Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-16 / 296. szám

Kőszegre kerülnek Tanfolyami keretek között folyik Battonyán a kőszegi S. O. S. Gyermekfaluba kerülő anyajelöltek felkészítése. Az első 5 fős csoport már el is távozott Battonyáról. A leen­dő anyák így összegezték a három hét alatt összegyűlt ta­pasztalataikat: „Nem 'hittük volna, hogy az S. O. S.— családok ilyen igazi csalá­dok.” Nyugdíjasok karácsonya December 17-én, csütörtökön 13 órától karácsonyi ünnepsé­get tartanak a sarkadi nyugdí­jasoknak a város művelődési házában. A megnyitót Rajki Tóth László, a családsegítő központ vezetője, az ünnepi beszédet Tóth Imre polgár­mestermondja. Az ünnepi mű­sorban a település óvodásai, általános és középiskolás di­ákjai közreműködnek. Az ün­nepségen részt vesznek a helyi egyházak képviselői is, akik szintén köszöntőt mondanak az egybegyűltnek. Helyi adó Keresztúron? December 23-án, szerdán dél­után 14 órától közmeghallga­tást tartanak a sarkadkeresztú- ri községházán, ahol szó esik majd a helyi adó bevezetéséről és az 1993-as költségvetési el­képzelésekről. Polgárőrök „mérlege” Medgyesbodzás és Pusztaott- laka Polgárőri Egyesülete év végi kibővített z4ró taggyűlést tart december 19-én 18 órától a medgyesbodzási vendéglő­ben. Az est fő napirendi pont­jaként szó esik az elmúlt idő­szakban végzett polgárőri munkáról, értékelésre kerül­nek a rendőrséggel közösen végzett akciók, valamint „fel­térképezik” a továbblépés le­hetőségeit. A beszámolót kö­vetően pedig a jelenlevők is lehetőséget kapnak a véle­ménynyilvánításra. Ünnepváró December 19-én gyermek­programok várják a kicsiket és a nagyobbakat a békéscsabai ifjúsági házban. 9 órától a Szaffi című filmet vetítik, 10 órakor bábelőadás és betlehe- mes játék lesz. A Játszóházban az ajándékkészítés, a mézes­kalácssütés, a gyertyaöntés és díszítés rejtelmeibe avatják az érdeklődőket. A játékbörzére mindenki elviheti megunt já­tékait, s másikra cserélheti. Ki legyen a kapitány? December 21-én, hétfőn 14 órától testületi ülést tartanak a kötegyáni képviselők, ahol ál­lást foglalnak a leendő sarkadi rendőrkapitányság vezetői posztjára beküldött pályáza­tokról. szerda hazai tükör] Szerveződik a ROK December elsején a miniszté­rium nyilvánosságra hozta, kik nyerték el a regionális ok­tatási központok igazgatói megbízását. A Szeged köz­pontú Dél-magyarországi Re­gionális Oktatási Központ igazgatójával, dr. Kovács Kál­mánnal a „ROK” szervezésé­ről, céljáról beszélgetett mun­katársunk. —Hol tart a ROK szervezé­se? — A ROK három részből áll: főállású munkatársakból — ez 13—15 fő —, nagy lét­számú szakértői gárdából és a pedagógusok által választott testületből. Most a főmunka­társak kiválasztásánál tar­tunk. December folyamán fogjuk meghirdetni a szakér­tői pályázatot. Legalább 2— 300 szakértőre lesz szük­ségünk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében. 