Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-15 / 241. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1997. október 15., szerda Továbbtanulóknak Mezőkovácsháza önkormányzata tavalyi kezdeményezésként kiterjesztette szociális rendeletét a felsőoktatásban tanuló diákok körére is. Eszerint azok a főiskolai, egyetemi hallgatók, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem 11 500 forint alatt van, szociális támogatást kérhetnek. A tavalyi évben mindössze 4-en éltek a lehetőséggel. Az idén duplájára emelkedett a támogatottak köre, de több igény teljesítésére is van lehetőség. Mint azt az oktatási bizottságtól megtudtuk, a támogatás mértéke a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 20 százaléka, amely az idén 2875 forint. Mint mondták, a másfél év távlatában sikeres döntésnek bizonyult a rendeletmódosítás, amely azt mutatja, hogy a családjuktól távol élő diákoknak ez a kis összeg is nagy segítséget jelent. (hm) Tapasztalatcsere-úton. (m) A Békés megyei közgyűlés nemzeti és etnikai kisebbségi bizottsága szervezésében a napokban háromnapos tapasztalatcsere-úton vettek részt Szlovákiában és Ukrajnában a megyei szlovák, román, német és szerb kisebbségi önkormányzatok képviselői. Képünkön a sátoraljaújhelyi szlovák tanítási nyelvű általános iskolában láthatjuk a magyarországi delegáció tagjait fotó: hevesi József Válaszol az AEGON Nyugdíjalap-kezelő tanácsadója: Olvasóink írják Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Vastaps a katolikus templomban Azt már megírták a megyei lapok, hogy október 1-jén a zenei világnapot Battonyán a római katolikus templomban orgonahangversennyel köszöntötte az aradi orgonaművésznő, Megyesi-Balog Éva. Az viszont még a rendezők számára is meglepetés volt, hogy közel 400 hallgató gyűlt össze a több mint egyórás koncertre. Azt mondják, minden csoda három napig tart. E mondást alapul véve, nem tartozik a csodák közé ez a hangverseny, mert még a rendezvény után egy héttel is hallhatók voltak a vélemények, többnyire a csodálkozás és az elismrés hangján. Volt, aki levelet írt, volt, aki a zeneiskolába látogatott el megköszönni azt az élményt, amelyet ez az este nyújtott neki. Eddig íratlan szabály volt, hogy a templomban nem illik tapsolni. Igaz, a nyugati országokban ezt a tilalmat feloldották, sőt a budapesti hangversenyeken is, de vidéken még tartotta magát a templomi „csendrendelet" egészen október 1-jéig. A koncert nyitó orgonamuzsikája után a lelkes hallgatóság, szakítva minden konvencióval, hatalmas tapssal jutalmazta az előadót. A résztvevők, akik ezúttal nem egyházi szertartáson voltak, tudták, hogy a szereplőknek jólesik, ha munkájuk eredményét így honorálják. A megszokás terhei alól felszabadult közönség Schubert Ave Maria című művét már vastapssal értékelte, mint ahogyan a záró orgonadarab, Bach D- moll toccata és fúgája után is visszhangzott a templom a tetszés- nyilvánítástól. Mindezek mellett megmaradt a hely áhítata, a templom — a taps ellenére — ugyanolyan méltóságot sugárzott, mint előtte. Ezt a hangulatot visszaadni nem lehet sem írásban, sem szóban, csak az érezhette, aki jelen volt a szereplőket köszöntő virágátadáskor. Számomra két momentum különösen emlékezetes marad. Az egyik a szereplők és Dusik Péter apátplébános meghatottsága, az, hogy az apát úr nehezen formálta a szavakat, pedig hozzászokott a nyilvánossághoz. A másik emlékezetes mozzanat az volt — és ezt kevesen láthatták—, amikor a koncert befejeztével Megyesi Balog Éva művésznő megcsókolta az orgonát, amely sikert hozott számára és engedelmeskedett neki. A hangszer- és zeneszeretetnek ilyen példáját csak akkor tapasztalhatjuk, ha valaki annyira szereti hangszerét, hogy társának tekinti, nem eszköznek. Köszönet érte! Holló László, a Battonyai Állami Zeneiskola igazgatója Tisztesség, becsületesség! Szeptember 22-én a Lencsési útról a Szarvasi úti kertembe kerékpározva elveszítettem autóstáskámat. Benne volt mintegy ezer forint, tíz márka, a szemüvegem és pár jelentéktelen holmi. Mivel címemre, nevemre utaló adat nem volt benne — tudomásom szerint —:, így nem is reménykedtem abban, hogy valaha elő fog kerülni. Még ugyanazon a napon 16 órakor szólt lakásomon a telefon. A polgármesteri hivatal talált tárgyak osztályáról hívott az egyik előadó, kérdezte: nem vesztettem-e el valamit? Amikor elmondtam, hogy elvesztettem a táskámat, erre azt felelte, másnap átvehetem náluk. Az eseményt röviden elmondva: az állatkórház környékén megtalálta egy hölgy autóstáskámat és beadta a portára. A portás még aznap bevitte a fentebb leírt irodába és leadta. A táskában volt egy Kovács János, Békéscsaba, Pásztor u. 100. sz. nevére kiállított számla, ennek alapján kerestek meg az önkormányzattól az elveszett tárgy ügyében. Másnap átvettem a táskát, amiben maradéktalanul meg volt minden. Ezúttal szeretném megköszönni annak az ismeretlen hölgynek becsületességét, és kérem arra, hogy az alábbi címre közölje nevét, hogy legalább egy virágcsokorral kedveskedhessek neki. Továbbiakban köszönöm annak a portásnak azt, hogy vette a fáradságot és bevitte a táskámat a polgármesteri hivatalba. Ugyancsak köszönetét érdemel Vargáné, aki addig nyomozott, míg meg nem talált és értesített a táska átvételi lehetőségéről. Kovács János, Békéscsaba Fontos szempont a választásnál többek között a pénztár mérete, piaci tapasztalata, tőkeereje és befektetéseinek hozama. Az ÁB-AEGON Nyugdíjpénztár a világ egyik legnagyobb biztosítótársaságának, a holland AEGON csoportnak a tagja. A magyar piacon három évvel ezelőtt jelentünk meg, méghozzá sikerrel. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy - a mára több mint 30 ezer önkéntes pénztártagunk legnagyobb örömére - tavaly 27.45%-os hozammal zártuk az évet. Az AEGON csoport 150 éves biztosítási tapasztalatát, 100 milliárd dolláros vagyonát, valamint megfontolt, jól jövedelmező befektetéseinek eredményét már sok tízezer ember élvezi a világ országaiban. Hogy ez mit jelent? Nyugodt, anyagi gondoktól mentes nyugdíjas éveket. A nyugdíja felől nyugodt lehet. INGYENES INFORMÁCIÓ ÁB-AEGON NYUGDÍJPÉNZTÁR 06-80 66-00-77 ^Legon *Az egyéni ajándék 50% kezdő befizetés és 60 havi törlesztés esetén érvényes. PEUGEOT ASSISTANCE IWHU.I.'.H»!.!:!»! 660-024 ! EURÓPÁBÓL HÍVHATÓ: (36) 60-465-024 ^yjíiúÉicn Kft, Békéscsaba, Gyóni Géza u. 17, Telefon: (66) 454-149. PEUGEOT Vezetni mindig élvezet n a most az elejét veszi, azaz, ha részletre vásárol PEUGEOT 106, 306, 406 személy- gépkocsit, akkori teljes évi törlesztést elengedünk’ így a végét ajándékba kapja!