Békés Megyei Hírlap, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-19 / 42. szám
14. OLDAL — 2003. FEBRUÁR 19., SZERDA SPORT A fel nem lőtt űrhajós esete Továbbra is jégpáncél borítja a csabai küzdőtereket Békéscsaba Bár nappal is mínusz Celsius fokokat mérnek Békéscsabán, ahol viszont süt a Nap, ott félig megolvad. Pár órára. Hogy aztán a víz a naplemente után ismét jéggé dermedjen. Ennek egyik legjobb példája a labdarúgó pálya. És ez így van a Békéscsabai Előre FC gyakorló pályájával, a Vandháti úti küzdőtérrel is. Nos, emiatt ismét elmaradt egy tesztmeccse a lila-fehéreknek, mégpedig a tegnapi, amit a román harmadik ligás Peticával szerettek volna lejátszani. Ami miatt elnézést is kémek a klub vezetői a szurkolóktól. Ráadásul ez az eddig tervbe vett nyolc edzőmeccsből már az ötödik, amit nem tudtak lejátszani.- Lassan úgy járunk, mint Magyart Béla űrhajós, akit kiképeztek, de mégsem szállhatott fel az űrbe - mondja Garamvölgyi Lajos, a békéscsabaiak vezetőedzője. - Mi is készülünk, edzünk, ha nem is mindig ideális körülmények között, csak éppen meccseket nem tudunk játszani. Nem bíznak a gyors időjárás változásban sem a csabaiak, ezért máris úgy döntöttek, hogy a szerdára kiírt Békéscsaba- Orosháza próbameccs pályaválasztói jogát ismét felcserélik, vagyis a viszonylag elfogadható küzdőtérrel rendelkező Orosházára viszik át a mérkőzést. Amely a tervek szerint ma 15 órakor kezdődik.- Ez legalább jó jel - folytatja Garamvölgyi Lajos. - Már nem is az a kérdés, nyerünk-e vagy sem, hanem az, hogy tudunk-e játszani, vagy sem? Éppen most beszéltem a kecskemétiekkel is, akik bíztatnak, szombaton ott is lesz megfelelő küzdőtér, s várnak bennünket. _________________ j.p. .. . és eljön a nagy nap Prekop és Bartóki a Tokaj Expressen Békéscsaba Pörög a mókuskerék (néha kicsit gyorsabban is a kelleténél), csattognak a pengék, zajlik az élet, egymást érik a vívó versenyek. A soron következő víkenden például kettő is következik, amely komolyan érinti a megyeszékhely két klubját. Az egyik a párbajtőr selejtezőkkel szombaton kezdődő Tokaj Express felnőtt Világ Kupa lesz, amely két fiatalember számára is - talán nem nagy szavak — mérföldkövet jelenthet: a Békéscsabai Vívó Sport Egyesületben edződő Prekop Győző és a négyes számú tartalékként szereplő, de minden bizonnyal szóhoz jutó Bartóki Balázs (Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület) számára. Mindketten életük első felnőtt Világ Kupájukra készülnek és szigorúan a tisztes helytállás jelszavával lépnek pástra. A Honvéd termében egy lényegesen kisebb volumenű, de a lányok számára annál fontosabb junior válogatóra kerül sor. A Karácsonyi Lajos BVE klubját Kálmán Peüa, Kolarovszki Emese, a koroszfálynál fiatalabb Klára Zsuzsanna, Bohus Anett és Bohus Sára, a BVSE-t Horányi Blanka, Horányi Adrienn és Szűcs Júlia képviseli. ______________ G. P. Vé get ért a Téli Kupa Orosháza Befejeződött az orosházi polgár- mesteri hivatal kulturális osztálya által szervezett pénzdíjas Téli Kupa teremlabdarúgó-torna, amelyen ötvennyolc csapat küzdött a végső győzelemért. A hét végén rendezték a nyolcas döntő küzdelmeit, amelyben az első helyet az Orosházi Szuper- infó-Muszi Montázs csapata szerezte meg, miután a fináléban 3—1-re verte a tótkomlósi Makk 7-es gárdáját. A győztes csapat tagjai: Jakab Richárd, Kiss János, Szatmári Tamás, Moszheim János, Dobi Balázs, ifj. Moszheim János, Boros Bálint, Varga Tamás, Sin Szabolcs, Brachna Tibor, Bánki H. Antal, edző Domokos József, menedzser Csontos Attila. Az együttes a Farmosi és Fia Kft.-től egyhetes nyári adriai utazást kapott jutalmul. Eredmények. A négy közé jutásért: Schnell Ex—Szekeres Panzió 4—2, Szuperinfó-Muszi Montázs- Barátság SC 5—2, Makk 7-es-Liget SC 5—2, Fortuna—Old Boys Szentes 3- 3 (hétméteresekkel 2-3). Elődöntők: Szuperinfó-Muszi Montázs—Schnell Ex 1—1 (hétmétere- sekkel 4—1). Makk 7-es—Old Boys Szentes 4—4 (hétméteresekkel 3— 1). A 3. helyért: Schnell Ex—Old Boys Szentes 3—3 (hétméteresekkel 4- 3). Az 1. helyért: SzuperinfóMuszi Montázs-Makk 7-es 3-1. Végeredmény: 1. Orosházi Szuperinfó-Muszi Montázs, 2. Makk 7-es Tótkomlós, 3. Schnell Ex Orosháza, 4. Old Boys Szentes. A torna gólkirálya: Kaliska Gábor (Makk 7-es) lett 4 góllal. v. l. Itthon az Every, idegenben a Békés Erősítettek Sarkadkeresztúr A férfi kézilabda NB I-ben szerdán újabb fordulót bonyolítanak le. Az Every Day Orosháza 18 órakor az Eöt- vös-téri sportcsarnokban az ötödik helyezett Ceglédet fogadja, míg a Békési FKC a tizedik helyen álló Százhalombatta otthonában szerepel 18 órakor. Orosháza Bajusz József, az orosháziak vezetőedzője így vélekedik az esélyekről: - A ceglédiek a nyitott védekezést alkalmazzák a mezőnyben egyedül, s hogy nem csinálják rosszul ezt bizonyítja, hogy a három nagy után ők kapták a legkevesebb gólt. Nekünk arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk ennek az ellenszerét, s ha sikerül szurkolóink biztatása mellett megszerezhetjük a két pontot. A legjobb hat közé kerüléshez nekünk győznünk kell, s ez nem lesz könnyű feladat, hiszen a vendégeknél a válogatott Bendó és Józsa Máté mellett figyelni kell az irányító Jakabra, a légiós, Lavmicsra és a magas áüö- vő Szabóm is. Sajnos, Czina továbbra is sérült, várhatóan nyolctíz napig nem számíthatok rá — mondta a szakvezető. A találkozót a Herczeg, Sildi nemzetközi minősítésű játékvezetői páros dirigálja. Békés — Újabb nehéz mérkőzés vár ránk, csak most idegenben — mondja Gávai Ferenc, a békésiek vezetőedzője. - Abban biztos vagyok, hogy motivációban felvesz- szük a versenyt a százhalombat- taiakkal, az más kérdés, hogy milyen nyomot hagyott játékosaimban a szombati Győr elleni nagy csata. Az egyre biztosabbnak látAligha léphet ma pályára a fiatal, alig 19 esztendős Nagy Tamás, aki a győriek elleni bajnokin megsérült. Itt dr. Rácz László főorvos, csapatorvos (balra) és Klembucz Ferenc gyúró részesíti azonnali elsősegélyben a sérült játékost d-fotó: kovács Erzsébet Nagyon szórták a gólokat „Jégtörő” Kupa Szarvas A szarvasi MTTSZ Szabadidős és Lövész Klub „Jégtörő” Szabadidős Kupa néven teremlabdarúgó-tornát szervezett az elmúlt hét végén. A rendezők meghívására tizennyolc iskolás csapat érkezett és a fiatalok