Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-28-29 / 124. szám
© k 1994. május 28-29., szombat-vasárnap CSALÁDI OLDAL vfiü 9 Lesznek-e európai normái a kegyes halálnak? Ismét fellángolt a vita Európa nyugati felében a szenvedésmentes halálról. Hivatalosan még egyetlen ország sem engedélyezte az eutanáziát, ám Hollandia törvénykezése most mégis hagyott egy „kiskaput”. Bár változatlanul tilos kö- nyörületből szándékosan kioltani bárki életét, a gyakorlatban mégis lehetségesnek tartják a végső stádiumban levő, gyógyíthatatlan betegek „méltóságteljes halálát”. A holland katolikus püspöki konferencia a minap valóságos „gátszakadásról” beszélt, a „kegyes halál” más ellenfelei pedig attól tartanak, hogy az Európai Unió országaiban ragadós lesz a példa. Az egységesülő földrész jogalkotóiban ugyanis felmerülhet, hogy az eutanázia ügyében is egyforma szabályozás szülessék, azaz meghatározzák: mely esetekben vethet véget az orvos a betegséggel együtt járó szenvedésnek, illetve segítheti át kívánságra a végelgyengülésben szenvedő öregeket a túlvilágra. Nyugat-Európa lakosságának jelentős része osztja azt a véleményt, hogy a gyógyíthatatlan betegeknek, illetve családtagjaiknak joguk van kívánni a szenvedés lerövidítését. Számos ország jogrendje igyekszik is igazodni az élet által produkált esetekhez, így például Németországban már nem büntetik az úgynevezett passzív eutanáziát: a mesterséges lélegeztetés mellőzése adott esetben a büntetőtörvénykönyv paragrafusa szerint sem minősül emberölésnek. Nagy-Britannia viszont keményebb álláspontra helyezkedett a szenvedésmentes halál ügyében. A felsőház elutasította azt a követelést, hogy legalizálják az eutanáziát. A honatyák azzal indokolták döntésüket, hogy ha elfogadnák a javaslatot, tényleges vagy vélt késztetésnek engedve az eddiginél sokkal több idős, illetve legyengült ember követelné saját halálát. Helga Kuhse, orvosetikai kérdésekkel foglalkozó filozófus az újabb európai vitahullám kapcsán kifejtette: szerinte erkölcsi szempontból nincs különbség az aktív eutanázia, illetve a között, ha az orvos az elkerülhetetlen vég tudatában csupán asszisztál a beteg halálához. Sőt: nagy feltűnést keltő tanulmányban helyesebbnek tartja az előbbit, kiváltképp a szükségtelen szenvedések elkerülésére. Ferenczy Europress A pocakod elárulja, ki is vagy Árulónk a has. Divatdiktátorok és diétás receptek költői kitűnően megélnek abból, hogy az emberiség tekintélyes hányada bármely áldozatra kész a látszat megváltoztatásáért. A pocak azonban makacs és árulkodik is arról, aki viseli. Ha olvasni tudunk a felsőtest formájából, számos titkolt személyiség- jegyről szerezhetünk tudomást, állítják a francia pszichológusok. íme az első tétel: „A tökéletes alak szexuálisan kihívóbb ugyan, a dundik azonban jobb szeretők.” S magyarázatul hozzáfűzik, hogy a súlyfeleslegtől megszállottan szabadulni kívánó úr gondoljon arra, hogy a nadrágjába majd belefér ugyan, az ágyban azonban vereséget szenved. A drasztikus diéta idegességgel jár, kedvetlenséggel árnyékolja be a szerelmet. Persze, az önkontroll sikere, a „csak azért is lefogyok” ellensúlyozhatja a dolgot, ha ez az élmény egyáltalán pótolhatja a szerelem nyújtotta érzést. Természetesen nem mindegy az sem, hogy hol helyezkedik el a felesleges testtömeg. Azok a zsírpárnák, amelyek a gyomor, a has tájékára telepedve „almaalakú” felsőtestet formáznak, cipelőjük infarktusesélyére is figyelmeztetnek. De mindenképpen nagyobb a kockázat ebben a vonatkozásban, mint a „körteforma” esetében, vagyis azokkal szemben, akik a csípőjükön és a combjukon hordják a zsírpárnákat. Figyelemre méltó megállapítás továbbá, hogy a has formája a lelki szenvedés némely okával is kapcsolatba hozható. A „tekintélypocak” például azoknak a férfiaknak a tipikus zsírlerakódása, akik