Békés Megyei Hírlap, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-04 / 231. szám
«ARlKÉS MEGYEI HÍRLAP SPOK' 1993. október 4., hétfő' Ismét döntetlen a megyei rangadón A Tótkomlós nyert Füzesgyarmaton Az NB III Alföld csoportjában Gyulán játszották a megyei rangadót. A fürdó'városba látogató mezőkovácsháziak lelkesedésüknek köszönhetik az egy pontot, így akárcsak a múlt héten a Békés—Gyula mérkőzésen, ismét 1—1, azaz döntetlen lett, csakhogy most a Gyula—Mezőkovácsháza találkozó. Hazai pályán kapott ki az eddig nyeretlen Szegedi Dózsától a továbbra is gyengélkedó'Orosházi MTK. Hetven percen át jól védekezett a gyomaendrődi együttes Kecskeméten, de aztán három gólt kapott a Plástyik-legénység a KSC-től. A békésiek a listavezető Kalocsa otthonába látogattak és óriási meglepetésre tíz emberrel is győzni tudtak. NB III Alföld cs. Gyulai FCMezőkovácsházi TE 1-1 (1-0) Gyula, 350 néző. V.: Sípos. Gyula: Szabó — Bíró R., Pápa, Kiss L., Bo- tyánszki — Steigerwald, Tamási, Papp Cs, — Boruzs, Bíró K. (Zuzac), Szegedi (Géczi). Edző: Fodor Sándor. Mezőkovácsháza: Tóth — Bakai, Kovács, Radu (Ágoston), Kovalcsik — Dumit- riu, Papp J., Kindel, Török — Mocsári (Szekeres), Kolozsi. Edző: Sári Ferenc. 24. perc: Boruzs szögletét Tamási a jobb kapufa tövéhez fejelte, ami egy védő lábáról csörgött a gólvonalon túlra, 1—0. 85. perc: egy kapu elé ívelt labdába Szabó rosszul ökölözött bele és akipattanó pettyest a szemfüles Dumitriu a kapuba fejelte, 1—1. A két megyei csapat elég gyenge színvonalú küzdelme során a hazaiaknak a második félidőben több gólhelyzetük volt, de ezek rendre kimaradtak. A lelkes mezőkovácsháziak egy viszonylag szerencsés góllal egyenlítettek, ez azonban a játék összképe alapján nem volt meglepetés. Jó: Pápa, Botyánszki, ill. Kolozsi, Papp J. (Jenei Kálmán) Ifjúságiak: Gyulai FC— Mezőkovácsházi TE 9—V). Kecskeméti SC— Gyomaendrődi FC 3—0 (0-0) Kecskemét, 500 néző. V.: Csorba. Kecskeméti SC: Kin — Mag, Kurucz (Molnár), Árva, Bende — Torbavecz, Gazdag, Máté, Kovács T. (H. Szabó) — Barna Cs., Kislőrincz (Kátai). Edző: Bende József. Gyomaendrődi FC: Szakács — Tímár, Gonda, Balázs, Udvari (Munkácsi) — Dinya (Szabó), Holló R„ Molnár, Holló J. (Tóth) — Durucskó, Gubucz. Edző: Plástyik János. 70. perc: a kaputól 22 méterre szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. Barna Cs. lövése a bal felső sarokba tartott, Szakács még beleütött, ám pettyes a kapufáról a hálóba pattant, 1—0. A gól után Holló R. megsértette a játékvezetőt, aki a sárga lapot mutatta fel a gyomaendrődi játékosnak, de mivel már volt egy ilyen figyelmeztetése Hollónak, így a piros is előkerült Csorba zsebéből. 75. perc: Barna Cs. keverte meg a gyomaendrődi védőket, kicselezte a kapust, majd a rátámadó Balázst is és éles szögből a kapuba gurított, 2—0. (Nagyszerű csatárteljesítmény volt!) 90. perc: Torbavecz hatalmas lövését Szakács kiütötte, Máté jókor érkezett és az üresen maradt jobb sarokba fejelte a labdát, 3—0. Hetven percen át ügyesen lassította és altatta a játékot a gyomaendrődi együttes, amely csak a védekezésre összpontosított. Bár a kecskemétiek a második félidőben már három támadóval veszélyeztettek, sok helyzetet kihagytak. Az ébresztőt Barna Cs. szabadrúgás gólja jelentette, ezután már nagy fölényben játszottak a hazaiak és akár töbh gólt is lőhettek volna. A gyo- maendrődiek mindössze egyszer jutottak el a kecskeméti kapuhoz, ám Holló J. nagy helyzetben lyukat rúgott. Jó: Árva, Bende, Barna Cs., Gazdag, ill. Gonda, Molnár, Gubucz. Ifjúságiak: Kecskeméti SC— Gyomaendrődi FC 7—1. Orosházi MTK— Szegedi Dózsa 1—3 (0-1) Orosháza, 400 néző. V.: Kiss I. Orosháza: Ölei — Szűcs (Székely), Sitkéi, Sárosi, Kálmán — Bulimár, Kulcsár, Stef (Szaszovszky), Bélteki — Lévai, Méri. Edző: Szendrei Béla. Szeged: Kadnár — Vándor, Sahin, Márton, Horváth — Rácz (Kubáth Á.), Kubáth B„ Telek (Gréczi), Fábián — Miklós, Dézsi. Edző: Protity Sándor. 28. perc: Dézsi elhúzott a bal oldalon, beadását Miklós öt méterről a léc alá lőtte, 0—1. 63. perc: Kiss játékvezető nyilvánvaló fordított ítélete után Vándor a szögletzászló közeléből beívelte szabadrúgását Miklós szép fejessel küldte a léc alá, 0—2. 75. perc: Márton húzott el a bal oldalon, beadására Ölei rosszul vetődött ki, Rácz hét méterről a kapu közepébe gurított, 0—3. 83. perc: Szaszovszky kényszerítőzött Kulcsárral, mielőtt visszakapta volna a labdát Sahin buktatta a 16-oson belül, 11-es! A büntetőt Szaszovszky ügyesen a bal sarokba gurította, 1—3. Mindenki azt várta, hogy a múlt heti fiaskó után megpróbál javítani az Orosházi MTK. Csalódott a gyérszámú közönség, ugyanis a hazai gárda végig elképzelés nélkül, rengeteg hiKövetkezik A labdarúgó NB III kilencedik fordulójában következik. Október 9„ szombat: Mezőkovácsházi TE—Kalocsa, Szegedi Dózsa—Kecskeméti SC, Gyomaendró'di FC—Szegedi VSE. Október 10., vasárnap: Kiskunfélegyháza—Gyulai FC, Colors SE Békés—Orosházi MTK, Kecskeméti TE—Makó, Hódmezővásárhely—Szőrcg, Törökszentmiklós—Cegléd, (valamennyi mérkőzés 14 óra). A megyei bajnokságban következik. Október 9., szombat: Szeghalom SC—Nagyszénási SK. Október 10., vasárnap: Gádoros—Gyomaendrődi Barátság, Mezőhegyes—Füzesgyarmat, Tótkomlós—Medgyesegyháza, Kamut-Mycota—Battonya, Békéscsabai Jamina—Békéscsabai MÁV, Elek-Dualflex—Békésszentandrás, Gyulavári—Mezőberény (valamennyi mérkőzés 14 óra). Az Alföld csoport állása 1. Hódmezővásárhely 8 6 218— 3 14 2. Kecskeméti SC 8 6 1 1 21— 6 13 3. Kalocsa 8 6 1 1 19— 6 13 4. Kiskunfélegyháza 8 5 312— 5 13 5. Makói FC 8 4 3 1 14— 7 11 6. Kecskeméti TE 8 53 15— 4 10 7. Gyulai FC 8 3 2 3 8—10 8 8. Szegedi VSE 8 2 3 3 11—12 7 9. Colors SE Békés 7 2 2 3 11—11 6 10. Orosházi MTK 8 2 2 4 10—15 6 ll.Mezőkovácsházi TE 8 2 2 4 6—16 6 12.Szó'regi Rákóczi 8 2 1 5 11—18 5 13. Gyomaendró'di FC 8 2 1 5 4—17 5 14. Cegléd 7 25 9—12 4 15. Szegedi Dózsa 8 1 1 6 6—15 3 16. Törökszentmiklós 82 6 1—19 2 A Cegléd—Colors SE mérkőzést szerdán játsszák. bával, a vendégcsapat viszont nagyobb akarással, céltudatosabban, gyorsabban játszott. Az eddig nyeretlen vendégek megérdemelten szerezték meg idei első győzelmüket. Tovább tart a hazaik mélyrepülése... Kiss játékvezető több fordított ítéletével vétette észre magát. Jó: Sitkéi, Bulimár, ill. Sahin, Márton, Miklós. (Selmeczi László) Ifjúságiak: Orosházi MTK— Szegedi Dózsa 1—3. Kalocsa—Colors SE Békés 0—1 (0—0) A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának bombaineglepetését a tótkomlósiak szolgáltatták, akik Füzesgyarmatról elvitték mindkét bajnoki pontot. Egy-egy gól és hazai siker született a Mezőberény—Jamina és a Nagyszénás—Gádoros találkozón. A helyzetkihasználással hadilábon álló Battonya otthonából értékes ponttal távozott a Gyulavári. Lelkes, jó játékkal megérdemelten nyert a Békésszentandrás az idényben gyengélkedő vendég Szeghalom ellen. Győzelmükkel elkerültek az utolsó helyről. A mezőhegy esiek gyomaendrőid kirándulása nem sikerült, az összecsapáson sima hazai győzelem született. Gólnélküli döntetlenre végződött a MÁV—Elek találkozó. A vártnál könnyebben nyert a Medgyesegyháza a vendég Kamut ellen. A fordulóban 16 gól született, ez 2,0 mérkőzésenkénti gólátlagnak felel meg. Medgyesegyháza—Kamut- Mycota 3—0 (1—0) Medgyesegyháza, 200 néző. V: Szta- nojev. Medgyesegyháza: Relu — Kuzma, Kiss, Juhász, Zsurzsucz (Hegyi), Kovács, Sipos, Zámbori, Mocsári (Oláh J.), Vágási, Oláh T. (Schmidt). Edző: Kovács Zoltán. Kamut: Pri- bojszki — Bondár, Kukely, Tárnok, Pittner, Bognár I., Antmann, Gajdács Z., Bognár II., Balogh, Gajádcs T. Edző: Türesek Zoltán. A rangadón biztos hazai győzelem született úgy, hogy a vendégeknek még háromszor a kapufa is segített. Kiállítva: Bognár II. a játékvezető megsértéséért, Gajdács Z. két sárga lap után. G.: Mocsári 11- esből a 38., Schmidt a 68., a 89. percben. Jó: Juhász, Sipos, Mocsári, Schmidt, ill. Tárnok, Antmann, Balogh. (Oravecz Tamás) F üzesgyarmat—Tótkomlós 0—2 (0-1) Kalocsa, 1200 néző. V.: Bánóczki. Kalocsa: Farkas L. — Iván, Aradi, Paletta, Farkas Z. — Mizsei, Evanics, Miskolczi, Bolvári (Facskó) — Földi, Vén. Edző: Molnár Ferenc. Békés: Tüskés — Nagy, Lenkefi, Ottlakán, Lipták Gy. — Kondacs, Farkas (Ravasz), Czinanó, Burai — Horváth (Ab- rahám), Képíró (Somvári). Edző: Zsíros György. 75. perc: Czinanót kakaskodásért kiállította a játékvezető. 80. perc: egy előrevágott labdával Burai megiramodott és biztosan lőtt a hálóba, 0—1. Az első perctől kezdve kapujához szegezte a békésieket a hazai együttes. Gólhelyzetek sorozatát dolgozták ki a kalocsaiak, ám a legnagyobb lehetőségeket is sorra elhibázták a vendéglátók. A tíz emberre fogyatkozott békésiek egy előrevágott labda után Burai helyzetfelismerésének köszönhetik a sikert. Jó: Paletta, Evanics, ill. Tüskés, Nagy, Ottlakán, Burai. Ifjúságiak: Kalocsa—Colors SE Békés 1—1. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Cegléd—Kiskunfélegyháza 1—3 (1—1), Szegedi VSE—Kecskeméti TE 2—1 (1—1), Szőreg— Törökszentmiklós 0—0, Makó— Hódmezővásárhely 0—3 (0—1). Nem bírt a világos mezes battonyai csapat a vendégekkel a hét végi megyei I. osztályú bajnokin: Battonya—Gyulavári 1—1 FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Füzesgyarmat, 300 néző. V.: Farkas. Füzesgyarmat: Dávid — Petri, Balogh, Kovács, Gál, Boros (Jónás), Tóth, Salya, Tőkés, Vad, Barta (Ajtai). Edző: Kun Gyula. Tótkomlós: Bordás — Imre, Hovorka, Tóth, Pásztor R., Megyei I. osztály Battonya—Gyulavári 1-1 (1-1) Battonya, 300 néző. V.: Majoros. Battonya: Lung — Fekete, Turbucz, 7 Oláh, Molnár, Putnoki (Daróczi), Ár- gyelán (Kozma), Szabó, Mákos A., Mákos Á., Kovács Zs. Edző: Juhász Zoltán. Gyulavári: Veres — Simák, Kiss, Szénási, Szabó, Fábián, Lurenc- zi, Tapasztó, Számfira, Répási, Földi (Cziczeri). Edző: Csorba János. A rangadóhoz méltó kitűnő játékvezetés mellett nagy iramú, helyenként színvonalas mérkőzést játszottak a csapatok. A helyzetek alapján a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. G.: Kovács Zs. a 8., ill. Laurenczi a 45. percben. Jó: Kovács Zs. (a mezőny legjobbja), Turbucz, Oláh, Molnár, ill. Veres, Kiss, Szabó, Fábián. (Lukács István) Békéscsabai MÁV—Elek- Dualflex 0—0 Békéscsaba, 250 néző. V.: Zábrák. MÁV: Szobek — Fábián, Imris, Pre- kop, Rétlaki, Galovicz Z., Szekeres, Pécs (Kohanyecz), Lonovics, Gajdács, Tóth. Edző: Braun Attila. Elek: Botás — Sarkadi, Kohut, Dávid, Pigler, Sél- lei, Elekes, Gál, Uhrin, Domokos, Trepák. Edző: Kovács György. A szél mindkét együttest egy-egy félidőn át támogatta. Ennek megfelelően alakult a csapatok taktikája. Az első félidőben a vendégek, szünet után a hazaiak veszélyeztettek többet, gólt azonban nem sikerült elérni egyik oldalon sem. Kitűnő játékvezetés mellett igazságos döntetlen született. Jó: Imris, Gajdács, Szobek, Fábián, ill. Pigler, Botás, Gál. (G. Gy.) Békésszentandrás— Szeghalom SC 3—0 (2—0) Békésszentandrás, 150 néző. V.: Németh M. Békésszentandrás: Nagy II. — Székely, Bordács, Szabó, Sztan- csik, Rohony, Nagy I. (Bencsik), Juhász (Zahorecz), Demjén, Kondacs (Izsák), Kovács L. Edző: Koltai Lajos. Szeghalom: Vári —- Lakatos, Lázár (Csősz), Kozák, Péter, Kovács, Ma- csári, Vámos (Schulcz), Zsombok J., Zsombok A., Macskin. Edző: Zolnai Pál. Sportszerű mérkőzésen a lelkes hazaiak megérdemelt győzelmet arattak és így elkerültek az utolsó helyről. Jó játékvezetés. G.: Demjén a 19., Székely a 34., Bencsik az 50. percben. Jó: Bordás, Szabó, Demjén, Kovács L., ill. Vári, Kozák. (Varga László) Gyomaendrődi Barátság— Mezőhegyesi SE 4—0 (1—0) Gyomaendrőd, 200 néző. V.: Hajdú. Gyomaendrőd: Béres — Bukva, Karácsony, Nagy L., Dobó, Forgács, Varjú, Kocsis, Juhász, Polányi (Gellai), Gardi. Edző: Varjú Vince. MezóTie- gyes: Szilva — Kovács, Dénes, Lovász, Bozsó, Trungel (Mikula), Deli, Szemerédi, Sümegi, Zsóri, Antal. Edző: Pepó Gábor. Nagyszerű játékkal meggyőzően használta ki a hazai pálya előnyét az otthon játszó csapat. Sportszerű mérkőzés, jó játékvezetés. G.: Juhász az 5., az 50., Gellai a 65., Gardi a 80. percben. Jó: Bukva, Juhász, Gardi, ill. Szilva, Kovács, Aptal. (Gardi Tamás) Pásztor T., Rozsos (Gheban), Papp, Elek, Szatmári (Mitykó), Fülöp. Edző: Matajsz Pál. Csúszós talajon a hazai csapat több gólhelyzetet hagyott ki, míg a vendégcsapat helyzeteit kihasználva rászolgált a győzelemre. G.: Elek a 15., Gheban 90. percben. Jó: a hazaiak közül senkit sem lehet kiemelni, ill. Hovorka, Elek, Tóth. (Szabó László) Nagyszénási SK—Gádoros 1—0 (1-0) Nagyszénás, 350 néző. V.: Bogyó I. Nagyszénás: Viszkok — Takács, Zábrák, Csicsely, Hegedűs, Nagy A., Ba- siu, Horváth, Kvasznovszky, Fekete, Márton. Edző: Szelezsán János. Gádoros: Janiga — Héjas A., Boros, Berez- vai, Páli, Hriagyel, Kocsány, Czibulya, Orbán, Héjas T., Zipperer (Skalonai). Edző: Héjas Tibor. Nagy várakozás előzte meg a két szomszéd falu találkozóját. Végig kiegyenlített volt a játék, a vendégek megmutatták, hogy tudnak sportszerűen is játszani és nem a megye mumusai. Bár a hazaiak egy szép góllal nyertek, a játék alapján a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna. Jó játékvezetés! G.: Fekete a 42. percben. Jó: Viszkok, Takács, Zábrák, Nagy A., ill. az egész vendégcsapat. (Benkő László) Mezőberényi FC— Békéscsabai Jamina 1—0 (1—0) Mezőberény, 350 néző. V.: Guti. Me- /überény : Kohut Z. — Sajben, Hankó, Kohut J., Maiét, Gézárt, Hegedűs, Da- rócz, Szász (Vrovszki) Boldizsár, Rácz, Bokor. Edző: Borgula János. Jamina: Gazsó — Bánszki, Danicska, Igricz, Schneider, Pántya (Vura), Mázán, Szűcs, Balogh, Belicza, Mihály (Fehérvári). Edző: Moós János. Az első félidőben a sok hazai támadásokból egyet sikerült góllal befejezni. A folytatásban kiegyenlített lett a játék, mindkét oldalon voltak helyzetek, de az eredmény, jó játékvezetés mellett nem változott. G.: Gézárt a 19. percben. Jó: Sajben, Hankó, Gézárt, ill. Schneider, Szűcs, Balogh. (Kiss István) IFJÚSÁGIAK: Battonya— Gyulavári 1—0, Békéscsabai MÁV— Elek-Dualflex 3—2, Békésszentandrás—Szeghalom 7—0, Gyomaendrődi Barátság—Mezőhegyes 1—0, Medgyesegyháza—Kamut-Mycota 2—0, Füzesgyarmat—Tótkomlós 1 — 1, Nagyszénási SK—Gádoros A—0, Mezőberényi FC—Békéscsabai Jamina 2—1. Asztalitenisz Kalocsa SE—Gyulai Élés- ker 11:7. NB III. Férfi. Kalocsa. A vártnál nagyobb arányú vereséget szenvedett a gyulái csapat. Csak Ipacs teljesítménye volt kiegyensúlyozott. Gyulai győztesek: Ipacs 3, Béres, Hídvégi, Thúróczy és a Béres, Ipacsjtáros. BRONZÉREM TOLNÁRÓL. Tolnán rendezték meg az országos újonc és serdülő leány ranglistaversenyt, amelyen nyolcvannégyen álltak asztalhoz. A Gyulai Elésker asztaliteniszezője, Görgényi Klára a BSE-s Szvitán és Vass mögött ragyogó játékkal bronzérmet szerzett. Ezzel az eredménnyel a fővárosi egyesületek játékosai mögött az újonc ranglista 5. helyén áll a gyulaiak kiválósága. A Totó 40. heti eredményei 1. Csepel-Kordax—Pécsi MSC-Fordan .............2—1 1 2. B VSC-Dreher—MTK..................... 3—2 1 3. Debreceni VSC—Kispest-Honvéd FC.........2—1 1 4 . Freiburg—Karlsruhe.......................................3—3 x 5. Bayern München—Hamburg.........................4—0 1 6 . Leipzig—Mönchengladbach............................1—1 x 7 . VfB Stuttgart—Frankfurt...............................0—2 2 8 . Genoa—Reggiana.............................................0—0 x 9 . Napoli—Internazionale....................................0—0 x 10. Udinese—Lecce..............................................2—1 1 11. Acireale—Brescia............................................2—2 x 12. Pisa—Bari........................................................2—2 x 1 3. Ravenna—Ancona..........................................0—1 2 + 1. mérkőzés: 14. Hertha BSC—TB Berlin................................3—0 1 A megyei bajnokság állása 1. Medgyesegyháza 8 4 3 1 17—11 11 2. Mezőberényi FC 8 4 2 2 14— 9 10 3. Gyulavári 8 3 4 1 14—10 10 4. Békéscsabai MÁV 8 4 2 2 12— 9 10 5. Kamut-Mycota 8 4 1 3 16—11 9 6. Füzesgyarmat 8 3 3 2 15—13 9 7. Battonya 8 2 5 1 14—12 9 8. Tótkomlós 8 4 1 3 11—10 9 9. Elek-Dualflex 8 3 3 2 6— 8 9 10. Békéscsabai Jamina 8 2 4 2 9— 5 8 11.Nagyszénási SK 8 2 3 3 8—12 7 12. Gyomaendrődi Barátság 8 35 14—14 6 13. Mezőhegyesi SE 8 2 2 4 7—12 6 14. Gádoros 8 2 2 4 7—13 6 15. Békésszentandrás 8 2 1 5 8—15 5 16. Szeghalom SC 8 1 2 5 7—15 4