Békés Megyei Hírlap, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-19-20 / 42. szám
2000. február 19-20., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 7 A JAPÁN FILMTÖRTÉNET TITKAI — MlFUNE SlRÓ, A SZÍNÉSZ Apja példáját követve, 48 évesen talált magára A tavalyi Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szenzációja az „Eláll az eső” című japán film volt. A remekművet a világhírű Kuroszawa Akira rendező halála után családja és közeli munkatársai forgatták az ő hátramaradt utasításai alapján. A filmben új csillag tűnt fel: Mifune Siró, aki a kedélyes és komikus várúr szerepében nyújtott alakításával minden mozikedvelő japán szívét megdobogtatta. A Mifune név világfogalom: Siró két éve elhunyt apja a szigetország legendás színésze volt, s most felcsillant a remény, hogy amit az apa elkezdett, a fia folytatja. Mifune Siró csendes, filozofikus, szuperművelt és kiváló színész is! Más, mint általában a hírességek gyermekei. De nézzük, mit mond saját magáról! —Először is kérem, beszéljen a szüleiről. Milyenek voltak? — Amikor egymásba szerettek, apám 30 éves volt, sokat ígérő színészi sikerekkel, anyám pedig 22 éves színinövendék. Anyám családja hallani se akart a színitanulmányolöról és a házasságról, mégis egybekeltek, és Tokió Setagaya kerületébe szöktek, egy albérletbe. Apám szüleit a házasság- kötésnél egy idősebb színésztársa, Shimura Takashi (A hét szamuráj című filmben a vezért játszotta) helyettesítette feleségével. Ä Shimura házaspár „igazi” nagyszüleimmé váltak, és családunk védelmezői lettek. Én 1950- ben születtem, s ezzel anyám családjában is szent lett a béke, négy évre rá pedig megjött Takeshi öcsém. — Hogy telt az irigyelt világsztár fiának a gyermekkora? — Apám a születésem utáni évben Velencében a „Vihar kapujában”-ra Grand Prix-díjat kapott, s ezzel egy csapásra világhírű lett. Ettől kezdve jó munkákat kapott, így az anyagi helyzetünk feljavult. Szép gyerekkorom volt, csak a neveltetésem volt szigorú. A családi életünk ennek ellenére nem volt irigylésre méltó. Apám, hogy filmjeiben maximumot nyújthasson, állandó feszültségben élt. Ha korán hazajött, egy üveg whiskyvel oldotta fel a stresszt, ilyenkor kézzel-lábbal hadonászva eljátszotta nekünk az aznapi forgatást. Akkoriban nemigen jártam moziba a filmjeit nézni. A haragos szamurájtól való rettegésből elég volt otthon. Ám volt egy másik arca is apámnak, amit kevesen tudnak elképzelni az ünnepelt sztárról: mániákusan szerette a rendet. Ha egy könyv ferdén állt az asztalon, máris rohant, megigazítani, ha a padlón vagy az utcán eldobott holmit látott, rögtön rosszallóan felszedte. Nagyon aprólékos, de szépre törekvő ember volt. Bolondult például a jó autókért. Vett egy MGTD sportautót, az egyik angliai forgatásáról pedig egy Silver Cloud Rolls-Royce-szal tért haza. Utóbbiból csak kettő volt Japánban, a császáré és az övé. Azt az autót mindig maga mosta. Talán ő az egyetlen híresség, akinek az életrajzában a hobbi rovatban ez áll: „takarítás”.. — Ön hogyan került kapcsolatba a filmmel? — Tizenkilenc éves koromban a szülővárosom, Szajdzsó egyetemének gazdasági karán tanultam, amikor Kuroszawa asszisztense, Deme Maszanobu felkért A tanárnő című film főszerepére. Engem mindig érdekelt apám munkája, hogy hogyan dolgozik, ezért elvállaltam. A film egy Franciaországban megtörtént esetet dolgoz fel: egy diákfiút a tanárnője iránti szerelem öngyilkosságba hajszol. A forgatásokon minden rendben ment mindaddig, amíg el nem jutottunk a szerelmi jelenetekhez. Mivel visszahúzódó, szégyenlős kamasz voltam, majd elsüllyedtem szégyenemben. Ezzel el is ment a kedvem a filmezéstől. így