Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-14-15 / 62. szám
Szabadid TT PIHENTETŐ PERCEK Nyúlcomb gombával Egészséges, könnyű ételt kínálunk olvasóinknak, mellyel biztosan örömet szereznek családjuknak. Hozzávalók: 4 db húsz dkg- os nyúlcomb, 20 dkg gomba, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, petrezselyem, rozmaring, 1 pohár száraz fehérbor, 1 pohár húslé, olívaolaj, só, bors. A nyúlhúst érlelhetjük páclében. Három liter vízhez két dl ecet, két darabolt sárgarépa, két fehérrépa, három babérlevél, két dkg feketebors, 1 dkg koriander, tíz dkg szeletelt vöröshagyma és négy dkg só kell. Forraljuk egy órán át, majd szűrjük le. Hűtve öntsük a húsra. Hűtőszekrényben pihentessük egy napigAz apróra vágott vöröshagymát pirítsuk meg olajon serpenyőben. Adjuk hozzá a tisztított, felkockázott gombát és egy fokhagymagerezdet. Elkeverve az aprított petrezselyemmel sózzuk, bor- sozzuk, pároljuk puhára, majd a végén pirítsuk át. Hagyjuk hűlni a tölteléket. A combokat óvatosan nyissuk fel késsel, töltsünk a résbe kanálnyi gombás hagymát. Nagy varrótűvel, konyhai cérnával zárjuk le a nyílást, majd tekerjük is át cérnával a töltött húst, hogy ne folyjon ki a töltelék, ne repedjen szét a hús. Sózzuk, borsozzuk a combokat. Olajon pirítsuk át mindkét oldalát. Dobjuk hozzá a fokhagymagerezdet, a rozmaringot. Tíz percig óvatosan süssük, hogy a fokhagyma ne égjen le. Öntsük fel fehérborral, húslével. Forraljuk át, majd negyedórán át süssük. Távolítsuk el a cérnát a sült combokról. Előmelegített tálon forrón kínáljuk a maradék töltelékkel és sült burgonyával. A seb megmaradt... Több mint tíz éve történt. Nagyon vártam a telet. Ifjú házasok voltunk, az első közös utunkra készültünk... A Tátrában akartam közölni férjemmel az örömteli hírt. Türelmetlenül számoltam a napokat, és izgatottan csomagoltam. Nem voltunk valami jó sí- zők. Legalább együtt lehettünk attraktív környezetben. Másra nem is volt szükségünk, mint egy kellemes, meleg szobára és havas hegyekre. Végre elérkezett az indulás napja. Az út a legnagyobb rendben telt el, szobánk gyönyörű volt. Nászutunkhoz illő. Reggel az is merősök ébresztettek és invitáltak sízni. Nem nagyon akarózott, de végül mégis kötélnek álltunk. Nagy nehezen felmásztunk az egyik kisebb dombra, és ijedten néztünk le a völgybe. Férjem biztatta a társaságot, hogy aki elsőnek ér le, az csokit és természetesen puszit kap, s már indult is lefelé. Nem tudom, mitől lett ilyen bátor. Egyvalami biztos, korábban talán háromszor volt a lábán sí. Álmélkodva bámultam utána. Csak akkor lélegeztem fel, amikor a völgyből felém integetett. Biztatott, hogy kövessem őt, ne féljek, az érzés mindenért kárpótol. Nem kérettem magam. A domb valóban nem látszott valami veszélyesnek, gondoltam, megpróbálom. Bátran elrugaszkodtam, de az utána történtekre már nem emlékszem. A kórházban tértem magamhoz. Néhány óráig eszméletlen voltam, s a férjem csaknem teljesen megőszült a félelemtől. Állítólag elég nagy sebességgel egy fának ütköztem, felborultam és a fejemet egy szánkózó gyerekbe ütöttem. De ami a legszörnyűbb volt, elveszítettem gyermekemet, még mielőtt közölhettem volna férjemmel a hírt. A mai napig mardos a lelkiismeret bennünket