Békés Megyei Hírlap, 2000. szpetember (55. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-29 / 229. szám

2. OLDAL - 2000. SZEPTEMBER 29., PÉNTEK VILÁG TÜKÖR Sztrájkra hív fel az ellenzék Kostunica békés eszközökkel kívánja megakadályozni a második fordulót Kostunica a nép védelmében szólította fel a fegyveres erőket fotók: europress/epa Egész Jugoszláviában tüntetnek a demokratikus erők: Nisben tízezrek vonultak az utcára Jugoszlávia-szerte százezrek tüntettek Szlobodan Milosevics ellen, éltetve a győztesnek tartott ellenzéki Vojiszlav Kostunicát. Évek óta ez volt a legnagyobb megmozdulás a hatalomban lévő elnök ellen. Belgrád A háborús bűnök miatt körözött Milosevics ellenfele, Kostunica egyértelműen értésre adta: október 8-án nem kerülhet sor semmiféle második választási fordulóra. „Ha bármi ilyesmibe beleegyeznénk, az azt jelentené, hogy igazságnak ismernénk el a hazugságot. Ha pedig így tennénk, akkor azt is elismernénk, hogy egyetlen ember, jelesül Szlobodan Milosevics akarata erősebb, mint az egész nép akarata” - jelentette ki nagy ováció közepette. Kostunica egyúttal arra szólította fel a rendőrséget és a katonaságot, hogy Müosevics és családja helyett a népet védelmezze. „Szlobodan, Szlobodan, mentsd meg Szerbiát és öld meg magad!” - ilyen és ehhez hasonló transzparensek lep­ték el a jugoszláv fővárosban a Köztársaság teret, ahol a tüntetők elszántságukról tettek tanúbizonyságot. „Erősek vagyunk, mert önmagunkat szabadítottuk fel” - skandálta a tömeg, amely az egész belvárost elözönlötte. Közben Zorán Djindjics, az ellenzék választási főnöke kijelentette, hogy mindaddig folytatni fogják napi tiltakozó megmozdu­lásaikat, amíg a hatalom el nem ismeri vereségét. Egyúttal általános sztrájkot hirdetett meg, hogy a hivatalok és a rendszer működését megbénítsák. „Totális tiltakozásra és totális ellenállásra szólítjuk fel a polgárokat, továbbá totális bojkottra és békés általános munkabeszüntetésre”- közölte. Programja szerint a szülők ne engedjék iskolába gyermekeiket, a színházak és a mozik ne nyissanak ki, mindenki menjen az utcára és tartózkodjék a közterülete­ken, amíg Milosevics erőszakkal elnöki hivatalában marad, és nem adja föl a hiábavaló küzdelmet. Kofi Annan ENSZ-főtitkár a választási eredményeket úgy értékelte, hogy Jugoszlávia népei a demokratizálódás és a rendszerváltozás mellett tették le voksukat. Bili Clinton amerikai elnök szerint a választási bizottság jelentésével Milosevics legitimitásának végső maradékát is elveszítette. Az Egyesült Államok mindenesetre tengeri hadgyakorlatot kezdett az Adrián, és Washington azt is értésre adta: minden népi megmozdulást messzemenően támogat Jugoszláviában. A NATO egyelőre nem kíván közbeavatkozni, és vezetői visszafogottan nyilatkoznak a Milosevics-Kostunica párviadalról. Az atlanti szervezet egyik képviselője közölte: Brüsszel „éberen figyel és kivár”. Ennek a viselkedésnek az az oka, hogy a jelenlegi elnökből nem akarnak „mártírt” csinálni, ugyanakkor el kívánják kerülni még a látszatát is annak, hogy az ellen­zéki politikus a „külföld bábja” volna. Igor Ivanov orosz külügyminiszter minden, a jugoszláv választókra irányuló „külső és belső nyomás” ellen fölemelte a szavát. ioy. z.) Az első forgatókönyvek már a választások előtt elkészültek, de hogy melyik valósai meg, ma még kérdéses Aki figyelemmel