Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-08 / 211. szám
1986. szeptember 8,, hétfő SPORT SPORT SPORT SPORT Békéscsaba—Vasas 4—1 (Folytatás az 1. oldalról) zott, mint elődje, Theodoru. De egyébként Fabulya és a vele váltó Csanálosi igen jól játszott. Nem szabad elfelejtenünk, hogy védelmünk ebben az összeállításban talán ha négyszer játszott. Jól tudom, hogy sok hibát vétett, de szerencsére ez most eltörpült, mert elöl végre minden rendben volt. A szünetben egyébként Kuruczot arra kértem: pörgesse meg nagyon, amíg bírja, aztán intsen ki... Mindent egybevetve, nagyon értékes győzelmet arattunk. s minden elismerésem a játékosoké. Végezetül három számsort közlünk, a vezető edző egymás utáni két osztályzatát, amelyet nyomban a mérkőzés után, illetve másnap, a meccsről készült videofelvétel megtekintése után adott játékosainak, harmadikként pedig a Népsport osztályza(1-®) tai. íme: Leboniczky 6,5—7 —7, Ottlakán 6—6—6, Megyesi 5,5—5—5, Vígh 6—5,5 —6,. Fabulya 6—7—6, Takács 5.5— 6—6, Pásztor 5,5—2=3,5, 6—2=4, 6—2=4, Csanálosi 5.5— 5,5—5, Kurucz 7—7—7, Szekeres 7—7,5—8, Kovalik 5—5—5, Steigerwald 5—5—5. (M’ndehhez csupán annyit, hogy Csank Jánosnál az 5,5 már jó teljesítmény, a 6-os osztályzatú játékos pedig teljes prémiumot kap.) Fábián István TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Bp. Honvéd—Rába ETO 1-0 (1-0) Tatabánya—FTC 1-2 (0-2) DMVSC—Siófok 2-1 (1-0) Haladás—Eger 4-0 (1-0) Ü. Dózsa—Dunaújváros 2-0 (1-0) PMSC—MTK-VM 0-0 ZTE—Videoton 1-0 (0-0) AZ NB I ALÍ.ASA: 1. Ferencváros 5 2 37-3 7 2. Ü. Dózsa 5 3 11 6-2 7 3. Haladás 5 3 11 10-7 7 4. Pécs 5 3 11 4-1 7 5. Békéscsaba 5 2 2 1 9-9 6 6. Tatabánya 5 2 12 7-5 5 7. Rába ETO 5 2 12 8-7 5 8. Videoton 5 2 12 5-4 5 9. Bp. Honvéd 5 13 1 4-4 5 10. Debrecen 5 2 12 6-7 5 11. MTK-VM 5 12 2 7-5 4 12. Vasas 5 2-3 7-7 4 13. ZTE 5 2-3 6-6 4 14. Siófok 5 12 2 5-7 4 15. Dunaújváros 5 113 3-10 3 16. Eger 5- 2 3 2-12 2 AZ UTÄNPÖTLAS- BAJN OKSÁGIÉRT: Bcs. Előre Spartacus—Vasas 3 —0 (1—0). Békéscsaba, 1000 néző. V.: Horváth Gy. Békéscsaba: Baji — Kiss (Hankó J.),Po- pol, Bánfi, Pápa — Hankó Z. (Nagy), Hovorka, Belvon, Pisont — Takács Z., Kelemen. Edző: Marosvölgyi Károly. Már a 8. percben vezetést szereztek a hazaiak. de később kiegyenlítődött a játék. A második félidő elején hasonlóan alakult a találkozó, és ezzel el is dőlt a két pont sorsa. Annál is inkább, mert nem sokkal később Pecha negatív főszereplővé lépett elő: előbb büntetőt hibázott, majd durvaságával hozta még nehezebb helyzetbe csapatát. A hazaiak ötletes, akciódús játékot mutattak. Kiállítva: Pecha. G.: Takács Z. 2, Kelemen. Jó: Baji, Bánfi, Pápa, Pisont, Takács Z., ill. Somogyi. Szekeres (fehér mezben) főszereplővé lépett elő, a mezőny legjobbjának bizonyult, és két gólt is szerzett. Itt a negyedik gól előtt Balogot cselezi ki Fotó: Lónyai László Szarvasi Vasas— Salgótarján 4—2 (3—1) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés. Salgótarján, 3 ezer néző, v.: dr. Szőke, Szarvas: Oláh — Paulik, Hegyi Plástyik, Holp (Alberti, 39. p.) — Karaffa, Demjén, Somogyi, Vígh L. — Kányán, Durucskó. Edző: Szűcs Mihály. Salgótarján: László — Babosán, Fényes, Forintos, Kürtösi — Urbányik, Lipták (Juhász, 35. p.), Vincze — Sváb, Dékány, Hunyás (Kovács, 61. p.). Edző: Toldi Miklós. G.: Demjén (7. p.), Durucskó (13. p.), Dékány (21. p.), Ka- nyári (34. p.), Kanyári (78. p.), Juhász (85. p.). Szögletarány: 7:7 (4:2) a Szarvas javára. A hazai együttes néhány középszerű megmozdulása után Kanyári bombája jelentette az első jelentősebb eseményt, ennek során a hazai kapus, László védett bravúrral. Alig valamivel később feljött a Szarvas, és a 7. percben vezetéshez jutott. Durucskó alaposan megkeverte az SBTC védelmét, Demjén elé tálalt, aki 1 íz méterről biztosan lőtt a kapuba, 1—0. A gólt követően próbálkozott a hazai csapat, de Sváb kihagyta a kínálkozó lehetőséget. A 13. percben Durucskó remek cseleket mutatott be, és miután alaposan „ösz- szekuszálta” a hazai védelmet, László kapujába helyezett, 2—0. Erőtlen, elképzelés nélküli akciók után a hazaiak a 21. percben szépítettek. Sváb jobb oldalról beadott, Vincze a kapufára fejelt, a lepattanó pettyest Dékány öt méterről, nagy erővel lőtte a kapu közepébe, 2—1. Ezt követően sem változott a játék képe, egy viszont biztos: a két ékkel játszó vendégek akciói továbbra js veszélyesebbek voltak. A 34. percben Durucskó újra faképnél hagyta Babcsánt, lövésszerű beadását László kapus kiejtette, Kanyári rácsapott a labdára, és lövése nyomán a pettyes a bal kapufa éléről pattant a hálóba, 3—1. A szünet után bátrabb felfogású, többet kezdeményező SBTC volt a pályán. Forintos is hagyott ki helyzetet, majd ismét szarvasi percek következtek. Alberti és Somogyi kísérletezett — László mindkét esetben védett. A 78. percben megszületett a vendég újonc gárda negyedik gólja is: ismét Durucskó volt a főszereplő! A játékos becsapta Babcsánt, Kanyári- hoz továbbított, a szarvasi játékos lövését László először kiütötte, az ismétlésnél azonban már ő is tehetetlen volt, 4—1. A 85. percben Vincze beadásából a fedezetlenül hagyott Juhász fejelt a vendégkapuba, 4—2. A helyi közönség — lévén Salgótarjánban bányásznap — havai győzelmet remélt. Az SBTC azonban elképzelés nélkül játszott, számtalan helyzetet kihasználatlanul hagyott. A korszerűen, jól futballozó vendégcsapat gyors csatárai — legfőképpen Durucskó — révén teljesen megérdemelten jutott a két bajnoki ponthoz. Jó: Durucskó (a mezőny legjobbja), Kanyári, Demjén, Vígh L., ill. Urbányik. Tóth István TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Ganz-M.—Szeol-Délép 2-0 (0-0) Metripond—Csepel 1-1 (1-1) Komló—NYVSSC 3-1 (2-0) Kaposvár—Keszthely 2-0 (2-0) Vác—Bp. Volán 2-1 (1-0) Budafok—Baja 2-0 (1-0) Ózd—Szekszárd 3-1 (2-1) Nagykanizsa—Szolnok 1-3 (0-0) Veszprém—Diósgyőr 2-2 (0-2) az NB ii Állasa : 1. Ganz-Mávag 5 5 - 14-3 10 2. Veszprém 5 4 110-4 9 3. Kaposvár 5 4-1 5-1 8 4. Csepel 5 2 2 1 9-4 6 5. Bp. Volán 5 3-2 11-7 6 6. Szolnok 5 3-2 9-8 6 7. Vác 5 2 2 1 6-5 6 8. Szeol-Délép 5 2 12 12-6 5 9. Budafok 5 2 12 7-5 5 10. Szarvas 5 2 12 10-9 5 11. Diósgyőr 5 13 1 8-8 5 12. Metripond 5 13 1 6-6 5 13. Salgótarján 5 2-3 8-9 4 14. Ózd 5 2-3 8-10 4 15. Nyíregyháza 5 2-3 5-8 4 16. Baja 5 2-3 6-11 4 17. Olajbányász 5 113 8-15 3 18. Komló 5 1-4 5-12 2 19. Szekszárd 5 1-4 6-17 2 20. Keszthely 5- 1 4 3-8 1 spinks könnyű dolga Tatabánya—Békéscsaba 26:22 (13:10) NB I-es férfikézilabda-mérkőzés. Tatabánya, 700 néző. V.: Falu, Ihász. Tatabánya: Dr. HOFFMANN — Borsos 3, Deb- rc 1, Gubányi, Sibalin, MAROSI 11 (3), Csillag 1. Csere: Bíró (kapus). Flasch, Kanyó 3, NAGY A. 7, Bognár. Edző: Ajtony Ákos. Békéscsaba: TYETYÁK — Balogh 1, Gávai 1, Szentmihályi 2, Ferencz 2, FELFÖLDI 6, Bene 3. Csere: Bogárdi 2 (1), Tóth J. 2 (2), Czombos, Csuvarszki. Edző: Pataki György. Kiállítások: 6., ill. 4. perc. Hétméteresek: 4 3, ill. 5/3. Az eredmény alakulása: 10. perc: 5—2, 36. perc: 18—11, 46. perc: 19—16, 55. perc: 22—20. Las Vegasban, a Hilton Szállóban bonyolították le az amerikai Michael Spinks és a norvég Európa-bajnok Steffen Tangstad mérkőzését a profi nehézsúlyú világbajnoki elmért. A 30 évee Spinks könnyedén „elintézte” kihívóját. Spinks egymillió dollárt kap a győzelemért, a vesztes pedig az 50 ezer dollár mellett 250 ezret különféle tv-társaságokkai kötött szerződéséért vehet át. Totóeredmények 1. FC Hombrug—Düsseld. 3-1 1 2. W. Mannh.—1. FC Köln 2-0 1 3. B. Leverk.—Nürnberg 2-0 1 4. Frankfurt—Kaiserl. 2-2 x 5. Bochum—B. Möncheng. l-l x 6. Stuttgart—Schalke 04 4-0 1 7. Blau-W. 90—W. Bremen 1-4 2 8. Kassel—Saarbrücken 0-1 2 9. Ulm—Salmfohr 3-0 1 10. Bielei.—Aschaffenburg 1-1 x 11. Freiburg—Essen 3-1 1 12. St. Pauli—S. Kickers 0-0 x 13. F. Köln—Karlsruhe 3-3 x +2 14. B. München—Hamburg 3-1 1 15. B. UeTdingen—Dortm. 2-4 2 Kedvezőtlen előjelekkel — Tóth Gy., Rácz, Bogárdi sérült — indult útnak az Előre csapata Tatabányára. Rosszul kezdődött a mérkőzés is, hiszen a 10. percben már három góllal elhúzott a hazai csapat. Ennek kialakulásában néhány érthetetlen ítélettel, tevékeny szerepet vállalt a játékvezető páros is. Ezt tetézte a második félidő elején egy rövidzárlat, amikor a hazaiak öt góljára a lila-fehérek csak eggyel tudtak válaszolni. Döntő volt az is, hogy a meghatározó játékosok — Felföldi kivételével — nem hozták megszokott teljesítményüket. Ugyanakkor kellemes meglepetésre az ifjúsági korú Tyetyák Tibor kapus kitűnően helyettesítette sérült társait. G. S. Csak az újonc Mezőkovácsháza dicsérhető A területi labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában a mezőkovácsházi együttes bravúros döntetlent ért el a KTE otthonában. A többi megyei csapat alulmaradt ellenfelével szemben, közülük az Orosházi MTK hazai pályán. H. KÖTELES SE— GYULAI SE 3—1 (3—1) Budapest, 150 néző. V.: Dobos. Gyula: Szilágyi — Tóth, Otott, Elekes (Bálint), Szakái — Kovács (Szénási), Cserháti, Bakos — Drágán, Medgyesi, Jónás. Edző: Csathó Miklós. 3,perc: Elekes becsúszását — a 16-oson belül — a játékvezető szabálytalannak ítélte, ll-es. A büntetőt Kovács értékesítette, 1—0. 16. perc: egy baloldali beadást Machos a léc alá bombázott, 2—0. 26. perc: Medgyeslt buktatták a 16-oson belül, ez Is ll-es. A büntetőt Otott lőtte be, 2—1. 44. perc: jobboldali beadás után Kovács kapásból a hosz- szúsarokba lőtt, 3—1. A honvédcsapat lelkesebben játszott, nagyobb akarásuknak köszönheti a győzelmet. Jó: Kemenár, Machos, Kovács, ill. Otott, Bakos.' H. KUN B. SE— OROSHÁZI MTK 2—0 (0—0) Orosháza, 600 néző. V.: Veres. H. Kun B. SE: öllei — Windecker, Kránitz, Tóth IVJá- lik — Csáki (Dégi), Tamási, Molnár — Csincsák, Kottesz, Kemenes (Csányi). Edző: Farkas László. OMTK: Bugyik — Fabisz, Csilek, Nagy A. — Boros (Zacsok), Kucsera, Tisza, Magyar — Kvasznovszki, Szálka (Keresztes). Edző: Szita László. 56. perc: Kottesz megforgatta az OMTK jobboldali védelmét, beadását Csincsák hat méterről akadálytalanul fejelhette a bal alsó sarokba, 1—0. 90. perc: három másodperccel a rendes játékidő letelte előtt egy védelmi hiba után Molnár lőtt a bal sarokba, 2—0. Ügy tűnik, az OMTK múlt heti megingása korántsem írható csak a véletlen számlájára. Ezen a mérkőzésen ha lehet, még kevesebb elképzeléssel, az SALAKMOTOROS VB, C CSOPORT A mieink nyertek, a finnek feljutottak — így lehetne röviden összegezni a tegnap délelőtt Debrecenben 10 ezer néző előtt lezajlott viadalt. Az év első számú hazai salakmotoros versenyén, a világbajnokság 1986. évi zárófordulójában a magyar válogatott bravúros teljesítménnyel, 35 ponttal, lett első (Kócsó 6, Pet- rikovics 8, Tihanyi 13, Balogh 6, Bódi 2) a 31 pontos finn (legjobbjuk Kai Niemi 11 ponttal), a 29 pontos olasz (Famari és Furlanetto 8—8 pontot gyűjtött) és a 24 pontot elérő Üj-Zéland válogatottja előtt. Ez azt is jelenti, hogy Finnország jövőre a B csoportban küzdhet tovább, míg az új-zélandiak kiestek a D csoportba. összjáték teljes hiányával küszködve vergődtek a kék-fehérek. (Igaz, az első félidő végén, Kucserát a vendégek 16-osán belül szabálytalanul szerelték, és Veres nem ítélt büntetőt. Kérdés azonban, hogy akadt volna-e vállalkozó szellemű játékos, aki értékesíthette volna a 11-est?) Jó: Tóth, Csincsák, Kottesz. A hazai csapatban nem akadt kiemelkedő teljesítmény. Varga Zoltán KTE— MEZÖKOVACSHÁZA I— I (1—0) Kecskemét, 600 néző. V.: Kormányos. KTE: Varga — Putno- ki, Egyed, Andó (Gazdag), Rózsa — Hegyesi (Boronkai), Virág, Lendvai — Horváth, Mesz- lényi, Érsek. Edző: Bende József. Mezőkovácsháza: Marofka — Szabó, Bányik, Török, Kovács — Mracskó, Balázs, Zámbori —* dr. Pertich (Pallagi), Schmidt, Vágó. Edző: Sári Ferenc. 44. perc: Meszlényi jobbról középre fejelt, és Virág öt méterről a hálóba talált, 1—0. 52. perc: Zámbori jobbról beadott, a labdára rajtoló Schmidtet a 16-oson belül felvágták — ll-es! A büntetőt a sértett értékesítette, 1—1. Az első félidőben a vendégek többet birtokolták a labdát, de támadásaik erőtlenek voltak. A KTE szerencsés gólja, majd a II- es után, a hazaiak a kapuhoz szegezték a mezőkovácsháziakat, de igazi gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. Jó: a hazai csapatból nem lehet senkit kiemelni. ill. Bányik, Zámbori, Schmidt. MAKÖ—BÉKÉS 3—1 (1—1) Makó, 1000 néző. V.: Szálai. Makó: Vass — Léber, Kolozsvári, Restás, Anda — Tóth J., Móricz, Felföldi — Tóth-Kása, Kriszbai, Frank (Ludányi). Edző: Nagy Lászlp. Békés: Győrfi — Gyimesi (Maján), Zsíros, Süli, Kondacs — Krizsán, Fehér, Balogh — Lipták, Bobcsek, Len-? kefi.' Edző: Nagy Mihály. 23. perc: egy gyors hazai támadás végén Móricz nyolc méterről talált a hálóba, 1—0. 39. perc: Fehér egy cselsorozat végén Bobcsekhez tálalt, aki félmagas lövést küldött a hálóba. l—l. 52. perc: Frank 20 méteres lövése egy fücsomón megpattant, megtréfálva Győrfit is, és a bal sarokban kötött ki a labda, 2—L 63. perc: a kitörő Frankot Balogh felvágta, amiért a békési középpályás a kiállítás sorsára jutott. 91. perc: már hosszabbított a játékvezető, amikor Tóth-Kása 18 méterről lőtt, és a labda a bal kapufát érintve vágódott a hálóba, 3—1. Iramos és kemény mérkőzést vívott a két csapat. A vendégek mezőnyben jól adogattak, de a kapu előtt elfogyott a tudományuk. A gyors, lelkes és fiatalokból álló hazai csapat megérdemelten győzött. Jó: Vass, Kolozsvári, Tóth J., Móricz, ill. Zsíros, Fehér, Bobcsek. További eredmények: Szegedi VSE—Soltvadkert 1—3 (0—1), La- josmizse—Kecskeméti SC 1—7 (1 —2), Miske—Csongrád 1—0 (0—0), Szentes—Bp. Építők 2—2 (0—2). A Körös csoport állása: 1. KSC 4 4 . . 14-1 8 2. Miske 4 47-1 8 3. Bp. Építők 4 2 213-4 6 4. Gyula 4 2 1 1 11-8 5 5. Mk.-háza 4 2 1 1 4-6 5 6. Szentes 4 1 2 1 9-7 4 7. KTE 4 1 2 1 7-6 4 Soltvadkert 4 1 2 1 7-6 4 9. Csongrád 4 22 6-5 4 10. H. Kun B. SE 4 22 5-4 4 11. H. Köteles SE 4 22 5-5 4 12. OMTK 4 22 3-4 4 13. Makó 4 1 1 2 5-9 2 14. Békés 41 3 3-8 1 15. SZVSE 44 2-1016. Lajosmizse 44 4-21A MEGYEI I. OSZTÁLYBAN TÖRTÉNT: Ka szaper-N agybánhegyes— Szeghalom 0-0 (Ezt a találkozót szerdán játszották.) Kondoros—Újkígyós 1-0 (0-0) H. Dózsa SE—Mezőhegyes 1-0 (1-0) Mezőberény—Bcs. Agyagipar 3- 3 (1-1) Medgyesegyháza—Gyomaendrőd 1-1 (0-0) Battonya—Csorvás 2-2 (0-2) Füzesgyarmat—Sarkad 0-2 (C-l) Nagyszénás—Békésszentandrás 4- 0 (0-0) Képünkön a magyar együttes. Balról: Kócsó Antal, Petriko- vics József, Perényi Pál szövetségi kapitány és Tihanyi Sándor, Bódi László. (Hiányzik a 9. futamban bukott és megsérült Balogh János) (fábián) BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.