Békés Megyei Hírlap, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-17 / 40. szám
KÖRKÉP 2000. FEBRUÁR 17., CSÜTÖRTÖK — 5. OLDAL EGYE Körös-vidéki Zsaru Megkérdeztük olvasóinkat NEM BOR VOLT... (ö) A Gyulai Rendőrkapitányságra a napokban arról érkezett bejelentés, hogy a Szőlőskert utcai fészerből gázolajat loptak. Ekkor két műanyag kannában vittek el tíz, illetve 25 liter gázolajat. A tulajdonost már korábban is meglopták két alkalommal: 150, illetve 50 liter gázolajat vittek el tőle. A rendőrök a 46 éves G. I.-re a közeli kocsmában találtak rá, ahonnan előállították a kapitányságra. A lopást elismerte. AUTÓMÁNIA. (1) Rendőri jelentés alapján indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki az egyik esti órán egy medgyesegyházi lakos Wartburg típusú személy- gépkocsiját a Szondi utca egyik háza elől, a jármű saját kulcsával beindította, azonban elmenni már nem sikerült vele, mert azt a megérkező tulajdonos megakadályozta. A rendőrség jármű önkényes elvétele vétség alapos gyanúja miatt vonta kérdőre az autómániás egyént. ORVVADÁSZOK, (i) A vésztői rendőrőrs munkatársai február 3- án, a déli órákban előállították Sz. Gy. helyi lakost, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy az utóbbi időszakban orvvadászatot folytatott Vésztő külterületén. A gyanúsított mintegy kétszáz fácán kilövését ismerte el. Ugyancsak orvvadászattal gyanúsítja a rendőrség P. G.-t és társat (ők is vésztői lakosok). Mindannyiuk ellen lopás vétség miatt indult eljárás. SZÍVGYÓGYSZER, (ö) Bala tonlellei férfit keresett a Fonyódi Rendőrkapitányság lopás és más bűncselekmények miatt. A férfi romániai útjáról tért vissza a tervezett idő előtt, ugyanis ott nem kapott a szívbetegségére gyógyszert. Emiatt úgy döntött, hazatér, ám a határőrség belépéskor elfogta. A Gyulai Rendőrkapitányság értesítette a fonyódiakat. A fogdából hazafelé: lopott C. Ferenc jóformán tele sem szívhatta tüdejét szabad levegővel, s máris lopott. __________Sarkad__________ Korábban lapunkban foglalkoztunk a fiatalember viselt dolgaival, hisz január 18-án eltulajdonította a Körös Volán Rt. sarkadi autóbuszvezetője, V. Imre mobiltelefonját. A rendőrök később átvizsgálták a ruházatát, s meglett a telefon, de csekély mennyiségű kábítószert is találtak C. Ferencnél. A fiatalember a csabai fogda levegőjét szívta január 20-áig, s hazafelé a Békéscsaba-Nagysza- lonta között közlekedő nemzetközi személyvonattal utazott. Sarkadon veszett nyoma A. Lajos román állampolgár kabátjának, benne személyes okmányaival s 10 ezer forint készpénzzel. A zsaruk később a kabátot tartalmával együtt meglelték a fogvatartásból frissen szabadult C. Ferencnél. B. I. Sok az ittas járművezető Az Orosházi Rendőrkapitányság illetékességi területén tavaly 126 sérüléses közúti közlekedési baleset történt. 1993 és 1996 után 1999-ben is kiemelkedően jó eredményeket mutat a statisztika. Orosháza úgynevezett járműbaleset, gyalogost 9 esetben ütöttek el. Lakott A közlekedési balesetek okozói- területen 90, lakott területen kívül nak 20,6 százaléka volt ittas. Ez a pedig 36 személyi sérüléses balszám még mindig magas. Az ősz- eset történt. Az elsőbbség meg szes baleset 92,8 százaléka volt nem adása 33 esetben, a sebesség helytelen megválasztása és a kanyarodás szabályainak megszegése 25-25 alkalommal volt az ok. A figyelmetlenség, nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő vezetés 18 esetben. A gyalogosan közlekedők 9 alkalommal okoztak balesetet, külföldi állampolgárok kétszer. A legkritikusabb napok a csütörtök, péntek és a szombat volt, icsetei „Hidegre” került melegítők Mezőkovácsháza A nyitott fürdőszoba ablakán keresztül