azért a meggondolatlan tettért, bár azóta három gyermekünk született. Erzsi Vasárnapi Az elrontott játék Az autó lassan haladt és végül a bokrok között állt meg. Csend volt. — Ha ezt tudná a feleséged!... — suttogta Sandy. — Ha ezt tudná a férjed! ... — válaszolta Johnson, és átölelte a szeretőjét. — A feleségét biztos érdekelni fogja az erdei kirándulásainak sorozata — mondta egy férfihang fenyegetően a telefonba. — Mit akar? — kérdezte Johnson, alig titkolt ijedtséggel. — Harmincezer dollárt. Johnson lerohant az utcára és egy fülkéből felhívta a szeretőjét. — Mi az, hogy félsz a feleségedtől? — kérdezte Sandy meglepetten. — Már azt hittem, rólam is beszéltél, amikor a válásotokról esett szó. — Hát, szóval... Még nem jött el a pillanat... Vagyis még nem szabad tudnia. Érted, ugye? — Persze, hogy értem — mondta a nő hűvösen. — Jól tudom, miről van szó, és úgy gondolom, jobb lesz, ha ezek után nem is találkozunk. Johnson másnap kivett a bankból 30 ezer dollárt és délután négykor kikocsizott az ismert helyre. Egy férfi lépett elő a bokrok közül, akit sohasem látott korábban. — Okosan viselkedett — mondta, amikor eltette a pénzt. Másnap ismét csengett a telefon. — Meggondoltam a dolgot — mondta az ismert hang határozottan. — Rájöttem, szükségem lenne még 20 ezerre. — Maga megőrült! - ordította Johnson. — Húszezret és holnap délután — mondta a hang közönyösen. A megzsarolt Johnson másnap is kiment a helyszínre, de a bankot nem kereste fel. Ehelyett zsebre vágta a pisztolyát. Véget kell vetni a dolognak, mert ez az alak sohasem hagyja abba, gondolta elszántan. A rendőrfelügyelő egy fényképet húzott elő. — Ismeri? Johnson mindent elkövetett, hogy ne vegyék észre a meglepetést. — Nem — válaszolt tompán. — Érdekes — dünnyögte a felügyelő —, pedig maga lőtte le. A bejelentésre Johnson felesége felugrott a székről és döbbenten kérdezte: — Lelőtted?! — Igen, asszonyom. Lelőtte — válaszolt a rendőrtiszt. — Ugye, erre maga sem számított. Johnson értetlenül nézett hol az egyikre, hol a másikra. — A fickót Robertsnek hívták — folytatta a felügyelő, majd kis szünetet tartott, nyilván a hatásra gondolva. — Azt sem tudhatta, hogy Roberts, ez a szegény ördög, a felesége utasítására cselekedett. Johnson a fejét rázta. — Tudnia kell, hogy Roberts feljegyzései megkönnyítették a dolgunkat. Ezekből megtudtuk, hogy heteken át figyelte magát és persze a hölgyeket is. Hogy is hívják? — Sandy — bökte ki Johnson felesége. — Köszönöm. Szóval Roberts mindezt közölte a maga feleségével, s máris kész volt a terv a zsarolásra. A pénz nem is volt fontos. Olyannyira nem, hogy amikor maga fizetett, Roberts azonnal visszaadta a dohányt a feleségének. Bár később nyilván megkapta volna a részét. Játék volt, uram, és ezt a játékot maga elrontotta azzal, hogy idő előtt húzta meg a fegyver ravaszát. — Én erre nem is gondoltam... — motyogta az asszony. — Nem akart mást, csak azt, hogy legyen vége az ügynek. — Persze, asszonyom, játék volt, amit mindegyikük a maga módján játszott. És mindnyájan veszítettek, mert halálosan komolyra vették a figurát. Karol Ecker A függőleges sorokból, bizonyos logika szerint emeljetek ki egy-egy betűt és Írjátok be az üres négyzetekbe! Megfejtésként