reggel nyolctól délután háromig kergették a labdát. A torna győztes együttesei serleget, míg a helyezettek és a gólldrályok oklevelet kaptak elismerésként. Végeredmény. Általános iskolások. A csoport: 1. Vidék, 2. Bad Boys, 3. Királyi Gárda. Gólkirály: Zima András 3 találattal. B csoport: 1. Egyesült Állatok, 2. Milán, 3. Arsenál. Gólkirály: Lóié Roland és Héder Attila 5-5 találattal. Középiskolások. I. csoport: 1. Királyi Gárda, 2. Szerény Legjobbak, 3. Pancseszter. Gólkirály: Tóth Attila 4 találattal. II. csoport: 1. Vidék, 2. HVSC, 3. Bad Boys. Gólkirály: Bencze Balázs 3 találattal. ■ Több gólkirályi címre esélyes játékos is alaposan „megrázta” magát a Horváth István kézilabda-emléktorna hétvégi játéknapján. A Jamina női együttesében Valastyán tizennyolc találatot szerzett az Orosháza fiataljai ellen, a Békéscsabai Belvárosi DSK férfi gárdájából Petrovszki tizenötször volt eredményes. Békés megye Eredmények. Kondoros. Megyei női: Szeghalom—Csorvás 20-30 (8—15). Legjobb dobók: Gulyás 9, ill. Elhardt 9, Molnár 6, Orvos 5. Gádoros—Szeghalom 25—21 (10—10). Ld.: Laurinyecz 11, Kicska 5, ill. Székely 6, Gulyás 5, Dobó 4. Csorvás-Gádoros 27—12 (16- 6). Ld.: Major 5, Tárnyik 5, ill. Tantucz 3. Megyei férfi: Szarvas-Gyula 24-29 (13-12). Ld.: Roszik 7, Csemus 5, ill. Dócs 7, Dézsi, Sarkadi 5-5. 5-6. osztályos leány: Újkígyós-Kondoros 12—11 (6-7). 7-8. osztályos leány: Újkígyós- Kondoros 11-11 (5—6), Kondoros— Csorvás 12-21 (7-9). Újkígyós. NB-s férfi: Kondoros- Újkígyós 28-32 (13—16). Ld.: Kondacs, Petrovszki 7-7, Nagy 6, ill. Darida, Katona 9-9. Megyei női: Jamina- Orosháza 40-22 (21-8). Ld.: Valastyán 18, Varga 8, Veszejka 7, ill. Domokos 7. Megyei férfi: Újkígyós-Körös- tarcsa 33-33 (15-15). Ld.: Oláh, Bánáti 9-9, Skoperda 7, ill. Balázs 7, Kiss 6, Lajos 5. Gyomaendrőd-Köröstarcsa 26—25 (11-14). Ld.: Kruchió 8, Icsa 6, ill. Balázs, Lajos 6-6. 5-6. osztályos leány: Madách-Sarkad 12-22 (4—11), Madách-Orosháza 6-22 (1—13), Oros- háza-Sarkad 14-12 (8—6). 7-8. osztályos leány: Madách-Sarkad 17-12 (7-10). Mester Klub, Békéscsaba. NB-s női: Békéscsabai Előre L—Gyula 32—20 (17-9). Ld.: Vass 11, Valaczkai 5, ill. Csiffáry 9. Gyula—Békéscsabai Előre II. 22-27 (12-12). Ld.: Szabó 5, ill. Semjé- ni 8, Csapó 6, Deák 5. Megyei férfi: Békés-Békéscsabai Belvárosi 15-32 (9-13). Ld.: Kónya 5, ill. Petrovszki 15, Laurinyecz 7, Tobak 5. Leány ifjúsági: Doboz-Békéscsabai 2. sz. ált. isk. 19— 31 (10—16), Gyomaendrőd—Bcs. 2. Sz. Ált. Isk. 14-29 (7-16). 7-8. osztályos fiú: Békés—Békéscsabai Belvárosi 15— 6 (9-4). ■ Három új játékos is érkezett a holtszezonban a megyei másod- osztályú labdarúgó-bajnokságban ősszel ötödik helyen végzett Sarkadkeresztúr együtteséhez. Mint arról Cserháti István edző beszámolt, Petruzsán Barna a Békés, Csúz István a Gyula, Bányai Tibor a Gyulai Köröstáj mezét cseréli fel a sarkadkeresz- túrira. A szurkolók nem találkozhatnak már tavasszal a csapat összeállításában Erdei István nevével, aki az Elek társulatának igyekszik majd segítséget nyújtani. A csapat egyébként január 13-a óta végzi a felkészülést. A taktikai, technikai és a pályaviszonyok miatt a fizikai képzés is tornateremben zajlott, a futóedzéseket azonban a szabadban végezték a labdarúgók. Előkészületi mérkőzésen még nem léphetett pályára a sarkadke- resztúri együttes, erre csütörtökön délután a Sarkad, majd szombaton délelőtt a Békési FC csapatai ellen nyílhat először esély, feltéve, ha a hét elején sikerül hó- és jégmentessé tenni a keresztúri játékteret. 0. P. Tyson beteg Memphis Elmarad Mike Tyson szombatra tervezett mérkőzése honfitársa, Clifford Etienne ellen. A botrányairól elhíresült nehézsúlyú amerikai bokszoló betegségére hivatkozva mondta le a memp- hisi összecsapást.- Bocsánatot kérek a szurkolóimtól, de nem vagyok százszázalékos állapotban - állította magáról Tyson. - így nem tudom megmutatni, mire vagyok képes valójában, hiszen öt napig nyomtam az ágyat. Remélem, a mérkőzésre hamarosan sor kerülhet. Shelly Finkel, Tyson menedzsere szerint március végén megrendezhetik a találkozót. m Kiestek Budapest Az országos kadét leány kosaras bajnokság első selejtező csoportjának küzdelmeit a fővárosban rendezték meg. A legjobb 16 csapatba kerülésért a szarvasiak a túlságosan is nehéz csoportban nem tudtak meglepetést okozni: három vereséggel nem jutottak tovább. Itt az OSC és a DKSK-MISI gárdája lépett tovább. A szarvasiak eredményei: Bajai Bácska NKSE-Szarvasi KK 66:37, DKSK-MISI-Szarvasi KK 91:35, OSC- Szarvasi KK 100:39. Darida Károly edző tanítványai a következő kosarakat érték el: Kis D. (21/6), Kis A. (11), Sárközy (4), Rácz (-), Lelkes (20/3), Oravecz (10), Litauszki K. (4j, Litauszki Z. (2), Galló (15), Bogár (20). ■ Az alsóházban folytatják a hölgyek Gyenge hét végi mérleg a női futsal teremlabdarúgó-bajnokságban A hétvégén Ercsiben rendezték meg az NB I-es női futsal teremlabdarúgó-bajnokság középdöntőjének negyedik, egyben utolsó fordulóját. Az egész napos küzdelemben mindkét Békés megyei gárda pályára lépett. A Csanádapácai Előre FC egy győzelmet aratott és két vereséget szenvedett el, míg a Dévaványai SE háromszor kapitulált, így a két csapat az alsóházban, a 13-16. helyért a Pécsi MSC és az Eger társaságában folytatja tovább a csatározásokat. Ercsi A Szabó Pál tériek győzelme Csanádapácai Előre FC—Dévaványai SE 2—1 (0—0). Ercsi, 250 néző. V.: Eperjesi, Bekker. Csa- nádapáca: Kajári - Kőhalmi N., Szekeres A., Náfrádi, Osváth. Csere: Csernók, Rózsa. Edző: Szikora Pál. Dévaványa: Szabó - Purger, Faragó I., Bakóné, Koter. Cs.: Faragó E., Zeller Gy. Edző: Bakó Zoltán. A két tartalékos csapat sok hibával tarkított összecsapásán az apácaiak győzelme megérdemelt. Gólszerző: Osváth, Náfrádi, ül. Koter. Jó: Szekeres A., Náfrádi, Osváth, ill. Bakóné, Koter. Budapesti Jéghegy KK—Csanádapácai EFC 3—1 (2-0). Ercsi, 250 néző. V.: Eperjesi, Bekker. Nagy csatában szenvedett vereséget a Csanádapáca. G.: Rózsa. Jó: Kajári, Kőhalmi N., Rózsa. Dévaványai SE—Bp. Jéghegy KK 3-5 (1-4). Ercsi, 250 néző. V.: Eperjesi, Bekker. 4-0-ás fővárosi vezetés után találtak magukra a ványaiak. G.: Bakóné, Koter, Purger. Jó: Purger, Bakóné. Skorpió SE Salgótarján- Csanádapácai EFC 2—1 (0—0). Ercsi, 250 néző. V.: Eperjesi, Bekker. Küzdelmes ütközetben nem érdemeltek vereséget az apácaiak. G.: Rózsa. Jó: Szekeres A., Náfrádi, Osváth, Kőhalmi N., Kajári, Csernók. Dévaványai SE—Skorpió SE Salgótarján 0—5 (0—0). Ercsi, 250 néző. V.: Eperjesi, Bekker. A csoport listavezetőjének győzelme megérdemelt. Jó: Zeller Gy. További eredmény: Bp. Jéghegy KK-Skorpió SE Salgótarján 3-2 (1-1). A csoport végeredménye: 1. Salgótarján 25 pont, 2. Bp. Jéghegy KK 23,3. Csanádapácai EFC 13,4. Dévaványai SE 9. T. b. i. Egymillióért... Június 19. és július 7. között Buenos Airesben kerül sor az egymillió dollár összdíjazású Garri Kaszparov és Ruszlan Ponomar- jov páros sakkmérkőzésre a világbajnoki címért. A csata után 550 ezret kap a győztes, 450 ezret a vesztes, döntetlen esetén fele-fele arányban osztoznak. ■ Totótippjeink a 8. heti szelvényekhez 1. Bremen—Cottbus 1 2. Hannover—Leverkusen 1 2 3. Kaiserslautern-Hamburg 1 2 4. Rostock—Bochum x 5. Schalke 04-Dortmund 1 2 6. Wolfsburg-1860 München 1 7. Como—Juventus 2 8. Torino—AC Milan x 2 9. Bologna—Empoli 1 10. Brescia—Reggina 1 x 11. Lazio-Atalanta 1 12. Modena—Chievo x2 13. Udinese—AS Roma 1 2 Plusz egy mérkőzés: 14. VfB Stuttgart-Mönchengladbach 1 A hét végén rendezte meg a mezőberényi Molnár Miklós sportcsarnokban a X. Farsang Kupa gyermeklabdarúgó-tor- nát a II. korcsoportosok, 1992—93-as születésűek számára az Orlai Petries Soma Általános Iskola. A viadalon a győzelmet a békéscsabai Szabó Pál téri iskola csapata szerezte meg. Mezőberény A viadalon tíz együttes küzdött két korcsoportban a továbbjutásért. A döntőben a békéscsabai Szabó Pál téri Általános Iskola csapata nagy küzdelemben 2-1- re verte a mezőberényi Orlai A. gárdáját és megnyerte a kupát. A 3. helyért: Kondoros-Békéscsabai Madách isk. 3-0. Az 1. helyért: Békéscsabai Szabó P. téri iskola-Mezőberényi Orlai A. 2-1. Végeredmény: 1. Békéscsabai Szabó P. téri iskola (edző: Zsilinszky János), 2. Mezőberényi Orlai P. S. ált. isk. A., 3. Kondoros, 4. Békéscsabai Madách isk. Különdíjasok. Legjobb kapus: Frey Dávid (Mezőberényi Orlai A.). Legjobb mezőnyjátékos: Kovács Sándor (Kondoros). Gólkirály: Ugrai Roland (Bcs. Szabó P. téri isk.) 11 góllal. Legjobb Orlais játékos: Kanó Bence (Mezőberényi Orlai B.). Támogatók: Békés Megyei Labdarúgó Szövetség, Békés Megyei Diáksport Tanács, Berény Color Kft., Berényi Édesség Bt., Berényi Gyermek FC, Berény Grill Bt., Berényi Tégla, Dis-Ker Holding Szövetkezet, Família Házitészta, Grafikai Művek, Hungarotel Rt., Kolorprint Kft., Körös Autó Team Kft., Serlegcentrum Békéscsaba, Szőtt-Ker Bt., Mezőberényi Gyermekfoci Alapítvány, 2-es sz. ált. isk. DSE, Labdarúgó osztályok szülői munkaközösségei. v. l. zója, ugyanis vele tudjuk leginkább a nyitott védekezést nyújtani. Ráadásul Korcsok is torokgyulladást kapott, kérdéses az ő játéka is. A mérkőzést az osztrák Kova- dc, Stangl kettős vezeti. ______■ szik , hogy Nagy Tamás nem áll rendelkezésünkre sérülése miatt, de szerencsére nem olyan súlyos a dolog, mint először gondoltuk, vagyis nincs szakadása. Viszont hiányozni fog mint irányító is, és mint a védelem egyik meghatáro-