jutott be ismeretlen tettes Mezőkovácsházán, a Kossuth utca egyik lakásába, ahol a konyhai tűzhelyről levágta és magával vitte a gázpalackot. Szintén egy gázpalackot zsákmányolt, de ezúttal egy lóeke-tartozékkal megtoldva ismeretlen tolvaj Nagybánhe- gyesen, az egyik családi házból, ahová a nyitott padlásajtón mászott be a lakásba. Dombegyházon, a Béke utcában egy győri lakos tulajdonát képező lakást látogatott meg ismeretlen személy az ajtó befeszítésével, ahonnan egy Fég típusú gázkonvektorral és bojlerrel távozott. A konvektor gyári száma: 000709 vagy 000710, a bojleré 10951. Az okozott kár 100 ezer forint. A rendőrség lopás vétség, valamint lopás bűntett alapos gyanúja miatt kezdett nyomozásba. _________________________(HM) „Eltűnt” személyivel kölcsönzött A sarkadi K. Béla iskoláskorú fia személyi igazolványának mélyi igazolvánnyal kölcsönöztek Gyulán veszett nyoma, s később felbukkant egy videotékában, ki egy CD játékot és négy darab CD lemezt. A tulajdonosnak 40 ezer •CD~játékos jár, és ott kelt lába igazolványának, forintnyi kára keletkezett, az ügytb-kártyájának. Pár nappal később ben egyelőre ismeretlen tettes el- K. Béla gyermeke Gyulára a Mun- viszont Sarkadon a Veres Ferenc len csalás vétségének alapos gya- kácsy Mihály Szakközépiskolába utcai videotékában az eltűnt sze- núja miatt nyomoz a rendőrség. ibi Emlékszik katonaéveire? ■ Herczeg Tamás, 39 éves, a békéscsabai ifiház igazgatóhelyettese: — Alapvetően pacifista beállítottságú vagyok, nem szeretem a lövöldözést. A katonaságban szerencsés helyzetben voltam, mivel főiskola után vonultam be, nem kellett a laktanyában laknom a többi kopasz- szal. Szükséges rossznak fogtam fel a sorkatonai szolgálatot, de amikor csak lehetett, kijártunk bulizni, szóval maradtak szép emlékeim is a katonáskodásról. Nem tudom, mi lenne jobb, ha 2002-ben eltörölnék végre, vagy ha továbbra is megmaradna. Bíró József, 28 éves, békéscsabai tanár:- Magamnak így utólag próbálom megszépíteni a kötelező sorkatonai szolgálatban eltöltött hónapokat. Mikor rám került a sor, 1990-ben már nem kegyet- lenkedtek a kiskatonákkal any- nyira, kezdték figyelembe venni az emberi jogokat. A laktanyában káosz uralkodott, úgyhogy a hely sajátságos korlátái között bármit meg lehetett csinálni. Bár születtek ismeretségek, barátságok is a katonáskodás alatt, de a civil életben már nem tartjuk a kapcsolatot. Rácz Gyula, 30 éves, sarkadi biztosítási üzletkötő:- Mindössze négy hónapot katonáskodtam, de ennyi is elég volt belőle. Akkor megkérdezték, tudok-e mindent, persze azt mondtam, hogy igen, és hazaengedtek. A szolgálat alatt rosszul éreztem magam, nehéz elviselni a kiszolgáltatottságot, bezártságot és a többi embert egyszerre, de mihelyst leszereltem, csak sztorik maradtak meg az egészből. Persze, minden történetnek van igazságalapja, csak mikor megesett, még nem volt olyan vicces. Lovas Tamás, 18 éves, békéscsabai tanuló: — Lehet, hogy mire nekem kéne bevonulni, már megszűnik a kötelező sorkatonai szolgálat, bár én úgyis inkább a polgárit választanám. Sajnálnám levágatni ezért a hajam, meg tartok tőle, hogy a kiskatonák között az átlagos értelmi szint sem valami magas. Elgondolkodik rajta az ember, hogy van-e egyáltalán valami értelme megtartani a kötelező sorkatonaságot, vagy korrektebb lenne a hivatásos állományban szolgálók számát növelni, ifmi D-FOTÓ; LEHOCZKY PÉTER Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat. A falu sok témát adott a sajtónak Gyermekvédelem és gondoskodás A belvíz, a nyári templomtűz, a képviselő-testület lemondása, a polgármester-választás mind olyan téma, ami a korábbihoz képest gyakoribb szereplővé tette Hunyát az újságokban. Érthető, hogy a helybéliek várják is az ezzel kapcsolatos híreket, új fejleményeket a sajtóban - mondta találkozásunkkor Szurovecz János, hunyai lapterjesztőnk. Hunya Szurovecz János tavaly januárban vállalta el a településen a Békés Megyei Hírlap terjesztését. Korábban a helyi termelőszövetkezetben dolgozott, és amikor ott megszűnt a munkaköre kapóra jött neki ez az állás. A lap kihordásával kora reggel végez, utána van ideje a ház körüli munkára, a jószágok ellátására.