kísérte a jugoszlá- Bár az ezredforduló Balkánján viai választásokat, és látta, amint parányi szikra kell csupán ahhoz, Szlobodan Milosevics feleségével hogy meggyűljék a kanóc, s fel­közösen leadja szavazatát, annak robbanjon a puskapor, a folyamat minden bizonnyal föltűnt a kísér- mégsem annyim gyors-, mint alig teties párhuzam: Belgrád kényura tizenegy esztendővel ezelőtt Ro- arcán félelem és rezignáció tiikrö- mániában. A mostani hatalmi ződött. Ugyanolyan képet vágott, harc jóval korábban be volt kódol- mint a Kárpátok géniusza, Nico- va: kezdődött a titói Jugoszlávia lae Ceausescu; Mirjana asszony is atomjaira hullásával (Zágráb és sokban emlékeztetett Elena aka- Ljubljana értelmetlen lerohanásá- démikus elvtársnőre. val), folytatódott a koszovói el­A legősziritébb jókívánságaimat fejezem ki Vojiszlav Kostunicának az elért eredményekért - hangsúlyozta tegnap üzenetében Mádl Ferenc. A köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy mielőbb alkalma lesz találkozni a jugoszláviai választások győztesével, immár államfői minőségében, hogy áttekintsék a magyar-jugoszláv jószomszédi kapcsolatok haladéktalan helyreállításához szükséges teendőket. nyomással és a NATO-szövetsége- sek rendteremtésével, s eljutott az alkotmányellenes alkotmánymó­dosításhoz, amely eredetileg •Milosevics hatalmának átmenté­sét kívánta szolgálni. Az első forgatókönyvek épp az elnök túlélési terveinek megszüle­tésével egy időben készültek. A vi­lág már ekkor arra figyelmeztetett: a diktátor nem szenvedhet veresé­get; ha kell, meghamisítja a vá­lasztási eredményeket, ha kell, erőszakhoz folyamodik - mindent hajlandó föláldozni pozíciójáért és azért, hogy ne kelljen korábbi cse­lekedeteiért felelősséget vállalnia. Amikor pedig az ellenzékiek meg­osztották erőiket, s a biztos befutó­nak számító Kostunica mellett másokat is jelöltek, továbbá Mon­tenegróban és Koszovóban a sza­vazás bojkottjára szólítottak fel, az egyértelmű és megkérdőjelezhetet­len győzelem esélyét rontották. Hogy a lehetséges változatok közül végül melyik válik valóra, ma még kérdéses. A NATO-csapá- sok után a szerbek még istenítet­ték az ő „Szlobójukat”. Martonyi János külügyminiszter azonban már akkor figyelmeztetett: a né­pek lélektanához tartozik, hogy kezdetben valóban hajlandók az életüket is áldozni diktátoraikért, de hamar eljön az idő, amikor kötelet kötnek a nyakukra. Alighanem valahol valakik készítik a hurkot Milosevics szá­mára iS. QYULAY ZOLTÁN Jeruzsálem megosztható Ehad Barak először szólt a palesztin fővárosról Közel-Kelet Ehud Barak izraeli kor­mányfő először nyilatkozott olyan szellemben, hogy Jeruzsálem megosztható, és két része a két állam - Izrael illetve Palesztina - egymás mellett létező fővárosa lehet. Barak szerint az izraeli-palesztin békeszerződés tartalmazhatná, hogy Jeruzsálem és el-Kudsz (az­az Jeruzsálem arab nevén a Szent Város) „egymás mellett két főváros”. Hozzátette: Jeruzsá­lemben működne a világ számos országának „többtucatnyi nagy- követsége”, és a fő irányvonalat Izrael szabná meg. Ugyanakkor nem szólt arról, hogy el-Kudsz Kelet-Jeruzsálem összes arab területét magában foglalná-e. Emlékeztetett azonban korábbi sarkalatos kijelentésére, hogy so­ha egyetlen izraeli kormányfő sem volna hajlandó olyan szer­ződést aláírni, amely a Temp­lomhegy feletti fennhatóságot palesztin