második filmemben, a Csak kettőnk reggelé-ben már csak apám parancsára szerepeltem. Legközelebb a Kalifornia Egyetem rendezői szakán végzett külföldi megbízottját kérte fel, hogy forgasson velem Amerikában. Még diák voltam, s a kéthónapos szünidőben a forgatás nem ért véget, a téli szünetet is rá kellett volna áldoznom. Ebben az időben az iskolai lovas klub kapitánya voltam, és szóba jött, hogy elindulok a montreali olimpián. Apám nagyok kikelt magából, de fellázadtam ellene, és anyai nagyszüleim védőszárnyai alá menekültem. Apám ekkor a félkész filmtekercsekkel elballagott Kuroszawa Akira filmrendezőhöz. A mester a felvett kockák láttán csóválta a fejét: „Há-á-át, Mifunekém, ezekből sajnos nem lehet filmet összehozni.” Később ugyan még voltak alkalmi szerepléseim, de 28 évig nem álltam kamera elé. —Most térjünk vissza az iskoláira... Az Eláll az eső című film kedélyes és komikus várura A rablók által lerombolt falu házait háromszor építették újjá, mert nem úgy égett le, ahogy kellett volna. A forgatáson 40 kilométer filmet használtak el. De az eredmény: remekmű! — Az egyetem befejezése után 1972-től másfél évig Cambridge-ben tanultam egy nyelviskolában, majd apám parancsára Münchenbe mentem. O abban az időben a Sapporo Sörgyár reklámjaiban szerepelt, Sapporo pedig München testvérvárosa volt. Addig- addig barátkoztak, míg 1975-ben apám japán éttermet nyitott a városban. Nála dolgoztam üzletvezető-helyettesként, majd üzletvezetőként, az első évben napi 14-15 órát, egyetlen szünnap nélkül. — Nyolc év után tért vissza Japánba... — Hatvanban a japán filmgyártás válságba került, a Tóhó Filmgyár — ahol apám és Kuroszawa alkalmazásban állt —, felhagyott a forgatással, és produkciós irodákkal kívánt filmet gyártatni. így mindketten saját produkciós irodát alakítottak. A Mifune Production virágkorában 150 alkalmazottat — köztük 43 színészt — foglalkoztatott. Két stúdiónkban folyamatosan négy tv-filmsorozat forgatása zajlott és fenntartottunk egy színiiskolát az utánpótlásnak. Apám nagyszerű színész volt, de a cég menedzselésében nem volt sikeres, nem tudott az emberekkel bánni. Az anyagi ügyeket másokra bízta, de sokan félrevezették. A kor se kedvezett a „maradandó kultúrának”, a televízióban a vetélkedők és varietéműsorok kerültek előtérbe. Apámnak szüksége volt rám, ezért hazajöttem. Felhasználtam a gazdasági főiskolán tanultakat és nyolcévi menedzseri tapasztalatomat, de késő volt. A hagyományos japán filmgyártást már csak állami erőkkel lehetett volna megmenteni. A színésziskola feloszlott, az egyik stúdiót bezártuk. — Mi történt ezután? — Ahogy apám idősödött, egyre nehezebbé vált számára a munka. Egészsége megromlott, anyám és a család támogatta. Kilencvenötben elveszítettem anyámat; két évvel később apám is követte őt. Most az én feladatom megvédeni a Mifune Productiont. — Apja halálakor azt mondta, nem kíván színészi pályára lépni. Másfél évvel később mégis elkezdték az ,,Eláll az eső” forgatását. Olyan boldognak láttam, mint még soha. Végül is Mifune Siró 48 évesen magára talált? — A lehető legkomolyabban gondoltam, hogy nem kívánok színész lenni. Apám példáján láttam, milyen nehéz a színész sorsa. — Talán vonzó szerepeket kapott? — Apám halála után tíz hónappal Kuroszawa Akira is elment. Kuroszawa csinált apámból sztárt. A rendező lánya, Kazuko és fia, Hiszao gyerekkori játszópajtásaim voltak. Ok hívtak, hogy vegyek részt a mester „művészi végakaratának” teljesítésében, forgassuk le utolsó filmjét. Színészi tapasztalat és karrier hiányában nagy felelősséget éreztem, de elvállaltam. — A filmnek fergeteges sikere van, de árulja el, hogyan volt képes ilyen kiváló alakításra 28 évi szünet után? — Nem érzem kiválónak az alakításomat, csupán igyekeztem. Lehet, hogy más voltam, mint egy amatőr, hiszen apám munkáját segítve, megismerhettem a forgatások körülményeit és hangulatát. Ennek ellenére minden napom lámpalázzal telt el. — Meddig tartott a forgatás? — A filmet két hónap alatt készítettük el, de a rendező még további 14 hónapot dolgozott rajta. Például a rablók által lerombolt falu házait háromszor építették újjá, mert nem úgy égett le, ahogy kellett volna. A forgatáson 40 kilométer filmet használtak el. De az eredmény: remekmű! — Az „Eláll az eső"-t januárban kezdték vetíteni a japán mozikban. Mik az álmai, a további tervei? — Nem tudom, álomnak nevezhe- tő-e? Először is szeretném minél több nézőnek bemutatni a filmet, örömet szerezni, sikert elérni vele. Akkor Kuroszawa és apám elégedett lesz a mennyországban, és mi is úgy érezzük, hogy érdemes volt dolgoznunk. Doma-Mikó István, a füzesgyarmati Japán Múzeum alapítója Ajánló CD-sikerlista 1. Ganxta Zolee és a Kartel: Rossz fiúk 2. Eifel 65: Europop 3. Tarzan (filmzene) 4. Sub Bass Monster: Félre az útból! 5. Cher: Greatest Hits 6. Enigma: The Screen Behind The Mirror 7. Five: Invicible 8. Club Sandwich '99 9. Bravo Hits 13 10. Venus: Egy új érzés (Musicland Hanglemezbolt) Filmajánló Stigmata A bájos fodrászlány testén stigmák, keresztre feszítésre utaló vérző sebek kezdenek előtünedezni, majd ráadásnak kiderül, hogy a vallás dolgaiban abszolút járatlan áldozatot megszállta a Gonosz. A Vatikán egy „szuper papot” küld az eset felderítésére. Könyv Hitler halálgyárai A nácik rémtetteiről szóló irodalom most egy újabb kötettel gyarapodott. Két cseh, Óta Kraus és Erich Kulka — mindketten megjárták a német haláltáborokat — jelentkeztek személyes élményeiken alapuló munkával. „A fasizmus rémtettei hiteles dokumentumok alapján” alcímet viselő több, mint 330 oldalas könyv pusztulásról, halálról, szenvedésről szól. Másfelől az emberi kitartásról, mely a háború poklában a túlélés egyetlen eszköze. A szerzők a náci megszállókkal szembeni aktív ellenállás miatt kerültek koncentrációs táborba, s éveket töltöttek Birkenauban. Kraus végül egy másik táborban élte meg a felszabadulást, Kulkának és fiának pedig a fasizmus végóráiban sikerült megszökniük. A háború után elhatározták, megírják Birkenau történetét, a világ elé tárják, hogyan kerülték el — a táboron belüli aktív szervezkedés segítségével — a halált. A televízióban egy hete vetített Schindler listája című film ismét a figyelem középpontjába állította a fasizmus rémtetteit. Időszerű olvasmány tehát a Hitler halálgyárai. ' ' t " ' • ■ Melyik évszázadé Jókai Mór? Már felnőtt az amerikai képregényen, sorozatban gyártott kriminovellákon, akciófilmeken „nevelődő” új nemzedék. A mai fiatalságnak — az oktatással és irodalommal hivatásszerűen foglalkozók egyértelmű tapasztalatai szerint — nem kellenek a klasszikusok. A magyarok sem. Miért nem kell a mai ifjúságnak Arany János? Vagy az éppen 175 éve született Jókai Mór? Fájdalmas a tanárok, az olvasásszociológusok tapasztalataival szembesülni, olvasni a lehangoló adatokat, hiszen igencsak hosszú évtizedek értékrendjének drasztikus módosulásáról tudósítanak. Jókai Mór elsősorban természetesen a XIX. század írója. Abban az értelemben is, hogy 1825-ben születvén, annak háromnegyed részét végigélte, s abban is, hogy alkotásaiban meghatározó szerepet játszik ez a kor, olyan csomópontokkal, mint a reformkor, a forradalom és a szabadságharc, valamint a század második felének ellentmondásos polgárosodása. Legalább ennyire fontos azonban az is, hogy műveivel nemzedékeket nevelt olvasóvá, irodalomszeretővé, a világot, az országot, az embert az ő nézőpontján, világszemléletén keresztül megismerővé. S tette mindezt vitathatatlanul a remekírók színvonalán, nemcsak a nemzeti, hanem a világ- irodalom mércéjével nézve is. Mindezek miatt Jókai Mór a XX. századnak is írója. Személyesen már csak keveset élt meg e korból, de volt elképzelése az egész évszázadról, s ezt legterjedelmesebb művében, A jövő század regényében igen érzékletesen, számunkra ma is tanulságosan ki is fejtette, bizonyságot téve arról, hogy a romantikusnak mondott fantázia olykor a legtu- dósabb politológusokat, jövőkutatókat is túl képes szárnyalni a jelzett tendenciák megvalósulási arányait tekintve. De a huszadik század írója ő azért is, mert e kor döntő részében változatlanul ő volt a legolvasottabb a klasszikusok közül. Még a hatvanas-hetvenes évek felmérései is az első helyen — vagy az első helyek egyikén — látják őt. Még a márciusi ifjak unokáinak unokái, vagyis a századunk közepén születettek nemzedéke is úgy nőtt fel, hogy legalább öthat, de olykor huszonöt-harminc Jókai- könyvet olvastak el ifjú korukban, s továbbiakat felnőttként is. Ez az időszak volt az, amelyben sokan az idősebbek közül is rendszeres olvasóvá váltak, érett fővel forgatták — először vagy visszatérően — Jókai Mór alkotásait. A múlt század második felében, amikor felvirágzott a napi és a hetilapok kiadása, az éppen megjelenő Jókai-regény heti folytatását közlő újságért sorba álltak az emberek, nehogy lemaradjanak róla, pedig tudhatták, hogy néhány hónap múlva a könyv is megjelenik. Ugye mennyire hasonlít ez a folytatásos tévéfilm-sorozatok mai fogadtatásához?! Csakhogy míg az író néhány regénye hamar tananyaggá, kötelező olvasmánnyá is vált, a jelenkor szórakoztató sorozataitól ez aligha várható el. Jókai — és Mikszáth, Móricz — legtöbb regényéből is nyugodtan készülhetne igényes filmsorozat a jelenben is, s ezeknek nyilván ugyancsak milliós nézőközönsége lenne. Egykori olvasói megértették Jókai regényeit, a befogadás nem okozott számukra nyelvi nehézségeket, pedig legtöbbjüknek nem volt érettségije sem. A jelenkor középiskolás korosztályainak viszont már a nyelvezettel is baja van. „Sok” a latin, az idegen szó, ezekhez a lábjegyzeteket kell bogarászniuk, s ez fárasztóbb, mint a képernyő bámulása. Néhány évtizede még a felvilágosodás kora előtti művek sora számított régi irodalomnak, s ami a nyelvújítás után született, az nem mutatkozott archaikusnak. Bár nyelvünk azóta alig változott, mégis, mintha ma az egész XIX. századi irodalom kezdene lesüllyedni a régiségbe, nyelvezetével és szemléletmódjával is. S egyre inkább ez tapasztalható a XX. század első harmadával kapcsolatosan is. Valamit tenni kellene azért, hogy irodalmunk legnagyobb klasszikusai ne váljanak a XXI. század felnövekvő nemzedékei számára olvashatatlanná. Jókai Mór — de Eötvös József, Kemény Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond — esetében is igen hasznosnak bizonyulna korszerű és az eredeti alkotásokhoz a lehető legtöbb szempontból hű tévéfeldolgozások készítése és rendszeres ismétlése. Egynéhány Jókai-mű kapcsán pedig azon is érdemes volna meditálni, hogy nem volna-e célszerű „ifjúsági” kiadásokat készíteni. Elvégre Cervantes, Defoe, Swift munkásságának sem ártott meg az ilyesmi, de még Homérosznak sem. S okkal feltételezhető, hogy a könnyebben megértett változat után az „eredetit” is többen olvassák. Minden, eredményt ígérő módszert ki kell próbálni, hogy Jókai Mór életművének java ne csak olvasható, de olvasott legyen a XXI. században is, mert a jövő emberei válnának szegényebbé nélküle. Vasy Géza