az 1848-as szabadság- harc költőjének családnevét kapjátok. Ki a költő? p P T T F R * A E * I // O I I R R Z R Ú M A helyes megfejtést beküldők között 5 darab színesceruza- készletet sorsolunk ki, melyet postán elküldünk. Beküldési határidő: 1998. március 12. Címünk: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá: Vasárnapi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejtése: hegy. Nyertesek: Egri Gyula és Gergő, Ecsegfalva, Gál Angéla, Végegyháza, Horváth Barbi, Szeghalom, Juhász Tünde, Békéscsaba, Magyar Péter, Dombegyház. Válóok — Nézze, uram — mondja a bíró a békéltető tárgyaláson —, ha a felesége az ágyban dohányzik, az még nem feltétlenül válóok! — Tudom, bíró úr, de a feleségem mindig a fülemet használja hamutartónak! Segítőkészség A buszmegállóban a futballista azzal próbálja elütni az időt, hogy gyakorolja a cselező labdavezetést. Az egyik idősebb hölgy nézi-nézi egy darabig, majd jóindulatúan megszólal: — Jöjjön, fiatalember, megmutatom, hogy merre van a legközelebbi nyilvános vécé! ABRAKÉRT-SORT! Sitt" 1 Ä 'NON-STOP A szeghalmi uumt'f—- —_.tót Kedves Olvasó! A cím nem egy ősközösségi csere egyenlete, hanem játékunk címe, melyen a kivágott ábrákért sört nyerhet. A múlt vasárnapi és a mai számunkban is talál egy-egy ábrát. Nem kell mást tennie, mint kivágni a két ábrát és egy levelezőlapra ragasztva beküldeni címünkre (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.) március 19-éig. .4 fődíj: 5 láda Borsodi sör. Tbvábbi 5 nyertes vihet haza 1-1 Iá- da Borsodi sört. Esélyeit növelheti, ha több levelezőlapot is beküld, természetesen csak a lapból kivágott ábrákat fogadjuk el. Vasárnapi rejtvény BAGOLY HANGJÁT UTÁNZÓ BÁNAT FIATAL TANÍTTAT ELÉ A SZÉLEIN ! T HÁZVEG ! SÉMI NYELVŰ NÉP L FESTŐMŰVÉSZ V. (JÓKAI VE JE) QYÜZKÖDÉS w* f Y * m Y —i ÉKSZER A FEJEN t SZAMÁR MONDJA X ALBÁN KIRÁLY FELÖL, Pl. BUSZRA L TAVALYI ITÓKA KÓSZÁL Y BELSŐ LOGIKA! ÉNEKLÉS USZÁLY MÁSIK EDÉNYBE TOLT-Y L t DEHOGY! JUH ISTÁLLÓ TÓ* a AZ DA* SÁGI DOLGOZÓ ÁTNEDVE- SEDIK ARABE SZK RÉ8ZE ! Y L f FÉL ZSÁK ! AZ ÁBÉCÉ ELEJE ► MÓKÁS KEZDET ! SÉRELEM LÉLEK LAKJA Y Y L FÜGGŐLEGES A rejtvény megfejtői között 5 darab tollat sorsolunk ki, melyet elküldünk. Beküldendő: a vastag nyíllal jelölt sor megfejtése. Beküldési határidő: 1998. március 19. (Címünk: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.). A levelezőlapra írják rá: Vasárnapi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejtése: „A mondattan lelki adottság.” Nyertesek: Csicsely Anikó, Kétsoprony, Csipke Sándorné, Mezőberény, Danis Erika, Tótkomlós, Krizsán Anna, Gyula, Németh Árpádné, Pusztaföldvár. ■ DéujtAni.. an mfjnnnaiám ll MTV 1: 14.00 2x2 néha 5 15.40 Örömhír 16.00 Körtánc — körkép 16.10 Walt Disney bemutatja 17.10 Minden, ami zene 17.15 Helló, Magyarország 18.05 Önök kérték! 19.00 A Hét. Híradó. Időjárás 20.00 Díszelőadás a Magyar Állami Operaházban. Ünnepi beszéd. Erkel: Bánk bán RTL KLUB: 14.50 Házibuli 17.00 David Attenborough: Szeszélyes természet 18.00 Fókusz plusz 18.30 Kedvenc magazin 19.00 Híradó 19.30 Vészhelyzet 20.15 Fekete gyémántok, 1-2.22.55 A gonosz érintése 0.30 Dóra mozija (ism.) tv2: 16.15 Szuper csapat 17.05 Az űrközpont 18.00 Tények. Időjárás 18.10 Napló 19.00 Szerencsekerék 19.30 Szerelem első látásra 19.55 Közkívánatra! Válasszon az alábbi három film köztül! Vasárnap este 6- ig, a 06/60-55-02-02-es telefonszámon: Love Story; Életben maradni; Jöttem, láttam, beköltöztem... 