Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-04 / 231. szám

1999. október 4., hétfő VILÁGTÜKÖR A Duna hajózhatóságának helyreállítása egész Európa közös érdeke Nem hátrálnak meg a tüntetők Belgrádban A dunai hajózás szabadságát vissza kell állítani, s ez elé senki nem emelhet akadályt - figyel­meztette a belgrádi hatóságokat Hubert Védrine francia külügy­miniszter. öt hónappal a Jugoszlávia elle­ni NATO-Iégicsapások leállítása után az eddig egyik legforgalma­sabb európai vizi úton továbbra is szünetel a közlekedés a me­derbe omlott hidak miatt, s a ju­goszláv hatóságok megtiltották külföldi hajóknak és uszályok­nak, hogy a Duna szerbiai sza­kaszát megkerülő csatornát használják. Belgrád szerint a NATO-országokra tartozik a meder megtisztítása a roncsok­tól, s túl ezen követeli a hidak 100 millió dollárosra becsült új­jáépítését is. Az Európai Unió számára a Belgráddal kirobbant konfliktus e következménye kínos fejtörést okoz, mert egyik oldalról fenn kívánja tartani a Szerbiával szembeni szankciópolitikát, ugyanakkor a Balkáni Stabilitási Egyezményben tömörült orszá­gok - valamint a többi Duna menti állam, így Magyarország is az EU- és a NATO-csatlako- zás reményében elfogadták és segítették a NATO fellépését - most mind erőteljesebben köve­telik a további súlyos anyagi veszteségek forrásának felszá­molását. A Szövetség a változásokért (SZP) tiltakozó felvonulásainak előző napi betiltása után a rend­őrség szombat este - komo­lyabb incidensek nélkül - meg­gátolta, hogy a szerbiai ellenzé­ki tömörülés több ezer híve fel­vonuljon a klinikai központhoz. A rendfenntartó erők az előző két napon durván feloszlatták a felvonuló tömeget, pénteken pe­dig a Szlobodan Milosevics jugo­szláv elnöknek is otthont adó belgrádi negyedhez tervezett au­tós felvonulást gátolták meg. Bár az SZP a tiltó rendelke­zés miatt előzőleg újabb össze­tűzés veszélyére figyelmeztette hiveit, az eseményeket a helyszí­nen figyelemmel követő újság­írók szerint komolyabb incidens nem történt, és szombaton a vá­rosközpontban sem volt tapasz­talható jelentősebb rendőri je­lenlét. Az SZP hívei este fél tíz­kor ismét a Köztársaság téren kezdtek gyülekezni. Vladan Batics, a tömörülés koordináto­ra sikerként ünnepelte a félbe­szakított felvonulást, mondván hogy a tüntetők (egy ideig) még­is felvonultak. Nishen is több ezren tüntettek Milosevics ellen FOTÓ FEB/REUTERS A XIV. század óta a Balkán történelmét etnikai, vallási és ideológiai összetűzések jellemzik. A legutóbbi évtized konf­liktusai az 1389. évi rigómezei csatára vezethetők vissza. 1389. június 28. A rigómezei csata. Vereségét követő­en Szerbia az oszmán birodalom tartományává válik. A kö­vetkező száztíz év során Bosznia, Hercegovina és Monte­negró egy része is török fennhatóság alá kerül. A XVII. és a XIX század között. Terjed a török hó­doltság, amely egészen Bécsig fenyegeti Európát. 1804-1806. Belgrád megkezdi szabadságharcát a muszlim uralom ellen. Szerbia lépésről lépésre kivívja au­tonómiáját. 1848-49. Horvátország és Szerbia az osztrák oldalra áll az 1526 óta uralkodó Habsburg-háztól való elszakadásért szabadságharcát vivő Magyarország ellen. 1878. Felkelések és háborúk árán Szerbia és Monteneg­ró kivívja Függetlenségét az oszmán birodalommal szemben. 1882. Létrejön a Szerb Királyság. 1885-86. Szerbia elveszíti a Bulgária ellen kirobbantott háborút, és területeket vészit az Osztrák-Magyar Monar­chiával szemben is. 1908. A Monarchia annektálja Boszniát és Herce­govinát. 1912-13. A két balkáni háború során Szerbia, Görög­ország. Montenegró és Bulgária végképp kiűzi a törököket Európából. Az 1913. évi második balkáni háború során a megnövekedett Szerbia a Monarchiához tartozó Horvát­országra és Szlovéniára feni a fogát. 1914. Gavrilo Princip szerb nacionalista diák Szarajevó­ban meggyilkolja Ferenc Fetdinánd osztrák-magyar trón­örököst. Kitör az első világháború, amelynek nyomán össze­omlik a többnemzetiségú Osztrák-Magyar Monarchia és az oszmán birodalom; az önállósuló nemzetállamok sorában létrejön a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság. 1929. Sándor szerb király a közben centralizált Szer­bia és a hozzá föderalisztikusan kapcsolódó Horvátor­szág között kialakult konfliktus nyomán kikiáltja a Jugo­szláv Királyságot. 1939-1945. A második világháborúban Hitler 1943- ban megszállja Jugoszláviát, Az ezt követó partizánháború során nemcsak a szabadságharcosok szállnak szembe a né­metekkel, hanem a szerbek is harcolnak a horvátok, a király­pártiak pedig a kommunisták ellen. 1945-1980. Joszlp Broz Tito marsall kormányzása, el­nöksége alatt az évszázadokon át egymás ellen küzdő nem­zetek békésen élnek egymás mellett, miközben Koszovó és a Vajdaság megőrzi autonómiáját. Jugoszlávia a kommuniz­mus Moszkvától íüggetlen formáját élvezi. 1981. Tito halála után áj erőre kapnak az albán nacio­nalisták által a '60-as években kirobbantott elégedetlenkedé­sek Koszovóban, és más, nem szerb népcsoportokkal közö­sen megpróbálnak véget vetni a szerb uralomnak Jugoszlá­viában. 1991. június. Szlovénia tíznapos háború során megvédi korábban kikiáltott függetlenségét a jugoszláv szövetségi hadsereggel szemben. Horvátország a júliustól decemberig tartó függetlenségi háborúban területeket veszít. 1992-1995. A horvátok, a szerbek és a muzulmánok között Bosznia-Hercegovinában kirobbant polgárháború so­rán a szerbek megpróbálkoznak egy nagyszerb állam kiala­kításával. A háború a NATO katonai nyomására a daytoni békeegyezménnyel fejeződik be 1995 novemberében. 1998 eleje. A főként szerbek lakta „maradék" Jugoszlá­viában a koszovói albánokkal kialakult konfliktus nyílt ellen­ségeskedésbe csap át. 1999- . A NATO a koszovói albánok oldalán beavatko­zik a harcokba, a szerbek súlyos veszteségeket szenvednek a bombatámadásokban, majd kivonulnak a tartományból, amely nemzetközi katonai felügyelet alá kerül. Belgrádban az ellenzék hatalomváltást sürget. Hírek röviden EU-határidő a bővítésre Az Európai Bizottság új elnökének, az olasz Romano Prodinak meggyőződése, hogy az első kelet-európai országok belép­nek az EU-ba, még mielőtt az ő megbízatá­sa 2005-ben lejár. A Der Spiegel német hír­magazin vasárnap utcára került számában Prodi úgy nyilatkozik, hogy az EU decem­beri csúcsértekezletén pontos határidőket kell adni a belépésre, jóllehet több EU- tagország ezt ellenzi. „A jelölteknek joguk van tudni, meddig tart ez a folyamat” - mondta Prodi. Halálos választások Indiában Legkevesebb tizenhármán vesztették éle­tüket Indiában, ahol a maratoni hosszú­ságú általános választások ötödik, egy­ben utolsó fordulója kezdődött meg va­sárnap. Hét személy, köztük négy rendőr az északkeleti Tripura államban lett gyil­kosság áldozata, röviddel a szavazóhelyi­ségek megnyitása után. Ugyancsak Tripurában gerillák kézigránátot dobtak egy szavazóhelyiségre, de a merényletnek nincsenek áldozatai. A szavazatok össze- számlálása szerdán kezdődik, és az új parlament várhatóan október 20-án ülhet össze először. Még nincs palesztin korridor Kudarcba fulladtak szombat éjjel a palesz­tin és az izraeli fél tárgyalásai a Gáza-öve- zetet Cis^jordániával összekötő autóútról. Így annak vasárnap reggelre tervezett meg­nyitását el kellett halasztani. Az egyik jeru- zsálemi szállodában tanácskozó küldöttsé­gek anélkül hagyták ott a tárgyalóasztalt, hogy kijelölték volna az újabb találkozó időpontját. A sikertelenségért a felek köl­csönösen egymást hibáztatják. Restaurálják az aradi szobrokat Az aradi Szabadság emlékmű darabjait az aradi minorita rendházban fogják restau­rálni, s éhhez a munkához a magyar kor­mány már segítséget Ígért - közölte Cser­gő Ervin házfőnök. Az 1925-ben szétbon­tott emlékmű szoboralakjai egészen pénte­kig a román hadsereg birtokában voltak, a világ elől gyakorlatilag elzárva. Román ellenzéki és nacionalista erők tegnap tün­tetést szerveztek az emlékpark ellen. A létesítmény kezelési jogát szabályozó kor­mányrendeletről a mai napon tárgyal a városi tanács Aradon. A „Szabadság” ellen Aradon A vatrások még mindig nem érzik otthon magukat Aradon, a városháza előtti téren Incidensek nélkül ért véget az a tegnapi nagygyűlés, amelyet a magyar-román megbékélési em­lékpark ellenzői szerveztek. A ragyogó napsütésben megtartott demonstráció lefolyását a szom­szédos utcák házalnak és fáinak hűvöséből csaknem annyian kí­sérték figyelemmel (köztük helyi magyarok Is szép számmal), mint ahányan a térre vonultak. A Gheorghc Funar kolozsvári polgármester által is felkarolt nagygyűlés helyi idő szerint 13 óra 2 perckor kezdődött, A ro­mán nemzeti himnusz elhangzá­sa után a Vatra Romaneasca he­lyi szervezetének elnöke, loan Maris lépett a mikrofonhoz. Ar­ra kérte a zászlókat (köztük az 1989-es fordulatot jelképező lyukas trikolórt) lengető 500- 600 résztvevőt, hogy - kerülve az erőszakot, és nem sértve a ro­mániai kisebbségek érzékenysé­gét - mondják el véleményüket az Aradon létesítendő román­magyar megbékélési parkról és a tizenhárom vértanú emlékmű­vének tervezett felállításáról. A szónoki emelvényként szol­gáló teherautó platóján loan Maris mellett legalább egy tucat politikai párt és civil szervezet vezetője szorongott. A felszóla­lók többsége arról beszélt, hogy nem érti, miért provokálják a magyarok a románságot ezzel a parkkal és emlékművel. A Romania Mare transzparensén az volt olvasható, hogy a romá­nok meg tudnak bocsátani, de nem tudnak felejteni; a nagy­romániás felfogás szerint ugyan­is a tizenhárom vértanú a ro­mán nép gyilkosaként került be a történelembe. Az egymást kö­vető szónokok a fenti megköze­lítésben variálták mondandóju­kat, a tömeg harsányan helye­selt, időnként pedig élesen bírál­ta a jelenlegi bukaresti kor­mányt; a heves pfujolással és jel- szóskandálással tarkított meg­nyilatkozások lényege az volt, hogy a kormány a románok és az aradiak háta mögött egyezke­dett a magyarokkal. Olaj volt a tűzre, amikor az egyik szónok bejelentette; október 6-án, szer­dán a minorita rendház udvarán talapzatra akarják helyezni a szégyenteljes szoborcsoportot. Mindezt megtoldotta azzal, hogy emiatt a románok saját ha­zájukban sem érezhetik otthon magukat. Volt aki azt hangsú­lyozta, hogy a kialakult helyze­tért nem szabad az egész ma­gyarságot elítélni; a föbünös a román kormány és az RMDSZ, akiknek a képviselői Budapest­tel együtt megkötötték ezt a gyű­löletes egyezséget. A nagygyűlés - Aradi prokla­máció címmel - elfogadott egy ötpontos nyilatkozatot. Ebben a kormányt felszólítják az emlék­park létrehozására vonatkozó határozatnak a visszavonására, valamint a románellenes szim­bólumok használatának a meg­akadályozására. A helyi hatósá­goktól azt kérték a résztvevők, hogy hasonló esetben a (ro­mán) választók érdekeit képvi­seljék. Ménesi György Átalakul a koalíció? Ausztria választott Ausztria 5,8 millió választópolgá­ra járulhatott vasárnap az urnák­hoz, hogy határozzon az ország sorsáról: változatlan összetétel­ben Irányítson a kormány, vagy eljött az ideje a változásoknak. A tét egyáltalán nem volt kicsi. Az előzetes közvélemény-kuta­tások szerint ugyanis a politikai paletta alaposan átszíneződött az elmúlt esztendőkben szom­szédainknál. Alig egy esztendő­vel a szokásos voksolások meg­tartása után - négy évvel ezelőtt - a kisebbik koalíciós partner, az Osztrák Néppárt törésre vit­te: az akkoriban bevezetni kí­vánt takarékossági csomag ürü­gyén megvonta a bizalmat az akkori szociáldemokrata kan­cellártól, Franz Vranitzkytól. Az idő előtti választások épp a kül­ügyminiszter Wolfgang Schüssel vezette néppártiakat igazolta: a szociáldemokrata párt, az SPÖ mandátumokat veszített, mi­közben a néppárt, az ÖVP gya­rapította táborát. Politikai elemzők ezúttal más­fajta földcsuszamlást jeleztek: valószínűnek látszik, hogy a va­sárnapi választásokon előretört a közelmúltban Karintiában és Vorarlbergben látványos tarto­mányi választási győzelynet ara­tó Osztrák Szabadság Párt. S bár mind a jelenlegi kancellár, Viktor Kiima, mind pedig Wolfgang Schüssel egyértelmű­en közölte előre, nem óhajtanak paktumot kötni a tőlük jócskán jobbra álló Jörg Haiderrel, a po­litikában soha nem biztos, ha azt mondják, hogy nem. Ebben az esetben ugyanis egyrészt az eddig a mérleg nyelvét jelentő néppárt ellenzékbe kényszerül­ne, a szociáldemokraták pedig 30 év után kikerülnének a kor­mányzásból, másrészt viszont abszolút többség híján az ország gyakorlatilag kormányozhatat- lanná válnék. (gyulay) Boldoggá avatás. II. János Pál csókkal illeti a Bibliát a vatikáni Szent Péter téren pontifikáit mi­séje alkalmából, amelynek során öt olasz és belga személyt avatott boldoggá. Pápaságának két év­tizede alatt a Szentatya 938 hívőt emelt oltárra. fotú: feb/reuters Kancellárok kézfogása. Gerhard Schröder német kormányfő üdvözli elődjét, Helmut Kohlt Wiesbadenben, a német újraegyesülés ünneplése alkalmából. fotö: feb/reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom