Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-20 / 43. szám
1988. február 20., szombat Színházi levél Szolnokról A Doktor Zsivagó a Szigligeti Színházban A hazai színházi életben az elmúlt két évtized alatt szinte megszokottá vált, hogy a szolnoki Szigligeti Színház évadról évadra olyan bemutatókra vállalkozik, amelyek a reveláció erejével hatnak. Utalhatunk a Székely Gábor vezette társulatnak a hetvenes évek első felében létrehozott előadásaira, vagy később Ke- rényi Imre, Paál István, Szurdi Miklós, Árkosi Árpád, Ács János, Csizmadia Tibor, Fodor Tamás rendezéseire, amelyek kivívták a kritika és a közönség elismerését egyaránt. E folyamat nem szakadt meg. A most zajló színházi évad szenzációja Borisz Paszternák Doktor Zsivagó című regényéből készült dráma színrevitele. S előre kell bocsátani, nem azért jelentős produkció ez, mert az előadás alapjául szolgáló, Nobel-díjjal kitüntetett mű (bár Paszternák a Nobel- díjat nem vette át) a Szovjetunióban és hazánkban is megjelenés előtt áll, s a regény és szerzője iránt megnyilvánuló élénk érdeklődés sajátos szóbeszéd-szindrómává terebélyesedett. Egy színházi levél keretein belül nem érdemes kitérni Paszternák pályájára, a Doktor Zsivagó helytől és kortól függő megítélésére. No- bel-díjra érdemesítették egy- részt-egykor, s másrészt- akkor, röviden, reakciós irodalmi selejtnek minősítették. Csupán egyetlen mondatot idézzünk Paszternaknak a Nobel-díj körüli viharok idején, 1958-ban a Pravda szerkesztőségéhez írott leveléből, amely egyébként olvasható a szolnoki előadás igényesen szerkesztett műsorfüzetében is: „Sohasem volt szándékom, hogy kárt okozzak hazámnak és népemnek." Mélységesen csalódik tehát, aki valamiféle sanda politikai pikantériát vár a szolnoki színház előadásától. Erről szó sincs, annak ellenére sem, hogy a színpadi események az orosz-szovjet történelem viharos időszakába, a huszadik század első harmadába ágyazódnak. Őszinte, katartikus, nagyerejű előadás ez. Izgalmas dráma, a kételyeivel vívódó, de döntésre is képes Zsivagó doktor boldog-boldogtalan pokoljárása a naponta átrendeződő történelemben és szerelmeiben. Pór Judit és Morcsányi Géza fordítása alapján Szikom János írta az előadás szövegkönyvét, s a rendezés munkáját is ő végezte. Sikerült neki az, ami látszólag lehetetlen: a lassú höm- pölygésű, időben és térben hatalmas utat járó epikai műből kimetszette a drámát. Gyors, filmszerű vágásokkal jeleníti meg az előzményeket, a szereplők egymáshoz való viszonyát, a történelmi horizonton felbukkanóeltűnő-átalakuló típusokat. Ebben Csikós Attila tökéletesen funkcionáló, mélységben és magasságban is több szint tagolására képes díszletei és Vágó Nelly mértéktartó, de ha kell, erőteljes jelzéseket is alkalmazó jelmezei segítenek.' A címszerepet alakító Mertz Tibor feladata rettenetesen nehéz. A manapság szokatlanul hosszú, csaknem háromórás előadás mindvégig teljes koncentráltságot követel tőle, s el kell játszania több, a körülmények rákényszerítette szerepet, úgy, hogy önmagát, az igazi Zsivagót megőrizze. Orvost, férjet, családapát, szeretőt, elítéltet, menekülőt, s legvégül a „konszolidált” csőcseléknek kiszolgáltatott tengődőt. Tehetséges, meggyőző az alakítás, azzal együtt is, hogy indulatai nem mindig a megfelelő gesztusokkal párosulnak. A befejező jelenet — az orvos meghal, miközben barátja orvosért kiált — szívszorító, olyannyira, hogy pillanatokig nem mozdul tapsra a nézők keze. A feleségét, Tanyát alakító Földest Judit melegséget, biztonságot kínáló asszonyt formál. Bonyolult és nehéz szerep Sztárek Andreáé. Elcsábított és elhagyatott, megmentett és megmentő, a „skizofrén” forradalmár, An- tyipov (Derzsi János) feleségeként érdes, a történet előrehaladtával (Zsivagó szerelme lesz) átforrósodik. Derzsi Jánosnak hidegfejű katonatisztként vannak kiváló pillanatai. A szó szoros értelmében vett epizódszerep nincs a szolnoki Doktor Zsivagóban. Zsivagó nevelőapjaként a bölcs Kátay Endre, a gátlástalan Komarovszkij ügyvéd szerepében Czibulás Péter remekel. Tardy Balázs lepusztult partizánparancsnoka ugyancsak emlékezetes. De arcuk, karakterük, fontos színpadi jelentésük van a csoportoknak is: partizánok, feketézők, beköltözött kásafalók, arisztokraták . . . A sokszereplős, mozgalmas jelenetek hajszálpontosan kidolgozottak, ebben a mozgásokat „koreografáló” Pintér Tamásnak vannak érdemei. Jól illeszkedik az előadáshoz Mártha István zenéje. * * * A Doktor Zsivagót a szolnoki színház vitte először — valószínűleg a világon is — színpadra. Szép, emberi drámát teremtettek. A társulat ismét igazolta művészi erejét, az előadások iránt megnyilvánuló nagy érdeklődés pedig azt jelzi, hogy kell, nagyon kell a lesújtó és fölemelő színházi élmény. Zsivagó doktor — így vagy úgy — bennünk is lakik ... Szabó János Sztárek Andrea (Lara) és Mertz Tibor (Zsivagó) Fotó: Tarpai Zoltán Egy évforduló nyomában... Mi újság a gyulai Diáklányán? Emlékezem, diákkoromban mi is szívesen beültünk egy- egy beszélgetésre a presszóba. Akkoriban Gyulán a diákok az Ifjúságiba jártak, amelyet talán nem is így hívtak. Később drága hellyé alakították. Ezután egy ideig a Korona volt a diákok törzshelye, majd amikor a bank volt épületében berendezkedett a Komló-cukrászda, átpártoltak ide. 1985-ben a városi KISZ- bizottság a Komlóval társulva pályázatot nyújtott be az Állami Ifjúsági Bizottsághoz, amely akkoriban diákcentrumokat kívánt létrehozni országszerte, s a vállalkozóknak egymillió forint támogatást ígért. A pénzt kulturált szórakozóhely, olcsó szállás és étkezés lehetőségeinek kialakításához adták. A gyulaiak elnyerték a központi támogatást, s ezzel 1987. január 13-án szépen berendezve, megnyílt a Diáktanya: a megyében azóta is egyetlen. Vajon egyéves fennállása óta mennyire lopta be magát a gyulai és a környékbeli diákok szívébe? Vajon nem fenyegeti-e a bezárás veszélye, mint annyi más társát az országban? Az évforduló kapcsán erről érdeklődtünk három középiskola diákjainál, a Komlóban és a városi KISZ-bizottságon. Először az Erkel Gimnáziumban, majd a 613-as Szakmunkásképző Intézetben, végül az Egészségügyi Szakiskolában jártunk. Már az elhelyezése sem tetszett minden pedagógusnak. — Ne járjanak túl sokat a gyerekek vendéglátóipari helyre! Első a tanulás! — Visszatetsző, hogy alkoholt szolgálnak ki a tanulók jelenlétében ! Hogy lehetett oda diákintézményt csinálni! — Nem nagy baj az, ha ott van a polcokon az az üveg. Nem kell meginni! — ellenkeztek mások. Amúgy mindenki kellemes helynek találta, és programokról is csak jót lehetett hallani. Tudtak arról, hogy a KISZ szerette volna, ha a tanárok is eljárnak iskolán kívül találkozni, beszélgetni a diákokkal, de... — időhiány miatt erre aligha kerülhet sor — mondták. — És különben, a diákok elmennek valahová is, ha hívják őket, és nem kötelező? Arra azonban már volt példa, hogy az osztályokkal beültek süteményezni, vagy részt vettek a rendezvényeken. Régen is jó volt, s ma is az, suli után elbeszélgetni a diáktársakkal ... (A ‘szerző letvétele) A diákok is legelőször időhiányra panaszkodtak. Tanulnak, sportolnak, bejárnak, kollégisták. — A programok jók, csak túl sok van, nem tudunk mindegyikre elmenni! — Jók, csak túl kevés van, nincs miért bemenni! — Drága a hely! — Jó, hogy van, mert ott lehet beszélgetni, és a süteményt sem kell az utcán megenni! S hogy a városi diákélet színtere is lehetne? Arra nem nagyon gondoltak. Igaz, mindenütt van egy-két öntevékeny csoport, de úgy is csak az iskolából jönnének el a diáktársak — mondták. — Akkor meg minek oda menni, hiszen van helyben klub ... Azt azonban elismerték, hogy jól sikerült néhány iskolák közötti vetélkedő, amit a KISZ szervezett. A Diáktanya egy ideig dohányzás- és szeszmentes volt. Cukrászda, ahová bárki bejöhet, ezen túlmenően helyet ad a diákrendezvényeknek. — A tábla ellenére a vendégek elkezdtek dohányozni — mondta Szabó Árpád, a Komló Szálloda és étterem vezetője. — A diákok délután jöttek, így még rájuk sem tudtam hivatkozni. S hogy újra szolgálunk ki szeszt? A sütemények és az üdítők nem fedezték a működési költségeket. Ilyen kompromisszum árán viszont segíteni is tudok, például a programok finanszírozásában, kölcsönzők videofilmeket, és bevezettettem a kábeltévét. — Ezek a szolgáltatások egyre több helyen megvannak. Mi az a (plusz, amit a diákokért tesznek? — Már az átalakításhoz is csaknem kétmillió forinttal járult hozzá a váljalat. Az elnyert 1 millió forint felét technikai berendezésekre költhette a KISZ-bizottság. Azután a süteményeket harmadosztályú áron adjuk, s most sem emeltük; az üdítő árát viszont fel kellett, mert az nem a mi termékünk, s így általános forgalmi adóval „terhelt”. Szerintem, az egész városban nálunk a legolcsóbbak a sütemények. Egy somlói 18 forintba kerül... — Megbánták e a közöskö- dést? — A jelenlegi formában nem. A Diáktanya-cukrászdában 11 és 12 óra között is jóné- hány diák süteményezik. Megszólítom az egyik vidám csapatot, miért nincsenek iskolában? — Várjuk a többieket — válaszolják, — orvosi vizsgálaton voltunk, és mi már befejeztük. Nem folytattam a kérdezősködést más társaságoknál, nehogy kellemetlenkedjek ... — Azt gondolom a diáknak magának kell eldönteni, leülhet-e itt, vagy sem. Mi mindenkit szívesen látunk, és nem nézzük ki akkor sem, ha nem fogyaszt semmit! — mondja búcsúzóul Szabó Árpád. —• Az öntevékeny kezdeményezéseknek szerettünk volna helyet biztosítani — összegzi Bódi Katalin, a városi KISZ-bizottság munkatársa — ezért adtuk be a pályázatot. Olyan partnerrel kellett jelentkeznünk, aki olcsó szállást és étkezést tud biztosítani. Szállás ügyben a városi tanács segített, az Erkel Leánykollégiumot vehetjük igénybe. Az étkezést pedig a Komló biztosítja. Sok pénzt fektettünk a Diáktanya programjaiba. Ügy gondoltuk, ezek összehozzák az iskolák diákjait. Néhány hónap múlva jelzést kaptunk a városi diákta- náostól, hogy a diákok nem igényelnek ennyi rendezvényt. Ekkor úgy döntöttünk, legyen kevesebb, de kuriózumnak számító. Végül is, a diáktanya célja elsősorban nem a közművelődési tevékenység ... Sajnos, a diákok nemigen mozgolódtak önállóan. Inkább az iskolák kérték vetélkedőkhöz, találkozókhoz a termet. Az a tapasztalatom, hogy a tizenévesek nagyon nehezen tudják megfogalmazni igényeiket. Ha nem így lenne, már megkerestek volna bennünket! Szerveztünk és továbbra is szervezünk programokat, hogy mankót rakjunk a hónuk alá. Beszereztük a technikai eszközöket, a Komló fűt és világít, a falak nem csupaszok, finom sütemények vannak, mit tehetnénk még értük? S hogy nem lett dohányzás- és szeszmentes? De hiszen bármikor az lehetne, ha a diákok elkérnék a termet! Ha meg csak úgy szállingóznak, tudomásul kell venni, hogy a Komló nem tudja a tilalmakat fenntartani, mert más rétegeket is ki kell szolgálnia. Az idei költségvetésünket még nem tudjuk, de az biztos, most is elkülönítünk annyit, hogy legyen itt néhány rendezvény, amit szeretnének é® ami teljesíthető. Gyulán a környékbeliekkel együtt 2500 diák tanul. Méltán nevezhető diákvárosnak. Híres rendezvény a városban az EDÜ, s évek óta