- Amikor hajnali négykor megjön a lap, éppen csak átfutom a főcímeket. Sürget az idő, indulni kell, mert Hunyán korán kelők az emberek, mindenki hamar szeretné kézhez kapni a lapot. Déltájban azután magam is nekiülök és olvasgatok - mondta Szurovecz János, akinek a sokféle téma és megközelítés miatt a Vélemények rovat a kedvence. Szívesen olvas a mezőgazdaság országos és megyei helyzetéről vagy a kertészetről is cikket. Ezzel nincs egyedül, hiszen a falubeliek többsége fő kereseti forrását vagy kiegészítő jövedelmét a mezőgazdaság adja.- Az előfizetési díj beszedésekor van alkalmam többet találkozni, szót váltani az emberekkel. Ha a nyugdíj megérkeztéhez vagy egyéb juttatáshoz kell igazítani a díjbeszedést, arra is találok megoldást. Azt tudom, az előfizetők szívesen böngészik a bűnügyi híreket, a nők a családi oldal egészségügyi témájú cikkeit és a recepteket. Hunyán sok az idős ember, akik örömmel látják a nyugdíjasokkal kapcsolatos témákat. A fiatalok kedvence a sport. A helyi híreket, a környékbeli településekről szóló híradásokat mindenki örömmel fogadja - sorolta terjesztőnk. Hozzátette, változatlanul nagy az olvasótábora a horoszkópnak, bár arról már nincs információja, mennybe igazolódnak be az ott leírtak. cs. r. Alkohol kukoricából Zadány Belényeshez közeli Terikéről járt a arra, hogy a zsadányi gazdák is a napokban küldöttség Zsadányban. belényesi alkohol és üdítőgyámak A magyar-román országhatártól Dudás Árpád, helyi polgármester értékesítsék kukoricatermésük egy nem nagy távolságra található be- ekkor megragadta az alkalmat, és á részét. Ezzel mindenki jól járna, s lényesi alkohol és üdítőgyár évek tenkeiek segítségét kérte. Elképze- a zsadányiak értékesítési gondjai óta kukoricát is feldolgoz. A lései szerint lehetőség nyílhatna enyhülhetnének. _____________<n Csoda vagy valóság? Németországban hamarosan kapható a patikákban az Aromasin nevű gyógyszer, mely az esetek egyharmad részében két nap alatt megállította a mellben a tumor növekedését — adta hírül néhány napja az országos sajtó. Egészség A gyógyszer a női szervezetben az egyik nemi hormon, az ösztrogén szintjének csökkentésével fejti ki hatását, nem eltünteti a daganatot, csupán akadályozza a rákos sejtburjánzás növekedését. Szilágyi Erzsébet, ÁNTSZ megyei tiszti-főgyógyszerésze hivatalosan még nem, csupán a médiából értesült a Németországban is egyenlőre csak klinikai kipróbálás alatt álló, a mellben található tumor növekedését gátló szerről. Mint az Állami Népegészségügyi • és Tisztiorvosi Szolgálat munkatársa elmondta, külföldi gyógyszerek magyarországi törzskönyvezéséig körülbelül két évnek kell eltelni, a szükséges vizsgála- tok mennyiségétől függően, f. m. Nő az igény a családsegítő szolgálatok iránt Két éve alakultak újjá a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok, amelyek célja a legfőbb érték, a család összetartása, védelme és a napi gondok megoldásához szükséges segítségnyújtás. Feladatuk még a helyi, szociális szükségletek feltárása és azok megoldásának elősegítése, melyekre követendő példát láttunk Medgyesegyházán. Medgyesegyháza „Legyen egy tér, melyben egymást nem bántjuk, hanem megértjük és követjük... Bízom benne, hogy a gyermekvédelem ügye összefog és összetart bennünket” - írta 1910-ben dr. Szilágyi Artúr Károly, mely gondolatok mai is aktuálisak, és a helyi családsegítő és gondozási központ dolgozói ezt igyekeznek megvalósítani a hétköznapokban. Minderről nemrég Dorogi Beatrix, a családsegítő szolgálat munkatársa számolt be a képviselő- testületnek. Mint elmondta, a központ tevékenységének második éve igen mozgalmas volt. Többek között felülvizsgálták a szociális étkezési térítési díjakat, a munkahelyet keresők érdekében együttműködési megállapodást kötöttek a munkaügyi központ mezőkovácsházi ki- rendeltségével, kedvezőbbé tették az idősek klubjában levő tagság részére a tízórai- és ebéddíjakat, valamint felmérést készítettek a házi szociális étkeztetésről. A kimutatások szerint a központnál eddig megjelent igénylők száma 683, melyből 60 százalék állandó visszatérő. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokat (házi gondozás, szociális étkezők) 95-en vették igénybe. Tavaly két alkalommal rendeztek ruhaosztást a rászorulók és a nyugdíjasok részére, de ez a szolgáltatás folyamatosan igényelhető. Az önkormányzat kérésére segítséget nyújtottak a kötelező tüdőszűrő vizsgálatnál, továbbá az'iskolakezdéshez használt tankönyveket gyűjtöttek és juttattak el a tanulókhoz. A gyermekvédelmi törvény rendelkezik a gyermekjóléti alapellátások szolgálatáról is, melynek feladata, hogy hozzájáruljon a gyermek testi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez,'a családban történő nevelés elősegítéséhez. Medgyesegyházán a nyilvántartott hátrányos helyzetű, illetve veszélyeztetett gyermekek száma 189. A szolgálat igyekszik csökkenteni ezt az arányt, ám nehéz feladat, mivel a gyermekek többsége anyagi okok miatt kerül felvitelre. A munkatársak családgondozást végeznek, illetve felkérésre környezettanulmányt készítenek, mellyel segítik a polgármesteri hivatal gyámügyi és szociális munkáját. A jelzőrendszerek működésében jó kapcsolatot alakítottak ki a védőnők, az óvoda és iskola gyermekvédelmi felelőseivel. Az év egyik örömteli eredménye, hogy az áprilisban benyújtott központi pályázaton 600 ezer forintot nyert az intézmény, amelyet a számítógépes hálózat fejlesztésére fordítanak. További terv, hogy egy pszichológus foglalkoztatásával a gyermekintézményekben rendszeres szaktanácsadást szerveznek. A mezőkovácsházi rendőrséggel karöltve, folyamatban vannak a DADA-előadások, az idősek klubjában különféle elfoglaltságok szervezésén törik a fejüket, valamint az idősebb korosztállyal mind szélesebb körben kívánják megismertetni a szociális ellátás igényelhető formáit. Az elöljárók elismerésüket fejezték ki a végzett munkáért, majd mivel a korábban kiírt pályázatokra eddig nem volt jelentkező, dr. Gubcsó Endre megbízott intézményvezető álláshelyét 2000. július 31-éig meghosszabbították. HALASI MÁRIA Kialakulóban a családvédelmi rendszer Egy nemrég készült közvélemény-kutatás a családvédelmi rendszer hatékonyságát országos viszonylatban rosz- szabbnak minősíti, mint az előző években. Ez annak következménye, hogy a családtámogatási rendszer megváltozott, a régi nevelési tanácsadók működése megszűnőben van, az újak pedig átalakulóban. Mindez „köztes” állapotot eredményez, amit tovább nehezít, hogy a lakosság helyzete általánosan romlott. Nőtt a gondozási igény, mellyel a szolgálatok munkája a megélhetési problémákra, munkavállalási gondokra és a gyermekek ellátásának nehézségeire is kiterjed. Ebből adódóan napról napra bővül a családsegítő és gyermekvédelmi szolgálatok feladatköre, melyeknek mind szélesebb rétegeket kell ellátni.