21.50 Mozivarázs 22.00 Nemcsak egy mozi 22.30 Segesvár 23.40 Napló (ism.) 0.30 Himnusz DUNA TV: 14.15 János vitéz 15.30 Nyolc tankönyv — nyolc ország 1848-ról 17.00 Híradó 17.20 A kőszívű ember fiai 1—2. 20.05 Telehíd 22.10 Az ünnepnap krónikája 23.20 Élve vagy halva 0.40 Himnusz MTV 2: 12.55 A nagyenyedi két fűzfa 14.15 Petőfi 16.50 Fejezetek a nemzeti szabadságünnep hányatott történetéből (ism.) 17.25 A szabadság fővárosa — 1848 (ism.) 18.00 Kossuth- és Széchenyi-díjak átadása 19.00 1848 — Zenés eseményjáték 20.30 Illyés Gyula: Az ünnepelt 22.00 Koncz Zsuzsa műsora 22.50 Időjárás 22.55 Mélyvíz MSAT: 15.05 Minden lében, két kanál 16.00 Szoknyás zsaru (ism.) 18.00 Dilizsaruk 18.30 MSAT-klub 19.00 Gabriella-show (ism.) 19.30 A chinatowni kapcsolat 21.15 Címlapsztori (ism.) 22.15 A bérgyilkos (ism.) TV3: 15.00 Kíméletlenül 17.15 Jövőnéző 17.45 Beverly Hills 90210 18.45 Hír3 19.15 Szirmok, virágok, koszorúk 21.05 Alkonyzóna 21.35 A kórház 23.35 Beverly Hills 90210 (ism.) 0.30 Egy rém rendes család (ism.) HBO: 15.15 Sztárközeiben: Leslie Nielsen 15.40 Notre Dame-i toronyőr 16.35 Hidegre teszlek 18.05 Bundesliga-összefoglaló 19.10 Melrose Place 20.00 A holló 21.40 Hat nap, hat éjszaka eszeveszetten 23.15 Festett szív 0.45 Bundesliga-összefoglaló 1.50 Pannon töredék 3.15 Halott pénz 5.10 Fércember SPEKTRUM TV: 14.00 A grizzlik földjén 15.00 Óceánia 15.30 Björk 16.30 A Channel-szigetek, elvarázsolt víz alatti erdők 17.00 A delfinek magánélete 18.00 Olivia Newton John 18.30 Találkozás a pingvinekkel 19.30 Botrány! 20.00 Hagyományos fogadók Európában 20.30 Távoli horizontok 21.00 Roosevelt 1. 22.00 A vadon gyilkosai Élve vagy halva DUNA TV, 23.20 Elbukott az 1848—49-es szabadságharc. Hősei bakó kezére, börtönbe kerültek, aki tehette, külföldre menekült. Néhány egykori harcostárs, a börtönből megszökő Noszlopy Gáspár, az egykori kormánybiztos vezetésével vakmerő tervet eszel ki: el akarja rabolni a Magyarországra látogató Ferenc József császárt. így szeretnék kikényszeríteni az ország függetlenségét. Áruló férkőzik közéjük. A kalandfilm valós eseményen alapul. Petőfi ’73 MTV2, 14.15 Petőfi Sándor születésének 150. és az 1848—49-es szabadságharc kezdetének 125. évfordulójának megünneplésére készül a pápai gimnázium. Hatszáz diák gyűlik össze a nagy múltú és hagyományőrző iskola falai között. Az udvaron és az iskola épületében a fiatalok eljátsszák a lánglelkű forradalmár életének néhány fontosabb epizódját. Úgy, ahogyan ők látják az eseményeket. A cselekmény 1848. március J5. fölidézésével kezdődik, és a költő tragikus halálával ér véget. , A chinatowni kapcsolat MSAT, 19.30 Piszkos ügyet kap Houston és John Chan hadnagy. Valaki mérgezett kábítószert áru! az utcán. Sürgősen ki kell deríteniük, ki a titokzatos kokainárus. A nyomok a kínai negyedben található Taipan irodaházhoz vezetnek. A két detektív rendkívül erős, jól szervezett bűnszövetkezettel találja magát szembe. A bűnözők azt hiszik, rájuk nem vonatkozik a törvény.