Békés Megyei Hírlap, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-25 / 147. szám
8 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 25., SZOMBAT GAZDASÁGI TÜKÖR Termelési tapasztalatok homokhát Vidékfejlesztés a hétköznapokban - ez lesz a témája annak az előadásban, amelyet Nagyné Czanka Valéria, a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa tart június 30-án, csütörtökön fél 10-kor a Homokháti célprogram keretében. A rendezvény helyszíne ezúttal Ásotthalom lesz, a Fenyő Panzió, amely a bajai út ásotthalmi leágazásánál található. Farkas Mátyás helyi gazda a termelési tapasztalatait adja közre (cirok, energiafű, facélia, homoki lucerna, köles, legelőrozs, mohar, szöszösbükköny, szu- dáni fű, gyep). Konzultáció után megtekintik a mintaterületeket is. Az érdeklődők a szervező Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara 76/481- 335-ös telefonján jelezhetik részvételi szándékukat. Kiírták az uniós gabonatendereket szubvenció Az Európai Unió pénteken megerősítette, hogy meghirdették 3 millió tonna szubvencionált gabona exportcélú tenderét, illetve több mint 2 millió tonna intervenciós gabona EU-n kívüli országoknak 2005/06- ban történő eladási tenderét. Az EU egyben meghirdette közel 800 ezer tonna intervenciós raktárokban tárolt kukorica eladásának, illetve fél millió tonna intervenciós gabonának a szárazság sújtotta Spanyolországnak történő értékesítését. Az EU-n kívüli intervenciós gabonaeladási tender listáján szerepel Magyarország 500 ezer tonna búzával, az EU piacára történő eladási listán 500 ezer tonna kukoricával, a Spanyolországnak történő eladási listán pedig 200 ezer tonna gabonával, illetve 100 ezer tonna kukoricával. Szükséges a cukorreform? eu-szabályozás Magyarország egyetért a cukorreform szükségességével - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Csak a reform végrehajtásával biztosítható a termelés és fogyasztás egyensúlya, a termelés hosszú távú fennmaradása, a nemzetközi követelményeknek való megfele- * lés - olvasható a tárca közleményében. A tárca ezzel az Európai Bizottság által szerdán nyilvánosságra hozott cukor termékpálya szabályozás átalakítására vonatkozó javaslataira reagált. Magyarország álláspontja szerint a reformot több lépcsőben, átmenet biztosítása mellett kell megvalósítani. Az Európai Bizottság cukorpiaci reformjavaslatát Magyarország számára kedvezőtlennek nevezte Koczka Zoltán, a Cukor Terméktanács titkára. Nagy késésben a rendszer és a pénz Lassúbbak a munkafolyamatok, amióta a tárca élén új, „menedzser típusú” miniszter áll. Ezt a megállapítást az FVM Vidékfejlesztési Főosztályának osztályvezetője tette a Bács-Kiskun megyei Ballószögön, ahol a Homokháti célprogram rendezvényén tartott előadást a minap. A tájba illő állattartást (pl. az Alföldön a mangalica sertést) is a környezetgazdálkodási alap támogatja. A. Tóth Sándor TAR FERENC elő- % adása kapcsán | a mezőgazda- £ sági miniszter azon kijelentéséről is szó esett a fórumon, mely szerint bűn volt bevezetni az agrárkörnyezet-gazdálkodási rendszert, mert az olyan bonyolult. Az előadó és a hallgatóság egyetértett abban, hogy attól még jó lehet a rendszer, ha a miniszter nem érti is, csak működtetni kellene. Egyébként Tar Ferenc az agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatásokkal kapcsolatos aktuális tudnivalókról tájékoztatta a résztvevőket. Nagy késésben van a pályázati rendszer és a támogatások kifizetése. Az osztályvezető értesülése szerint a pályázatok pontozásához szükséges szoftverek 1-2 hét múlva állnak a Mezőgazda- sági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) rendelkezésére, amely jelenleg még a feldolgozással foglalkozik. A pontozás után következik majd a pályázatok rangsorolása. Sajnos az MVH- nál kevés az emberi és a számítógépes kapacitás Is a rengeteg munkához, a többféle jogcímre beérkező pályázatok párhuzamos feldolgozásához. A Vidék- fejlesztési Főosztály már 2004 elején jelezte a tárcának, hogy az agrárkörnyezet-gazdálkodási pályázaü lehetőség iránt nagy érdeklődésre kell számítani, de ezt figyelmen kívül hagyták. Nem kevesebb, mint 37 ezer pályázat futott be az agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatásra. (Ennek lényege, leegyszerűsítve, hogy a termelő vállalja: tevékenységét úgy folytatja, hogy azzal elősegíti a természeti környezet értékeinek megóvását, esetleges gyarapítását.) 2003ban a nemzeti agrárkörnyezetvédelmi programban a pályázatok száma ennek csak a töredéke volt. Eredetileg 21 milliárd forint volt a támogatási keret, azonban ez 19 milliárdra csökkent. Ismeretes, hogy az FVM 2004 végén Brüsszelben kezdeményezte 14 milliárd forint átcsoportosítását a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv keretösszegéből közvetlen kifizetésekre, amelyeket - véletlenül vagy szándékosan - nem terveztek be a 2005-ös költségvetésbe. Brüsz- szel végül 10 milliárdot engedélyezett, ezen belül 2 milliárddal csökkentve az agrárkörnyezet- gazdálkodási támogatás keretösszegét. Egyben rosszallását is kifejezte a magyar kezdeményezés miatt s tudatta: ilyenekkel a jövőben nem kíván foglalkozni, mindennek az eredeti rendszer szerint kell lezajlania. Tar Ferenc szerint az MVH június legvégére ígéri a pályázatok megyénkénti feldolgozását, ha a - már tavaly kifizetett- szoftverek is „úgy akarják”. Azután a 19 milliárdos forrás erejéig július közepére meghatározzák a nyertesek, illetve az elutasítandók körét. A határozatok meghozatalával párhuzamosan megkezdődik a kifizetés, de a pénz leginkább augusztusban várható. Ezt a nyertesek 5 százalékának ellenőrzése követi. Az ellenőrzést Tar Ferenc - az idő előrehaladta miatt- komolytalannak nevezte. Felhívta a figyelmet: a gazdálkodási naplót feltétlenül töltsék ki az érdekeltek. Az intervenciós gabonafelvásárlás állása (2005. június) Kert BART« MFKtNS (annMt) GflSORA mvm músteoit CAWM paieuM) «Rutotafc áuáSA (SttULÍK) Bács-Kiskun 205,5 249,3 181,9 72,9 Baranya 250,1 267,6 208,6 78,0 Békés 492,8 598,1 396,4 66,3 Borsod-Abaúj-Zemplén 170,7 194,1 126,1 65,0 Csongrád 227,1 213,2 137,8 64,6 Fejér 291,1 232,2 190,1 81,9 Győr-Sopron-Moson 125,8 100,2 77,6 77,5 Hajdű-Bihar 557,6 543,0 446,7 82,3 Heves 106,9 99,9 78,8 78,9 Jász-Nagykun-Szoinok 427,5 395,7 337,8 85,4 Komárom-Esztergom 47,6 43,2 20,4 47,3 Nógrád - : 41,9 16,5 8,0 48,5 Pest 181,5 152,2 72,4 47,5 Somogy 333,7 290,9 237,9 81,8 Szabolcs-Szatmár-Bereg 379,0 439,0 301,3 68,6 Tolna 361,5 339,8 251,3 74,0 Vas 122,6 77,6 56,6 72,9 Veszprém 185,7 74,3 69,9 94,1 Zala 100,6 66,1 45,2 68,3 összesen 4609,3 4393,0 3244,8 73,9 FORRÁS: MVH NYERTESEK 2005.06. 24. Réstétit 1 Utolsó ár (Ft) Változás (%) Mklőft Démász 13870 1,24 9 Elmű 24400 1,04 35 Mól 16990 0,24 4 603 Zalakerámia 2 320 0,22 14 Synergon 518 0,19 12 VESZTESEK FORRÁS: BÉT flészrény MHÜiROl mmm MMóft on> 6669-1,93 3972 FHB 1390-0,71 38 Eil» 17890-0,58 138 Mtelekom 871-0,23 1242 BorsodChem 2 266-0,18 255 A BUX-index 2005. június 23-án — Változás:-1,05«) 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. június 24-én €/Ft $/Ft €/$ 1 i — 246,96 204,81 1,20-0,67 Ft-0,03 Ff 0 A BÉT indexe az elmúlt napokban IS 200 ....... J! t°0 06.16.06.17.06.20.06.21.06.22.06.23. FORRÁS: BÉT School of Business Üzleti Szakközépiskola érettségizettek számára nyújt felsőfokú OKJ-s szakmai képzést, nappali tagozatos iskolarendszerű képzésben. Első szakképzés 23 éves kor alatt tandíjmentes. Kollégium megoldható! Gazdasági informatikus, pénzügyi-számviteli ügyintéző, számviteli szakügyintéző, újságíró, vállalkozási ügyintéző, vámügyintéző. Jelentkezés helye: Békéscsaba, Szabó Dezsó' u. 54. ; Érdeklődni lehet a (66) 443-282 vagy (66) 529-540-es telefonszámokon.? VI. KÖRÖS-VÖLGYI SOKADALOM A Dél-Alföld népművészetének, népha&ományainak, népi kismesterségeinek ünnepe Gyulán a vár előtt a sokadalmi téren, néptáncegyüttesek és kézművesek közreműködésével. 2005. JÚLIUS JL-3-IG JÚLIUS 1. (PÉNTEK) 10.00 Szekeres hírnökök közzéteszik a Körös-völgyi sokadalom kezdetét Gyula városában 16.00 A Dél-Alföld élő népművészete - kiállításmegnyitó 16.10 Maroknyi táncegyüttes, Pancsova (Vajdaság) 17.00 Ludas zenekar 17.30 Boleráz citerazenekar 18.30 Menettánc az Erkel Ferenc Művelődési Központtól a gyulai várig 19.30 A Körös-völgyi sokadalom és a Gyulai Várszínház 42. évadjának megnyitója 20.00 Hagyományőrzők a tószínpadon (Bogyiszlói és Eleki Hagyományőrző Együttes) 21.30 Táncház a sokadalmi téren hagyományőrzők közreműködésével JÚLIUS 2. (SZOMBAT) 10.00- 12.00 Viharsarki táncháztalálkozó 13.00- 14.30 Népi ügyességi és sportjátékok 14.30-15.00 Göcseji vásártér - vásári bábjáték 15.00- 20.00 Viharsarki táncháztalálkozó KÖZBEN: 17.30 Maskarádék - a Maskarás együttes gólyalábas bemutatója 18.30 „Indítson el édesanyám...” - viseletbemutató 20.00 Vujicsics együttes népzenei koncertje JÚLIUS 3. (VASÁRNAP) 8.00- 12.00 Körös-völgyi főzőverseny - szabadtűzön főtt ételek 10.00 A Viharsarok legfinomabb pogácsája- pogácsasütő verseny 10.00- 11.00 Vásári bábjáték - Ládafia Bábszínház 11.00- 12.00 A Maroknyi táncegyüttes és vajdasági népzenészek a színpadon 13.30 A főzőverseny és pogácsasütő verseny eredményhirdetése 15.00- 17.00 Miénk a színpad - néptánc, népdal, népzene t 17.00- 18.00 Ludas zenekar és János Hajnalka 18.00- 19.00 A csodafőzet - vásári komédia ? 19.00- 20.00 Balassi táncegyüttes Őszülő Halánték senior csoportja és a gyulai Újra Együtt táncegyüttes A Körös-völgyi sokadalom teljes időtartama alatt népi kismesterségbemutató, játszóház és népművészeti vásár működik. A CSABA CENTER INVEST KFT. induló ingatlan-fejlesztéseihez keresünk 1 fő MŰSZAKI MENEDZSERT _________________ El várások: • felsőfokú műszaki végzettség • magasépítői, beruházói tapasztalat • képesség önálló munkavégzésre • számítógép-felhasználói ismeretek • tárgyalóképes nyelvtudás előny. Feladatok: • projektek menedzselése • ingatlan-beruházások előkészítése • kapcsolattartás tervezőkkel, szakhatóságokkal, kivitelezőkkel • pénzügyi tervezés műszaki részének készítése • kapcsolattartás külföldi partnerekkel. f TÓ GAZDASÁGI MENEDZSERT______________ El várások: • felsőfokú közgazdasági végzettség • képesség önálló munkavégzésre • min. középfokú angolnyelv-tudás, egyéb nyelvtudás előny (német, román) • számítógép-felhasználói ismeretek. Feladatok: • részvétel ingatlan-beruházások előkészítésében • üzleti tervek készítése (beruházási, üzemeltetési, üzleti tervek) • pénzügyi tervezés, elemzés, monitoring • kapcsolattartás külföldi partnerekkel. I fő MŰSZAKI ASSZISZTENST_____________ El várások: • felsőfokú műszaki végzettség • számítógép-felhasználói ismeretek • min. középfokú angolnyelv-tudás, egyéb nyelvtudás előny (német, román) • nagyfokú önállóság Feladatok: • a műszaki menedzser munkájának támogatása • részfeladatok menedzselése • kapcsolattartás külföldi partnerekkel • általános adminisztratív tevékenységek. 1 fő PÉNZÜGYI ASSZISZTENST_______________ Elv árások: • felsőfokú közgazdasági végzettség • számítógép-felhasználói ismeretek • min. középfokú angolnyelv-tudás, egyéb nyelvtudás előny (német, román) • nagyfokú önállóság. Feladatok: • a gazdasági menedzser munkájának támogatása • részfeladatok menedzselése • elemzések, piackutatási feladatok • általános adminisztratív tevékenységek. / fő TITKÁRNŐ-ASSZISZTENST______________ El várások: • középfokú közgazdasági végzettség • irodavezetési gyakorlat előny • számítógép-felhasználói ismeretek • min. középfokú angolnyelv-tudás, egyéb nyelvtudás előny (német, román) • protokollismeretek. Feladatok: • irodavezetési, titkárnői feladatok • projektmenedzsment munkájának támogatása • kapcsolattartás külföldi partnerekkel • általános adminisztratív tevékenységek. A cég az eredményes munkavégzésért teljesítményorientált jövedelmi feltételeket és folyamatos fejlődési lehetőséget kínál. Kérjük, hogy fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát a megpályázott pozíció feltüntetésével a következő címre küldje el: CSABA CENTER INVEST KÉT., 5600 Békéscsaba, Andrássy út 37-43. III. em. beruhazas@csabacenter.hu jelentkezési határidő: 2005. július 6. *262346* * t I