Békés Megyei Hírlap, 1996. április (51. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-19 / 92. szám

1996. április 19., péntek Nyeste és Varga középdöntős Közép-európai idő szerint csütörtökre virradóra a nők is befejezték a selejtezőt San Jüanban, a szerenkénti tornász világbajnokságon. Puerto Rico fővárosában négy magyar versenyző lépett a szerek­hez. Az Akvaline TC Békéscsaba két kiválósága, Nyeste Adrienn és Varga Adrienn egyformán ugrásban harcolta ki a középdöntős szereplést. Krausz Nikolettnek és Ováry Eszternek ugyanez nem sikerült. Varga all. helyen, Nyeste pedig a 16. helyen jutott a csütörtöki középdöntőbe. Mindketten bemutatkoztak a felemáskorláton is, de a kivételesen erős mezőnyben nem tudtak továbbjutást jelentő helyen végezni. A gerendán Varga mellett Krausz is rajtolt, de a gyűjtött pontszámok itt sem bizonyultak elegendőnek a folytatás­hoz, csakúgy, mint azok a pontozói értékek, amelyeket Krausz és Ováry a talajgyakorlatra kaptak. Sorin Vlaicu visszatér A temesvári labdarúgók egyik erőssége, Sorin Vlaicu, aki koráb­ban már megfordult Békéscsabán is, napokon belül újra bekapcso­lódik a lila-fehérek munkájába. Tegnap a román és a csabai klub megegyezett abban, hogy a 30 esztendős középpályás a nyár végéig mindenképpen Magyarországon játszik, az azt követő időszak pedig további tárgyalási alapot képez. A játékos és a csabai vezetőség egyaránt kinyilvánította, hogy hosszabb távon is szeret­nék az együttműködést. Egyelőre csak annyi dőlt el, hogy Sorin Vlaicu hétfőn érkezik Békéscsabára, ekkortól edz együtt a csapattal, s az MTK ellen már bevetheti Pásztor edző. — Szerettük volna, ha már a Pécs ellen is a mi játékosunk lehetett volna—mondja Papp László, a viharsarki klub elnöke. — Romániában viszont a hét végén az utolsó bajnoki fordulót játsszák, köztük a Temesvár—Pitesti rangadót, amelyen az erdélyi klub vezetői még ragaszkodnak ahhoz, hogy Vlaicu színeikben küzdje végig az utolsó kilencven percet. J. p. Balogh Zoltán: két gól az oroszoknak Győzelmet aratott ifjúsági (18 évesek) labdarúgó Európa-bajno- ki selejtezőn Ziegler János együttese. A Szocsiban ezer néző előtt rendezett mérkőzésen a magyar ifjúsági válogatott 4—2 (3—2)-re nyert a házigazdák ellen. A magyarok góljait a Békés­csabai Előre FC-ben hetek óta jó teljesítményt nyújtó Balogh Zoltán (2) és az újpesti Szili (2) szerezték. Fedélzeten a békéscsabai baseballcsapat A nyáron alakult Békéscsabai Villámok Baseball Egyesület első bajnoki mérkőzésére készül. A harmadik ligában szereplő csapat április 21-én, vasárnap játssza első tétmérkőzését, ellenfelük a budapesti SOTE Kutyaütők lesz. A teljesen amatőr alapokra épülő és magyar játékosokból álló csapat célja egyértelmű az első évben: minél több rutint szerezni, minél több tétmérkőzést játszani, minél többet tanulni a honi baseballmezőny erősebb csapatától. Konkrét elvárások tehát még nincsenek az eredményt illetően, de három­négy győzelmet mindenképpen szeretnének szerezni a tavasz-ősz lebonyolítási rendszerű bajnokságban. A részt vevő hat csapat oda- vissza vágós mérkőzéseket vív. S hogy mire alapoznak? A játék szeretetére és nem utolsó­sorban leendő japán edzőjük, Jamada Koichi szaktudására. A hazai mérkőzések helyszíne a Szalvai-pálya lesz. Az első itthoni meg­mérettetésre április 28-án kerül sor. A múlt héten a Villámoknak már le kellett volna játszaniuk a Magyar Kupában a Monor elleni mérkőzésüket, ám a vendégek nem jöttek el, így a csabaiak 9:0-lal, játék nélkül jutottak a legjobb tizenhat közé. Szegedi Zsolt SPORT-^BÉKés megye! hírlap Kupaforduló Coca-Cola Kupa gyaloglóverseny az olimpia jegyében Coca-Cola amatil (Hungary) tJd. Kinek nyomta teher a vállát? Húszfős csapat az olimpiára Már csak 92 nap van hátra az atlantai olimpia megnyitóünnepségéig, és eddig 178 magyar sportoló részvétele biztos az ötkarikás játéko­kon — hangzott el az Új Sipos Étteremben a Magyar Olimpiai Bizottság sajtótájékoztatóján, amelyen ezúttal az atlétaválogatott mutatkozott be. Száz esztendővel ezelőtt Athénban még csak 12 számban avattak bajnokot a sportok királynőjének versenyein, Atlantában viszont már 44 aranyérmet osztanak ki. Mérei László szövetségi kapitány elmondta, az atlantai csapat kialakításánál figyelembe vették az elmúlt négy év nemzetközi versenyein elért eredményeket, ezek szerint 10 versenyző helye biztos az utazólistán: Bagyula István (rúd), Horváth Attila (disz­kosz), Kiss Balázs (kalapács), Kovács Dusán (400 m gát), Munkácsi Sándor, Szabó Dezső (tízpróba), Vrbanik Sándor (gyaloglás), Földingné Nagy Judit (maratoni), Ináncsi Rita (hétpróba), Urbanikné Rosza Mária (gyaloglás). A többieknek szintet kell teljesíteniük, ez eddig a súlylökő Kóczián Jenőnek és a távolugró Vaszi Tündének sikerült. Összessé­gében 20 atléta olimpiai részvételére számít a kapitány. Szerdán lejátszották a labdarú­gó Magyar Kupa Békés megyei selejtezőjének első fordulóját. Meglepetés, hogy kieseit az NB III-as Tótkomlós és Szarvas. Eredmények. Battonya— Dombegyház 8—1, Kétsop- rony—Kondoros 1—3, Csor- vás—Kamut 2—1, Kötegyán— Méhkerék 1—1, Okány—Vész­tő 3—1, Körösladány—Békési FC 2—4, Békésszentandrás— Csabacsűd 2—3, Pusztaföld­vár—Békéssámson 3—1, Al­máskamarás—Kunágota 1—3, Gerendás—Gyula-Kanton FC 0— 11, Lökösháza—Elek 2—8, Csárdaszállás—Mezőberényi FC 0—5, Medgyesbodzás— Medgyesegyháza 1—4, Gyula­vári Vállalkozók—Kétegyháza 3— 4, Tarhos—Jókai Színház 2—0, Szabadkígyós—Újkígyós 2—1, Dévaványa—Szeghalom 1— 1, Magyarbánhegyes—Tót­komlós 3—1, Csanádapáca— Jamina-Patrick SE 0—6, Ger- la—Doboz 0—1, Gyulai Magán SE—Békéscsabai MÁV 1—3, Gyomaendrődi Barátság II.— Szarvas 2—0, Gádoros—Nagy­szénás 1—3, Nagyszénás II.— Gyomaendrődi Barátság 0—4, Orosházi Rákóczi Vasas— Orosházi MTK 1—3. g V U> A megyei serdülő labdarúgó-baj­nokság 13—14. fordulójában a következő eredmények szület­tek. Keleti csoport. 13. forduló: Vésztő—Kondoros 2—1, Fü­zesgyarmat—Békésszentand­rás 4-—0, Csabacsűd—Dévavá­nya 0—6, Gyomaendrődi Barát­ság—Szeghalom 1—4, Szarvas—Mezőberényi FC 6—0. 14. forduló: Dévavá­nya—Gyomaendrődi Barátság 4— 1, Szeghalom—Füzes­gyarmat 2—0, Gyoma FC— Vésztő 1—8, Kondoros— Mezőberényi FC 2—0, Szar­vas—Csabacsűd 14—2. Középcsoport: Kétegyhá­za—Békéscsabai Előre FC II. 0— 18, Békéscsabai Előre FC L—Elek 8—0, Sarkad—Békési FC 1—0, Békéscsabai MÁV— Gyula Kinder 1—4, Gyula FC— Jamina-Patrick SE 1—1.14. for­duló: Békési FC—Békéscsabai MÁV 2—0, Gyula Kinder—Bé­késcsabai Előre FC I. 0—10, Elek—Kétegyháza 15—0, Gyu­lai FC—S árkád 1—3. Nyugati csoport: Gádoros— Orosházi MTK II. 6—0, Oroshá­zi MTK III.—Mezőhegyes 0—2, Medgyesegyháza—Battonya 1— 7, Tótkomlós—Nagyszénás 0— 4, Csorvás—Mezőkovácshá- za 3—2.14. forduló:Battonya— Tótkomlós 4—2, Nagyszénás— Orosházi MTK III. 3—1, Kun­ágota—Gádoros 0—14, Oroshá­zi MTK II—Mezőkovácsháza 1— 0, Mezőhegyes—Orosházi MTK I. 1—1, Csorvás—Med­gyesegyháza 0—0. Az elmúlt hét végi Coca-Cola Knauf nemzetközi gyalogló- és utcai futóverseny kapcsán évről évre felsőfokokban beszélnek a rendező és szervező Békéscsabai Atlétikai Club házatáján, mi több, az országos szövetségben és per­sze határainkon túl is. S hogy ez miért van így, az sok mindennel alátámasztható, de egy dologban egyetértenek a szakemberek: a békéscsabai eredményes atlétikai életnek is szól, hogy immár „ho­nosított” nemzetközi versenyt tudhat magáénak a klub, a város. A kora tavaszi időpontban még csak éledeznek a remények, a cél­kitűzések a versenyévadra, amelynek éppen egyik és sokak számára az első jelentősebb meg- mérettetési lehetőség a békéscsa­bai verseny. Az elmúlt tizenhét esztendő alatt hány és hány kiváló sportember bizonyíthatta tehet­ségét, rátermettségét, vívhatta ki a végső sikert nemes küzdelem­ben, s szerzett országos vagy nemzetközi hírű dicsőséget. És hogy mennyire lehet rek­lámhordozó a sport, azt is jól pél­dázza ez a hagyományos ver­senysorozat. Csoda-e, hogy az évek folyamán mindig talált olyan névadó szponzort az atléti­kai klub, amely fantáziát látott a versenyben, s hogy egyre-másra felsorakoznak melléjük a támo­gatók? Nos, a legutóbbi viadal is ép­pen erre jó példa, hiszen új név­adóval és más nevű támogatókkal bővült a verseny támogatottsága. Azt is tapasztalhattuk, hogy ezút­tal a résztvevők létszáma is növe­kedett mind a profi, mind az amatőrök esetében, amely egyér­telműen a viadal népszerűsé­gének csalhatatlan jele. Felemelő érzés volt látni a hömpölygő, több mint 1200 fős gyereksereget, ami szintén a jó szervezést dicséri, s nem remélt nagyságú részvétellel párosult. Az olimpia évében járunk, en­nek jegyében zajlik csaknem minden verseny a különböző sportágakban. A Coca-Cola Kna­uf Kupa is egyik állomása volt a felkészülésnek, a megmérettetés­nek, s igyekeztek is megragadni az alkalmat a versenyzők a szintidők teljesítésére, a minél jobb szereplésre. Persze két bé­késcsabai olimpikonnak ezúttal nem nyomta a vállát ilyen lelki teher: — A verseny előtt hangoz­tattam, hogy nekünk ezúttal nem ez a verseny a fő célunk, de nyu­godtan mondhatom, hogy a mezőny két ásza, Urbanik Sándor és Rosza Mária attól függetlenül, hogy atlantai utazók, nem vallot­tak szégyent, s időeredményük még így is jobb annál, amit vár­tam. A többiek? A szegedi Dudás Gyula nagyon jól gyalogolt, a bé­késcsabai Leczki Ervin egy évvel ezelőtt rajtolt versenyen, mert két műtéten is átesett, de hozta ma­gát. A lányoknál az ugyancsak békéscsabai Szabó Andrea szin­tén operáció és disszertációk után versenyzett. A hat kilométeres futásban született meg az egyet­len békéscsabai győzelem Bohus János révén, míg Varga István és Csendes Ildikó ezüstérmet sze­reztek klubunknak. A gyulai Czégé Éva győzelme remek telje­sítmény volt. Egyszóval: nem va­gyok elégedetlen — összegzett Tóth Sándor, a Békéscsabai Atlé­tikai Club ügyvezetője, vezető­edzője. A versenyek során korábban is vitára adott okot a gyaloglás sza­bályos avagy nem szabályos vol­ta egy-egy versenyző esetében. Legutóbb debütált egy módosí­tott szabály, erről Valkó István, a verseny vezetőbírója, egykori bé­késcsabai gyalogló így vallott: — A módosítás lehetővé teszi az egyértelmű bíráskodást, ugyanis a korábbiakkal ellentétben csak egy adott pillanatban kellett, hogy kinyújtott állapotban le­gyen a láb, most pedig a talajfo­gás pillanatában. Ez sokszor za­vart okozott még világversenye­ken is. Ez a módosítás a minél szabályosabban versenyzőket tá­mogatja, noha ehhez még nem szokott hozzá a mezőny. A viadalhoz most is hozzá tar­tozott a Jazz-Mine koncert, vala­mint a szokásos sakkszimultán, amelyet ezúttal Berebora Ferenc nemzetközi mester, a Szolnoki Aquaterm éltáblása vívott 32 el­lenféllel szemben. Huszonkilenc győzelem mellett három partiban remizett. Az esemény támogatói: Coca- Cola Amatil; Knauf Építőipari Kft.; Poüterm Plusz Kft.; Békés Megyei Hírlap; Békés Megyei Nap; Népsza­badság; Alföld és Róna Rádió; Gardefort Kft.; Javipa; Békéscsabai Baromfifeldolgozó Rt.; Ciao ’96 Kft.; Városgazdálkodási Vállalat; írisz Szalon; Grafiron Kft.; Metaker Plus Kft.; Közúti Igazgatóság; Carrier; Kö­rös Volán; Hungária Biztosító; Glória Biztosító; Mezőker Kft.; Press Box Produkció; Számprog; Adidas márka­bolt; Equipment Kft.; Városi rendőr- kapitányság; Omi Sport; Ruhaipari Szakközépiskola kollégiuma. (gyurkó—jávor) Rajtol a férfi 20 kilométeresek mezőnye fotó. kovács Erzsébet SPORTMŰSOR PÉNTEK KÉZILABDA. NB I. Cerbona SC—Békéscsabai NKC női, 17.00. NB I B. Tisza Volán— Csaba Előre KC, férfi, 17.20. NB II. Csorvás—Juhász Gyula TF DSE, női, 16.30. Megyei baj­nokság. Nők. A csoport: Mező- berény—Gyula, 19.30. SZOMBAT DARTS. Országos nyűt steel bajnokság a Harrows-kupáért. Gyula, Agro Hotel, 10.00. KARATE. Chon-ji Kupa, taekwon-do, fül contact gyermek és ifjúsági ob., Békéscsaba, Sza­bó P. téri isk., 11.00. KÉZILABDA. NB I B. HC Szarvas—Kiskunmajsa, férfi, 16.30. Békési FKC—Egri KC, 17.45. NB II. Medgyesegyhá­za—HMV Narancs, női, 16.00. NKTE Békés—Berettyó MSE, női, 11.00. Gyulai SE—Makó, férfi, 11.00. Csaba Mirelité— Berettyó MSE, férfi, Békéscsaba, 2-es isk., 11.00. Megyei bajnok­ság. Nők. A csoport: Békéscsa­bai NKC n.—Kétsoprony, 8.15. B csoport: Nagyszénás—Oros­házi Eötvös, 14.00. Csorvás SK II.—Bcs. Jamina, 16.30. Férfi­ak: Orosházi MTK II—Körös- tarcsa, 17.00, Nagyszénás—Új- kígyósiAKSEIL, 16.00. Gyoma- endrőd—Mezőhegyes, 17.00. KOSÁRLABDA. NB II. BEAC—Békéscsabai KK, férfi, 17.00. DKK n.—Mezőberényi SDSE, férfi, 17.00. Debreceni Príma—Békési Áfész SE, női, 16.00. LABDARÚGÁS. NB I. Bé­késcsabai Előre FC—Pécsi MFC, Békéscsaba, Kórház utca, 15.00, Kiss B. (Nyilas, Koch). Tartalékbajnokságért. Békés­csabai Előre FC—Pécsi MFC, 13.00, Megyei bajnokság I. osz­tály: Gyomaendrődi Barátság— Csabacsűd, 17.00, Takács. Me­zőkovácsházi TE—Gyoma FC, 17.00, Rózsa. Doboz-Orosházi MTK, 17.00, Benyovszki. Nagy- szénási SK—Elek SK, 17.00, Pintér. Jamina-Patrick SE—Bé­késcsabai MÁV, 10.00, Bócsik. II. osztály: Körösladány—Újkí­gyós, 17.00, Domokos. Füzes­gyarmat—Dévaványa, 17.00, Korim. III. osztály. Északi cso­port: Okány—Tarhos, 17.00, Nagy II. L.Déli csoport: Oroshá­zi Rákóczi V.—Almáskamarás, 17.00, Muska. Dombegyház— Nagybánhegyes, 17.00, Bogyó. SPECIAL-DUATLON. (Kerékpározás—futás—ke­rékpározás). Békéscsaba—Két­egyháza—Elek útvonalon. Rajt és cél: Békéscsaba, Kétegyházi út, 9.00. Nevezés: a helyszínen 7.30—8.45 óra között. VASÁRNAP BASEBALL. III. Liga. Buda­pesti SOTE Kutyaütők—Békés­csabai Villámok, 13.00. DARTS. Országos nyílt steel bajnokság a Harrows-kupáért. Gyula, Agro Hotel, 10.00. KÉZILABDA. NB II.Túrke- ve—Újkígyós Akvaline KSE, férfi, 10.30. Megyei bajnokság. Nők. A csoport. Mezőkovácshá­za—Gerla, 11.00, Doboz—Kon­doros, 14.00.Bcsoport:Székku- tas—Békésszentandrás, 10.00. Férfiak. Mezőberény—Kondo­ros, 17.00 LABDARÚGÁS. NB HL Al­föld csoport: Gyulai FC—Tót- komlósi TC—17,00, Heibl. Szarvas—Mezőberényi FC, 17.00, jv.: Csongrád megyéből. Megyei bajnokság I. osztály: Békési FC—Mezőhegyesi SK, 17.00, Szabó I. S. Medgyes­egyháza—Battonyai TK, 17.00, Dajka. Kamut—Szeghalom SC, 17.00, György. II. osztály: Kunágota—Magyarbánhegyes, 17.00, Makai. Csorvás—Békés­szentandrás, 17.00, Fejes. Békés­sámson—Pusztaföldvár, 17.00, Scsitovics. Sarkad—Méhkerék, 17.00, Bmsznyiczki. Kétegyhá­za—Gádoros, 17.00, Tóth P. Ka­szaper—Kondoros, 17.00, Koz­ma. III. osztály. Északi csoport: Gyomaendrődi Barátság II—- Bucsa, 17.00, Búzás. Gerla— Kétsoprony, 17.00, Enyedi. Me­zőberényi FC II—Gyulavári Vál­lalkozók, 17.00, Kiss. Csárda- szállás—Vésztő, 17.00, Kuti. Sarkadkeresztúr—Kötegyán, 17.00, Nagy I. L. Déli csoport: Nagyszénás II.—Csanádapáca, 17.00, Pleskó. Medgyesbod­zás—Lökösháza, 17.00, Zábrák. Gerendás—Gyulai Magán SE, 17.00, Balogh. LADA-CROSS. Bajnoki fu­tam, Orosháza, Pusztaföldvári út, Ravasz-tanya, 9.00. Főfutam 13.00 órakor. TEKE. NB H. Szentesi Vas­utas—Gyulai Aranykereszt, fér­fi, 9.30. HÉTFŐ LABDARÚGÁS. NB I-es ifjú­sági mérkőzések. Békéscsabai Előre FC—MTK, B korosztály, 14.00, Dajka. Békéscsabai Előre FC—MTK, A korosztály, 16.00, Scsitovics. TEREMFOCI. Javipa Ku­pa. Békéscsaba, 2-es isk., 16.15. Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon/fax: (66) 441-311; Terjesztés vezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 595 Ft, negyedévre 1725 Ft, fél évre 3570 Ft. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom