Békés Megyei Hírlap, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-06 / 233. szám

1993. OKTÓBER 6., SZERDA ÁRA: 16,30 FORINT XLVIII. ÉVFOLYAM 233. SZÁM Földkimérés két héten belül /aradi független^^^w^w^ap j 7-10. oldal A százéves évfordulón A tizenhárom aradi vértanú ki­végzésének jubileuma minden korábbi megemlékezést felül­múlt. Az akkori egyetlen ma­gyar nyelvű napilap, a Jövő három lapszámának első olda­lán foglalkozott az évforduló eseményeivel. Akkoriban a „hurráoptimizmus” éveit él­tük... (7. oldal) Elszabadulhat a pokol? „A köztisztviselői törvényt a BM, a közszolgálatit a minisz­terelnöki iroda dolgozta ki: nem épült egymásra a két gon­dolkodási mód. Ami közös bennük: egyik törvény sem gondolta át kellően a finanszí­rozási alapokat. (5. oldal) Október elején az őszi mező- gazdasági munkákat sürgeti az idő. A mezőgazdaságban élők naponta végzik feladataikat, de mit tehet az, akinek földterüle­tét még mind a mai napig nem jelölte ki a földhivatal? Ez utóbbiak közé tartozik Kovács Péter békéscsabai olva­sónk, aki elmondta, az állami gazdaság területéből még a júli­usi árverésen vásárolt földet. Ám parcelláját—annak ellené­re, hogy a terület már július végére felszabadult — a városi földhivatal még most sem mérte ki. Búzát szeretne vetni, de így még a szántást sem kezdheti el. Kovács gazda panasza nyo­mán fölkerestük Vágó Istvánt, a Békéscsabai Földhivatal földmérési csoportjának veze­tőjét. — Naponta öt helyen végez árverést a kárpótlási hivatal, ami átlagosan napi 30 földrész­letet érint—kezdte a csoportve­zető. — Ahhoz, hogy a vevők licitálni tudjanak, nekünk kell a táblákat fölmérni, a kárpótlást előkészíteni. Egy-egy árverésre nyolc-tíz munkanapot fordí­tunk. Mivel a kárpótlási előké­szítéseket december 31-éig az egész országban be kell fejezni, most nekünk is ez az elsődleges feladatunk, de természetesen ezzel párhuzamosan földkimé­réseket is folytatunk. Mi az ár­verések után visszakapjuk azo­kat az anyagokat, amelyek a felosztás utáni állapotokat tük­rözik, s ha a betakarítás befeje­ződött, akkor kitűzhetővé válik a terület. A Békéscsabán kitűz­hető területeknek már negyven százalékát kimértük. A többivel pedig—ha az időjárás engedi— két héten belül végzünk. (magyari) Kelet-konferencia a vonaton A BBC, a Holland Ikon TV, a New York-iTamouz Media és a Fekete Doboz Alapítvány a kelet-európai térség számos fontos politikai személyiségé­nek részvételével konferenci­át szervez régiónk problémái­ról. A rendezvény színhelye a MÁV konferenciavonata, az úgynevezett „Kádár”-vonat. A szerelvények Krakkó, Po­zsony, Sahi, Békéscsaba, Ko­lozsvár, Budapest útvonalon közlekednek. Ez jelképezi a térség országainak egymásra­utaltságát és összetartozását. A vonaton cseh, szlovák, ro­mán, horvát, szerb, boszniai politikusok, tudósok utaznak magyar országgyűlési képvi­selőkkel. A konferenciavonat októ­ber 9-én, 17 óra 49 perkor ér­kezik Békéscsabára, A humanitás jegyében A Vöröskereszt politika- és ideológiamentes szervezet Két óra szociálpolitika Dévaványa képviselő-testüle- te legutóbbi ülésén tájékozta­tót hallgatott meg az önkor­mányzat szociálpolitikai mun­kájáról. Az írásos előterjesz­tésben egyebek között az sze­repelt, hogy a lakosság terhei­nek növekedésével párhuza­mosan egyre nagyobb figyel­met kell fordítani a megfelelő szociális gondoskodás biztosí­tására. A képviselők közel kétórás vita után a tájékoztatót tudo­másul vették, egyben döntöt­tek a szociális és egészségügyi bizottság korábban lemondott elnökének és tagjának „pótlá­sáról” is. A bizottság elnöke Nagy Ferenc, új tagjai Elek Zsigmond és Ignácz László lett. Küldöttértekezleten találkoz­tak tegnap Békéscsabán a Ma­gyar Vöröskereszt megyei szervezetének küldöttei. A ha­tározatképes, legitim szerve­zet képviselte a megye 238 alapszervezetének 18 ezer 900 tagját. Őz Ferenc, megbízott megyei titkár köszöntötte dr. Andics Lászlót, a Magyar Vö­röskereszt országos elnökét és dr. Szilárd Istvánt, a Magyar Vöröskereszt főtitkárát. Is­mertette, hogy dr. Rácz László megyei elnök a munkájában beállt változás miatt írásban kérte felmentését, valamint a vezetőség két tagja: B. Nagy Gyula és Beraczka István ha­sonló okokból ugyancsak fel­mentését kérte. Szabó Sándomé, a jelölőbi­zottság nevében ismertette a személyi javaslatokat a megüresedett helyekre, ame­lyekről nyílt szavazással fog­laltak állást a jelenlévők. A Vöröskereszt megyei szerve­zetének elnöke a majd félév­százados tagsági múlttal ren­delkező dr. Jakubecz Sándor, a gyulai Pándy Kálmán Me­gyei Kórház osztályvezető fő­orvosa, szülész-nőgyógyász megyei szakfelügyelő főorvos lett. Vöröskeresztes tevékeny­sége, szakmai tudása, tekinté­lye, közismert egészségnevelő ténykedése garancia az elkö­vetkezendő feladatokhoz. A vezetőség másik két tagjának Gál Istvánnét, a kaszaperi álta­lános iskola és művelődési központ igazgatóját, valamint dr. Kovács Józsefet, Mezőbe- rény körzeti főorvosát válasz­tották. Az eddigi munkáról beszá­molva Óz Ferenc kihangsú­lyozta, hogy a Vöröskereszt nem alacsonyszintű társadal­mi megítélést érdemel, a szer­vezet jelen volt, ahol rászoruló embereken kellett segíteni. A menekültek támogatása, a gyulai határátkelőnél kiala­kult nehéz helyzet oldása, el­sősorban pedig a véradók szer­vezése nem szenvedhetett csorbát. A megyei vérellátó al­központ képes volt biztosítani a Békés megyei betegek sze­gedi szívműtéteihez, az egyéb műtétekhez, sőt még a megyén kívüli segítségnyújtáshoz is a (Folytatás a 3. oldalon) Édesanyák október 6-án Még nem voltam féléves, amikor édesanyám a centenári­umkor babakocsiban kitolt az aradi vesztőhelyre. Mikor később erről könnyes, csillogó szemmel mesélt, szavaiból a napfény, a rengeteg virág emléke, s a remény áradt. Aztán értelmem nyiladozásával egy időben a hősökről is mind több szó esett. Azokról, akik a szabadságért harcoltak. Azokról, akik a harctéren merészen kacérkod­tak, a hóhérlegények társaságában megvetően szembe­néztek a halállal. Mikor már olvasni is tudtam, fantáziám a hősökkel együtt csatangolt szabadon a harcmezőkön és a könyvso­rok között, míg a túlerő le nem gyűrte, s hóhérkézre nem juttatta őket. A fejük köré vont nimbusz egyenlő mértékben állt össze eszemben-lelkemben a tetteikből és édesanyám hozzájuk irányító szeretetéből. Olyannyira, hogy később teljesen érzéketlen maradtam a rájuk szórt mocskolódá- sok hallatán. Hogy pénzhajhász zsoldosok voltak. Hogy más nép, más népek fiait gyilkolták volna alatto­mosan. Jó azoknak a gyerekeknek, akik már a szülői házban hallanak történelmünk nagyjairól. Ennél már csak az lehet jobb, ha az édesanyák minél több gyereküknek mesélhetnek az elődökről, a hősökről. Mint például most, október 6-án az aradi vértanúkról. Kiss Károly, az aradi Jelen főszerkesztője Olyan ez, mint a szerelem Csiszár Imre a Jézusfaragó bemutatójáról Új évad, új tervek, friss remé­nyek. A Békés Megyei Jókai Színház péntek este mutatja be Nyíró József: Jézusfaragó em­ber című darabját. Csiszár Im­re, az előadás rendezője a mű­ről és a premier előzményeiről beszél: — Olyan színdarab kerül a békéscsabai közönség elé, amelyet eddig nagyon kevés alkalommal játszottak. 1937- ben egyik novellájából írta Nyíró József ezt a darabot, sa­ját megjelölése szerint havasi színjátékot, amelyet akkor a Nemzeti Színház mutatott be, de azóta Magyarországon so­ha nem játszották. Nem azért, mert rossz darab, hanem azért, mert Nyíró József az elmúlt évtizedekben politikai okok­ból mellőzött volt. Holott az ő munkássága nem kötődik semmiféle eszmeáramlathoz, hanem alapvető emberi prob­lémákkal foglalkozik. Megíté­lésem szerint Nyíró műveit Magyarországon éppen úgy kellene műsoron tartani, ahogy Shakespeare darabjai is élnek. — Egymás munkájának megbecsüléséről, a hűségről, a kötelességtudatról szól a Jé­zusfaragó ember. Arról, hogy él-e bennünk az egymás iránti tisztelet, odafigyelünk ember­társunkra? Teszünk valamit másokért, segítünk felebaráta­inknak? Ezek általános emberi kérdések, amelyeket, jaj, de ritkán teszünk fel önmagunk­nak. Gyönyörű, balladisztikus hangnemben íródott a darab, de mondhatom, hogy igazi drámai esemény szinte hiány­zik a műből. Színész és rende­ző számára nagy megmérette­tés az ilyen ellentmondás fel­oldása. (Folytatás a 3. oldalon) A hős tábornokok ifjú tisztelői is gyertyát gyújtottak FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Felülemelkedni önmagunkon A Békéscsabai Erdélyi Kör Egyesület immár negyedik esztendeje rendez megható és méltóságteljes megemléke­zést Békéscsabán, az Aradi Vértanúk Ligetében a tizenhá­rom honvédtábornoknak em­léket állító kopjafáknál. A kör nevében Takács Péter köszön­tötte a virágokkal, égő gyer­tyákkal érkezett emlékezőket. A tegnap esti megemléke­zésen Für Lajos honvédelmi miniszter mondott beszédet, amelyben a magyar történe­lem nagy bukásait elevenítette fel. — À XIX. század legna­gyobb bukása az 1848—49-es szabadságharc volt, amelyben nemcsak az ország szabadsá­ga, de fejlődése is elbukott egy időre. A XX. század bővelke­dik sorscsapásokban, amit egy nemzedéknek többször is el kellett viselni. Az I. világhá­ború elvesztése után jött a bal­oldali, majd jobboldali terror­hullám, a II. világháború el­vesztése. Mégis azt hiszem — mondotta—, 1848—49 buká­sához 1956 tragédiája mérhe­tő. Hiszen majdnem ugyanaz volt a tét: a függetlenség, a diktatúra lebontása, egy ela­vult rendszer eltakarítása, majd a hősies, egységes nem­zeti erőfeszítésnek az eltapo- sása ugyanannak a nagyhata­lomnak a segédletével. A tizenhárom aradi vértanú — folytatta —, emlékezetünk­ben úgy él, mint egy monu­mentális szoborcsoport. Hol­ott különböző politikai meg­győződésük, származásuk, nemzetiségük volt. Példájuk azt tanítja, hogy a többféle­képpen gondolkodók, a más társadalmi csoportból szárma­zók is tudnak egyetlen nagy cél szolgálatába szegődni, ha a jogegyenlőségről, a nemzet szabadságáról van szó. A beszédet követően a hon­védség, Békéscsaba város, a politikai pártok, az erdélyi kör képviselői koszorúkat helyez­tek el a kopjafánál. B.S.E. SZÉN- ÉS HEJ0CSABAI CEMENTAKCIÓ! Tüzelőajánlatunk: — Dorogi brikett 790 Ft/q — Berentei mosott dió akciós áron (4000 kai) 660 Ft/q — Jäger brikett 890 Ft/q, német brikett Magyarországon gyártva — Tatai brikett 820 Ft/q — Orosz dió 820 Ft/q (7200 kai) — Fűrészelt tűzifa 490 Ft/q — Hasáb tűzifa 470 Ft/q — Pécsi iszap 570 Ft/q 30 q felett a megyében díjtalan házhoz szállítás. Megrendelést telefonon is elfogadunk. Áraink az áfát is tartalmazzák. Új padlómegoldás! Import melaminpadló divatos színekben megrendelhető 1500 Ft/m2 áron. Legolcsóbb cementvásár! — Hejőcsabai cement 350-es, 660 Ft/q. A megyében 30 q felett díjtalan házhoz szállítás. — Fenyő fűrészáru 18 900—22 500 Ft/m3 — Rúdfa 12 000 Ft/m3 — Faforgácslap, natúr és laminált: 10—19 mm-ig — A—AD jelű áthidalók és E jelű gerendák — Olasz padlólap 15% engedménnyel — Orosz pala 300 Ft/db. A Jamina Téglagyár termékei megrendelhetők gyári áron. Nikecel és üveggyapot szigetelők kaphatók. Ajánlunk még oltott meszet, kisméretű téglát, pillértéglát. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7—17 óráig, szombaton 7—13 óráig. Telefon: (66) 441-264. _____________ B orbély Tüzép, Békéscsaba, Berényi út 140.

Next

/
Oldalképek
Tartalom