Békés Megyei Hírlap, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-22-23 / 170. szám
HI— 1995. július 22-23., szombat-vasárnap Az orosházi Tóth Malom a század elején. ,,1914-ig Orosházán nem alakult ki említésre méltó gyáripar. 20-nál több segédszemélyzetet felfogadó, tőkeerősebb vállalat is mindössze 7 volt Orosházán. Új vállalat csupán egy alakult, a Vasöntöde és Gépgyár Rt. 1 millió alaptőkével, az Orosházi Takarékpénztár támogatásával, a pénztőke és az ipari tőke sajátos összefonódását mutatva. Ebből a szempontból a legerősebb ipari tényező a Tóth Malom Rt. volt, amely kiterjedt gazdasági kapcsolatokkal rendelkezett. Teljesítőképessége, kapacitása napi 500-600 mázsa körüli volt, munkáslétszáma 50-60 munkás.” (Orosháza története, 1975. Szerkesztette: Nagy Gyula) Albert herceg nem kaszinózik Szinte észrevétlenül érkezik a Fórumszálló egyik különtermébe, a hivatalosan teadélutánnak nevezett sajtótájékoztatóra, melynek témájáról majd más helyütt számolunk be. Legyünk most „csak” egy exkluzív beszélgetés részesei, amelyet a Londonban élő menedzser Franki András és rádiós kollégánk, Molnár Dániel segítségével készítettünk Albert monacói herceggel. — Saint Exupéry kisregényében a kis herceg azt mondja: előbb meg kell ismerjelek, hogy a barátom legyél. Segítenek ebben Önnek az olimpiai játékok? — Én azt hiszem, nem csak az olimpiai játékok, hanem általában a sport. Életem talán legnagyobb éléménye, hogy ebben a világban élek. A sport segítségével más emberek hullámhosszára tudok kapcsolni, barátokat szerezhetek az egész világból. A sport törvényei szerint mind egyformák vagyunk, a másik gondja és öröme az enyém is. —Miért éppen a bobot választotta? Csak ezt szereti? — Nos, különböző szinten nagyon sokféle sportot űztem tizennégy éves koromig, de már 10 éves koromban „összetalálkoztam” a bobbal, amikor egy alkalommal Sait Moritz-ban jártunk. Megfogott benne a száguldás. —Ezek szerint nagy hazárdőr... — Az azért nem! Egyszerűen láttam ott a svájci síközpontban egy versenyt, nagyon tetszett a pálya és akkor elhatároztam, hogy magam is kipróbálom. — Már csak amiatt is kérdem, hogy Monte Carlóban ott a Casino, Nizzában pedig a filmfesztivál. Mit kedvel jobban, a hazárdjátékokat vagy a filmeket? — Mint játékot, jobban szeretem a filmet, a hazárdjátékok világában nem vagyok túl otthonos, szóval a Casinó- ban sem érzem magam túl otthonosan. — Tehát nem.. Ez valahogy nekünk egyszerű embereknek kissé hihetetlenül hangzik. — Pedig jól értette amit mondtam. Nagyon nincs ott a helyem a játékasztal mellett. — Egy herceg élete nagyon nehéz, éppen a formalitások miatt. Közismert viszont, hogy a lillehammeri téli játékokon — mint a Nemzetközi Olimpai Bizottság tagja — luxusszállóban is lakhatott volna, mégsem élt a kiváltságaival és a faluban, a sportolók között alaudt... — Nem csak Franciaországban laktam az olimpiai faluban, hanem a többi olimpián is, amelyen jelen voltam versenyzőként, tehát Albertvillben és Lil- lehammerben is. Az ember, ha résztvevő, ne húzódjon vissza a a luxusba... mit szólnának a társak!? —Ez nagyon szimpatikusán hangzik s mivel látom, hogy már nagyon türelmetlenül néznek rám kísérői, meg is köszöni a beszélgetést. Fábián István fehéren j Tanulni a pofonból Szocialista töpörtyű kapitalista papíron. Tudják milyen az? Vegyenek elő egy újságot és tegyenek rá egy töpörtyűt. Igazi, magyar töpörtyűt. Éz még szocialista: vastag, zsíros, kiadós, ízletes és olcsó. Egyelőre olcsóbb, mint a fűrészporízű kapitalista. Nem úgy az újságpapír. Az drága, egyre drágább. Még annál is drágább. Egy évvel ezelőtt kilóját negyvenöt forintért mérték a világpiacon, ma 120-ért, a jövő év elején pedig már kettőszázért adják. A szakmában tudott: a papírgyárak kartellbe tömörültek és srófolják felfelé az árakat. Van miért, a tulajdonosok busás hasznáért. Már nincs szocialista tábor, ahol „a határon megállíthatnák a felrobbant árak begyűrűzését”, már szovjet, sőt orosz papír sincs, sőt a szocialista összefogás büszkesége, Uszty- Ilimszk (emlékeznek még e névre?) is a múlté. Kiszolgáltatottság van. Kapitalista áron vett papírra szocialista áron értékesített hirdetéseket rakni, és szintén szocialista áron a lapot eladni. Ja, és még meg is élni belőle valahogy. Higgyék el, felér egy mutatvánnyal. Nem siránkozni akarok, van bajuk nélkülünk is elég. Csupán a figyelmet felhívni arra, hogy szegény embert — bocsánat a kifejezésért —, a hülyeség is húzza. Jártak már Nyugaton? Ha igen, láthatták, ott külön konténerekbe gyűjtik az újságpapírt, hogy újra feldogozhassák azt. Az agyafúrt kapitalisták ezt akkor találták ki, amikor még bagóért lehetett újságpapírhoz jutni. Mellesleg ilyen módszerekkel „küldték padlóra” a szocializmust. Hiába kaptuk a pofont, nem tanultunk belőle. Pedig tanulnunk kellene, mert csak a praktikus, jól szervezett, takarékosan működő országnak van esélye a világ élvonalába kerülni. Eltüzelt, szemétbe dobott újságpapírjaink, pazarló életmódunk láttán csak Albániát van esélyünk „utolérni”. Arpási Zoltán 95 éve született Bay Zoltán fizikus A magyar származású amerikai fizikus, Bay Zoltán 1900 július 24-én Gyulaváriban született, és 1992 októberében Washingtonban halt meg. 1926-ban ösztöndíjjal Berlinben dolgozott, ahol kísérletileg megállapította, hogy az aktív nitrogéngáz szabad nitrogénatomokat foglal magában. Ez a megállapítás nemzetközileg is komoly tudományos sikernek számított. Hazatérése után Szegeden munkatársaival kifejlesztett egy újfajta elektro- kardiográf készüléket. Az 1930-as években a budapesti Műegyetemen — az országban elsó'ként — ő hozott létre atomfizikai tanszéket. A II. világháború alatt megbízták a rádiólokátor, azaz a radar kifejlesztésére alakult munkacsoport vezetésével. A komoly hadászati jelentőségű berendezést 1944-ben már sorozatban gyártották. A háború után a radar tudományos célú felhasználásán dolgozva, 1946. február 6-án világraszóló jelentőségű eredményt ért el a Holdról visszavert radarjelek észlelésével. 1948-tól Washingtonban a he- -■ lyi egyetemen dolgozott, majd az amerikai szabványhivatal fizikusa, végül a washingtoni Amerikai Egyetem kutató professzora volt. Megírta visszaemlékezéseit, s Aki letapogatta a Holdat címmel munkásságáról portréfilm készült. 1993. április 10-én szülőfalujában, a gyulavári temetőben helyezték végső nyugalomra. Mit szól hozzá kedves tanár úr? „Be kell vallanunk, rosszul voltunk bátrak és utánarúgtunk egymásnak” Mi történik itt? Teszik fel naponta ezrek, tízezrek a kérdést. Az egészből nem értenek semmit. Mi folyik itt valójában, rendszerváltás vagy valami más? Kételyek között utazunk ezen a huszadik század végi Magyarországon. Segíteni szeretnénk. A mai magyar valóságot értelmezni. A tanár úr, akit megszólaltatunk valós személy, itt él közöttünk, egyetemi docens és Kelet-Európa-szakértő. Most a tisztázatlan múltról és a gyónás fontosságáról kérdezzük. —Tehát, mit szól hozzá tanár úr? — Azt hiszem, a legdrámaibb a gyónás elmulasztása. Vagyis, ha azt akarjuk, hogy normális helyzettudatunk legyen, tisztában kell lennünk azzal, mi történt itt. —A háború óta vagy 1989-től? — 1988 óta, mert ha valahol cezúrát kell húzni, akkor azt a ’88-as „pünkösdi pártértekezlettel" kell megtenni. Ha nem tudunk meggyónni, akkor képtelenek leszünk tisztességesen viszonyulni egymáshoz. Az emberek nagyon sok sebet hordoznak, amelyek ha behegedtek is, nem gyógyultak be igazán. A magyar társadalomnak nem az az egyetlen élménye, amit most átélt. Idegeiben hordja a történelmi tapasztalatokat arról, miként is élt meg embervallató időket korábban. —A háborúig visszamenőleg? — Egész történelmünket értem alatta. Soha nem vettük igazán a bátorságot, hogy a kortársak maguk próbálják tisztázni az ilyen nagy történelmi kataklizmákban viselt dolgaikat. Ha ezt nem beszéljük ki magunkból, ha nem mondjuk el, hogy igen, én megijedtem, te nagyon bátor voltál, de rosszul voltál bátor... — ... vagy rossz helyen voltál bátor... — ... igen, aztán te menekültél, én meg még utánad is rúgtam, akkor a bennünk maradt emberi élmények indulatokat hordoznak, és óhatatlanul rossz reflexekhez vezetnek. Azt hiszem a bizalmi probléma itt van. Ha ezt csoportok követték el vagy nagyobb szervezett egységek, mondjuk pártok estek ilyen hibákba akkor még nagyobb bűn a hallgatás. Be kell vallaniuk, milyen történelmi kényszer alatt cselekedtek, miért engedték el — akkori ígéreteik ellenére — az emberek kezét, miért hagyták őket most magukra. Enélkül kényszerű együttműködések ugyan lehetnek, de bizalmi kapcsolatok nem. Mi több, az a nemzedék, amelyik ezt az időszakot értve, gondolkodva és cselekedve élte át, nem lehet igazán alakítója a társadalomnak, nem lehet a jövő formálója. —Lát esélyt arra, hogy ilyen gyónás bekövetkezzen ? — Mindenekelőtt az értelmiség számottevő köreiben kellene elindulnia ilyen gondolkodásnak. Nem kell, hogy hamut szórjon a fejére, meg minden egyebeket, hanem beszéljen tisztességesen, őszintén a társadalommal. Ennek elmulasztása önmagában is zavarokat okoz. Magának az értelmiségnek is, hiszen amikor elszenvedni kényszerül a változásokból ráeső részt, akkor úgy gondolja,-igazságtalanság érte és nem érti, hogy miért érik csapások, megszorítások, amikor nemrégen — a rendszerváltáskor — még arról volt szó, hogy a társadalom vezető erejévé alakul. És most íme, negatív helyzetbe kényszerül. Nyilván fel kell tételeznünk, az értelmiség maga sem gondolta át tömegében azokat a változásokat, amelyeknek nemcsak szerzője, hanem részese és elszenvedője lett. Mindaddig persze, amíg a kényszerek ezt nem préselik ki a gondolkodó rétegekből, addig ezt nem is fogják vállalni. —Mi lehet ez a kényszer? — Maga a világ, amelyben élünk. Ha nem leszünk készek és képesek arra, hogy jó önismerettel rendelkezzünk, és a múlt bevallott, párbeszédben tisztázott dolgait rendbe tegyük, akkor egyszerűen képtelenség lesz élni. Nem fogunk tudni egymáshoz viszonyulni, semmilyen programot nem tudunk alkotni, amire a másik ne gyanakvással nézne. Azok a jelzések, hogy a kormány meg a parlament megy Európába, de az ország marad, azok ennek árnyékát vetítik előre. Ebben valamiféle bizalomhiány is megnyilvánul, hiszen nem tapasztalni lelkesedést, nem hallani dicsérő szavakat, hogy „jaj de jó, mehetünk Európába”, meg olyanokat, hogy „lám, milyen okos a kormány, mennyire tudja, hogy mi is Európába akarunk menni”! Vannak tehát gyanakvások, azonosulás elleni reflexek, távolságtartó magatartások. És ezek még a finomabbak, mert egyre erősödnek a kritikai hangok, amelyek ugyan részkritikákat tartalmaznak, de közös elemük az elutasítás. Á. Z.