fiatal korukban még soványak voltak, s az alak- változás elsősorban nem a jómód, hanem a beilleszkedési zavarjele. Ok azok, akik nehezen fogadnak minden új szerepet, új életszakaszt. És hogyan vélekednek a kondicionálószalonok, önsanyargató étrendek rabszolgáiról, a nőkről? Nos, a magas, karcsú nőknél a pocak megjelenése a pszichológusok szerint olyan természetre utal, amelyben határozottanjelen van a merevség, a nehéz alkalmazkodás. A terhességet követő elhízás viszont a szervezet tiltakozása az anyai szerep esetleges feladása ellen, az erotikus kihívás elutasítását kell látni ebben a nem kívánt súlyfeleslegben. Ä felfuvódottnak tűnő has mind a nők, mind a férfiak esetében azokat jellemzi, akik a természetes viselkedés következményeitől tartanak, s inkább általánosan elfogadott magatartásformákat erőltetnek magukra. Ezzel szemben a puha has— vagyis a jókora, ám laza súlytömeg — a beérkezett emberek jellemzője, de akiket továbbra is hajt az előbbrejutás szándéka. „Olyan férfiakról és nőkről van szó, akiknek életstílusában a férfias elem a meghatározó; a befogadásra, a gondolkozásra való átlagon felüli készség.” A kivételek nyilván erősítik a szabályt... Védelem a szólőbetegségek ellen 2. A gombabetegségek közül a pe- ronoszpóra mellett a lisztharmatos megbetegedések veszélyeztethetik növényeinket. A lisztharmat külső élősködő, amely szürkésfehér lisztes bevonatáról ismerhető fel. A bogyó felreped, „sérves”, a fürt jellegzetes dohos szagú. Erősebb fertőzés esetén teljes termésveszteséget okoz. A beteg részek megbámulnák, elhalnak. A környezeti hatások közül a 20—25 Celsius-fokos és a fertőzéshez magas pára segíti a betegség kialakulását. Az enyhe tél kedvez a fertőzés megindulásának. Védekezésre a kéntartalmú készítmények alkalmasak. Tájékozódjunk a gazdaboltokban, kérjük ki a szakemberek véleményét. Az egyik leghatékonyabb készítmény a TOPAZ 100, amely felszívódó és tartós belső védelmet nyújt. Védi a lombot, a fürtöt a legsúlyosabb járványveszélyben is. Áz első tavaszi permetezéstől kezdve legalább négy alkalommal a permetlében szerepelnie kell. Hatástartama hosszú, 14—16 nap, ezért ideális kombinációs partnere a Ridomilnak. (Az első cikkben peronoszpóra ellen javasoltam alkalmazásra.) Ajánlott adagolás 20 ml/100 liter. A rovarok elleni védekezésről a következő cikkben kívánok írni. Tusjak Jánosné Az alkohol és a magas vérnyomás Egy nagyszabású nemzetközi tanulmány megállapításai szerint szoros kapcsolat mutatható ki az erős alkoholfogyasztás és a magas vérnyomás között, nőknél és férfiaknál egyaránt. Az INTEL- SALT tanulmány keretében 35 országban közel 10 ezer nőt és férfit vizsgáltak, s úgy találták, hogy a jelentékeny mennyiségben alkoholt fogyasztók vérnyomása jóval magasabb volt, mint az absztinenseké, még akkor is, ha előtte 24 órán keresztül nem ittak szeszes italt. A vizsgálat azt is megái lapította, hogy a vérnyomás alakulása szempontjából a rendszeres, de kisebb mértékű szeszfogyasztás kevésbé volt káros, mint a rendszertele- nebbül, de egyszerre nagyobb mennyiségben megivott alkohol. KOSTOLJAK MEG, MEG ERI, HA EOGA1T MEGVÉDI! XILITES iiit» A Viliié* Túró Rudi olyan desszertlprnrk. amely fehérjedús lóról és fogbarát .vililel tartalmaz. íze azonos a hagy ományos, közkedvelt Túró Rudiéval. Csomagolása dekoratív, aranysárga fólia. Gyártja a /.alka-Tej Itt— Vagy bán hegyes. Telefon: (68) 381-383. -------------------3 81-902. 881-903. Fax: (08) 381-905, 381-900. [NACTmÁNMEGTES i OROSHÁZA Ha tavasz, akkor saláta A saláta egyik legmeghatározóbb eleme az ecet adta ízesítés. Ezért sem mindegy, hogy milyen ecetet használunk. Persze csak akkor, ha nem visszük túlzásba. A salátaöntet ízeinek harmóniáját figyelmes adagolással teremthetjük meg. A kissé pikáns, savanykás ízt rendszerint az ecet adja: egész sor készítmény közül választhatunk, a citro mos ecettel kezdve az almaeceten át a fehér pezsgőből készült zamatos ételízesítőig. Bár mindegyik egyformán savany- jf kás ízt ad, ám az aromák különbözőek — ezért az ecet meg- választása egyéni ízlés kérdése. Francia saláta Hozzávalók: 1 fej zöld saláta, 1 paradicsom. Az öntethez: 1 kávéskanál Dijoni mustár, só, fehérbors, 2 evőkanál borecet, 2 újhagyma- vagy póréhagyma-szeletek. A salátát előkészítjük, felvágjuk. A mustárt az olajjal kikeverjük — a mustár hasonlóan viselkedik az olajjal, mint a tojássárgája —, majd beletesszük az ecetet, a sót, borst és az apróra vágott hagymát, és ráöntjük a salátára. A paradicsomot kis gerezdekre vágjuk és a saláta tetejére helyezzük. Francia öntet másként Hozzávalók: 1 fej zöld saláta, 1 paradicsom. Az öntethez: 1 főtt tojás, 1 kávéskanál Dijoni mustár, só, fehérbors, 1 evőkanál borecet, petrezselyem, snidling. A főtt tojást na- gyón apróra összetörjük, hozzáadjuk az olajat és a mustárt, simára keverjük. A petrezselymet és a snid- 1 inget apróra vágjuk és a többi hozzávalóval együtt összekeverjük. A frissen felvágott salátára öntjük. Tojásos öntete Hozzávalók: egy fej saláta. Az öntethez: főtt tojás, 4—5 evőkanál olaj, egy kávéskanál mustár, só, bors, 2 újhagyma, egy evőkanál borecet. A salátát előkészítjük. A főtt tojást apróra törjük és elkeverjük az olajjal. Hozzáadjuk az ecetet, az apróra vágott hagymát, a sót és a borsot. A laskára vágott salátára öntjük. Friss fehér kenyérrel kitűnő. Majonézes saláta Hozzávalók: egy fej saláta, egy sárgarépa, egy negyed karalábé, két paradicsom, egy paprika, uborka. Az öntethez: majonéz, majoránna, friss kapor, só, bors. A salátát előkészítjük, a többi zöldséget vékonyan felszeleteljük. A kész majonézre szórjuk a fűszereket és a salátára öntjük. Hűtve tálaljuk. A hajótörött nő dilemmája ü A VICC rofhj* 1.RÉ52 t AMDÜ * TÓ 9*6 FP A KOI Hl 1 AW T A L YWV 4CLE ETCfl Cí ALKOHOL CY0 KE 2 SÍKBA« BOTOT! KEW/fP AMELY IÁÉ MC IV n/o LUt AT Gnzt^n SZEMŰ. Y ÉOlAi fánk M.ISCB 8 fssr ,v V y é ' V V a ■u* « yM •jkf LATOS > hon, 1 OK— OCfIBAM > 82IV AB VÁNY H ÁRTVA «Or.vj > ÍTihf ^' \\ hl k--. fii cpsri ■> PtL* gtfF HŐI •tCV > ■' HÄ7A FEI FI _ I f API „ TARUL 6 >--•-G porció MACATOR MACVAU 1 EWUE T SLft— ADÓ. KÜV AMEWMAi KIIVÓ OÍK KŐ FBITT^ TÉTEL LÁ HMiU fCLHIR 1(11 ÁS > a sj tc.r. Wf VJA, iBÉn umiH t>U S2L.ÄV ti íruas > □ IN AZ U5A-BAA KATÓM*! curst g > SKÓCIA 1 GRÓFI ÁG HE VU L- VEMfcZ ■' ' F rtSI TArtHT* . 2:21 □ÜHÁHYEIK > FASOn > Dl r,¥-l AI SEE KV 1 HANKZ A4 URÁPI yccyJtLÍ GLC%niAi KIKÖTI/ USER c*au<La > HAGAßPA WR K _ KüHNVO 1 AH AfíO > DU9LIH HATÁ PAII > V VALL■CCWDO SIMA M07fi.AiriM V TILTÓ MUCTtrA. ethKL&* L.OKU& j" LCVCL- Áv- m a» uint» I 11 t.Vj BUI1SZULP > 9 {.CNOYTi. TÁNC ARAB ALI AM .7 rAAnu « HAMV > RITKA r.-Hjrv V TENGERI ALIM Ptn.1T. 'JSA-BAA > KCT«I % 1 l «.Unió Bfc Üt C> It If MTI ti ót KAN OLAW .VUTO-jCL Ol AJ SAV HENftV RtJrOzKpOIK 31 ÓRAI '■> V JfTVFN mutatják 0C K’QMV'T HECZI f El D— /( 11 SFAKAS7-TElYTCtSZíN ar * 1 NÉMET BFTil JÚKflÁV FllLÍ R fczJt,ó. BtCEZUF > LEN item titifht *ocoir Ci rrjvt. li rvs > v uAraa » ani-eV ceweSÜT IQ EV ÉG- COOES —7— RFi CiA v Altos »-A7PIMENY C 1AVM > V M futót Tö**SA > Beküldendő': a nyíllal jelölt sorok megfejtése. Beküldési határidó': 1994. június 6. Cím: Békés Megyei Hírlap szerkesztősége, 5601 Békéscsaba, pf.: 111. A megfejtéseket csak postai levelezőlapon fogadjuk el. A helyes megfejtők között 5 darab 500 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki, amit postán elküldünk. Az 1994. május 14—15-ei rejtvény megfejtése: „...mindenkivel tudatni, hogy a szabadságát Egyiptomban töltötte.” Nyertesek: Csík Imréné, Gyomaendrőd, Emőke József, Békéscsaba, Hajdú Sándomé, Békés, Lenti Györgyné, Csanádapáca, Seres Józsefné, Szarvas.