Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-06 / 105. szám

1989. május 6., szombat Ki gyorsul jobban? SPORT SPORT SPORT Folytatás a Fáy utcában vasárnap Az NB I-es labdarúgócsapataink a kővetkező párosításban lépnek a hét végén pályára. Szombat: Ferencváros—Pécsi MSC, 17.00. Veszprém—MTK-VM, 17.00. Siófok—Bp. Honvéd, 19.00. Videoton—Rá­ba ETO, 19.00. Vasárnap; Vác—Haladás, 17.00. Tatabánya—Zalaeger­szeg, 17.00. Dunaújváros—Ü. Dózsa, 17.00. Vasas—Bcs. Előre Spar­tacus, 19.00, Puhl (Szilágyi, Nagy II. J.). — Nagyon küzdelmes, vé­gig feszült légkörű mérkő­zést vívtunk legutóbb a Fe­rencváros ellen — mondta Csánk János vezető edző. — Szerencsére a büntetőkkel sikerült két pontot szerez­nünk. A létszámfölényt, saj­nos, nem sikerült kihasznál­nunk, és mert kétszer már megbosszulta magát az idén a túlzott győzni akarás, ki­csit „biztonságit” játszott a csapat. Ez az eredmény jó lenne a Vasas otthonában is. A papírforma szerint erre reális lehetőségünk van. Az tény azonban, hogy a játé­kosállomány alapján lénye­gesen jobb helyezése lenne reális a Vasasnak, ezért én veszélyes ellenfélnek tar­tom. Ha sikerül saját játé­kunkat rákényszeríteni az ellenfélre, akkor folytathat­juk jó szereplésünket. Bress és Horváth már egy félidőt játszik a tartalékegyüttes­ben. A keret: Gulyás, Baji, Szenti, Ottlakán, Fabulya, Bánfi, Kanál, Mracskó, Bel­von, Szekeres, Oroszki, Ka- sik, Csanálosi, Csató, Cser- nus. MÉRLEG Bp.-n 1974—75 1—2 Bcs.-n 0-0 1975—76 3—1 2—1 1976—77 3—0 2-3 1977—78 2—2 2—3 1978—79 2—1 1—0 1979—80 5—0 2—2 1980—81 4—0 0-1 1981—82 2—0 0—0 1982—83 3—0 1-2 1983—84 Bcs. az NB II-ben 1984—85 3—0 0—1 1985—86 2—1 1—1 1986—87 1—0 4—1 1987—88 1—1 0—1 1988—89 ? 7—2 Az eredmény a pályaválasz­tó szemszögéből értendő. „Februárban alakult meg klu­bunk, s mintegy 20 tagja van. Békéscsabán, a Lázár utcában van a székhelyünk, és teljesen nyitottak vagyunk. Bárki je­lentkezhet, aki szeret motoroz­ni, de a sebességet nem kihí­vásnak, a motorozást nem esz­telen száguldásnak tekinti” — mondta a békéscsabai túramo­toros szabaidös sportklub egyik vezetőségi tagja, Maróti Péter. Aztán így folytatta: „Vasárnap lesz az első rendezvényünk, a régi Csorvási út békéscsabai szakaszán gyorsulási motoros venseny lesz, bárki indulhat. Négy kategóriára osztjuk a me­zőnyt. Az első a 80 köbcenti alatti, a negyedik, a legerősebb a 350 köbcenti fölötti motorok, illetve motorosok vetélkedője lesz. A résztvevők páranként In­dulnak. s egy mindig kiesik. Tervezünk az év hátralevő ré­szében kiállítást, igazi nagy motorok bemutatóját, slalom- verseniyt.” * * * A hajómodellezés híveit ma és holnap Orosházára várják, a gyopárosi tavon ugyanis orszá­gos rádiőlrányítású hajómodel­lező versenyt rendeznek a Gyo- páros Kupáért. Itt persze nem­csak gyorsan, ügyesen Is kell vezetni . . . Kezdés: ma 9 óra­kor. Liga: nem kell 11-es! Pénteken a Magyar Labdarú­gó Szövetség székházé ban ülé­sezett az NB I-es klubcsapato­kat tömörítő liga. Megvitatták a szövetség alap­szabály-tervezetét: véleményük szerint ez a hetedik változat már egész jónak tűnik, de ap­róbb módosításokra még mindig szükség van. Az 1989—90. évi bajnokság kiírástervezetével kapcsolatban javasolják, hogy a győzelemért három, a döntetle­nért pedig mindkét csapat egy- egy pontot kapjon, s ne legye­nek a 90 percet követően 13-es rúgások. A Hawaii-szigeteken kezdődött Mindhármat, egymás utáni Tíz éve Hawaii szigetén három sportember találko­zott. Az első 3,8 kilométert úszott, a második 180-at ke­rékpározott. a harmadik pedig lefutotta a teljes ma­ratoni távot. S mint az len­ni szokott, mindhárman sa­ját teljesítményükkel dicse­kedtek. Velük volt egy ne­gyedik is. egy darabig hall- aatta a vitát, aztán megszó­lalt: ..Ez mind semmi: csi­náljátok végig mindhármat, egymás után!” „Nincs földön ember, aki erre képes” — hüledeztek azok. „Már hogyne lenne — itt vagyok én!" Akár igy történt, akár a megszépítő messzeség kere­kítette ki a történetet, tény: 1978-ban az első hawaii Ironman (acélember) triat­lonversenyen már tizenöten indultak, a győzelmet Gor­don Haller szerezte meg 11 óra 46 perces idővel. Az évek során rohamosan ja­vultak az eredmények, fő­ként a két szupertriatlo- nista. Scott Tinley és Dave Scott jóvoltából. Az abszo­lút rekordot utóbbi tartja, hihetetlennek tűnő: 8:28-as idővel. íme a részeredmé­nyek tessék jól megkapasz­kodni: 3,8 kilométer úszás: 51 perc; 180 kilométer brin- aázás: 4 óra 48 perc (ez 37,5 kmlórás átlagnak felel meg. dimbes-dombos tere­pen!); s végül ráadásul 2 óra 49-es maraton. A női rekordot az új-zé- landi Erin Baker állította föl tavaly. 9 óra 35 percet úszott, kerékpározott, fu­tott; 2 órával jobb idő ez, mint a férfi alapcsúcs! Bármilyen őrültségnek is tetszett ez a sport, és bár­milyen őrülteknek is tűntek szerelmesei, viharos gyorsa­sággal hódította meg a vi­lágot. Ahogyan a világ triat- lonistái számára Hawaii a sportág Mekkája, úgy Ma­gyarországé Szombathely, ahol is idén júniusban im­már ötödik alkalommal ren­dezik meg a Vasi Vasember elnevezésű országos bajnok­ságot. Ezen valószínűleg so­kan ott lesznek azok közül is, akik az elmúlt hét végén Gyulán versenyeztek, s ahol tavaszi zivatarok nehezítet­ték a feltételeket a II. gyu­lai triatlonversenyen, melyet a Várfürdő rendezett. Vagyis a vízből kiszálló verseny­zőknek esőben és sárban kellett teljesíteni a száraz­földi számokat. Talán az is nehezítette a rendezők mun­káját. hogy nem vehették igénybe az 50 méteres me­dencét!?!). ami szintén be­folyásolta. az egyébként jól sikerült verseny elhúzódá­sát. * * * Eredmények. Férfiak: 1. Batár (Budapest) 1 óra 43,10, 4. Kliszek (Gyula) 1:46,42, 9. Japport (Gyu­la) 1:56, 49. Juniorok: 1. Kiss (Nagykőrös) 1:45,11, 2. Somogyi (Gyula) 2:32,5. Seniorok: 1. Sá­pi (Debrecen) 1:56,40. Nők: 1. Perczel (Budapest) 1:57:11. Juniorok: 1. Vörös (Nagykőrös) 2:57,17. Csapat. Férfiak: 1. Gyula (Tóth, Bállá, Nagy) 1:38,04 , 2. Gyula (Jámbor, Póka, Veresj 1:40,58 , 3. Gyula (Szegedi, Su- sánszki. Székely) 1 :53,44. Junio­rok: 1. Gyula (Szőlősi, Biri, Tö­rök) 2:08,14, 2. Gyula (Kátal, Geiszt, Szalai) 2:11,14, 3. Gyula (Bányai, Hartmann, Molnár) 2:28,12. Seniorok: 1, Gyula (dr. Gyarmati, Brumár, dr. Gyar­mati L.) 2:15.00. Nők. Felnőtt: 1. Gyula (Galbács, Forgács, Felek) 1:56,55 , 2. Gyula (Biri, Kádár, Novotny) 2:26,22. Több különdíjjal Is jutalmaz­ták az Indulókat. Így ' a helyi városszépítő egyesület díját a felnőtt gyulai győztes férficsa­pat és a legidősebb résztvevő, a békéscsabai Zsilinszkl János kapta. A legeredményesebb verseny­zők június 12-én az országos bajnokságon Dombóvár-Guna- rason állhatnak rajthoz. — cl — Eredményhirdetés a junior fiúcsapatok vetélkedője után. A dobogón ebben a versenyszámban teljes hazai siker született Fotó: Béla Ottó I Mezőhegyes „átveszi” az országos díjugrató bajnokságot Elszakadni a múlt rossz szokásaitól- vallja az új edző, Sovák Péter A gazdasági épület mö­götti, Battonya felé vezető úton tizenkét pata kopog. Aztán, kis idő elteltével még 8, de emellé már a fo­gatkerekek ráfjainak jelleg­zetes hangja is párosul. A helyieknek kétszáz eszten­deje ismerős ez a hajnaltól megszokott „vonulás”. A versenypályán való gyakor­lás, több mint mindennapos a lovasok életében Mezőhe­gyesen is. Az edző, Sovák Péter Sovák Péter, az MSE új edzője néhány szót vált a kora délelőtti edzésre mel­lettünk ellovagoló Török At­tilával, Szás Sándorral és Bogár Istvánnal. Egy alkal­mi pádon beszélgetünk, el­sőként arról, miként is ke­rült erre a kényes posztra? — Való igaz, itt nálunk sokszor nem volt könnyű az edzők dolga, s lehet, hogy ezután sem lesz másképp. Ám éppen ezzel kapcsolat­ban azt mondhatom; szeret­nék leszámolni a régi, rossz beidegződésekkel! Ha nem sikerül, még jobban eltávo­lodik tőlünk a tvilág, s ezt értem az egész hazai lovas­sportra. Maradjunk azonban egyelőre a díjugrató szak­ágnál, hiszen itt kell első­sorban eredményt produkál­nunk, például megvédenünk hazai pályán az országos csapatbajnoki címet. Az idén ugyanis mi vettük át a rendezést Kaposvártól, súgy néz ki, hogy az elkövetkező években mindig mi leszünk a házigazdák. Visszatérve az eredeti kérdésre; egy jókora kerülővel jöttem vissza He­gyesre. Nyolcvanban én is elmentem Enyingre, aztán Kiskunhalason dolgoztam, ahol már foglalkoztam gye­rekekkel. Gyakorlatilag húsz éve lovagolok, itt kezdtem a, nyugodtan mondhatom, le­gendás Máchánszky Gyula bácsinál. Arra is büszke va­gyok, hogy szinte minden ismert hazai edzővel volt, illetve van munkakapcsola­tom. Ezt igyekszem majd hasznosítani, no meg saját versenyzői tapasztalataimat. Itt és a Honvédban négy­szer voltam tagja magyar bajnokcsapatnak, gondolom, ez is számít valamit... de most már sokkal inkább elő­re kell tekinteni. Nagy meg­tiszteltetés számomra Mező­hegyesen edzőnek lenni, fő­ként 33 évesen. Nem készül­tem erre, azt azonban tu­dom, hogy csak szívós és kitartó munkával tudunk felmutatni eredményt. En mindent alárendelek ennek, s elvárom, hogy a szakosz­tály többi tagja, elsősorban a versenyzők, ugyanígy gondolkodjanak. Beszélget­tünk már erről — ők is akarják! Tartottunk egy „névsorol­vasást” is. Most öten képvi­selik a mezőhegyes! színe­ket a különböző hazai és nemzetközi viadalokon. A 26 éves Bogár István, aki tavalyi ob-n 160 centin Me- fisztó nyergében negyedik lett, és tagja volt a baj­nokcsapatnak. Aztán Szász Sándor következik a sorban, ö 1088-ban bronzérmet nyert az ifibajnokságon Fecske nyergében és a hol­landiai korosztályos Európa- bajnokságon kilencedikként végzett 140 centin. Az idén a Pestre viszatért edző-ver­senyző, Ákos Ajtonytól „örö­költ” Kabalát és Wenditet lovagolja. Török Attila 21 éves, tavaly szerelt le, a Honvéd színeiben lovagolt. Herba és Fáklyaláng nyer­gében készül. Szász Attila tartalék volt az EB-n, 16 éves reményteljes lovas, ko­rábban Manival, most Ka­rolával és Filmsztárral al­kot együttest. Mellesleg ő is nyert egy bronzérmet a tavalyi ifibajnokságon. Vé­gül, de nem utolsósorban Kozma Attila alkotja a csa­patot, ő ugyancsak nemrég szerelt le, fiatal lovakkal kezdte, s Rózsaszál és Gyengéd jó tulajdonságait igyekszik kamatoztatni. — Miért hiányzik a sorból Krucsó Ferenc? — Meglepett, amikor beje­lentette. hogy családi okok miatt úgy döntött, nem ver­senyez tovább. Ezt tudomá­sul vettük. Nem szóltunk még Gróf Lajosról, aki nem szakadt el a lovasmunkától. fiatal lovak idomításával foglalko­zik. Mintha csak érezné Kri- zsán Sándor, hogy most ró­la lesz szó, újra felibukkan. Rózát és Dórát nógatja gyengéden. „Nyolc lóval dol­Amíre nagyon büszke dr. Papp Tibor, aki tagja a magyar lo- vasszövetség elnökségének Is. A tavaly kapott Széchenyi István- emlékérem kísérőoklevelére ugyanis ezt írták: „a lovassport és lovaskultúra fejlesztése terén kifejlesztett magas szintű tevé­kenységéért ...” gozom, de valahogy egyelő­re nem úgy alakul a fogat, ahogy szeretném... pedig május 19—20-án Máriapó- cson nem akarok szégyent vallani. Egyelőre nem tu­dom, Ilike, Durcás, Árva­lány és Hugi közül „kik” csatlakoznak még a csapat­hoz? Majd meglátjuk." Dr. Papp Tibor, a kombi­nát vezérigazgató-helyettese: — Sajnos, vészesen csök­ken a magyar lóállomány, a tavaly decemberi adat sze­rint évente 7-8 ezer kiscsi- kó születik, s 17 ezer kerül váaásba. Közel pontos szám: 75 600 lóval számolhatunk hazánkban, melyek közül mintegy 17 ezer van terme­lőszövetkezeti és 5 ezer ál­lami gazdasági tulajdonban, a többi egyéni. Verseny- sportra természetesen ezek­nek csak a töredéke alkal­mas. Mi talán egy kissé sze­rencsésebb helyzetben va­gyunk, hiszen 1984 óta jegy­zett a „mezőhegyest sport­ló”. Mint úi fajta, jól be­vált. egyesíti magában az ősi magvar félvér tulajdon­ságait. a keménységet, ki­tartást. szilárdságot és a ruganyosságot, ami a han­noveriek sajátja volt. Ne­künk ebből kell okosan és eredményesen gazdálkod­nunk. Ez a fajta mellesleg a 49. magvar önálló minő­sített állatfaj, s négv szak­ember nevéhez fűződik: dr. Pánt) Tiboréhoz. Gergely Imréhez, dr. Hajtman Pá­léhoz és dr. Török Imréé­hez. A közeljövő egvik felada­ta. hogv a faj értékesítése méginkább sikerüljön, hi­szen ez nemcsak a kombi­nát hímevét öregbíti, ha­nem a magyar lóállomány egészét is jótékonyan érinti. Fábián István Balról: Török Attila — Herba, Szász Sándor — Wendit és Bogár István — Henriette nyergében A szerző felvételei L BÉKÉS MEGYEI IgHdUkftM Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő : Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csata János. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105 Ft, egy évre 1260 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom