Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-20 / 117. szám
NÉPÚJSÁG 1989. május 20., szombat o Fordulópont előtt a mezőgazdaság Bz agrárszektor vitája Immár harmadik alkalommal, úgy tűnik végleges állásfoglalást is megfogalmazva ült össze e héten a parlament önkéntese^ szerveződött agrárszektora, dr. Deák Géza elnökletével. A tét nem kevés, hiszen a néhány héten belül előterjesztésre kerülő föld és szövetkezeti törvénymódosítás, valamint az átalakulási törvény, melyről az agrárius honatyák vitatkoztak, elviekben utat nyit egy szabadabb, de kétségtelenül kockázatosabb gazdálkodási magatartásnak. Sőt az új törvénykeret magában hordozza a vállalati termelés valós piaci megmérettetését is. De vajon lesz-e kellő garancia arra, hogy a törvény deklarálta jogokat különböző központi szabályozók ne semlegesítsék? — tették fel a kérdést többen is a honatyák részéről. Tudniillik, amennyiben nincs garancia, úgy könnyen előfordulhat, hogy a törvényt semlegesítik a különböző jogszabályok, leiratok. Pedig az új törvények módosítva is jelentősen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy például a szövetkezeti tagok valódibb tulajdonosok lehessenek. A szabadabb földforgalomnak köszönhetően pedig a vállalkozóbb rétegek saját földjükön, vagy bérleményükön hosszú távon gazdálkodhassanak. A szövetkezeti törvénytervezet szerint a vagyon tehermentes része 50 százalékban felosztható a tagok között. A parlamentiek ezzel egyet is értenek. Bár szélesebb társadalmi körökben és az alternatív szervezetek légtöbbje vitatkozik a felosztás mértékén, s abban, hogy milyen alapon részesedjenek a tagok a felhalmozott vagyonból. A képviselőcsoport joggal foglalt állást abban, hogy azok az állami földek, melyek korábban egy-egv falusi településhez tartoztak, kerüljenek ismét községi tulajdonba. Számos felszólaló viszont hangot adott annak az aggályának, hogy a szabad földbérlettel olyan személyek is bekapcsolódhatnak a termelésbe, akik gyakorlatilag nem tudnak, vagy nem is akarnak gazdálkodni, csupán tőkebefektetésre felhasználva pénzüket, bérlőket foglalkoztatnának. Heves vita folyt arról is, vajon a fegyelmi és egyéb okból kizárt tagok esetében az illető vagyonrészjegyét megkaphatja-e, avagy sem. VéA szeghalmi Sárréti Tej Közös Vállalat igazgatósági ülést tartott a napokban Tőkés Imre elnökletével. Mindössze egyetlen napirendi pontot tárgyaltak és vitattak meg. Az első negyedév gazdálkodásának helyzetét. Az igazgató, Kutyik Mátyás bevezetőjében egyebek között megállapította, hogy a tej felvásárlása a tervezett szinten alakult az év első három hónapjában; mintegy 17 millió liter tejet vettek át a termelőktől. Ami a feldolgozást illeti, bár 1,2 millió literrel nőtt a tervezetthez, de a bázishoz, azaz az előző év hasonló időszakához képest, 700 ezer literrel csökkent. Ennek tudható be, hogy kevesebb készült és fogyott kannás tejszínből, túróból, gomolyából és jelentősen visszaesett a trappista sajt gyártása és értékesítése is. Nem kis gondot okozott gül e kérdésben olyan állásfoglalás született, miszerint a tag jogát a részjegyhez éppen azért nem lehet elvitatni, mert nem ingyen, Jia- nem munkája után kapta. Csaknem egy órán át tárgyaltak arról a résztvevők, vajon a szövetkezet által megváltott tagi földek visz- szakerüljenek-e az eredeti tulajdonosok nevére, avagy a határvonal a törvény hatályba lépése, 1990. január 1. legyen. Több tsz-elnök is hangoztatta, hogy ma -már lehetetlen visszakeresni az eredeti tulajdonosokat, így mindenképpen a mai állapot lehet csak a kiindulópont a tagi földtulajdon kérdésében. Egyik hozzászóló viszont azzal érvelt, hogy 1960, vagyis a szövetkezetesítés kezdeti éveiig kell visz- szamenni, hiszen ma már senkinek nincs kétsége afelől, hogy a kollektivizálás bizonyos mértékig erőltetett volt. S igenis törekedni kell arra, hogy azok az emberek, illetve családok, akiktől megváltották a földtulajdonjogot — amennyiben még ott élnek a szövetkezet, illetve a közigazgatás területén — visszakaphassák tulajdonjogukat. Tudniillik, ezek a családok. — jegyezte meg az egyik képviselő — még mindig őrzik a kredenc mélyén a régi, elsárgult papírokat és ha senki más, de ők tudják, mennyi föld került annak idején a közösbe. Ám a reprivatizálásban előre haladni mindenképpen csak fokozatosan lehet, tudniillik könnyen bekövetkezhet, hogy a hazai élelmiszer-termelés esetleg visszaesik. Az új törvénykeretek nagy lehetőséget nyújtanak a gazdálkodói önkormányzatok számára, így hát rajtuk is múlik, hogyan élnek az adott lehetőséggel, milyen gazdálkodói szabadságot és életszínvonalat nyújtanak majd tagjaiknak, egyáltalán a falu parasztjainak. Így van ez annál is inkább, mert a nagyüzem prioritása továbbra is biztosított. Várhatóan azonban a föld- és szövetkezeti törvénymódosítást rövid időn belül éppen a heves társadalmi viták és a különböző alternatív szervezetek, pártok nyomására új föld- és új szövetkezeti törvény követi. Tudniillik, csak ez garantálhatja, hogy tényleg piacgazdaságot és versenysemleges agrárvertikumot hívjunk életre. a vállalatvezetésnek a máshol már megszokott, de itt első ízben jelentkező pénzügyi helyzet romlása. Bár 20 millió forint hitelt vettek fel a legsürgetőbb fizetési kötelezettségek rendezésére, mégis esetenként 30-35 milliós hiánnyal kellett szembenézni. Ami a lényeget, a gazdálkodás hatékonyságát illeti, a nyereség összege megközelíti a 15 millió forintot,' ami három hónap alatt nem mondható rossznak. A termelés mellett a beruházás sem szünetelt. Békéscsabán és Szeghalomban mintegy 4 és fél millió forint jutott különböző fejlesztésekre, de a folyamatban lévő beruházások értéke is meghaladja a 6 millió forintot. Az igazgatósági ülés bejelentésekkel zárult. !B. O. J ön a levél romániai barátaimtól. „Gyertek ki, most már nincs olyan nagy forgalom a határon, ne hozzatok semmit, jól elbeszélgetünk, ellátogatunk egykét aradi presszóba, tárlatra. színházba ...” Ki tud ellenállni a szívélyes meghívásnak, egy nap nem a világ. Az ismerősöm is egyetért az ötlettel. Már ketten latolgatjuk: mit vigyünk az útra, miként lephetjük meg az odaát élő magvar anyanyelvű családot. Tudjuk, hogy semminek nem örülnének jobban, mint néhány könyvnek, folyóiratnak. Válogatunk a szépirodalmi művek között, gyanútlanul rakjuk táskáinkba Aczél György és Francis Cohen beszélgetéseit tartalmazó könyvet. Nemeskürty István: Tűnődések történelemről, irodalomról. Szentmihályi Szabó Péter: Aranykereszt, acélkard és Gyurkó László: Kádár Jánosról szóló. Arcképvázlat történelmi háttérrel című művét és belekerül a csomagba gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához. amely a Magvar Hírmondósorozatban jelent meg 1985- ben. Akkor még nem tudtuk, hogy olyasvalamit teszünk, amit később megbánhatunk. Békéscsaba, reggel 8 óra. A vasútállomás csendes, a napilapokat böngészgetjük, hiszen van idő, a Berlinből érkező Pannónia expressz 20 percet késik. A fülkében 50 év körüli szemüveges úr keresztrejtvényt fejt. ügvet sem vet ránk. csak néha pillant fel és máris vési a betűket a kockákba. Az útlevél ellenőrzése után jönnek a vámosok. — Mit visznek? — hangzik a rutinkérdés. — Semmit — válaszoljuk. — Semmit? — csodálkozik a vámtiszt. — Cukor, kávé. • gyógyszer? — Nincs, nincs — ingatjuk a fejünket. — Esetleg egy levél Antineuralgica . ■. Mosolyognak és finoman becsukják a fülke ajtaját. Kényelmesen elhelyezkedünk. elővesszük az újságokat. képeslapokat. Az ősz úr mintha nyugtalan lenne, tétován megszólal: — Tudják, hogy miért sietek a rejtvényfejtéssel? — Nem, honnan tudnánk? — Azért, mert a határon elveszik az újságot, maguk nem hallották? Elég sűrűn utazok Aradra, egv magányos 80 éves nénihez jövök, van elég tapasztalatom. Még a csomagolópapírnak használt újságot is nézegették, forgatták. A fiamat leszállították a vonatról, mert szerintük nem nála elég lei. Másodszorra sikerült átjutnia. Mesélne még, de közben hatalmas piros kockás bőröndöt. bőrtáskát cipelve belép a fülkébe egv alacsony, idősebb ember. Szuszog, fújtat, mint a kimustrált gőzmoz- donv.. két barnára sült veknivel bíbelődik. Segítünk a csomagjait elrendezni, ettől kicsit megnyugszik, de még mindig indulatos: — Négy testvérem él Aradon. nekik viszem a kenyeret. A vámosok szóltak, hogy sok, ennyit nem szabad kivinni. de szerencsére nálam hagyták. — Honnan jön a bácsi? — érdeklődünk. — Innen Csongrád megyéből. Mindszentről. Hataa voltunk testvérek, a bátyám meghalt a háborúban, nekem sikerült Magyarországra szöknöm. Nem viszek én a négy lánynak semmi különöset, egy kis kávét, cigarettát . . . • A vonat megáll Kürtösön. Délelőtt fél 11 van. Határőrök, vámosok lepik el a kocsikat. Létrákat cipelnek, zseblámpákat villogtatnak. A pesti úr ijedten mondja: — Tegyék el az Élet és Irodalmat, maguk teljesen megőrültek. De nincs idő diskurálni, megérkeznek a román határőrök. — Hova mennek? — Aradra. — Mennyi lejük van? — Kettőszáz. — Rendben. Nyomukban máris ott vannak a létrás emberek, akik pillanatok alatt' „szétszedik" a fülkét. A vámosok előőrse egv emberből áll. Kopott aktatáskáját leteszi az ülésre és felállít bennünket. Lassan, magasba tartott kezekkel az ablak felé fordulok. Lapát tenyerei végigmatatnak a hátamon. a derekamon és lejjebb. A motozásnak vége. — Nincs pisztoly — mondom fanyarul, de az emberem ügyet sem vet a megjegyzésre. Leülünk, majd újra felüliünk. Ugyanis megérkezett; a vámosok második hulláma. Vékony, bajuszos fiatalember a bácsi csomagjait veszi szemügyre. Kotorász, turkál. . nem csoda, hogv azonnal „kiszúrja” a két karton (20 csomag) BT-cigarettát. Magyaráz, mutogat, amelynek az a lényege, hogv fizessen a cigarettáért 200 forintot?! Az öreg toporog, huzigálja a nadrágját. a pénztárcáját szorongatja. — Kérem, nekem nincs, csak 70 forintom. Beváltottam 500 lejt. a testvéreimhez megyek, minek a forint. Megy a diskurzus románul. magvarul, időközben a vámos hozzánk lép. Belenéz a szendvicsekkel teli zacskóba és megakad a szeme a könyveken. Forgatja, nézegeti, belelapoz, olvas és egyenként felrakja a polcra. A tekintetén látom, hogv mérges. Már nem érdekli az Üj Tükör, az L'Unitá. a Valóság. a Társadalmi Szemle, a csokoládé, a maroknyi rágógumi. csak a könyvekkel van elfoglalva. — Valami baj van? — kérdezzük, de nem felel. Elrohan. Nemsokára visszajön a határőrparancsnokkal aki már beszédesebb. Átnézi a. könyveket, odaint egv magyarul tudó román utast, csevegnek, míg végül megmagyarázza. hogv Romániába csak a kulturális egyezményben szereplő műveket lehet behozni. Ezek pedig nincsenek a listán, még Kádár János arcképvázlata sem. Nem értjük, ezek a könyvek senkinek az érdekeit sem sértik, szépirodalmi művek. Válasz nincs. Ezt meg ő nem érti. Patthelyzet. A könyvek a polcon hevernek, az öreg a forintjait számolgatja, de csak nem akar több lenni. Fontos kivinnie a cigarettát, a testvérei mit szólnának, ha üres kézzel érkezne. Végül kiegészítjük a pénzét 200 forintra. Az ablakból tótjuk, hogy a kis vámos lóhalálában fut. Hozzánk. Papirlömböt vesz elő, ír mint a szélvész. Rávési a könyvek címét és sürget : — Gyerünk, gyerünk, írják alá. Visszafelé ezzel a papírral jelentkezzenek a könyvekért — hadarja, majd hóna alá csapja a könyveket és eltűnik. A vonat elindul. Jót derülünk. Megmaradt a 200 forint, a cigaretta. Hála a könyveknek. A bácsi meg- könnvebülve huppan az ülésre. Arad, déli 12 óra. Harangzúgástól hangos a város. Nyüzsög a pályaudvar, a zsúfolt villamoson préselő- dünk a színházig. Az. utcán veszünk két szerencsesors- jegvet és nyerünk 110 lejt. Égből hullott ajándék. Az első osztályú étteremben leöblítjük az. út. porát, este a koktélbárban már huszadszor meséljük az útiélményeket. Barátaink nem bánkódnak különösebben. Jól érezzük magunkat, élvezzük vendégszeretetüket. Csak a könyveket sajnáljuk. Másnap délelőtt felülünk a 10 óra 53 perckor induló Wjener-Walzerra. Az ex- presszvonat pontos, az idő gyorsan lelik. A világjáró úriember angolul München- röl. Hamburgról. Chieagóról, mesés nyugati autómárkákról beszél. Bennünket azonban ez sem érdekel igazán. Szorongatjuk a papirost, amelyre visszakapjuk a könyveinket. A határállomáson viszont kiderül: néni is olyan könnyű feladatra vállalkoztunk- Hiába talpalunk. könyörgünk, mutogatjuk az átvételi eliismer- vényt. A válasz egyszerű és elutasító. — Várjanak. — Mindjárt visszajövünk. — Egy pillanat... A vonat elindul, és szomorúan nézünk vissza a kürtösi állomásra. De nem adjuk fel olyan könnyen. Kedden újra átmegyünk a határon. A tortúra folytatódik. Egyenruhás emberek jönnek-men- nek. pecsételnek. Egy szigorú tiszt elkéri az. útlevelünket. Felírja az adatainkat és szó nélkül elmegy. Idegesen toporgunk a folyósón. Végre leszállhatunk. Határőrök kísérnek a vámig. Benn kisírt szemű asszonyka üldögél egy rozoga asztalnál, előtte. valószínűleg a férje, gesztikulálva magyaráz. Egyik lábunkról a másikra állunk. Izgulunk, hiszen ha lekéssük a visz- szafelé induló vonatot, akkor ki tudja, hogy mikor vergődünk haza. Ekkor csoda történik. A vámos elveszi a papírokat, keresgél és előkerülnek az áhított könyvek. Szépen, spárgával átkötve. A tiszt udvariasan átnyújtja. Madarat lehetne fogatni velünk. Nem sokáig. Ugyanis nem akarnak felengedni a vonatra. Szaladgálunk egyik kocsitól a másikig. Mindig megállítanak. Szerencsére a határörparancs- nok már régi ismerősnek számít. Megismer. — Oké! — kiáltja felénk és engedélyt ad a felszállásra. — Szótlanul ülünk a fülkében és arra gondolunk: vajon mit mondana gróf Széchenyi Béla fiának . . . Seres Sándor Rákóczi Gabriella Nem volt könnyű az első negyedév Hatékony gazdálkodás a Sárréti Tejnél Gróf Széchenyi intelmei Könyvtortúra a határon * L ....... I A z átvételi clismervények egyike, amelyen Gyurkó László könyve is szerepel Tartozunk az olvasónak egy felvilágosítással. Az itt olvasható cikk nem mai keletű, hiszen 1986 szeptemberében íródott. Akkor, amikor egyre többen jártak és sajnos, még járnak ma is az alább leírtakhoz hasonlóan a magyar— román határon. Mi természetesen szerettük volna akkor megjelentetni ezt (az írást, mert nem elszigetelt jelenségről, hanem tartós gyakorlatról van benne szó. Akkor azonban a közlést a hivatalos politika, a sajtóirányítás merevsége nem tette lehetővé. Azóta kiderült, nem akkor látjuk legjobban a dolgokat, ha homokba dugjuk a fejünket.
