Békés Megyei Hírlap, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-02 / 51. szám

1994. március 2., szerda HAZAI TÜKÖR/SOROZAT Sümeghy Csaba a Fidesz-lista élén Rengeteg vámot fizettünk Szarvasról irányítják a MIEP megyei kampányát A múlt évben csökkent a pénzügyi bűncselekmények száma, elkövetési értékük vi­szont jelentősen nőtt. A vám- és pénzügyőrök egyre gyak­rabban találkoznak a szerve­zett bűnelkövetés, az okmá­nyokkal való manipuláció, a jogszabályok rafinált kijátszá­sának nyomaival. A VPFP 140 milliárd forint­nyi befizetési kötelezettséget állapított meg ügyfelei részére az elmúlt évben, ami megkö­zelítette az 1993-ban országo­sanelért összeg felét. A külke­reskedelmi áruforga­lomban a VPFP 590 ezer tételt vámkezelt ta­valy. A jövedéki osztály ugyanakkor 18 139 HTO-engedélyt, 933 850 HTO-utalványt és 227 jövedéki enge­délyt adott ki. A piaco­kon, közutakon 196 al­kalommal került sor el­lenőrzésre, s ezek során 62 millió forint jövedé­ki bírságot szabtak ki. Nagy terhet jelentett a vám- és pénzügyőrök számára, hogy a jövedé­ki törvény kibővítette a hagyományos jövedéki termékek — szesz, do­hány — körét. Ide tarto­zik már a sör, a kávé, a kőolajból előállított üzema­nyag és a HTO. A fővárosi parancsnoksághoz tavaly ér­kezett ügyiratok száma elérte a 107 ezret. A főváros vám- és pénzügyő­rei továbbra is fontos feladatuk­nak tartják a közterületek meg­tisztítását az engedély nélküli árusítóktól. További erőfeszíté­seket kívánnak tenni a tisztessé­ges kereskedelem feltételeinek megteremtése, a jövedéki ter­mékek jogellenes előállításá­nak és forgalmazásának vissza­szorítása érdekében is. Nagy teherbírású „szimat kutyá­kat” alkalmaznak a kábítószer­csempészek ellen Még egyszer az Egy kutya lelövése, avagy példa az emberségről című írásunkról / Uj főparancsnok Göncz Árpád köztársasági el­nök, a fegyveres erők főpa­rancsnoka beiktatta tisztségé­be a Magyar Honvédség új pa­rancsnokát, Deák János altá­bornagyot, aki egyúttal meg­tartotta vezérkari főnöki tiszt­ségét is. Elődje, Lőrincz Kál­mán vezérezredes nyugállo­mányba vonul. A Magyar Honvédség Művelődési Házá­ban kedden megtartott ünnep­ségen a távozó hadseregpa­rancsnokot az államfő kiemel­kedő munkája elismeréseként a Magyar Köztársasági Ér­demrend Középkeresztje a Csillaggal elismerésben része­sítette. Jelöltajánló szelvények csak március 9-étől! Az Országos Választási Iroda szükségesnek tartja felhívni a választópolgárok figyelmét, hogy 1994. március 9-e előtt ne állítsanak ki és ne adjanak át ajánlási szelvényt egyetlen párt vagy független jelölt kéré­sére sem. A jelöltajánló szel­vényeket a 4/1994. (II. 11.) belügyminiszteri rendelet sze­rint a választópolgárok és a pártok 1994. március 9-étől április 8-án 16 óráig gyűjthe- tik. A rendeletben meghatáro­zott határidő előtt kiállított és átadott ajánlási szelvény ér­vénytelen. A Belügyminisztérium saj­tó- és tájékoztatási főosztályá­nak kedden kiadott közlemé­nye szerint az Országos Vá­lasztási Iroda tudomására ju­tott, hogy egyes pártok már megkezdték a választópolgá­rok részére a kopogtatócédu­lákkal együtt megküldött je­löltajánló szelvények gyűjté­sét. A jogszabályi rendelke­zésnek megfelelően a válasz­tópolgárok legkésőbb március 7-éig megkapják az értesítést és az ajánlószelvényeket. 7. Villám elmosolyodott: — Köszönöm. Igen élveze­tes előadásából még az én tom­pa agyrendszerem is megértette a lényeget. Magának megfáj­dult a foga a gyémántokra, egy­szerűen elragadta a gépet, ide­hozott bennünket a Góbi sivatag kietlen vidékére, és most addig csiklandozza ezeket az urakat, míg gyémántot nem izzadnak a maga számára. Greg, a pilóta felnevetett. — Okos beszéd ez, Villám. Csak ott hibázott, hogy nem a magam számára hajtottam vég­re ezt a kis műveletet, hanem én is, meg Käthe is fizetett alkal­mazottak vagyunk. Megbí­zónkkal itt van találkozónk, de csak este. így tehát a mai napot kellemesen töltjük majd el. Ad­dig nem is bántom ezeket a gyé­mántkukacokat. Majd a megbí­zóm kiszedi belőlük a gyémán­tokat. Wetter felhördült: — Mennyit fizet magának az az ember? — Kár a fáradságért, ha meg akar vesztegetni. A megbízóm sokat fizet és amellett olyan em­ber, aki ha elárulnám, kicsavar­ná a nyakamat. Márpedig annyit maga nem tud fizetni, amiért a nyakamat odaadnám. Csend lett. A fekete bajuszos, béna férfi, (Folytatás az 1 . .oldalról) —A magyar gazdasági élet egyik meghatározó szereplője előkelő helyet foglal el a máso­dik legnépszerűbb párt listá­ján. Ezért egyesek már az Ön esetében jövőbeli kormányzati pozícióról beszélnek. — Mindig a kombinatív készségű emberek mozdítják előre a szekeret. De ez egyelő­re meg sem fordult a fejemben és mások fejében sem. Mert a történet nem erről szól, hanem arról, hogy az iparszövetséget egy jobb pozícióba juttassuk. Talán a Fidesznek sem mind­egy, milyen munkaadói érdek- képviselettel van jó viszonya. — Az Urbán László (a Fi­desz gazdasági szakértője) ál­tal hangoztatott gazdasági fél­fordulat, amely a külső és bel­ső adósság növekedésének ellenére is vállalja a szakítást az eddigi szigorú monetáris pénzügypolitikával az alapja az önök egyetértésének? így növelni lehetne a beruházáso­kat, aminek gazdaságélénkítő hatása lenne. — Természetesen jól isme­rem Urbán gazdaságpolitikai koncepcióját, mintahogy ő is jól ismeri a miénket. Sokan A neves szarvasi vállalkozó, Roszik János és munkatársai­nak jóvoltából négy nap alatt hatalmas MIEP-irodát alakítot­tak ki Szarvas belvárosában. In­nen kívánják irányítani a Ma­gyar Igazság és Élet Pártjának Békés megyei kampányát. A tegnapi irodanyitón De­rne Zoltán országgyűlési kép­viselő, a párt országos kam­pányfőnöke volt a házigazda. Horváth Lajos, a párt társelnö­ke avatóbeszédében többek között elmondta: akik ma nem aki különben Zarth Félix volt, a híres író, csendesen szólalt meg: — És mit akar velünk csinál­ni? Nekünk, néhányunknak nincs gyémántunk! Greg rámordult: — Most már unom a sok locsogást! Maguk és a gyémán- tosok a megbízóm rendelkezé­sére állnak. Azt teszi magukkal, amit akar. nekem azt a paran­csot adta, hogy váljam be őt és adjam át neki az egész társasá­got. Aztán Käthe meg én elszál- lunk a géppel és a pénzzel. — Kedves helyzet! — for­dult Villám Wetterhez, aki az izzadtságot törölgette a homlo­káról. — Aljasság! — sziszegte a kereskedő és szeme sárga lett a félelemtől. — Hogy alkalmaz­hat a társaság ilyen pilótákat és stewardesseket, mint ezek? — Hallja!—lépett elő a piló­ta és belevágott a kockás ruhás arcába, hogy annak szája felre­pedt. — Tanulja meg, hogy itt rendesen kell beszélni! A kopasz orvos egykedvűen nézett ki az ablakon és mélyet sóhajtott. A pilóta rámorgott: —Ne add itt az álszentet, Bob. Te akkor még a sitiben csücsültél, mikorén szabadultam. Azt hiszed, elfelejtettem az arcodat, Rackham Bob? Doktor úr? Hehe. Ne félj, kiszabadult rabokat nem bánt a főnök, az biztos. i v A Magyar Iparszövetségnek az utóbbi idóTben nagyon jó kapcsolata van a Fideszszel — mondja az elnök FOTÓ: FAZEKAS FERENC helyeslik, de sokan vitatják is a gazdasági félfordulat elképze­lését. Adtunk hozzá szakvéle­ményt is. Az igazi kapcsolódá­si pont mégis a beruházásösz­tönzésre, gazdasági növeke­désre és az infláció mérséklé­sére irányuló elképzelés. Ez segítené legjobban hazánkban a vállalkozásokat. Ehhez ada­lékként hozzájárul a mind a MIÉP-ben látják a megol­dást, azok kedveznek igazából a szocialistáknak. Pártunk nem szélsőséges — hangsú­lyozta —, ezt csak azok pró­bálják ránk sütni, akik meg­próbálnak diszkvalifikálni minket a nagy választási ver­senyfutásban. Egy azonban tény, mi valódi rendszerváltást akarunk, de kifejezetten békés eszközökkel, az alkotmány adta szabad választás jogán. Deme Zoltán bemutatta a hét Békés megyei választókörzet — Végtére... közös a szak­ma! —mondta bólintva Villám, aki egészen jól érezte magát, kényelmesen leült az egyik ülésre, lábát keresztbe rakta és cigarettát sodort. — Emberrab­lás szerintem legalább olyan bűn, mintha valaki megmérgezi hűtlen feleségét Igaz, Rack­ham? Az orvos lehorgasztotta a fe­jét és nem felelt. Az utasszállító gép társalgó­jára nehéz, baljós csend borult * Alkonyodik. Janson alattomos tekintettel nézi társait Trodell hátradől az ülésen és szeme a mennyezetet figyeli. Wetter fájó arcát tapo­gatja és időnként asztmásán fel­szuszog. A béna író filozófus nyuga­lommal szürcsöli feketéjét, amit Käthe revolverrel a kezé­ben adott át neki. Mögötte Jim áll, a fiú, aki a szárazföldön tolja a kocsiját. Rackham maga elé mered és a szemhéja időnként megreb­ben. Arcán megremeg egy ideg, a keze néha görcsösen összerán- dul. Egyedül Villám ül szoborme- reven. Csak a szeme él. És ez az acélszürke szem rátapad vala­mennyi ember arcára és Villám szinte olvas gondolataikban. (Folytatjuk) összességében, mind részlete­iben használhatatlan adórend­szer. — A választások előtt feliz- zik a vita arról, hogy 1990-ben volt-e jobb állapotban az or­szág vagy ma? Erre rendsze­rint politikusok adják meg a választ aszerint, hogy kormá­nyon avagy ellenzékben van­nak. Mit mond egy gazdasági szakember? — A szocializmus nem az eszmeisége, hanem a gazdasá­gi lehetetlensége miatt bukott meg. Az a gazdasági út járha­tatlan volt és nem vezetett se­hova. Ebből következik, hogy a kettőt nem lehet összehason­lítani. Az egyik állapot a szoci­alista gazdaság végpontja és csődje, a másik egy épülő piac- gazdaság kezdete. Az, hogy 1994-re hová jutottunk el külön kérdés. Az biztos, ez a kormány nem jól művelte a gazdaságpolitikát. Csak so­dorták őt az események. Talán Boross Péter miniszterelnök­ségétől érezhető a gazdaság előtérbe helyezése, de nem tu­dom ebből mi a kampány része és mi következik valóban gaz­dasági szükségszerűségből. Bőd Tamás országgyűlési képviselő-jelölt­jeit. így megtudhattuk, hogy Békéscsabán Vincze Ernő ma­tematikatanár, Gyulán Kugyela János —jelenleg munkanélküli —■, az orosházi üveggyár mér­nöke, Békésen dr. Vass Antal Budapesten élő ügyvéd, Szeg­halmon dr. Tóth Imréné orvos­asszisztens, Szarvason dr. Lita- uszky Emma APEH-jogtaná- csos, Mezőkovácsházán dr. Spiák Ibolya kardiológus főor­vos, Orosházán Deme Zoltán indul. Szenes János Több munkanélküli Csaknem 9 ezerrel volt több ja­nuár végén a regisztrált munka- nélküliek száma, mint egy hó­nappal korábban. Számuk elér­te a 641 ezret. Az egyes régiók között nagy eltérés tapasztalha­tó. A munkanélküliek és a gaz­daságilag aktív népesség aránya országosan 12,8 százalék, de például 21,1 százalék Borsod- Abaúj-Zemplén megyében, 20,6 százalék Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében és 19,1 százalék Nógrád megyében. Ugyanakkor Budapesten 6,3 százalékos a ráta, Győr-Mo- son-Sopron megyében 8,8 szá­zalékos, Pest megyében 9,3 százalékos. Lapunk 1994. február 17-ei számában közölt „Egy kutya lelövése, avagy példa az em­berségről” című cikkben leír­takkal kapcsolatban a Kever- mes—Lökösháza Vadásztár­saság, illetőleg László László a következők közlését kérte: Az 1970. évi 28. sz. tv-el módosított 1961. évi VII. tör­vény végrehajtására kiadott 8/1993. (1.30.) FM-es rendelet 11 -9-a lehetővé teszi a vadá­szatra jogosult, alkalmazás­ban álló hivatásos vadászok, a vadászatra jogosult tagnak és megbízottjának, hogy a va­dászterületen — a lakott he­lyek kivételével — a pórázon nem tartott vagy kölönc nélküli kutyát elejtse, illetve elfogja. Az elejtés jogos vagy jogszerűtlen voltáról lapunk érdemben állást foglalni nem tud és nem akar. Az érintett személynek az adott körülmé­nyek között lehetősége volt a lövésre, az, hogy helyesen mérlegelte-e, miszerint a ku­tyát elpusztítja, és hogy a cikk­ben leírt bírói gyakorlat szerint a lövés megalapozza-e az elej­tő polgári jogi felelősségét, en­nek eldöntése az illetékes pol­gári bíróság feladata. Az ezzel kapcsolatos peres eljárás a kö­zeljövőben megindul, a per eredményéről lapunkban tájé­koztatást adunk. Közöljük továbbá, hogy a „László úr előélete” című részben a cikkíró a Nimród 1988. júniusi számának 8. ol­dalán található „Háború és bé­ke Kevermesen” című cikkből idézett szó szerint. A Nimród­ban megjelent cikk szerzője az idézett részletet éppen dr. Tóth Zoltán, a jelenlegi vadásztár­sasági elnök és a megyei fe­gyelmi hatósági elnök kérésé­re közölte le 1988-ban a vadá­szati folyóiratban. Ezen újság­cikkben tájékoztatták az olva­sókat a kiszabott fegyelmi büntetésről, arról, hogy a fe­gyelmi eljárás mind első, mind másodfokon jogszerű volt. r nyolc évtized tradíciójával az EGYESÜLT KISGAZDAPÁRT Békés megyei képviselőjelöltjei: 1. vk. Békéscsaba Kolarovszki Mihály 2. vk. Gyula Dr. Kasza Pál 3. vk. Békés Blaskovits Péter A vk. Szeghalom Dr. Nagy Imre 5. vk. Szarvas Szabó Imre 6. vk. Orosháza Fekete Sándor 7. vk. Mezőkovácsháza Dr. Zsíros Géza A BIZTOS JÖVŐÉRT! Ajánlócéduláival támogassa az Egyesült Kisgazdapárt képviselőjelöltjeit, és ezzel a magyar mezőgazdaságot! B. Ronald: Villám a levegőben

Next

/
Oldalképek
Tartalom