Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-10 / 136. szám
1992. június 10., szerda--------TÉNY-KÉPEK A lenge kombiné adta az ötletet? — Bűnözők voltak az első kiválasztottak — Gyomormocorgás nélkül a fűzfavessző-kosárban Traccsparti a felhők között Amikor az ember 1783. november 21-én először szállt fel sikeresen a levegőbe, a repülés gondolata már több ezer éves volt. Az ember ősi vágya, hogy repülhessen, szinte egyidős az emberiséggel. Joseph Michel Montgolfier és testvére, Jacques Etienne Montgolfier tervezte meg az első, embert szállító hőléggömböt. Egyesek szerint a testvérek e I égetett papi rd arabokat fi gye Itek meg, am i nt azok a füsttel együtt felfelé emelkednek; mások szerint egy, a tűz közelébe tett, száradó lenge ruhadarab mozgása adta számukra az ötletet. Más variáció szerint Montgolfier felesége egy papírzacskót dobott a tűzbe, amely szerencsés véletlen folytán olyan szögben esett, hogy a szája alul volt. A zacskó megtelt meleg füsttel és elégés helyett ellebegett. Gyors és jobb zacskókkal is próbálkoztak a fivérek, mígnem, sok-sok kísérlet után papírból és vászonból egy körcikkenként összevarrt léggömböt készítettek. Ez volt a történelem első nyilvános léggömbfelbocsátása, egyben a levegő meghódításának első lépése. Párizsban sikerült újabb léggömbjükkel egy juhot, egy libát és egy kakast levegőbe emelni. Miután az állatok sértetlenül földet értek, felmerült az emberrel való repülés gondolata is. XVI. Lajos — úgy gondolva, hogy ez úgyis az utolsó utazásuk lesz — először két bűnözőt jelölt ki a repülésre. Pilatre de Rozier vegyész, aki felháborodott azon, hogy a levegő meghódításának dicsősége köztörvényes bűnözőké legyen, megpróbálta rávenni a királyt, engedje őt felemelkedni. D'Arlandes márki támogatta az ötletet, így mindketten részesei lehettek a dicsőséges utazásnak. Kalandvágy? Kíváncsiság? Talán mind a kettő munkálkodott bennem, amikor felhívtam a Fehér Albatrosz Bt. vezetőjét, Nóbik Sándort, hogy kialkudjak nála egy „röptetést”. A kérést rövid időn belül megbántam, már csak abban bíztam, hogy a vállalkozó emlékezetéből kitörlődik személyem. Gombócba csavarodott a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy azzal az irányíthatatlan lufival elragadnak az anyaföldtől. Eszembe jutott az a napsütéses novemberi délelőtt is, amikor sárkányrepülésre adtam -a fejemet; a start feszült pillanata, a számomra oly félelmetes mélység és a leszállás utáni megkönnyebbülés: túléltem. Miközben számot vetettem eddigi életemmel és megállapítottam magamban, hogy annyi dolgom van még e kerek világon, elhatároztam maradásomat. A hőlégballon helyett a két lábamra szavaztam. Igen ám, de Nóbik úr úgy gondolta, az ígéret szép szó, és ő azok közé tartozik, akik be is tartják. Az időjárás miatt három időpontban állapodtunk meg. Drukkoltam: csak essen, tomboljon a vihar, bánom is én a jeget, potyogjon! Hadd ne soroljam kívánságlistámat. Vasárnap hajnali négy órakor nem volt se jég, se eső, se szél, se kifogás. Jöttek értem, és vittek. A cikket pedig azért tudom folytatni, mert kéz- és lábtörés nélkül, fantasztikus élményekkel gazdagodva tértem vissza a földre. De nem szeretnék a dolgok közepébe vágni, kérem, tartsanak velem képzeletük szárnyán! Útitársaim és az általam megélt hőlégballon-utazáshoz lehet, hogy Önök is kedvet kapnak majd... rfr ¥ Az imént már említettem, hogy kora reggel érkezett el a mi időnk. Nóbik Sándor összeszedte a startra váró kis csapatot, a személyzetet, no és a nélkülözhetetlen felszerelést. Orosháza határában, egy lucernaföld közepén látott munkához a négy fős gárda. Mi, utasok rövid idő alatt kitöröltük szemünkből az álmot, még segédkezni is próbálkoztunk, de kiderült, csak kerékkötők lehetünk. Az összeszokott kis csapat röpke húsz perc alatt talpra állította az Esthajnalt, merthogy így hívják a légi járművünket. Kapitányunk, Kunstár Sándor mindent leellenőrzött, és kérte, foglaljuk el helyünket a fűzfavesszőből font kosárban. A négytagú család (apa, anya és a két legfiatalabb utas, a négyéves Deniel és az ötesztendős Tibiké) és jómagam bemásztunk a gondolába. Töprengésre, félelmeink hangoztatására idő sem maradt, észrevétlenül szakadtunk el a földtől. Pár száz méter magasról megcsodálhattuk Orosháza—Nagyszénás—Gádoros—Eperjes környékét, a szépen parcellázott földeket, az élettér után kutató riadt nyuszikat és őzeket. Ballonunkat a tanyák kutyái csaholással üdvözölték, a libafarmokon ijedten szaladtak össze gágogiék. Szélcsendes időben a felhők mögül felbukkant a nap. A langyos fénysugarak felszárították az utolsó harmatcseppeket is a vetésekről. A látvány mindannyiunkat lenyűgözött, s természetesen mindenkinek volt megyjegyeznivalója. A felhők között kitárgyaltuk mezőgazdaságunk helyzetét, a települések láttán megkritizáltuk az infrastruktúrát, de nem kíméltük pilótánkat sem. Kunstár Sándor apránként minden keresztkérdésünkre válaszolt, elmagyarázva a gondola tartozékait és azok funkcióit. „Földie- ink” rádióösszeköttetés útján tartottak kapcsolatot az Esthajnallal. Gádoros határában egy korán kelő traktorossal is találkoztunk, pontosabban, elszálltunk a feje fölött. O még ilyet sose látott —- vallotta be utólag. Először azt hitte, valami földön kívüli lényt fedezett fel, később azonban rájött, hogy hőlégballon közeledik a falu felé. Az Esthajnal startra készen. Kupolamagassága 24 méter, átmérője 20 méter, egy tonna terhet képes a levegőbe emelni Léggömbüldözőverseny Montgolfierék első felszállását követően alig egy évvel már folytattak kísérleti felszállásokat léggömbbel Pest-Budán és vidéken is. 1811- ben a mai Városligetben emelkedett fel Men- ner doktor, az első magyar. A léggömb Gyöngyösig repült és az utasával simán, baj nélkül földet ért. 1904. június 29-én volt az első éjszakai ballonfelszállás Budapest—Szeged útvonalon. 1904. október 2-án nagyszabású versenyt is rendeztek: léggömböket „üldöztek” gépkocsikkal. Bizonyára az olvasót az is érdekli, mit érez az ember egy ilyen szerkezet „fedélzetén”. Olyan ez az egész repülés, mintha egy erkélyről szemlélné az ember a lábai előtt elterülő várost vagy falut. Nem létezik tériszony, nincs gyomorforgolódás, nincs imbolygás, egyszóval: csodálatos érzés. A leszállás jobban sikerült, mint gondoltuk. Természetesen megkaptuk az instrukciókat ekkor is: kapaszkodjunk, a lábunkra vigyázzunk, térdeinket hajlítsuk be, hogy az ütközés erejét rugózó lábaink csillapítsák. A kosár simán földet ért, nem maradt más hátra, mint a csomagolás. Még meg sem szoktuk a két lábon járást, a csapat máris újabb meglepetéssel rukkolt ki. Az első ballonutazókat térden állva avatták fel. A ceremónia során mindannyiunknak nevet adtak, a hőlégballonnal történt utazás bizonyságául pedig adománylevelet állítottak ki. A program végén a koccintás sem maradt el, hiszen a tüzet, amelynek segítségével a magasba emelkedtünk, no és a bennünk égő szomjat valamivel el kellett oltani! A légből kapott tudósítás után engedje meg a tisztelt olvasó, hogy bemutassam az Albatrosz Bt. tagjait, az Esthajnal személyzetét. Bizonyára ismerősen cseng a név: Nóbik. A három fiútestvér közül Gyula modellezik, Ferenc az autókrosszban jeleskedik, Sándor pedig a matuzsálemi korú járművek szerelmese, és a repülés megszállottja. Valamikor ő is repkedett, no nem igaziból, csupán az általa készített modellek segítségével. Mostanában viszont társával, Kunstár Sándorral váltja valóra régi álmát, hőlégballonozik. Vállalkozásukról így mesél: — Székács Ferenc Németországban élő barátunkkal közösen hoztuk létre a betéti társaságot, és vásároltuk meg a hőlégballont. Célunk kettős: egyrészt nagyméretű reklámok hordozását vállaljuk, s természetesen az utaztatást. Egy éve annak, hogy Orosháza felett megjelent az Esthajnal. Először a család szállt a kosárba, majd jöttek a jelentkezők. Szeretnénk, ha a jól induló vállalkozás jövedelmező is lenne, ezért kínáljuk fel az ezer négyzetméteres ballon kétszáz négyzetméteres reklámfelületű kupoláját. Egyéb szolgáltatásaink is vannak, ilyen például a szórólapok terjesztése vagy a kuriózumnak számító házasságkötések. Nóbik Sándor—aki egyébként a földi irányító szerepét tölti be egy-egy utazás során — elmondta még, hogy az utasokat háztól házig szállítják e nevezetes napon, általában csütörtök délutántól vasárnap kora estig „utazgatnak”. Ekkor nincsenek korlátozások, Orosháza 20 kilométeres sugarú légterében 2300 méter magasságig emelkedhetnek fel. A szél erősségétől függ, hogy 5—15 kilométer távolságra landol-e majd a lufi. A magasság megválasztásánál a kapitány mindig tiszteletben tartja az utasok kívánságát. A legjobb kilátást egyébként 4-600 méteren garantálja. Ha már szó esett a kapitányról, ismerkedjünk meg vele is! Kunstár Sándor a MÉM Repülőgépes Szolgálat mezőgazdasági pilótájaként dolgozott. Sok ezer repült órával a háta mögött, egy típusvizsgát megszerezve „átnyergelt” a hőlégballonra, azóta ő irányítja az Esthajnalt. Az asszonyok, a segítők nélkül nem sokra menne a két férfi. A szereléseknél, a csomagolásnál mindenki tudja a dolgát. A jól szervezett csapatmunkával a vállalkozás nemcsak nyereséges, de sokak számára csábító is. Higgyék el, megéri kipróbálni! Mindezt ajánlja önöknek szíves figyelmükbe az utazás során elkeresztelt NAGYSÁGOS MENNYEI TOLLFORGATÓ, AZ EPERJESI TANYA VILÁG LÉGI ÚRNŐJE. Privát: Csete Ilona A ventilátor segítségével a kupolát hideg levegővel fújják fel Kilátás vagy belátás — nézőpont kérdése. E pillanatban fotósunk a kupola belsejében húzódik meg, nemsokára kezdik a felfűtést A szerencsés földet érés után Nóbik Sándor átadja az adományleveleket a „megkeresztelteknek”, majd felavatja az újdonsült ballonutazókat Fotó: Szűcs László