vagy muzulmán intéz­mény kezébe adná. Palesztinok és izraeli roham- rendőrök csaptak össze csütör­tök reggel Jeruzsálemben, a Me­csetek terén. A palesztinok az ellen tiltakoztak, hogy az iszlám világ harmadik szent helyén pártjának néhány képviselője társaságában megjelent Ariel Sáron, az izraeli ellenzéki Likud tömb vezetője. Az összetűzés során több személy megsebe­sült. Jasszer Arafat palesztin el­nök elítélte a politikus látogatá­sát az iszlám szent helyen; a provokatív lépést ellenezte a knesszet is. Sáron látogatása zavargásokba torkollott FOTÓ: EUROPRESS/EPA Hírek röviden Dániában nem kémek az euróból Az euró meghonosításáról rendezett dániai népszavazáson lapzárta előtt a „nem”-ek aránya volt a magasabb. Külföldi megfigyelők sze­rint a referendum a közös európai valuta nagy próbatétele. Az euróért egyébként a londoni bankközi piacon csütörtök délután 88,51 dollárcentet adtak, és ez továbbra is erősödést mutat. Megújul a temesvári repülőtér Az év végére befejeződik a temesvári repülőtér pályájának felújítása - jelentette ki csütörtökön Anca Boagiu román közlekedési minisz­ter, aki Petre Roman külügyminiszterrel közösen megtekintette a munkálatokat. Az első tiszt a felelős a kompbalesetért Beigazolódott, hogy emberi hiba és hanyagság okozta az Expressz Szamina nevű komp szerencsétlenségét, amelyben legalább 66 em­ber vesztette életét. A zátonyra futott és elsüllyedt görög hajó első tisztje magára vállalta a felelősséget a katasztrófáért: elismerte, hogy rosszul becsülte fel a hajó és a szárazföld közötti távolságot. Nápolyi emléktábla Márai Sándornak Emléktáblát avatott fel Nápolyban Márai Sándor egykori lakóházá­nak bejáratán Győri Enikő, Magyarország római nagykövete. A szlo­vén mészkőből készült táblát a Római Magyar Akadémia megbízá­sából Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész tervezte. Enyhül a Kuba elleni embargó Az amerikai kongresszus republikánus vezetői a Kubával szembe­ni gazdasági szankciók enyhítésében állapodtak meg, és elhatároz­ták az élelmiszer- és gyógyszereladások megkönnyítését a sziget- országnak^_______________________________________________________■ Egy kéjhölgy emlékiratai Aradon a nacionalisták is készülődnek Aradon már elkezdődtek a 151 éve kivégzett tábornokok és főtisztek emlékére rendezendő megemlékezések előkészüle­tei. Mint fényképes helyszíni tudósításunkban beszámol­tunk róla, a tavalyi október 6-ai gyászünnepséget román nacionalista csoportok megzavarták. A rendbontók ellen ügyészségi vizsgálat indult, ám „bizonyítékok hiányában” senkit sem vontak felelősségre. Nem meglepő hát, hogy egyesek ismét a jól bevált forgatókönyvért nyúlnak... Arad _________ London Kiadta emlékiratait az a Christine Keeler, aki a hatvanas évek elején a brit hadügyminiszter szeretője volt. A visszaemlékezés szerint bizo­nyos Jevgenyij Ivanóv kérte meg arra a hajdan szép, fiatal lányt, hogy férkőzzék Jack Profumo bi-. zalmába. Az orosz úr akkoriban a szovjet nagykövetség haditen­gerészeti attaséja és a titkosszol­gálat, a KGB angliai rezidense volt. Christine így lett a nagy hatalmú angol politikus háló­szobájának látogatója. Külön érdekesség, hogy a most 57 éves asszony visszaem­lékezéseit a Macmillan-kiadó je­lentette meg. Ennek vezetője nem más, mint Harold Mac­millan miniszterelnöknek az unokája, akit - kabinetjével együtt - Miss Keeler 1963-bah megbuktatott. „Amit tettem, az valóban veszélyeztette a nemzet- biztonságot. Csakhogy naiv kis­lányként keveredtem az ügybe, engem felhasználtak. Mégis be­börtönöztek” - írja a szerző. „Ehhez képest - jegyezte nap­lójába Macmillan kormányfő - a szuezi válság egyszerű képlet. Az ugyanis politika és háború. Ez meg merő szenny.” Profumo 1961-ben az Astor család kastélyában ismerkedett meg az akkor 18 éves Keelerrel. Jogilag a lány még nem számított nagykorúnak. „A medence part­ján Bili Astor azt mondta, vegyek le magamról mindent, és Jack (Profumo) ekkor figyelt fel rám.” A nyilvánosság számára máig nem derült ki, hogy az ágyas be- tölthetett-e olyan szerepet, ami­ért a bulvársajtó annak idején a kor Mata Halijának becézte. _________________________(HARMATI A gyásznap előestéjén a Szak- szervezeti Házban „Most vagy soha” címmel megtartandó iro­dalmi-zenés összeállítás szerep­lői a Vox Juventutis gyermekkó­rus és Kozsik József marosvásár­helyi színművész. A Tamacisza társulat tagja, Petőfi-versváloga- tá'ssal lép a közönség elé. Az est során az aradiak talál­kozhatnak Frunda György sze­nátorral, az RMDSZ köztársasá­gi elnökjelöltjével. A jelöltnek kérdéseket is lehet feltenni akár előzőleg írásban, akár a helyszí­nen. Október 6-án 11 órakor lesz az emlékező szentmise a minorita templomban. A mise főcelebránsa és szónoka Fejes Rudolf premont­rei rendi apát. A misét követően a vendégek tisztelegnek Zala György alkotása, a rendház udvarában el­helyezett Szabadság-szobor előtt. Délután 4 órakor emlékezés és koszorúzás a vesztőhelyen, az aradi vértanúk emlékművénél. Itt az RMDSZ országos és megyei szervezetei, illetve a kormánykül­döttségek meghatalmazott tagjai szólnak az egybegyűltekhez, Kozsik József színművész szaval. A kétnapos rendezvényen idén is részt vesznek a vértanúk család­tagjai, leszármazottjai. Az aradi rendőrség nem tervez különleges biztonsági óvintézke­déseket az október 6-ai ünnep al­kalmából. Hivatalos román meg­ítélés szerint a tavalyi nacionalis­ta demonstráció nem számít inci­densnek, ezért a koszorúzáskor csupán minimális óvintézkedé­sek várhatók. Aradi források szerint az idén két nacionalista csoportosulás is készül a koszorúzás megzavarásá­ra. Nicu leran egy 30 tagú csoport élén akkor kíván beavatkozni az események menetébe, ha október 6-án a vesztőhelyen a magyar zász­ló mellől hiányozni fog a román tri­kolór. A Nagy-Románia Párt aradi ifjúsági szervezete a jövő héten szavaz a részvételről. Adrian Muresan tanácsos, a párt egyik frontembere elmondta: nem kér­nek felvonulási engedélyt a rendőr­ségtől, mert úgy vélik, az RMDSZ számára kiállított engedély rájuk is vonatkozik. Ha a pártot képviselik, akkor százötvenen lesznek, ha mint magánszemélyek jelennek meg a koszorúzáson, akkor akár háromszázan is összegyűlhetnek. Békés tüntetést ígérnek, ennek azonban az a feltétele, hogy a ma­gyar zászlón ne szerepeljen Nagy- Magyarország címere, és a magyar lobogó mellett legyen ott a román is. Hozzátette: tolmácsot is igényel­nek a megemlékezésre, mert érteni akarják, hogy miről beszélnek a szónokok. Ha a szervezők nem tel­jesítik ezeket a követeléseket, fel­szólítják Ovidiu Nila prefektust, hogy ne tartsa meg díszbeszédét. Ez esetben a csetepaté sem zárható ki - vélik a nagy-romániások. MÉNESI QYŐRQY

Next

/
Oldalképek
Tartalom