Békés Megyei Hírlap, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-20 / 168. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1995. július 20., csütörtök A mezőgazdasági szövetség jogi rendezést javasol Erdő, erdő, erdő, privatizált magyar erdő Békés azon megyék közé tartozik, ahol a legkisebb az erdőterület — 24 ezer hektár, az összes terület 4,4 százaléka — annak ellenére, hogy az utóbbi néhány évtizedben jelentős volt az erdőtelepítés. A tulajdonszerkezet átalakult a különböző kárpótlási, valamint a termelőszövetkezetek átalakulását előíró törvények végrehajtását követően. A kárpótlás lezárása után magánkézbe kerül 6170 hektár szövetkezeti és mintegy 1000 hektár állami tulajdonú erdő. A kárpótlás során átlagosan 1,4 hektár erdőhöz jutott az új tulajdonos. A szövetkezetekben nem ritka a 0,01 hektáros tagi tulajdonhányad. Dobozon például 73 hektárt osztottak fel több mint 400 szövetkezeti tag között. A zsebken- dőnyi erdők tulajdonos-tömege a jogi szabályozás jelenlegi keretei között gyakorlatilag ^-kezelhetetlen, a többség nem érdekelt abban, hogy hosszú távon gondolkodjon, holott az erdő a természetéből adódóan ezt kívánná meg. A terület koncentrálódását gátolja, hogy a töredék erdőterületek adás-vételénél az eljárási illeték nagyobb, mint az erdőrész forgalmi értéke. Megoldás lehetne a társas erdőgazdálkodás, annál is inkább, mert az összefüggő nagyobb területekre törvény írja elő az osztatlan közös gazdálkodást. Ám ezen forma nem alakul, eddig egyetlen erdőbirtokossági társulat jött létre a megyében. Általános a jogbizonytalanság a tagi tulajdonba adott erdők esetében. Mindezen közben erdeink állapota romlik, elmaradnak a fenntartási, ápolási munkák. A szakemberek éppen ezért a törvényalkotásra vonatkozó konkrét javaslatokat fogalmaztak meg a témában. Javasolják többek között, hogy a jogi szabályozás átmeneti rendezetlenségének időszakában elidegenítési moratórium vonatkozzon az erdőre; hogy törvényben kell rendezni a természetvédelmi területeken fekvő erdők tulajdoni jogát. Az érdekképviselet útján továbbították az erdőgazdálkodásra vonatkozó javaslatokat az illetékeseknek, hiszen a volt szövetkezeti erdők sorsa nem csupán a szövetkezetek belügye. Tegyük hozzá: nem is kizárólag a mindenkori tulajdonosok ügye... T. I. Dinnye fajtabemutató Medgyesegyházán A párhuzamos közlekedésről Kerekes-fotókiállítás. Kerekes István, Gyulán élő fotóriporter munkáiból — amelyek elsősorban az elmúlt évek jazz-fesztiváljainak emlékezetes pillanatait örökítik meg — nyílik kiállítás július 20-án, ma 17 órakor Gyulán, a Szent István u. 12. szám alatt lévő Lufi Jazz Cafe-ban. A tárlatot Le- benszky Attila polgármester és Gedeon József, a gyulai jazz fesztiválok rendezője nyitja meg, az est háziasszonya Tokai Emese lesz. Szekérszínház Békésen. A debreceni Nullpont Kulturális Egyesület Szekérszínháza észak-békési fellépéssorozaton vesz részt. Július 20-án Zsa- dányban, 21-én Okányban, 22- én Vésztőn mutatják be Moheré „Dandin György, avagy a megcsúfolt férj” című vígjátékát. Kétmillós zsákmány. A hét végén, szombaton 11 óra és vasárnap dél közötti időben, miközben a tulajdonos hétvégi telkén volt ajtófeszegetéssel, s nagyon valószínűsíthető, hogy álkulccsal betörtek K. Gy.-né mezőberényi otthonába. Á hívatlan látogatók miután behatoltak a lakásba, azt átkutatták, majd értékes herendi porcelánkészletekkel, műtárgyakkal, arany ékszerekkel és készpénzzel távoztak. Az eltulajdonított értékek együttesen meghaladják a kétmillió forintot. Ütközések. Két, könnyű sérülésekkel járó közúti baleset történt tegnap megyénkben. Mezőkovácsháza belterületén, illetve Szarvas és Békésszent- andrás között személygépkocsi ütközött személygépkocsival. Egyik esetben a figyelmetlen kanyarodás miatt koccantak a járművek, a másik ütközés pedig azért következett be, mert nem tartotta be a járművezető a követési távolságot. „FÖLD, KENYÉR, SZABADSÁG, KULTÚRA, VAGYIS ANNYI AZ EGÉSZ, HOGY A PARASZTSÁG SZERETNÉ VÉGRE, HA EZ AZ ORSZÁG AZ ÖVÉ IS LENNE.” (Veres Péter) (Folytatás az 1. oldalról) Mint említették, a gazda gondossága mellett sok függ attól, hogy a dinnye időben kellő tápanyagot és öntözést kapjon. Ugyanakkora területről lehet akár dupla mennyiségű termést is leszüretelni, ha megfelelően kezelt a terület. A kóstolással egybekötött gyakorlati bemutatón a finom, lédús, érett dinnyékről mindenki véleményt alkothatott. Elsőként a Coral FI korai érésű görögdinnyével ismerkedtünk meg, amely sötét héjú, piros húsú, lédús, igen ízletes fajta. A Legend sárgadinnye is kiváló ízű és za- matú hibrid. Cukortartalma magas, előnye, hogy jól tárolható, betegségálló és átlagsúlya 1,5— 2 kg. A sok fajta közül kiemelték még a Royal Flesh görög, valamint a magnélküli Vanity FI fajtát. Ez utóbbi fehér, tömör húsú, amelyben ehető magkezdemények találhatók. Fontos, hogy csírázásnál 30 Celsius fok állandó hőmérsékletet igényel, valamint más hagyományos fajtákkal vegyesen kell vetni. A bemutatott többi kísérleti fajtát számozott jelekkel látták el, amelyek termés-^ minősége között igen nagy különbségek is akadtak. A bemutató végén a jelenlevők válogathattak a cég vetőmagkínálatából, illetve egyedi felvetéseket vitattak meg. H. M. A közlekedők népes táborával együtt örültünk, hogy elkészült a 44-es számú főútvonalon Békéscsaba—Gyula között, Vészé térségében a négysávos szakasz. Az út ideiglenes forgalomba helyezése megtörtént, még folynak a befejező munkálatok, a forgalom azonban mindkét irányban már két-két sávon haladhat. Ellenőrzéseink során folyamatosan tapasztaljuk, hogy az itt közlekedők döntő része nem ismeri a párhuzamos közlekedés lakott területen kívüli útszakaszokra vonatkozó szabályait, illetve nem tartja be azokat. A következtetések levonásához hozzátartozik az is, hogy megyénkben nem jellemző a külterületi párhuzamos közlekedésre alkalmas útszakasz, ezért úgy gondoltuk, ismeretfrissítésül a párhuzamos közlekedés ide vonatkozó szabályaira felhívjuk a figyelmet. A jelenleg hatályos közlekedési szabályaink a párhuzamos közlekedésre a következő előírásokat tartalmazzák. — Olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két, vagy több forgalmi sáv van (párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest) a külső (jobb szélső) forgalmi sávban kell közlekedni. Más forgalmi sávra ráhajtani csak előzés, balra kanyarodás, illetőleg megfordulás céljából szabad. Mezőhegyesen szerdára virro dóra betörtek a helyi nyomda irodahelyiségébe. Előző éjszaka a tótkomlósi tulajdonos hajnali 2 óráig dolgozott, reggel hétkor már ismét a helyszínen volt, hogy folytassa az éjjel félben hagyott munkát. A betörést 9- kor fedezte fel, amikor az iroda- helyiségben akadt dolga. A tettes vagy tettesek valószínűleg — A párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sáv van, az előzés befejezése után a külső forgalmi sávba vissza kell térni. E kategorikus és kötelező előírásokhoz képest a lakott területen megvalósuló párhuzamos közlekedésre tesz csak engedményeket a jogszabály. A kivonatolt szabályokból összességében az következik, hogy a vészéi térségben lévő irányonkénti két-két sávos úton úgy kell közlekedni, hogy a járművezetők ajobbratartási kötelezettséget betartva, a jobb szélső sávban haladnak folyamatosan, kivéve az előzés és a balra kanyarodás esetén. Ezen szabályok betartásával alapvetően biztonságosabbá válik a közlekedés, a lassúbb járművek (tehergépkocsik, pótkocsis szerelvények stb.) előzése leegyszerűsödik, a forgalom ezáltal gyorsabbá válhat. Kérjük a járművezetőket, hogy a hatályos szabályok betartásával járuljanak hozzá a biztonságos és zavartalan közlekedéshez, és a térségben megvalósuló ellenőrzéseink során minél kevesebb járművezetőt kelljen az előző hiányosságok miatt elmarasztalni. Békés Megyei Rendőrfőkapitányság Közlekedési Osztály kulccsal vagy álkulccsal hatoltak be az irodába, ahonnan elvittek egy számítógép-monitort és egy nyomtatót. Magát a komputert a vállakozó néhány nappal korábban szervizbe adta, így a tolvajoknak félsikerrel kellett beérniük. Az anyagi kár így is több százezer forint; a helyi rendőrőrs megkezte a bűnügy felderítését. A párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sáv van, az előzés befejezése után a külsőforgalmi sávba vissza kell térni FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Betörők a mezőhegyesi nyomdában Úgy érezzük, rendkívüli, rekord-döngető Valóban hosszú, forró ez a nyár? Az idei legmelegebb napon, július 12-én 33,1 fok volt Tűz, tűz, tűz! Egymást érték a tűzriasztások tegnap. Délelőtt Okányban, a Vésztői utcában a lakóház udvarán 120 mázsa lucemaszéna, 30 mázsa tűzifa, 20 mázsa bálázott szalma égett. A becsült kár 200 ezer forint, a tűz oka: öngyulladás. Mezőkovácsháza és Batto- ny a között a déli órákban 1,5 hektáron lábon álló búza, 1,5 hektáron learatott szalma égett. A tűz okárt vizsgálják. Dombegyhá- zán, a 10-es számú kárpótlási földön 2 hektáron égett a búza és 5 hektáron a learatott árpa- és búzaszalma. A tűz okát itt is vozsgál- ják. Dobozon, a Petőfi Tsz 42-es tábláján késő délután — műszaki hiba miatt—kigyulladt és leégett egy Bízzon Gigant típusú kombájn. Nagyszénáson az esti órákban 30 hektáron learatott búzaszalma lángolt, veszélyeztetve egy tanyát is. Orosházáról és Szarvasról 2-2 kocsival vonultak ki a tűzoltók, akik lapzártakor még oltották a szalmatüzet. Mindezek mellett négy kisebb, kárral nem járó tűzhöz is ki kellett vonulniok tegnap a tűzoltóknak. — Az idei nyáron eddig 33 Celsius foknál nem volt melegebb nálunk, ez pedig nem tekinthető rendkívülinek. — mondja a szakember, aki „kapásból” sorol minden évszámot, átlagot, fokot és millimétert évtizedekre visszamenőleg. — Az átlagnál valamivel melegebb ez a nyár, de nem rendkívüli. A július eddig az átlagosnál mindössze 2 fokkal melegebb. Azért érezzük szokatlanul forrónak, és az a ritkaság, hogy folyamatosan van meleg, tehát nem szakítják meg rövidebb-hosszabb lehűlések, esős napok. Azért is érezzük forróbbnak, mert fülledtebb, az előző esők után igen magas volt a páratartalom. Nem is olyan rég, 1991 nyarán például mértünk a mostaninál többet, akkor 15 napon keresztül volt 35 fok körüli a meleg, de mértünk 38 Celsius fokot is. Nagyon száraz hónapok voltak — most akadt olyan esős nap, hogy több csapadék hullott, mint akkor egész nyáron. — Azért most sem győz annyi esni, hogy el ne nyelné a föld. — Igen, rendkívül nagy a párolgás ebben a meleg, szeles, napos időben. Méréseink szerint napi 7-8 milliméter esőnek megfelelő nedvesség párolog el. —A június is átlagos volt? — Pontosan. Az elmúlt hatvan év átlaga szerint Békéscsabán 19 fok a júniusi átlag középhőmérséklet, és az elmúlt hónapban éppen ennyit mértünk. A júliusi sokéves átlag középhőmérséklet pedig 21 Celsius fok, és e hónap első felében 22,5—23 fok volt az átlag. — Az ilyenkor elmaradhatatlan kérdés: mikor mérték a legmelegebbet nálunk? — 1950-ben és 1952-ben 39-40 Celsius fok közötti értéket mértek, és többször előfordult egy-két napon 38 fok. Az idei legmelegebb nap pedig július 12-én volt, 33,1 fokot mutatott a hőmérőnk. — Meddig elviselhető a meleg? — Embere válogatja természetesen, de amikor a páranyomás 20 millibár fölé emelkedik, akkor már a legegészségesebbek is „hápognak”. Márpedig az elmúlt héten többször mértünk magas értéket. Tóth Ibolya Látod, kisunokám, a nagyit is sikerült rábeszélni, hogy vegyünk szőnyeget a METAKER-PLUS-nál, pedig nem akartunk... , (x) Erdőrészlet déli napsütésben — egyre kevesebb ilyen látványban lehet részünk fotó: lehoczky Péter