Békés Megyei Hírlap, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-05 / 207. szám

2005. SZEPTEMBER 5., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Gyarmat szereti fiatal lelkészeit ünnepség Baráth János beiktatására több százan látogattak el Baráth János és felesége, Baráth Andrea egy esztendeje szolgál Füzesgyarmaton. KITÜNTETETT Sokrétű a bírósági munka Még sohasem volt annyi egyházi vezető és refor­mátus lelkész egyszerre a füzesgyarmati templom­ban, mint a napokban, amikor Baráth János he­lyi lelkész beiktatási ün­nepségét tartották. A fia­tal lelkész egy esztendeje feleségével költözött a kö­rös-sárréti városba, ahol igazi otthonra találtak. Magyari Barna Baráth János és felesége, Baráth Andrea tavaly augusztus óta szolgálja a Füzesgyarmati Refor­mátus Egyházközséget. Abban, hogy akkor lelkészi szolgálatuk színhelyéül ezt a körös-sárréti várost választották, jelentős sze­repe volt a füzesgyarmati szár­mazású Nagy László püspök­helyettesnek is. Baráth János Kisvárdán szü­letett 1980-ban. Tizennégy éves koráig Gyulaházán, az első ma­gyar űrhajós, Farkas Bertalan szülőfalujában nevelkedett, majd Sárospatakon érettségi­zett. Baráth Andrea Éles And­rea néven Vásárosnaményban született, szintén 1980-ban. Gyermekkorát Rohodon töltöt­A Békés Megyei Vállalkozási Övezet Szolgáltató Kht.-t közö­sen működtető, 22 körös-sárréti és békés-bihari település együtt kívánja megoldani az állati hul­lák kezelését. A témában pénte­ken Vésztőn tanácskoztak az érintett polgármesterek. Az ese­ményen a kht. tagsága 100 szá­zalékban képviseltette magát.- Ez a tény azt bizonyítja, hogy ha közösek és fontosak az érdekek, akkor az mindenkit érdekel. Márpedig ez a téma az önkormányzatok kötelező fei­te, és Mátészalkán érettségizett. Mindketten a sárospataki teoló­gián folytatták tanulmányaikat, ahol nemcsak egy évfolyamra jártak, hanem egy padban is ül­tek. Kapcsolatuk hamarosan szerelemmé nemesült, két éve pedig már házasok. Papi tanulmányaik befejezése után mindketten a monori nagy­templomban szolgáltak segéd­lelkészként. Ezt követően a Ti­szántúli Református Egyházke­rület Püspöki Hivatala ajánlotta figyelmükbe Füzesgyarmatot. Baráth János és felesége is úgy véli: befogadta őket Füzes­gyarmat. A körös-sárréti várost igazi otthonuknak érzik, s úgy vélik, jó döntést hoztak akkor, amikor szolgálatuk helyszínéül Gyarmatot választották. Nem­csak őket kedvelik a helybéliek, hanem ők is nagyon megszeret­ték a füzesgyarmati embereket. A beiktatási ünnepségen Baráth János falujának, Gyula­házának és felesége falujának, Rohodnak a lelkipásztora is, több más egyházi vezető mellett jelen volt. A világi személyisé­gek között pedig a beiktatási ünnepségen Várkonyi Imre pol­gármester és Vígh Ilona ország- gyűlési képviselő személyesen gratulált Baráth Jánosnak. adatai között az egyik legfonto­sabb — hangoztatta Kaszai Já­nos, Vésztő polgármestere. A két térség együtt pályázik mintegy 1 milliárd forint érté­kű projekt megvalósítására, amelynek keretében Szeghal­mon és Sarkadon hütőházat lé­tesítenek az állati hullák gyűj­tésére. A polgármesterek meg­szavazták a pályázat beadását, ám a konkrét műszaki tarta­lommal kapcsolatban két héten belül még további egyeztetések várhatók. ■ (i) Kárpátaljáról is Az ünnepi istentiszteleten igé­vel szolgált Nagy László, Füzesgyarmat szülötte és dísz­polgára, a Tiszántúli Reformá­tus Egyházkerület főjegyzője. Baráth László beiktatását Sza­bó Endre, a Békési Reformá­tus Egyházmegye esperese vé­gezte. Majd a beiktatott lel­kész tartott szolgálatot Az egyházi köszöntők soraiban az ország egész területéről vol­tak lelkipásztorok. Sőt kárpát­aljai lelkész is eljött Gyarmat­ra, hogy a frissen beiktatott Baráth Jánost köszöntse. Kertészsziget és Bucsa intéz­ményi társulást hozott létre a két község oktatási intézmé­nyeinek közös működtetésére. Az új intézmény neve, amely most szeptember elsejével ala­kult meg, Bucsai II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskola és Óvoda. A bucsai székhelyű oktatási intézménynek a kertészszigeti iskola és óvoda kihelyezett ta­gozataként működik. Tehát a gyermekek továbbra is hely­ben tanulnak, nem kell átjárni­uk a szomszédos településre. A Kétszáz hittanos- Füzesgyarmaton az utóbbi egy évben megélénkült a gyülekezeti élet Ez leginkább a hittanosok számában mutatkozik meg. Az elmúlt tanévben körülbelül 200 gyermek igényelte a hittanokta­tást Az istentiszteletek látoga­tottsága is növekszik, akárcsak az egyházunk által végzett ke- resztelések, esküvők és temeté­sek száma A város vezetésével jó kapcsolatot alakítottunk ki, mindenben támogatják elképze­léseinket Ez is hozzájárult ah­hoz, hogy a hitélet felpezsdült - hangoztatta Baráth János. társulás révén viszont plusz tá­mogatásra jogosult az intéz­mény. Kláricz Jánosné, Kertészsziget polgármestere érdeklődésünkre elmondta: az a tény, hogy Bucsával létesítettek intézményi társulást, a közétkeztetést is érinti. Korábban a kertészszigeti óvodába és az iskolába a füzesgyarmati napközis konyhá­ról szállították az ételt. Mostan­tól viszont az óvodásoknak és az iskolásoknak is Bucsáról érke­zik a meleg étel. ■ (i) szent istván király napja, államalapításunk ünne­pe alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemke­reszt Bronz Fokozata ki­tüntetést vehette át Bu­dapesten Kiss imréné, a Békés Megyei Bíróság tisztviselője. — Bíróságon 1969 óta dolgo­zom. Először a Gyulai Városi Bíróságon dolgoztam 17 évig, majd 1986. szeptember elsejé­től felkerültem a Békés Megyei Bíróságra. Büntető ügyszak­ban dolgoztam, most egészségi okok miatt ideiglenesen más munkakört látok el. A megyei bírósági elnöki hivatal munká­jához kapcsolódva például or­vosi beutalásokkal, anyag-, szerkiadásokkal foglalkozom.- Mit gondol, miért kapta a magas kitüntetést?- Feltételezem, hogy a mun­Én csak egy gyenge, halk hang vagyok a nagy segélykiáltás­ban. Székely testvéreink nagy bajban vannak! Borzalmas, megdöbbentő képek jutottak el a képernyőkön keresztül a nagy pusztításról, Székely­udvarhelyről és vidékéről A szé­kely anyaváros és környékének lakói most felénk fordulnak, kedves hazánkfiai. Tüdőm, hogy itthon is ezernyi sebből, bajtól vérzik a hon, a nemzet De ők a mieink, segítsünk raj­tuk! Az anyaváros lakóinak az ár által megcsúfolt, sok közös tönkrement érték fáj (aki vala­ha járt Székelyudvarhelyen, az láthatta az ottani szépségeket), amikből meg kellene menteni, amit lehet, újjá kellene teremte­ni A Székelyföld e gyönyörű vi­dékének, a falvaknak az elpusz­tult házak, gazdaságok, álla­tok, termés elvesztése a nagy tragédiája. És akkor nem szól­tam még az elpusztult emberi életekről, akik örökre pótolha­tatlanok családjaiknak és a fo­gyó székelységnek is. Minden támogatás azt mutatja a balsor­sukban, hogy az anyaország kám, az itt töl­tött éveim alap­ján. A kitünte­tést augusztus 22-én vehettem át az Országos Igazságszolgál­tatási Tanács Hivatalában, dr. Petrétei József igazságügyi mi­nisztertől. A kitüntetésnek na­gyon örültem, meglepett- Hogyan került bírósági pá­lyára?- Hallottam róla. Amikor elvé­geztem a gyors- és gépíróiskolát, írásban jelentkeztem az akkori járási bíróságnál. Megtetszett ez a világ. Ez az első munkahe­lyem, és remélem, az utolsó is. Szeretem az itteni munkahelyi légkört, a munkatársaim össze­tartóak, segítőkészek. A bírósági munka nagyon változatos: sokfé­le ember jár ide, az ügyek is sok­rétűek. Minden előfordulhat, ami a világon van. Nem unatko­zom egy percig sem. ■ Sz. M. szeleteiével az övéi felé fordul az elszakítottságban is. Bibliai sza­vakkal kérve„az Özvegyasszony két fillére” is jót tesz. Nem a se­gítség nagysága számít, hanem a minél gyorsabb támogatás. Szeretve tisztelt népemet itt, az Alfáidon, de mindenhol, ahová eljut segélykiáltásunk, arra ké­rem, ideszakadt székely lelkész­ként, hogy nyissa meg áldoza­tos szívét, és minden olyan szer­vezetet, civil szerveződést, egy­házat támogasson, amelyik Székelyudvarhely és környéke megsegítésére siete megpróbáló órákban, időszakban. Ha vala­ki úgy gondolja, hogy a mi kez­deményezésünkhöz csatlako­zik, akkor támogatását küldje a következő számlaszámra: Szeg halom és Vidéke Takarékszövet­kezet Füzesgyarmati Fiókja, számlaszám: 54000052­15009304 vagy az egyházköz­ség címére: Unitárius Egyház- község, 5525 Füzesgyarmat, Széchenyi u. 77. m Balázsi László unitárius lelkész, a Ma­gyarországi Unitárius Egyház püspökhelyettes-főjegyzője Egymilliárdos projekt megvalósítására pályáznak állati hullák Két térség, egy cél Közoktatásra társult a két sárréti község étkeztetés Bucsáról hoznak ebédet OLVASÓINK ÍRJAK \ Segítsünk Székelyföldön! Csák István negyedszázada hivatásos vadász CSÁK ISTVÁN, a füzesgyarmati önkormányzat műszaki iro­davezetője már 25 éve hi­vatásos va­dász. - Hatéves lehettem, amikor édesapám lovas szán­nal először elvitt vadászni. Negyedszázada vadászvizsgát tettem, s azóta ez a fő hobbim. Ha örülök, azért jó vadászni, ha bánatom van, akkor pedig feledteti a problémát. Mára már szinte valamennyi hazai vadból volt zsákmányom, s az országnak csaknem az összes vidékén vadásztam, (i) E M B E EK Ö Z E L B E N Bartis Márton képviselő immár több évtizede zenél Dankó Béla segített lányának a füzetek csomagolásában BARTIS MÁR­TON szeghalmi önkormányzati képviselő kis­gyermekkora óta zenél -Még alsó ta­gozatos kisdiák voltam, amikor nagynénémtől kaptam egy gyer­mekharmonikát. Akkor ezzel a hangszerrel kezdtem a zenélést A katonaságnál gitárra váltottam, majd a szintetizátorra tértem át Lakodalmakban ma már csak rit­kán zenélek, de baráti összjöve- teleken, rendezvényeken gyak­ran játszom. A szintetizátor mel­lett sokszor a gitárt is használom — mondta Bartis Márton, (i) JgjkDANKÓ BÉLA, JpfHfin Kondoros pol- j gármestere ” -*• m ' augusztus utolsó napjai­ban kislányá­val, Dórával együtt szorgalmasan csoma­golta az iskolai füzeteket, tan­könyveket. A tanszerek egy ré­szét is együtt vásárolták meg. A polgármester, hivatalos el­foglaltsága miatt, nem tudott ott lenni a tanévnyitó ünnep­ségen. Annak azonban nagyon örült, hogy negyedik osztályos kislánya ugyanolyan izgalom­mal várta az iskolakezdést, mint az első osztályban, (j) Szűcs István Komlósról napi száz kilométert autózik SZŰCS ISTVÁN, a kondorosi polgármesteri hivatal műsza­ki osztályának vezetője Tót­komlóson la­kik, onnan jár autóval munka­helyére. Ez napi száz kilomé­ternyi, majdnem két órányi autóutat jelent. Gyökerei, csa­ládja Tótkomlóshoz köti, ezért nem is szeretne Kondorosra költözni. Mint mondja, az uta­zás arra is jó, hogy közben át­gondolja, milyen teendők vár­ják aznap a hivatalban. A visszaúton pedig már az ottho­ni dolgok foglalkoztatják, (j) Jobban oda kell figyelni a város peremterületeire sport Több helyi fiatalt a csapatba Nagyobb hangsúlyt kell fek­tetni Békés peremterületei­nek fejlesztésére - jelentette ki Izsó Gábor, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség ön- kormányzati képviselője a pártszervezet pénteki sajtótá­jékoztatóján. A helyi politi­kus visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint po­litikai tőkét kíván kovácsolni a belvízhelyzetből. Hangsú­lyozta, csak a meglévő hiá­nyosságra kívánja felhívni a figyelmet. Ennek kapcsán úgy vélekedett, a külső város­részekben elhanyagoltabbak az utak, a járdák, és a csator­nákat is rendbe kell tenni. Izsó Gábor szólt arról is, hogy büszkék a város NB-I-be visszajutott férfi kézilabda­csapatára. Nem értett ugyan­akkor egyet azzal, hogy a gár­da keretében mindössze két békési nevelésű játékos talál­ható.- Jó példát mutatna a tele­pülés diákjai számára, ha több helyi fiatal szerepelhet­ne a csapatban - érvelt a kép­viselő. ■ (h) * i 1 I >

Next

/
Oldalképek
Tartalom