Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-10-08 / 41. szám
41-ik szám Gyula, 1882. október 8-áxi I. évfolyam f----—1 Sz erkesztőség: Belváros 6o-ik szám, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre .. .. Félévre ........... •• 2 „ 50 >» Évnegyedre .. •• i » 25 „ Egyes szám ára 10 kr. . Ja BÉKÉS. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HETILAP,-A. SPOET-CLTJB HIVATALOS HZÖZHÖ3SrT2"H. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: Jantsovits Emil. Fömimkatárs: Oláh György. f--------------^ Ki adó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér sora 10 Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang Dipól Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. A kiállításról. Örömmel vettlik tudomásul a békésmegyei gazdasági egyletnek amaz elhatározását, hogy f. évben az állat kiállítással, és tenyószdijjak kiosztásával kapcsolatban, termény, gyümölcs, dohány, méhészeti, gazdasági gép és mezőgazdasággal közvetlen kapcsolatban levő kézmii iparczik- kek kiállítását fogja rendezni. Jól esett velünk együtt minden más, a közgazdászati viszonyok iránt érdeklődőknek eme tény, mert egy ily kiállításnak, ha előre kiszámított életelvek szerint, s mentői több egyén közreműködésével történnek, minden esetre jótékony hatása van a mi népünkre, mert alkalma van sok mindent összehasonlítani, régi jót megtartani, czélszerütlent magától ellökni, czélszerünek mutatkozó jó dolgokat kellő próbák után átvenni, meghonosítani s a mi legfőbb rövid időn sok gyakorlati dolgot tanulni és igy a jövőre nézve okulni ! Nálunk is már közmondás : „Jobb a régi mindenben !“ És a mi legeredetibb, a mi népünk nem is igen szeret semmi ujitást, ha még egyszer oly czélszerü is, mert ő úgy látta apjától, nagyapjától ! Igen sokak szerint, még ma is jobb Váradra fatengelyii kocsin menni, mint vasúton ! Miért ? mert nekik úgy tetszik ! E csökönyös szokásokkal szemben bátorkodunk mély tisztelettel, s a legmelegebb emberbaráti szeretettel kérdezni, hogy miért nem ragaszkodunk akkor egy úttal őseink nemes egyszerűségéhez, és a mai korinál jobb erkölcseihez, ha a jelen korból a mi rossz átvettük, a mi jó attól — fájdalom — idegenkedünk ? Valóban eljött az ideje, hogy az ily furcsa világnézet saját súlya alatt romba dűljön, s helyet adjon ama practicus felfogásnak, mely nélkül mai nap existen- tiáról szó sem lehet! Megváltjuk, az ily kiállításokra annál nagyobb súlyt fektetünk, mert ezt tartjuk Gyulának, a gyulai Turad-aloncirLafe és a gyulai várnak keletkezése. — Felolvastatott Gyulán, szept. 18. 1882. — (Folytatás.) Első dolog tehát kikutatni körülbelül, mikor került Gyula a Losonczyak kezére. — Elöljáróban megjegyezzük, hogy a 1 -osonczy nagynevű és hazánk történetében oly nagy hírre vergődött család, nem békés- vagy za- rándmegyei, nem is körös-marosközi, hanem nógrádmegyei, de csakhamar Erdélybe is elágazó család volt. Ennélfogva e helyt ősi birtokéi család nem is lehetett. Később azonban a Körös-Marosköz keleti részének leghatalmasabb birtokosai közé tartoztak, mert az övék volt Pankota, Boros-Jenö és Dézna, sőt egy ideig Gyula is tartozékaikkal együtt. E nagy- terjedelmü uradalmakhoz ők a XIV. század végén jutottak. Hogy mikép, arra a hazai történet felel meg. Zsigmond ugyanis a Horvátinak és Palisnyai János által élesztett zanépünk legkitűnőbb gyakorlati élet iskolájának, ezt tartjuk buzdító eszközül arra, hogy a látottak és hallottak hatása után ama nemes verseny fejlődjék, melyből bármelyik társadalmi osztály számára csak hasznos gyümölcsök teremhetnek. Midőn lapunk t. olvasóit, Gyula város n. é. közönségét saját jól felfogott érdekében a kiállításon mentői nagyobb és szebb számban leendő megjelenésre fel kérnők : egyúttal szivünkből üdvözöljük úgy a nemes irányú gazdasági egyletet, mint a városunkba örömmel várt és szi- vesen fogadott kedves vendégeket! Az ég áldása lebegjen minden oly eszme felett, a mely legalább egy porszemet visz amaz oszlophoz, melyre e van felirva : „Közgazdászatunk emelése !a Üdvözöljük a békésmegyei egylet által rendezett gyulai állat,- termény,- háziipar és gazdasági iparműkiállitást! A vértanuk emlékezete. (1882. okt. 6-án.) Aradváros közönsége tegnapelőtt, mint évtizedek óta mindannyiszor, méltó kegyelettel ünnepelte a nagy nemzeti gyásznak, az Aradvárá- ban 1849. okt. 6-án kivégzett tizenhárom szabadsághős tábornok halálának évfordulóját. Arad város lelkes polgársága méltó bizományosa a nemzet fájdalmának, mely bár nem ünnepélyes országos gyászban nyilvánul, a mint kellene nyilvánulnia, de a szivek mélyében 33 év óta e napon mindig megújul. A gyászünnepély meghatóan folyt le. A minoriták temploma zsúfolásig megtelt áhitatos közönséggel. A templom bejárata gyász-trapperiá- val volt díszítve s előtte az aradi önkéntes tüz- oltókar képezett sorfalat. Az oltár előtt számos fekete és fehér viaszgyertyától körítve állott a gyászravatal, rajta koszorúk és virágok, egy hon- vódcsákó s egy táblán e szavak : 1849. okt. 6. A gyászszertartást öt mínoritarandü áldozár segédkezése mellett Jánosi Döme rendházfőnök végezte. 11 órakor a jelenvoltak a tűzoltó- és gyer- mekzenekavok által játszott gyászindulak hangjai mellett hosszú menetben vonultak a ráczvároson keresztül a vértanuk kivégeztetósi helyét jelző varok, a királynék elfogatása után, jővén hazánkba, a magyar királyi trón elfoglalására, drága volt a jó tanács, de még a fegyveres segítség is. Azok közt, kik Zsigmond mellett a Horváthiak ellen felléptek, a Garayak után mindjárt a l.osonczyak tették a legtöbb szolgálatot az uj királynak. | Zsigmond nem is volt háladatlan sem a Garayak, sem a Loson- ezyak iránt. Még be sem volt végezve a Hor- váthiakkal folytatott háború Zsigmond már adományokat tesz a Losonczyaknak. így tudomásunk van Zsigmond királynak egy, 1387. február 27-én kelt okleveléről, melyben l.o- sonczy István és 1 .ászló Szörényi bánokat Pánkot a várával jutalmazza.2) Ismét egy másikról, melylyel előbbi adományát megújítva a két testvérnek adja a pankotai és déznai várakat 1387. junius 2-án. 3) Hogy Gyulát is ekkor kapta az említettekkel rokon, de már idősebb Losonczy László erdélyi vajda szintén oklevéllel bizonyíthatjuk. Nem más ez, mint a váradi káptalannak 1387. junius 21-én kelt le vele, melyben bizonyságot tesz arról, hogy az aradi prépost és az aradi káptalan Szentkirály és Simánd máskép Apás nevű 1 irtokainak el') Horváth. Magyarország történelme. 2-ik kiadás. 11. k. 195. 301. 11. ■) Pesty : A Szörényi bánság története I. k. 265. 1. a) ü. a. ü. 0. rőemlékhez, hol a honvédegylet tagjai tartották k lenn a rendet. k A közönség elhelyezkedése után a tanító- 1 képezdei dalkör Kölesei himnuszát énekelte el, u mire a gyászünnepélyt tulajdonképpen rendező t aradi houvédegylet nevében annak elnöke Hets g János a hazafiui érzés őszinte hevével rövid beszédet intézett a kegyeletes gyülekezethez. Fel- emlité, miszerint az aradi honvédegyletnek, a sza- badságharcz rokkant maradványainak jutott a szomorú kötelesség, hogy a hős martyrok gyásznapjának emlékét most már 33-or felevenitsék; de ha körülnézuek úgymond s látják Arad város lelkes közönségét, kik 33 éven át mindig s ez évben is önként ily nagy számban jelentek meg, hogy a kegyelet adóját lerójják, ha látják, hogy a kik évek hosszú során át, előbb mint gyermekek szüleik karján zarándokoltak a kegyelet szent helyére, most mint edzett férfiak, vagy gyengéd, lelkes anyák gyermekeiket vezetik ide, 1 leikeikbe csepegtetik a honszeretet szent nialasztját, ismét megitjodik a régi bajnokok lelke, mert elérni reményük azt. a miért a hősök életükkel áldoztak: nemzetünk nagyságát, hazánk szabadságát. Utána mély csend között Sümeghi Kálmán az „Arad és vidéke“ szerkesztője lépett az emlékkőhöz vezető lépcső legfelsőbb fokára s a következő emlék beszédet tartotta: Tisztelt gyülekezet! Harminczbárom éve, hogy ezen a helyen nemzetünk nagy tragédiájának megrázó, de fönsé- ges utolsó fölvouása bevógeztetett. Harminczhárom éve hogy Magyarország tizenhárom hős férfia itt e rónaságon vértanúhalált szenvedett csak azért, mert küzdöttek hazájuk szsbadságáért és függetlenségéért. Harminczhárom éve, hogy ezeket a rögöket, melyekhez áhítattal és kegyelettel zarándokoltunk ki most, a nemzet Golgothájává avatta az a ki- lencz bitófa, melyeket itt vert földbe a zsarnokság, hogy meggyalázza rajtunk azokat, kiknek dicsősége örök, mint a halhatatlanság, végtelen, mint az idő, melyuek futó homokja sok emberi nagy munkát eltemethet, de ezt a szent helyet és ennek emlék soha 1 Harminczhárom év! Mily rövid idő, rém is egészen egy emberöltő és mégis mi fiatalabbak csak mint valami megrendítő szinjátékot olvassuk ama nagy napok történeteit, melyeket oly keserves és oly lesújtó csalódással kellelt bevógeznie annak a nemzetnek, mely már addig annyiszor megbünkődte a múltat és a jövendőt. Minő feltűnő ellentétnek kell lenni a mai adományozását Zsigmond királynak megtiltá, az említett Losonczy testvéreket és Losonczy László vajdát pedig e birtokok elfoglalásától eltiltá. 4) Szentkirály és Simánd máskép Apás közül ez utóbbi a gyulai uradalom kiegészítő része volt, a mint ezt Zsigmond 1403-ki adománylevele kétségtelenné teszi.5) A ki Simándot kapta, az kapta az egész gyulai uradalmat mert Simánd a gyulai uradalommal járt mint rész. Mivel tehát Losonczy László 1387-ben kapta Simándot és akkor igtatta be magát — mert az aradi káptalan tiltakozása, mint rendesen történt, már a beiktatás után, de a törvényes határidő (1 hónap) alatt kelt — világos, hogy ugyanő az egész gyulai uradalmat 1387- ben kapta és abba a junius 21-ét megelőző 30 nap valamelyikén, vagyis a május 22-től junius 21-ig tartott időközben beigtattatott. Sőt csaknem az igtatás napját is képesek vagyunk meghatározni, mert fönmaradt a vajda Losonczy Lászlónak egy levele, mely 1387. május 28-án, tehát ép a kitűzött időközben „G y ulán“ kelt.6) Az előbbiek után nem szabad kételkednünk, hogy a keltezés „Gyula“ helye, a mi békés*) Fábián i Aradvármegye leírása. Buda. 1835. 153.1. 6) Müncheni oklevél másolatok. 9, 10. sz. sz. e) Fábián i. m. 248 1. kor s ama nagy napok között, mennyire vissza kellett esnünk a legfönségesebb eszmék küzdelmeitől a mindennapi torzsalkodások poros országújára, hogy ez a pár évtized oly messzeesőnek tűnik föl előttünk, hogy a szabadságharcz legnagyobb eseményei a mai kor gyermekei előtt csak mint valami bús legendák hangzanak. Nagyot változtak azóta az idők. Velük az erkölcsök és az emberek. Az a kor, melyben most élünk, egészen más arczolatu, mint volt e szent hantok alatt nyngvó martyrok kora. Az ellentét annyira elütő a kettő között, hogy visszarepülve az emlékezet szárnyain a letűnt múlt fenséges világába, — a inig e rendkívüli idők nagyságát a megihletett lélek csodálatával bámuljuk, önkénytelenül éreznünk kell, mennyire törpék, minő kicsiuyek, rniDŐ hétköznapiak a mai kor nagy emberei. Az az igazi „nagy idők nagy emberek“ tizede volt. Az ész, erő és a szent akarat hatalmas kora, melyben a legszentebb eszmékért, a népek szabadságáért és nemzetünk kijátszott jogaiért küzdöttenek legjobbjaink. Az a kor melyben a hagyományok és előjogok sötét éjjelén a szellem fényes napja diadalmaskodott, és a nemzetek életében fölvirradt a szabadság, egyonlőség és a testvériség hajnala. Az a kor, melyben a titokzatos erők érintésére: „Föltámadt a tenger A népek tengere.* és ijesztve eget-főldet, szilaj hullámokat vetett ré- rnitő ereje . .. mikor félre kellett állaniok a kis- lelküekuek, kik kétkedni tudtak a jövő felett, mikor a bátorságot szülő hit, hogy „egy erős istenség őrzi gondosan a magyar nemzetet“ ezrek és ezrek lelkében foltámadt és Kárpátoktól Adriáig viszhangra kelt a költő áhitatos vallomása, bogy „Él még a magyarok istene, hazánkat Átölelve tartja atyai keze.“ Nem múló szál maláng ; isteni eszme, égi tűz volt az, ami a magyar szivekben akkor fellángolt. Nem tűnő álmok, puszta ábrándok biu kergeté- seért támadt föl, mint ogy ember a haza, de eljöttének az idők, mikor fölmerült előtte a nagy kérdés: „rabok legyünk, vagy szabadok?!“ A nemzet fiai megértették, hogy „itt az idő, válasszatok!“ Sajgó keservvel átérezték, hogy ősapáink, kik szabadon éltek-haltak, szolgafőld- ban nem nyughatnak; lázas hittel remélették, hogy a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez, és hogy mit rákentek a századok, lemossák a gyalázatot. . . És ez a keserv, ez a remény keltette föl szivünkben a szent fogadalmat, hogy megyei Gyulánk, május 28-a pedig azt a napot jelzi, melynek táján a vajda uj uradalmába való beigtatását várva, Gyulán tartózkodott. (Folyt, köv.) Német thypusok. Blankenburg október 1. A „nagy“ nemzet apró fiaival akarok foglalkozni. Lehető hű képét akarom rajzolni egy pár alaknak, melylyel közel három évi ittlétem ideje alatt közebbi vagy távolabbi érintkezésbe jöttem Ez szolgáljon staffage-ul ama apró képeknek, melyeket koronkiut e lapok hasábjain bemutattam. Felül kezdem: a fejedelemnél. Daliás alak, ideálja a német férfiszépségnek. Piros arezszín, világos szőke haj és ugyanolyan hegyesre kifent bajusz. Van-e német hölgy, ki e bájaknak ellenállhatna? Ha délezeg paripáján székvárosa utczáin végig nyargal, minden fogékony nőkebel megdobban. Ő fensége határozott lovagias hajlamokkal bir. A német birodalmi egység eszméje kevesebb vonzerőt látszik rája gyakorolni, mint saját országa szépei. Elárasztja őket figyelme s kegye minden jeleivel; megosztja közöttük szivét, de mert a legjobb akarat melleti sem képes mindegyik iránt igazságos lenni, nem ritkán a félté keuység ördögét költi fel az érzékenyebb szivekben,