'A harmadik szakaszban a peda­gógusoknak kell dönteni a mi­nisztériummal együttműköd­ve, hogyan választják meg az úgynevezett regionális okta­tási tanácsot. A pedagóguso­kon múlik, hogyan és milyen létszámban áll fel ez a testület. Az idén 110 millió forint áll a ROK rendelkezésére, ebből kell elindulni. Jövőre mintegy 200 milliót kapunk a költség- vetéstől. — Milyen elképzelésekkel vállalta ezt a feladatot? — Olyan oktatási rendszert kell kialakítanunk, amelyben a központi irányításnak és az intézményi önállóságnak egy­fajta szintézise valósul meg. EÎ szeretném érni, hogy a nagy tömeget alkotó önkormányza­ti és állami iskolák ne szakad­janak le a magasabb szinten dolgozó alapítványi és egyhá­zi iskoláktól. Az olcsóbb szin­teket szeretném magasabbra emelni olyan eszményrend­szerben, amelyben a nemzeti célok és elképzelések hang­súlyt kapnak. — A pedagógiai intézetek­nek szánnak-e valamilyen Sze­repet? — Szolgáltató szerepük lesz. Szeretnék jó kapcsolatot kialakítani velük, mert az len­ne a legjobb, ha együtt tudnánk működni. Bízom abban, hogy a szolgáltató tevékenységben mi is tudunk rájuk támaszkod­ni. JCutas Ferenc Új műveseállomás Debrecenben felépült az ország egyik legkorszerűbb, technológiájában európai színvonalú műveseállomás az orvostudományi egyetemen. Az 550 ezer ember vonzáskörzettel dolgozó intézetben máris 94 vesebeteget kezelnek hemodialízis programban. Egy-egy kezelés költség- hányada 13 ezer forint. Ünnepélyes átadás december közepén MTI-FOTÓ: OLÁH TIBOR Titkolózó Hold és szégyenlős csillagok „Égleső” távcsővel Nagyszénás egyik szélső kis utcájába igyekszem, ahol az amatőr csillagász lakik. Több­ször is megbotlom, de nem­csak a tökéletlen közvilágítás miatt: az eget lesem, amit sú­lyos, sötét felhőtakaró borít, látnivaló sehol. — így jártam én is — fogad keseregve Kiss György, akit a faluban mindenki csak Gyuri bácsiként emleget. — Ilyen az „églesők” sorsa, évekig készülünk egy-egy ritka pilla­natra, s akkor beborul az ég vagy köd száll alá, s nem lá­tunk semmit! Most is így jár­tunk, a teljes holdfogyatko­zást sem tudtuk nyomon kö­vetni. Valóban készült Gyuri bá­csi, az udvaron ott áll az oktató távcső. Rövid, szakszerű előa­dást hallok róla, s bele is pil­lanthatok egy távoli utcai égőt megszemlélve, ha már az ég lakóit nem'láthatom. — Mióta foglalkozik csilla­gászattal? — faggatom Gyuri bácsit. — Gyerekkorom óta. Na­gyon kicsiben kezdtem, s látja, ennyi idő alatt idáig jutottam. Míg nyugdíjba nem mentem, munka mellett foglalkoztam vele. 16 éve vezetem a helyi csillagász szakkört, ezalatt az idő alatt nagyon sokat utaz­tunk. Bejártuk az ország összes csillagvizsgálóját (mu­tatja a kirándulásokról készült felvételeket, majd előkerül egy másik album, amelyben a szakkör meghívására ide láto­gató Farkas Bertalanról, s a vele az űrben járt rekvizitu- mokról sorakoznak a fotók). Gyuri bácsi nemcsak az űrha­jóst, hanem a csillagászok ne­ves képviselőit is jól ismeri. A szénási nyugdíjas megfigyelé­seket végez — fotókkal doku­mentálva — a Magyar Csilla­gászati Egyesületnek, így pub­likál annak lapjában, a Mete­orban is. Szakterülete a napfo­gyatkozás, ami legközelebb 1999. augusztus 11-én, a déli órákban következik be. — Percekig tart majd, a to­tális vonala Magyarország fe­lett Sopron—Békéscsaba vo­nalon húzódik. Nagyon szeret­ném látni, készülök rá! Akkor leszek 79 éves. J. V.K. Szép karácsonyi ajándék ez a hangverseny Benedetto Marcello (1686— 1739) velencei szenátor, korá­nak kiemelkedő komponistája egy szatirikus röpiratban írta: „...korszerű énekművész so­hasem képezi hangját, hiszen még az a veszedelem érhetné, hogy helyesen intonál és rit­musban marad...” Ha hallotta volna december 12-én Békéscsabán, a Bartók- teremben saját szerzeményét, ami a Békéscsabai Vonós Ka­marazenekar első műsorszá­ma volt — bevezetés, ária és presto —, elégedetten állapí­totta volna meg, hogy fenti megjegyzése nem városunk együttesére vonatkozik. A hangversenyt a zenekar kará­csonyi ajándéknak szánta. A karácsonyi hangulatba jól be­leillett Pachelbel (1653— 1706) neves barokk zeneszer­ző — a Bachot megelőző orgo­nista generáció kiemelkedő tagja — Kánon és Gigue című műve. Különösen a kánon té­tel, ami tulajdonképpen egy passacaglia (változatlan basszus menet felett mozog a variációsorozat) bizonyította a Hamar Péter művészeti ve­zetése alatt működő zenekar kvalitásait. Ebben a régi mű­formában benne rejlik a mono­tónia lehetősége, amit az együttesnek sikerült elkerülni. Tóth István hangverseny- mester műhelymunkáját di­cséri Greg igényes Holberg szvitjének korrekt megszólal­tatása. Ősbemutatónak számí­tott korunk talán legnagyobb zeneszerzőjének, Benjamin Britten Simple Symphony-já- nak előadása. Különösen a basszus szólamok teljesítmé­nyét kell kiemelni. Ismételten megállapítható, hogy me­gyénk és városunk kulturális életének meghatározó eleme ez a vonósszezenekar, ami a mai nehéz anyagi helyzetben is minden támogatást megér­demel. Dr. Ferdinándy Kond Olvasóink írják Válaszlevél AT A Békés Megyei Hírlap 1992. november 12-ei számában megje­lent, Ménesi György által publikált ,Menesztették a vezetősé­get” című cikkre válaszolva az alábbiak közzétételét kérjük. A cikkben foglaltak nem fedik a teljes valóságot, melyet az előzetes vizsgálatok eredményei nem támasztanak alá. A vizsgá­latok nagyon egyoldalúak voltak, meghallgatásunk nélkül zajlot­tak le. A 13 dolgozó által aláírt feljelentő levelet 1992. október 30-án, pénteken délután fogalmazták, melyet kilenc fő írt alá. November 2-án, hétfőn a munkásgyűlés megkezdése után fél órával érkező vezérigazgatónak személyesen adták át. A munkás­gyűlés második feléről a vezérigazgató kirekesztette antidemok- ratikusan a cikkben megjelölt vezetőket és diktatórikus módsze­rekkel irányította az értekezletet. Ekkor írta alá még négy személy az ominózus levelet. Az ígért vezetői meghallgatás a dolgozók előtt elmaradt, egyoldalú „ igazságtétel” alapján a négy vezetőt felfüggesztette. Az ATEV szikszói üzemében tapasztaltak alapján — dolgozói ellenállás a megszüntetésére az üzemnek — arra sarkallta a vezérigazgatót, aki a cikkben nyilatkozik, hogy a négy vezetőt eltávolítsa és így a privatizálás a saját elképzelése szerint történhessen a battonyai üzemben. (Az üzem tevékenységének a megszüntetése!) A négy vezető által elkészített és megalapozott üzleti terv a battonyai üzem létjogosultságát igazolta, mely erős konkurencia lett volna az ATEV-nek. Az 1992. november 2-ai munkásgyűlésen az üzleti tervet a nyilatkozó vezérigazgató semmisnek nyilvání­totta, és az ő személyes irányításával fog a battonyai üzem átalakulni. A privatizációs bizottságot leváltotta, munkáját rossznak érté­kelte és ennek ellenére a volt privatizációs bizottság elnökét bízta meg az üzemigazgatói teendők ellátásával, aki egyben az üzem szakszervezeti alapszervezetének is titkára, a dolgozók érdekvé­delmi képviseletének vezetője. A két funkció megítélésünk szerint összeférhetetlen, mely a dolgozók érdekvédelmét sértheti. A gyomaendrődi nyúlvágóhíd melléktermékeinek eltávolítá­sával foglalkozó, a cikkben szereplő vállalkozóval jogszerű szerződésben állt a battonyai üzem, melyet tehát—a szerződés­ben foglaltakat—a vállalkozó irányunkban teljesített. A vezetői munka megköveteli a megfelelő határozottságot, amely egyes dolgozókat kellemetlenül érint és ezt basáskodás- nak, hatalommal való visszaélésnek vélnek. Azt a leghatározot­tabban visszautasítjuk, hogy részünkről bármilyen pénzügyi visszaélés történt, és hogy ezzel a vállalatot megkárosítottuk volna. A cikkben csak mint „négy úr” jelenünk meg, nyilvánvaló gúnyos hangvétellel — ezt határozottan visszautasítjuk, a mi nevünk garancia volt partnereink felé szóban és írásban egy­aránt. Szűcs Ferenc, Hegedűs Gábor, Nagy József, • Battonya Apró-cseprő „dógok” Füzesgyarmatról... (Tudósítónktól) Ebben az .évben sok minden történt a faluban, néhány apró- cseprő dologgal, illetve ered­ménnyel szeretnék szolgálni, íme: ebben az évben megtör­tént a Rákóczi úti útépítés —jó minőségben, az önkormány­zat elképzelésének megfelelő­en. Folyamatban van a faluban a közvilágítás korszerűsítése, erre kétmillió forint költség volt előirányozva — ezért a Kossuth és a Mátyás utca kor­szerűsítését végzik el a Titász dolgozói. Az eddig elkészült szakaszokon történt változás igazolja, hogy ezzel a munká­val érdemes lesz a továbbiak­ban is foglalkozni. Megjegy­zendő, hogy a község lakosai részéről igen kedvező vissza­jelzés érkezett a polgármesteri hivatalba! Régóta a csapadékvízzel bajlódott a Mátyás—Dobó— Kont utca egy-egy szakasza, most megoldódott azzal, hogy a belvízgócokat felszámolták részben új csatorna építésével, részben pedig közhasznú munkások alkalmazásával a régi csatorna felújításával. Járdaépítési munkákat is végeztek a faluban a község lakosainak bevonásával, s így 4,6 kilométer járda épült meg. Aztán fel lett újítva a közvágó­híd határidőre s jó minőség­ben. Ez évben is folytatták a kábeltévé építését — a Kos­suth utca egy szakaszán mind­két oldalt, a Lenin és a Zöldfa utcáig, illetve a Mátyás utca elmaradt része jelenleg is épül. Ebben az évben 215 ingatla­non lett megvalósítva a gázbe­kötés a telekhatárig. Ezekről az apró-cseprő dolgokról kí­vántam tájékoztatni az érdek­lődőket — Önöket. Borbíró Lajos Csődbe jutottak Legutóbbi közlésünk óta újabb Békés megyei cégekről tudtuk meg, hogy csődeljárás, felszámolási vagy végelszámolási eljárás folyik ellenük. Felszámolási eljárás Fémker Ipari Termelő, Szolgáltató és Értékesítő Kft., Gyoma- endrőd; Hotel Árpád Szálloda és Vendéglátó Gmk., Szarvas; Szivárvány Építőipari Gmk., Újkígyós. Végelszámolási eljárás Éva Építő, Vas- és Asztalosipari Kisszövetkezet, Gyula; Hír­adástechnikai Kisszövetkezet, Orosháza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom