Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-20-21 / 43. szám
MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1993. február 20-21., szombat-vasárnap Bonis Ferenc: „...nem volt magányos mester...” Erkel Ferenc gyulai szülőházában 1960-ban, születésének 150. évfordulóján nyílt kiállítás. A 175. évfordulón az egész épületben, a kántoriakban és az egykori iskolában múzeumot létesítettek fotó: fazekas ferenc „Mint száműzött, ki vándorol...” Erkel tartogat meglepetéseket 1893. június 15-én halt meg Erkel Ferenc, a magyar nemzeti opera megteremtője Budapesten. A századik évfordulón országszerte rangos eseményekkel emlékeznek a zeneszerzőre, aki 1810. november 7-én született Gyulán. A szülővárosban 1989-ben megalakult az Erkel Ferenc Társaság, elnöke dr. Bonis Ferenc zenetörténész. —Elnök úr, a hatvanas években könyve jelent meg Erkelről. Korábban is foglalkoztatta a zenetörténészeket személye? — Kötetem első része Erkellel foglalkozik, másik része pedig, ha szabad így kifejezni, az Erkelhez vezető utakkal. Történeti szükségszerűség hozta létre mint jelenséget, és megvolt az előzménye a magyar zene történeti fejlődésében. Az első Erkel-életrajzot Ábrányi Kornél írta, a zeneszerző halála után egy évvel adták ki. 1910-ben Erkel születésének centenáriumára jelent meg Fabó Bertalan Er- kel-emlékkönyve. Scherer Ferenc az 1940-es években írt új életrajzot. Ezt követte Németh Amadé munkája a Kis Zenei Könyvtár sorozatban. Jelentősebb Erkel-tanulmányok jelentek meg a Szabolcsi Bence és Bartha Dénes által közreadott Zenetörténeti tanulmányok sorozatban. —A közvéleményt ugyanígy foglalkoztatta Erkel művészete? — A Pesti Magyar Színház megnyitása után néhány hónappal, 1838-ban a színház első karmestere. Amikor első operáját, a Bátori Máriát 1840. augusztus 8-án bemutatták, attól a naptól hívják a színházat Nemzeti Színháznak. Erkel főzeneigazgató, addig, amíg a Nemzeti Színház az opera műfajának is otthont adott. Az Operaház 1884-es megnyitásától ott főzeneigazgató. Erkel operabemutatói az István király kivételével mind a Nemzeti Színházban voltak. Az 1840-es években divatba jött a népszínmű. Erkel többnek kísérőzenéjét írta népdalok, népies műdalok felhasználásával. Ez akkor hihetetlenül fontos volt: hozzájárult a még nem túlságosan magyar főváros azzá válásához. A Nemzeti Színházban mutatták be a Himnuszt is, mellyel pályázatot nyert 1844-ben. Erkel mindenképpen népszerű volt. — Később? Hiszen operáit átírták... — Az átírás azt mutatja, hogy amit ki akart fejezni, napirenden volt. Csak esetleg a kor másképpen akarta olvasni, mást látott benne vagy úgy gondolták, a kor követelményeihez kell igazítani. A Bátori Mária című operában például olyan hangszerek fordulnak elő, amelyek a későbbi zenekari gyakorlatban nincsenek. Ezeket pótolni kellett. A zenei matériát másképpen formálták például 1940-ben Palló Imre kedvéért. Bánk bán szerepét átírták baritonra. Az opera olasz eredetű műfaj. Az olasz operában mindig tenor a hős, ez így honosodott meg nálunk is. Természetes volt, hogy Bánk bán, minthogy hős, nem is lehetett más, mint tenor. Később azt mondták: elképzelhetetlen, hogy Magyarország nagyura bajusszal és szakállal, kucsmában és karddal tenor hangon csiviteljen. Csakis bariton lehet! Ilyen alakja éppen volt a magyar operajátszásnak, Palló Imre, a korszakalkotó baritonénekes. — Szövegeket ugyancsak átírtak. — A XIX. század másként kezelte a magyar prozódiát. Századunk sokkal érzékenyebb, hála Kodály munkásságának, kinek elve volt: a magyar nyelvben rejlő dallamot kell a zenének is kifejezni, a magyar nyelv természetes hangsúlyai nem ellenkezhetnek a zenével. A Hazám, hazám ária az eredeti, Erkel által megzenésített verzióban így kezdődött: „Miként vándor, ki téved