Békés Megyei Hírlap, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-01 / 255. szám

A nyertes az OTP Rendkívüli ülésen döntöttek tegnap a gyulai képviselők: továbbra is az OTP-t bízzák meg az önkormányzati számlavezetéssel. (3. oldal) melléklet I—IV oldal Alkotmányos jogot sértenek vagy... Dr. Simon Mihály, Békéscsaba jegyzője az írásos bírósági ítélet birtokában kívánt csak nyilatkozni a városban kialakult „szemét-helyzetről”. (4. oldal) ALAPÍTVA: 1945-BEN A HAZA MINDEN ELŐTT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 1996. NOVEMBER 1., PENTEK ARA: 35 FORINT LI. ÉVFOLYAM 255. SZÁM Félidőben a kukorica betakarítása Jó a napraforgótermés, gyengébb a cukorrépa megyénkben Vontatottan, nehézkesen ha­ladnak az idén az őszi mezőgazdasági munkák. A Békés Megyei Földművelés- ügyi Hivatalban kérésünkre a legfrissebb helyzetről a követ­kező tájékoztatást adták: az őszi árpa vetésterülete mintegy 1300 hektárral kisebb, mint az idén betakarított terület volt; összesen 12 750 hektáron ve­tettek ezen az őszön árpát a megyében. A búza vetése is nehezen halad, eddig a terve­zett területnek mintegy 60 szá­zalékán került a földbe a vetőmag. A vetésterület várha­tóan 5-6 százalékkal haladja meg az idei 121 ezer hektárt, az előirányzat 128 ezer hektár körüli. Ami a betakarítást illeti, a 65 ezer 123 hektár naprafor­gót learatták a megyében, az átlaghozam 1,9 tonna hektá­ronként, míg tavaly 1,61 ton­na volt a megyei átlag. A cu­korrépatermés viszont elma­rad a várakozástól: viszony­lag alacsony, hektáronként 40 tonna az eddigi termésátlag, és a cukortartalom sem ma­gas. A 21 ezer hektár cukorré­pából október végéig több, mint 13 és fél ezer hektáron szedték fel a termést. A kuko­ricatörés is lassan halad az időjárás miatt: a 97 712 hek­tárból eddig 5 0 ezer hektár ter­mése került a tárolókba. A ter­mésátlag nagyobb, mint az előző, aszályos években, pil­lanatnyilag 6,13 tonna hektá­ronként, ami várhatóan még magasabb lesz, tekintettel a hosszabb tenyészidejű fajták magasabb hozamaira. Aggasztó, hogy a tápanyag­utánpótlás ezen az őszön sok helyen elmarad. A kínálat megfelelő, ám a gazdaságok fi­gyelmét, energiáját természe­tesen elsősorban a betakarítás, vetés köti le, és a jelek szerint nem jut figyelem, de sok helyen pénz sem a foszfor és kálium alapműtrágyázásra. T. I. Fellebbent a fátyol a gyulai nyomozási cselekményekről A kezdet vége vagy a vég kezdete? A Gyulai Rendőrkapitányságon tegnap tartott sajtótájékoztatón a rendőrök nem hagytak kétséget afelől, hogy a közvélemény és a sajtó élénk érdeklődésére tekintettel került sor az eseményre. A tájékoztató egyetlen témája a Gyula, Vár utca 16. szám alatti ingatlant érintő ügyben folytatott, fél éve tartó nyomozás e heti fejleményeinek rövid ismertetése volt. Almadömping. (t) Almával megrakott teherautók sora várakozik mostanában nap mint nap a Csabai Konzervgyár Rt. előtt. A gyár bérmunkában dolgozza fel egy társaság részére a gyümölcsöt, amelyből almasűrítmény készül. 24 órában termel a konzervgyár, hogy győzze a hatalmas mennyiséget. A Nyírségből folyamatosan érkező rengeteg alma a teherautókról a feldolgozóvonalra kerül. Október 30- áig összesen 17 600 tonna almát dolgozott fel a konzervgyár FOTÓ: SUCH TAMÁS Emlékművet avatnak Békésen Szabados Zoltán rendőr őrnagy, a gyulai kapitányság vezető­helyettese, bűnügyi osztályának és a nyomozásnak egyaránt vezetője elmondta: hétfőn reggel a Békés Megyei Rendőr-főka­pitányság gazdaságvédelmi osz­tályával közös akciót hajtottak végre. Ennek során házkutatást végeztek a Gyulai Vagyonigaz­gatóságon, valamint az esemé­nyekben érintett ingatlan- közvetítő irodájában és lakásán. Az eljárás során még hétfőn bűn­ügyi őrizetbe vették D. L. igazga­tót és D. L. ingatlanközvetítőt. Szerdán a Békéscsabai Városi Bíróság mindkettőjük előzetes letartóztatását rendelte el. Jelen­leg a főkapitányság fogdájában tartózkodnak. Az igazgató ellen hűtlen kezelés alapos gyanúja, az ingatlanközvetítő ellen csalás alapos gyanúja miatt indult bün­tetőeljárás. (Hónapokkal koráb­ban az ügyben G.-né P. A. gyulai vállalkozó, a Vár utca 16. szám alatti ingatlan egykori bérlője el­len tett feljelentések hatására in­dult meg az eljárás csalás alapos gyanúja miatt.) Az igazgatót a nyomozás megállapításai alapján azzal gyanúsítják, hogy elengedte olyan bérleti díj megfizetését, melyre nem lett volna lehető­sége, késedelmi kamatokat nem számoltatott fel, illetve jogosu­latlanul engedélyezett kifizeté­seket. Menedzselte azt a folya­matot, mely során a bérlőket megalapozatlanul kártalanítot­ták. Társaival együtt 4,8 millió forint kárt okozott az önkor­mányzatnak, hűtlen kezelése közvetlenül 500 ezer forintot érint. A közel 5 milliós összeg kifizetése a nyomozás megálla­pítása szerint teljességgel jogo­sulatlanul történt. Az ingatlanközvetítőt többek között azzal gyanúsítják, hogy a Vár utca 16. szám alatti ingatlan egykori bérlőjének a korábbi években egy másik ingatlanra készített nem valós értékbecs­lést. (Ez az ingatlanközvetítő gyakran értékelt ingatlant az ön- kormányzat és magánszemé­lyek számára is.) A valós érték háromszorosát állapította meg, mégpedig egy 1 millió forintos, G.-né P. Á. által felvett banki hitel fedezeteként. (A hitel és kamatai ma is visszafizetetle­nek.) Mint ismeretes a Vár utca 16. szám alatti ingatlant a gyulai önkormányzat időközben 18 millió 300 ezer forintért eladta a Magyar Államot képviselő Kincstári Vagyonigazgatóság­nak. Az ingatlan valós forgalmi (Folytatás a 3. oldalon) Hírek 50 éve alapították, (ö) A gyularemetei tájtanítóképző in­tézet volt diákjai az egykori inté­zeti épületben, a mai remetei nevelőotthonban ünnepséget tartanak november 2-án, szom­baton 11 órakor. Az 50 éve alapí­tott tájtanítóképző intézet emlé­kére táblát avatnak. Színházbarát! kör. (ö) Gyulán szerdán este, lapzártánk után megalakult a Gyulai Vár­színház kamaratermében 51 tag­gal a színházbaráti kör. A szer­vezet öttagú vezetőséget válasz­tott Kovács Lajosné, Elek Tibor, Tóthné Bodó Mária, Czeglédi Imréné és Szabóné Gyarmati Réka személyében. A kör évi 500 forintos tagdíj fizetése mel­lett döntött. Az összetartozás ereje, (i) A Mozgáskorlátozottak Szer­vezetének Füzesgyarmati Csoportja megalakulásának tíz esztendejére emlékezett a napokban. Elhangzott: a cso­portnak ma már százhuszon­hat tagja van, közülük hatan rendelkeznek tolókocsival. Az összetartozás érzése sokat se­gít a tagoknak: erőt merítenek egymás kitartásából. Nyitva tartás, (u) A bé­késcsabai Munkácsy Mihály Múzeum ezúton értesíti láto­gatóit, hogy november 5-étől a múzeum hétfő kivételével na­ponta 10 és 16 óra között tart nyitva. Mikulás Alapítvány, (i) Matuska Sándor országgyűlé­si képviselő, Dudás Árpád, Zsadány polgármestere és Pántya Imréné helyi óvoda­vezető kapcsolatba lépett a Mikulás Alapítvánnyal. Az alapítvány kuratóriuma ígére­tet tett, hogy felkarolják az idei zsadányi Mikulás-ünnep­séget. Jelenleg úgy tűnik: a de­cember eleji nagyszabású rendeznényen fellép Eszményi Viktória és Heilig Gábor is. , .Hívom az élőket. Megsiratom a holtakat, megtöröm a villámo­kat" — olvasható azon az stili­zált, Kiss László gyulai szob­rászművész alkotta harangon, mely tegnap végleges helyére került Békés központjában, s mint II. Világháborús emlékmű­vet vasárnap délelőtt ünnepé­lyes külsőségek között avatnak fel. Az eseménnyel kapcsolatos előkészületekről és a program­ról ugyancsak tegnap délelőtt a város vezetői sajtótájékoztatón fogadták az újságírókat. Pataki István polgármester bevezetőben kiemelte: a mille- centenárium rendezvénysoroza­tának legjelentősebb eseménye­ként tartják számon a város régi adósságának törlesztését, vagyis (Folytatás a 3. oldalon) Makovecz Imre Szarvason A Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskolán alapított művészta­nárképzés ügyének egyik lelkes támogatója, Makovecz Imre tar­tott kedden előadást Szarvason. A jeles építész ezúttal az életminőség fogalma köré fűzte gondolatait. ,,A fiatalok élet­minősége az öregebb generáció­tól megszerezhető információ­ból, kultúrából építkezhet. Az a művészképzős hallgató, aki nem választ magának mestert, hogy átrágja magát rajta, mint a kásahegyen, hogy aztán önmaga lehessen, az tehetségtelen. A mester múltba megnyíló kapu a növendék számára.” A beve­zetőt diaképes vetítés követte, amely az építész 1959-től napja­inkig tartó tevékenységét szem­léltette. Cs. R. Mindenszentek napján A legszebb virágot akarjuk ki­vinni a temetőbe — emlékül, hálából, szeretettel. Napjaink már egy ideje a készülődés je­gyében telnek; illik rendbe ten­ni a sírokat, feldíszíteni koszo­rúval, friss virággal, gyertyá­val, örökmécsessel. A katoli­kus egyház szerint az élő és elhalt hívek közösséget alkot­nak az Úr színe előtt, ez a szen­tek egyessége. Az élők a küz­dő, a holtak és a tisztítótűzben bűnhődők a szenvedő, az üd­vözöltek a diadalmas egyhá­zat képviselik. Mindenszentek napján a küzdő egyház a dia­dalmas egyházat ünnepli, az élők az üdvözülteket köszön­tik. Ma Mindenszentek, hol­nap Halottak napja, ez a hét vége a kegyeleté. Mégsem a színpompás, ra­gyogó sírkert a legfontosabb. Nem az a gyász a legfájdalma­sabb, aminek jelét kívül hord­juk. Nem az az érzés őszinte, amely a szemnek nyilvánvaló. Az ünnepi sürgés-forgás köze­pette álljunk csak meg néhány percre, órára, több időre, mint amit ez a rohanó világunk könnyen megenged számunk­ra! Szakítsunk időt otthon, út­közben a temető felé, ott, kinn a sírnál, szűnjön meg addig min­den körülöttünk és úgy emlé­kezzünk Rájuk! Akiket szeret­tünk, de már nem lehetnek ve­lünk. S amikor lélekben Velük vagyunk, Rájuk gondolunk és Értük imádkozunk, hirtelen rá­döbbenünk, hogy itt vannak velünk, hiszen hozzánk tartoz­nak, életünk örökre összeforrt. Emlékük, szavaik, szólásaik. szokásaik elevenné teszik Őket. Közös a múltunk, és a jelenünk, életünk része a halá­luk is. S hogy a halál ne legyen többé tabutéma, titok, rejtély, mítosz számunkra, gyermeke­ink előtt, beszéljünk róla! Győzzük meg magunkat és gyermekeinket arról, hogy a halál épp olyan természetes, mint a születés. Az is a dol­gunk, hogy a méltóságteljes búcsúra, a szép halálra felké­szüljünk, felkészítsük utódain­kat. A koszorúzás, a gyertyagyúj­tás kiváló alkalom a felvilágosí­tásra, az emlékek átörökítésére, és nem csak a számadásra, a tör­lesztésre, lelkiismeret-furdalá- sunk csillapítására szolgál, ha olykor úgy érezzük, több időt kel­lene együtt töltenünk... Niedzielsky Katalin tt áiUSf I11I3! Segít Önnek a #|EKÉS MEGYEI HÍRLAP Péntekenként továbbra is ingyen jelentetjük meg munkanélküli és pályakezdő olvasóink álláshirdetéseit. GYAKORLOTT gépkocsivezető hivatásos jogosít­vánnyal állást keres. Telefon: 455-651. OFSZET + magasnyomó gépmester állást keres. Tele­fon: 325-553, este. PÁLYAKEZDŐ zöldség-növénytermesztő kertész munkahelyet keres „Munkanélküli” jeligére a kiadóba. RUHAIPARI technikus, szabás-szériázás gyakorlattal, 6—8 órás, délelőtti munkalehetőséget keres. Hivatásos jogosítvány van. Békéscsaba, Fényesi út 238.

Next

/
Oldalképek
Tartalom