe s megjelent azon a vármegye egész tisztikara, a mely részvéte jeléül koszorút is helyezett az elhunyt ravatalára. A gyászháznál és a sírnál Dombi Lajos lelkész mondott szép imákat és az „Erkel Ferencz“ dalkör énekelt megindító gyászdalokat. A lesújtott férj a következő gyászjelentést adta ki: Sinszky Ferencz megyei árvaszéki ülnök mint bánatos férj úgy a maga, mint a kiterjedt nagyszámú rokonság nevében fájdalmas szívvel tudatja, hogy a felejthetetlen hitves, szerető testvér, rokon és barátnő Sinszky Ferenczné szül. nyirbogáti Bogáthy Malvin élete 29-ik, boldog házasságának 8-ik évében 3 évig tartott súlyos szenvedés után folyó hó 3 án meghalt. A sokat szenvedett hamvak folyó évi junius hó 5-én dél u. 4 és fél órakor fognak az ev. ref. egyház szertartása szerint felette tartandó rövid ima után Virág- utcza 1302. szám alatti lakásáról az ev. ref. sir- kertben örök nyugalomra helyeztetni. Gyulán, 1902. junius hó 4 én. Legyen alvása csendes, ébredése dicső, emléke áldott. Halálozás. A városnak egyik tisztes, régi iparos polgára Felföldy Lipót kötélgyártó mester folyó hó 4-én reggel 8 órakor hirtelen meghalt. Régóta gyöngélkedett ugyan, de fekvő beteg nem volt. Szerdán reggel a piaczra volt menendő s a kápol natéren hirtelen összerogyott és alig pár percznyi szenvedés után halott volt. A tragikus halál nagy megdöbbenést és igazi részvétet keltett széles körökben, ahol a jóravaló derék embert ösmerték és szerették. A halálesetről kiadott családi gyászjelentés a következő: Özv. Felföldi Lipótné szül. Danszky Katalin, fia Sándor, nevelt fia Danszky Károly és neje Gyulafi Juliánná és gyermekeik, mostoha testvér: özv, Németi Istvánná, valamint számos rokonai szomorodott szívvel tudatják a felejthetetlen jó férj, apa, nagyapa, sógor és jóbarát Felföldy Lipótnak életének 68-ik, boldog házasságuk 40-ik évében folyó hó 4-én, reggeli 8 órakor történt gyászos elhunytát. A megboldogultnak földi maradványai folyó évi junius hó 5-én, délután 4 órakor fognak a helybeli róm. hath, egyház szertartása szerint a Szentháromság temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Áldás és béke lengjen porai felett! A gyulai építő iparosok termelő- és hitelszövetkezete. Ez a fiatal szövetkezet már bontogatja szárnyait s erősen halad a kitűzött czél felé. A héten lenjárt Gyulán Gaul Károly az ipartechno- logiai muzeum igazgatója, mint a kereskedelmi miniszter küldöttje, hogy gépműhely telep berendezése tekintetében értekezzék. Dr. Fábry Sándor elnök egybehívta a szövetkezeti igazgatóságot, a melyen a legbehatóbb eszmecsere tárgyát képezte a telep létesítése s berendezésének módozatai. A megállapodás abban történt, hogy a gyulai villanytelep közelében állíttatnék fel a gépműhely és szárító telep, mely a kőműveseken kívül az összes építő iparosoknak, köztük az ácsok termelő munkáinak és közmühely telepéül fog szolgálni. Ezen terv mielőbb valóra is fog válni s ez iparosaink haladását is jelenti. A békési ev. ref. egyházmegyének esperesi teendői vitelére — mint azt lapunk múlt heti számában megírtuk — Garzó Gyula gyomai ev. ref. lelkész kéretett fel. — Garzó Gyula azonban az egyházmegye őszinte sajnálatára, a helyettesítést, rongált egészségi körülményeire való tekintettol nem fogadta el, amint az esperesi tisztre, — melyre pedig csaknem egyhangú megválasztása biztosítva lett volna — sem vállalkozik. Ennek következtében az esperesi helyettesítéssel mint Garzó Gyula utáni legrangidősebb tanács bíró Dombi Lajos gyulai ev. ref. lelkész bízatott meg, aki a megtisztelő, de oagy fáradsággal és súlyos kötelezettségekkel járó egyházi — s miután anemzetiségi végvidéki, nevezetesen Temes, Krassó-Szörény és Torontál vármegyék református hitközségei is az egyházmegye kötelékében vannak — magyar nemzeti s hazafiul szempontból is kiváló fontosságú megbízatást elfogadta, s hivatalos működését már meg is kezdette. Az egyházmegye különben feledhetlen nagy emlékű esperese Szabó János halála következtében még e hó folyamán közgyűlést fog tartani, mely az elárvult esperesi szék betöltése fölött intézkedni fog. Páva Alfonz. É vek előtt nagy feltűnést keltett a Békéscsabán állomásozó mérnökkari tiszt, Páva Alfonznak esete, a kit egy nő feljelentésé folytán, házassági ígéret megszegése miatt a haditörvényszék rangjának elvesztésére ítélt. Most Temesvárról jelentik, hogy a lefokozott tisztnek, aki Páva nyugalmazott altábornagynak a fia,' sikerült pőrének megújítását kieszközölni, rangját ismét visszanyerte és jelenleg a krakkói katonai építési hivatalnál működik. Úgy hallatszik, hogy Páva Alfonz sor sának szerencsés változását a király kegyének köszönheti. Eljegyzés. Reisz Emil csökmői törekvő ifjú szobafestő iparos eljegyezte Finkelstein Lajos iparos polgártársunk szép leányát Szerénát. Halászati társulat. Szarvason a halásztelek — kákafoki érdekeltség 438 hold vizterület okszerű kihasználására halászati társulattá alakult. A társulat elnökévé Léderer Rudolf, Békésszentandrás község közbirtokosságának elnöke, igazgatójává pedig Sziráczki János szarvasi ügyvéd választatott meg. Füzesgyarmati küldöttség a öldmivelésügyi miniszternél. Füzesgyarmatról kedden délelőtt küldöttség járt fenn a földmivelésügyi minisztériumban, hogy a Berettyó szabályozási ártéri kulcs megváltoztatása dolgában átadják felebbezésüket Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszternek, a békésvármegyei alispánnak ez ügyben hozott sérelmes végzése ellen. A küldöttségben, melyet Hentaller Lajos Gyoma képviselője vezetett a miniszter elé, Fejér László jegyző, Erdős István bíró és Borsodi Géza vettek részt. Szerencsétlenség a püspök fogadásánál Szent- andráson. Csütörtökön délután nagy szerencsétlenség történt. Többen kocsikon mentek Radnay Farkas püspök elé, a ki délután l/l2 5 órakor jött Szarvasról. Pontovics Vincze szentandrási gazdaember negyedmagával a saját kocsiján vett részt a menetben. Visszajövet, a kocsija kissé hátramaradt. Egy kanyarulatnál a lovak hirtelen megvadultak s oly szerencsétlenül ragadták magukkal a kocsit, hogy az a gátról lefordult, a rajta ülők kiborultak, kik közül Aszódi Elek a gát mellé esett s rögtön szörnyet halt, a fogat tulajdonosa súlyosan megsebesült s a többiek is kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek. Aszódit pénteken délután temették a lakosság óriási részvéte mellett. A sebesülteket családjaik körében ápolják. Marólúgot ivott. Uhljár Erzsébet, Uhljár János pusztacsákói béres leánya, május 23-án Csorváson, hol Számek Sámuelnek szolgálatában volt, a feletti elkeseredésében, hogy atyja őt nem szenvedhette s ha haza is ment, alig szóllott hozzá, — marólúgot ivott. Gazdája midőn észrevette a leány tettét, nyomban orvost hivatott, majd haza vitette szüleihez Csákóra, hol mérhetlen kínok között a múlt hó 29-én kiszenvedett. A gyulai kötött és szövött iparárugyár részvénytársaság eddigi művezetője állásából kilépvén, a vállalat igazgatósága helyébe az ország egyik legjobb hírnévnek örvendő szakemberét, Vadas Mártont, a váczi kötött-szövött árugyárnak 13 éven át volt műszaki vezetőjét nyerte meg a gyár élére; a gyár műszaki vezetésében bekövetkezett ezen személyváltozás a legszebb reményre nyújt kilátást, mert Vadas Márton nemcsak a tulajdonképeni gyártás, hanem a bevásárlás és a kész áru eladása terén is elismert szaktekintély, kinek működése párosulva az igazgatóság lelkiismeretes, odaadó törekvéseivel, városunk ezen úgy is szép jövővel kecsegtető ipartelepét mihamarabb a legnagyobb virágzásba fogja juttatni. Zászlószentelés Békésen. Junius 1-én tartotta a békési iparos dalkör uj zászlójának felszentelését (nagyszabású ünnepségek közepette. A zászló, mely gróf Wenckheim Dénesné, mint zászlóanya ajándéka, aranyszálakkal áttört nehéz fehér selyem és igen értékes, reggel 9 órakor a róm. kath. templomban szenteltetett fel, hol is Széles Elek segédlelkéBz mondott szép alkalmi beszédet. Az ünnepély fényét nagyban emelte mintegy 60 koszorús lány festői csoportja. Zásziószentelés után diszgyülés volt az ipartestület házában, hol elvileg elhatároztatott a megyei dalárszövetség létesítése. Délután 4 órakor folytatólag a zászlószegek beverése volt a népligetben. A felvonulást az akkorra megérkezett gyulai és csabai iparos dalkörök árvalányhajas bokrétáé kalapjaikkal még festőibbé tették s nagy néptömeg volt jelen a társadalom minden rétegéből. Itt dr. báró Drechsel Gyula és Popovics Elek g. kél. lelkész mondottak hazafias beszédeket, utóbbi különös tetszés mellett hévvel és lendülettel; közben a jelen volt dalárdák énekeltek. A békési dalkör karmesterének „Eskü“ czimü szerzeményét, a csabaiak Them Károly „Dalünnep“-ét, majd programmon kívül a gyulaiak Huber „Nemzeti zászlóját“ adták elő. Az esti hangversenyre a díszes bérbáz szorongásig megtelt. A programúi ugyan némi változást szenvedett. A békési és csabai dalkörök egymás után nagyszámú taggal vonultak az emelvényre, szabatos szép előadással és színezéssel énekeltek; általános kívánatra a gyulai dalkör is fellépett a „Búza közé“ czimü dalt, ismétlésül Erkel „Honvéd takarodóját adva elő, feltűnést keltvén bassusainak és kivált tenorjának első kvalitásával. A hangversenyt sikerült tánczvigalom követte. Gyászeset. A kiterjedt és köztiszteletben álló Ursziny családot ujabbi gyászeset érte. Mint részvéttel értesülünk, Ursziny Béla borziki földbirtokos, a békés és csanádvármegyei társadalom általánosan kedvelt, munkás tagja, e hó 30-án Budapesten, hosszas szenvedés után elhalálozott. A boldogult hült tetemeit csütörtökön a székesfővárosban megáldották és délután 3 órakor Békéscsabán a Szcchenyi-liget melletti tóm, kath. temetőben lévő családi kápolnábon temették el nagy részvét mellett. Meghalt a fia miatt. Győri Dávid jómódú gyomai gazdától egyik fia folytonosan a „jussát“ követelte. A vérmes embert rendkívül boszantotta az időelőtti követelés s nem teljesítette fia akaratát. A héten a fiú újra előállt követelésével, ami Győri Dávidot olyan dühbe hozta, hogy hirtelen felindulásában szél érte. A szerencsétlen embert nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára. Halálra hurczolták a lovak. Bereczky Sándor 15 éves békési szolgalegény, szombaton gazdája Bereozky Mihály mezőberényi lakos után, ki kocsin hajtatott, két darab három éves csikót vezetett kötőféken. Á fiú a két kötőféket összekötötte és hurok módjára a nyakára akasztotta. A békési ut bejárójánál a két csikó valamitől megijedt, megbokrosodott, futásaak eredt s a szerencsétlen Bereozkyt m ntegy háromszáz méter távolságra magukkal hurczolták 1 annyira összerugdosták, hogy mire a lovakat megállítani sikerült, a szerencsétlen fiatal ember súlyos sérülések következtében nemsokára meghalt. Vizbefult. Vasárnap a csaba-gerendási tanyákról több fiaial legény ment Csorvásra, hogy Radnay püspök bevonulását láthassák. Azoban sokáig kellett várniok a várakozás ideje alatt a Csorvás melletti vizzel telt homokbányában megfürdöttek. Koritár János 19 éves legény fürdés közben egyszerre csak segélyért kezdett kiabálni s mielőtt a többiek segélyére mehettek volna, a mély vizbeu elmerült és belefult. Társai ijedten szaladtak a városba: se-