ez...” Gyönyörű jambus, csak éppen nem felelt meg a zenének, amit ráírtak. Ná- dasdy Kálmán írt ugyancsak jambusokat, amelyek nem törték meg a zenét: „Mint száműzött, ki vándorol...” Az, hogy valakit átírnak, nem jelenti, kevésbé népszerű, kevésbé tisztelik. Hogy jól csinálják vagy sem, hűségesek vagy hűtlenek, más kérdések. Van, aki azt mondja: engem ez mind nem érdekel, ahhoz akarok visszatérni, amit a szerző megálmodott... Ezek mind lehetséges dolgok, melyeken míg világ a világ, vitatkozni fognak. Addig azonban Erkel mindig aktuális lesz... — Sokan úgy vélik, Erkel mégis csak,,poros”. — Az a tény, hogy korunk mind több művét fedezi fel, az ellenkezőjét mondja. Az a tény, hogy az Operaház két slágere a Varázsfuvola és a Bánk bán — melyeknek mindig, bármikor műsorra tűzik nagy látogatottsága van — sem ezt bizonyítja. A közönség igenis igényli a régit is! És igényli, hogy Erkel munkásságának egy-egy újabb fejezetét megismerhesse. Ismeretlen operáit, felfedezett zongoraműveit, népszínműveit. Erkel nem magányos mester volt. Ezért szenteljük neki és korának a nyári gyulai tudományos ülésszakot. Kortársai, Liszt Ferenctől Mosonyi Mihályig, mind megpróbáltak elérni valamit a magyar zenében. Néha hasonlót, néha pontosan az ellenkezőjét. Ez volt a XIX. század magyar zenéjének igazi története. Erkel művészete él és azt gondolom, még nagyon sokáig. Meglepetéseket tartogat a magyar muzsika barátainak. Az emlékév fölött védnökséget vállaltak az ország vezetői, a hazai tudományos és művészeti élet vezető személyiségei. Erkel-operákat mutatnak be színházak, a Magyar Rádió valamennyit sugározza, a televízió is többet közülük. 1993 talán minden eddiginél teljesebben nyújtja át azt, amit tudnunk kell a magyar zenekultúra megálmodójáról. Szőke Margit A Művészetek-Társadalom oldalakat Niedzielsky Katalin szerkeszti Tudott csöndes igent és határozott nemet mondani Kerekes Györgyre emlékezünk Megélni a tanítók elmúlását: menthetetlenül szomorú dolog ez. Ezt hozza magával a megélt kor: látni a szeretett barátokat megöregedni és meghalni? Elvesztésük által eljutni a belső erő és érettség új mértékéhez? Kerekes György képíró úr, hajdani tanárom és valahai barátom sírja előtt állok. Mitől fut- korásznak bennem ezek az eszement gondolatok? Nézem a sírkövet, a születés és az elmúlás évszámait: 1903—1982. Eszement időszaka ez a keleti Közép-Európa történetének. Drága jó Gyurka bácsi: bizony, születhettél volna neked valóbb körülmények közé is... bár, ki tudja. A hely, ahol a világra jöttél, az igen, az izgalmas: Zilah. A család, amely fölnevelt, az igen, az determináló: édesapád, Kerekes Ernő, a Zilahi Wesselényi Gimnázium tanára, majd igazgatója volt. Tanára egy érmindszenti fiúnak is, egy Ady Endre nevezetűnek, aki később történetesen hűséggel vissza-visszajárt régi városába, felnevelő iskolájába. Te segítettél hozzá, hogy megmozduljon bennem e fényképeiről már jól ismert hérosz; meséltél múltbanézőn: fiatal szemmel milyennek is láttad; arról, hogy a pincesorra való szertartásos vonuláskor megfigyelted néha; képszerűen láthattál már gyermekkorodban is. Följegyzések egy jegyzőfüzetből, amely jegyzőfüzetet magammal hordoztam az egész elmúlt nyáron, pillanatnyi benyomások rögzítésére. Amikor elhatároztam magam a Kerekes Györgyről tett bejegyzések folytatására, két gyermek közül a Csabán maradt dr. Kerekes Attilával kerestem a kapcsolatot. Most itt állok teraszuk lépcsőjén. Ezen a teraszon ültünk 1976 nyarán, Gaburek Karcsi is itt volt, Féjának a „Sűrű, kerek erdő”-jét hoztuk, amelyben szót ejtett Gyurka bácsiról is, amúgy egészében nem a leghízelgőbb szavakat. A trianoni istenítélet után — különösen, mert katonája volt a székely hadosztálynak — a győzők szadista „játékából” szinte diótörővei kialakított maradék Magyarországra menekült. Először a műegyetemre iratkozott be építészhallgatónak, négy szemesztert abszolvált is, ám eredeti hajlandósága átvonzotta a képzőművészeti főiskolára. Rudnay Gyula tanítványaként végzett festőművész—rajztanár szakon; főfoglalkozású művészként kiállított a Műcsarnokban, az Emst Múzeumban, majd fix megélhetés után nézett a kaposvári gimnáziumban. Csabára, a Lorántffy Zsuzsanna Leánygimnáziumba a harmincas évek közepén tanárcsere révén kerül, 1941-ben megnősült, 1942-ben született Tünde leányuk. Szóval a trianoni „fiaskó” után idemenekült gyermekember tehetsége révén szép csöndesen besorolt a vidéki közép- osztályba — amelynek határain művészvoltával felül is emelkedett. De hát eszement kor volt az mégis: 1943-ban katonának „invitálták”, az ország területét el sem hagyva hadtápfeladato- kat látott el—hadifogság, ezt is még az országhatárokon belül sikerült megúsznia (dr. Gyöngyösi külügyminiszter kalandos előzményű közbenjárása révén). Újabb öröm: 1946-ban született Attila fia — ám a hétköznapok kezdtek elfagyosodni körülötte. Az új politika fényes szellőjével a képzőművészetbe is bevitorláztak az „új undokok”. Hozták magukkal a dilettantizmust, a szakmai tudás helyett a politika szólamait — és attól kezdve Gyurka bácsinak napi gyakorlatává vált a „megú- szás”. Meg kellett úsznia az akkoriban káromlásként ható „polgári” minősítést (azért kvalitásai révén még fel-feltűntek képei a megyei és regionális tárlatokon), azután „bekeményítettek” egyesek annyira, hogy még az ÁVH figyelmébe is ajánlotta valaki. Ezt is megúszta, de a polgárit felváltotta a dehonesztálóbb „reakciós” jelző, így aztán a Képzőművészeti Alapból is sikerült kikerülnie. A „szakma” is kiközösítette. Túl hagyományos — szólt az ítélet. Ami azért érthetetlen számomra, mert szerintem a hagyományos és a modem alkotókat csupán az különbözteti meg, számára nem létezett. Pedig négytagú családot kellett eltartania elvileg az akkor még nevetségesebb tanári fizetésből. Fia kezdeményezésére 1982- ben a Népújság társalgójában még volt egy kis gyűjteménye kiállítva. Érdekes, a megyei lap mindig is szeretettel kezelte. „Ez volt szegény apám hattyúdala” — fogalmaz szomorúan fia. Mi maradt a vázolt körümé- nyek között egy olyan kvalitású és olyan természetű férfiúnak, amilyennek én ismertem Kerekes Györgyöt? —Egy csöndes igent mondaÓszi napsütésben hogy hagyományosan tárgyakat (alakokat) szokás festeni, modemül meg formákat. Az emberek, a közönség szerette, a „szakma” utálta. De azért sikerült néhány grafikát elhelyezni a megyei lapban, néhány illusztrációs megbízást szerezni, egy-két magánmegrendelésbe bekommendálni. Az állam (az egyetlen és legfőbb mecénás) ni a család által helyesnek ítélt irányítására — ez életművészetet igényelt tőle. Amely életművészet jegyében határozott nemet is tudott mondani a mindenképpen és mindenáron való alkotás parancsának—ezt méltányolnunk kell a körülmények ismeretében, emléke előtt mély meghajlással tisztelegve. Kovács György Kukoricahordás A Gyula és Vidéke ÁFÉSZ bérleti üzemeltetésben meghirdeti az alábbi egységeit: 55. sz. élelmiszerbolt Kétegyháza, Gyulai u. 1. sz. 89. sz. vegyes-élelmiszerbolt Mezőgyán-Nagygyanté, Dózsa Gy. u. 14. sz. 42. sz. falatozó Mezőgyán-Nagygyanté, Dózsa Gy. u. 14. sz. 29. sz. presszó (1993. május 1-jétől) Doboz, Kossuth tér 13. sz. 137 m2 alapterületű helyiség (szociális résszel) Gyula, Városház u. 18. sz. 164 m2, valamint 80 m2 alapterületű helyiség (együtt vagy külön) Geszt, Petőfi S. u. 11. sz. Jelentkezni írásbeli pályázattal lehet a Gyula és Vidéke ÁFÉSZ központi irodájában a vállalkozási csoportnál. (5700 Gyula, Árpád u. 2. sz.) Telefon: 463-211/29. Jelentkezési határidő: 1993. március 5.