nagyon kedvelt a tanévbúcsúztató, és a diákhét. Ezek szervezését a városi KISZ-bizottság vállalta'. Munkatársai készek a diák- tanya segítésére is. De ők sem tölthetik meg mindig szervezett programokkal! Az egy év alatt bebizonyosodott, a diákok nem is igénylik ezt. Magát a helyet sokan megszerették. Elég csak egyszer bemenni a tanítás utáni órákban, a cukrászda tele van beszélgető diákokkal. A fiatalos hangulat rögtön magával ragadja a belépőt. Mi hiányzik akkor mégis falai közül? Az, amit a KISZ-bizottság remélt: ez a hely teret ad majd a spontán módon megnyilvánuló öntevékeny kezdeményezéseknek! Sajnos, erre még nemigen volt példa. A gyulai diáktanya nem zár be, mert a fenntartásáról gondoskodtak. Csak diák látogatóin múlik, hogy kötetlen, szabad kulturális fórum lesz-e, vagy marad egy szépen berendezett, viszonylag olcsó vendéglátóipari egység... Szőke Margit MOZI n Nílus gyöngye A jó k .. i életbe! Elnézést kérek, hogy ilyen modortalanságra ragadtatom magam, de ha jól belegondolok, többször is meg kellene ismételnem e jegyzet során a fenti mondatot. Akár minden bekezdést ezzel kezdhetnék. Elsőként mindjárt azért, mert ki tudja hányadszor húzom a rövideb- bet: amikor írnom kell valamely mozidarabról, sorra- rendre kifogom a „jó kis marhaságokat”. A Nílus gyöngye című amerikai kalandfilm a vásári bóvli közt is a gyöngyszemek közé tartozik. Aligha pech kérdése, hogy önkínzó fegyelemmel vagyok kénytelen végigülni olyan szamárságokat, amelyet a saját ízlésemre hallgatva messze elkerülnék, vagy tíz perc után otthagynék. Valamely magasabb esztétikai — vagy üzleti? — szemlélettől vezéreltetve, tö-' mik a népet a silánysággal, és mint a hizlalásba fogott liba, nyelik a nézők a szemetet, akár bele is fulladhatnak. A fenti káromkodás akkor szakadt ki belőlem, amikor véget ért Lewis Teague rendező filmjének vetítése. Hiába, no, hatott rám a „kultúra”. Többször hallhattam a k ... jelzőt, igaz nem kipontozva, és sose k... , mint kedves. Emlegették még a nemi élettel és az anyagcsere végtermékével kapcsolatos szavakat, s ezek jelentették a „humort”. Blődli kis ökör- ségnek szánták a nílusi kalandot, ám a mosolyt csak alpári csiklandozással tudták kicsikarni. Lett belőle artikulálatlan nézőtéri röhögés. Ál-kalandok, bárgyú szerelmi civódások, émelyítő romantika, hamis folklór, színtelen-vértelen szereplők. Mi kell még nálunk egy-kasz- szasrkerhez? Ha mindez együtt van, jöhet a közönség, felemelt, kiemelt, dupla, háromszoros, extra helyárakkal. Darab idő után már nem is a cselekményre figyeltem, hanem a nézőtéri reagálásokra. Min mulat a magyar, 1988-ban? Elindul például egy csoda technikával felszerelt harci repülőgép — hű de izgalmas! Hozzá nem értő civilek nyomkodják rajta a billentyűket — hihihi. Kóvályog a masina egy tarka sokadalomban, borogatja a sátrakat, rémíti az embereket — bruhaha. Fedélzeti fegyvereivel ripityárá lő mindent maga körül — a szomszédom majdnem leesik a székről, úgy kpcag. Hát, kéremszépen, itt tartunk, és ki tudja, mivé fajulunk még? Bosszankodom, nem is azért, mert palimadárnak nézik a közönséget, de sokkal inkább azért, mert valóiban az. Hajdanán ugye mondogatták, hogy nagyérdemű, meg mélyen tisztelt publikum. Hová lett a tisztelet? Meg az érdem? Jól megfejni a lakosságot, fizessen a moziban is, a legbántóbb fércmunkáért, ha ez kell! Tényleg ez a kapós portéka? S ha sikerült ennyire elferdíteni a tömegek ízlését, lealacsonyítani az igényét, ugyan ki az a jótét lélek, aki ezt elkövette velük? Mennyi volt a bevétele, és mire költötte? Üjabb gyöngyszemek vásárlására? Mert kultúrára aligha. A kultúra nem tartozik a kurrens cikkek közé. Hála néked magyar filmforgalmazás. (Andódy)
