Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-11 / 188. szám
Tiszthelyettes-avató ünnepség Szombaton Leninvárosban rendezték meg a Magyar Néphadsereg tiszthelyettesképző iskoláiban most végzett hallgatók avatóünnepségét. A honvédelmi miniszter díszparancsát Major István ezredes olvasta fel, majd a hallgatók fogadalomtétele következett, szövegét Kóródi Sándor törzsőrmester, kiválóan végzett növendék mondotta el. Ezután Nárai István altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes mondott beszédet. Köszöntötte a több mint ötszáz ifjú tiszthelyettest, a tábornoki kar jelenlevő tagjait és a tiszteket, továbbá a Borsod megyei és a leninvárosi párt-, állami és társadalmi szervezetek képviselőit, az ünnepségen megjelent valamennyi vendéget — közöttük a fiatal tiszthelyettesek hozzátartozóit és a várossá nyilvánításának huszadik évfordulóját idén ünneplő Leninváros lakóit —, s szólt a tiszthelyettesek előtt álló feladatokról. A beszédet követően a tiszthelyettesek diszmenet- ben vonultak el a diszemel- vény, s az avatóünnepségen részt vevő több ezer vendég előtt. Hiányoznak a bóják... Befejeződött a kemping világtalálkozó Szombaton este záróünnepséggel befejeződött Debrecenben a 47. kemping-világtalálkozó. A Nemzetközi Camping és Caravanning Szövetség (FICC) huszonhat tagországából egybesereglett turistáknak — hat és fél ezer külföldi és hazai résztvevőnek — augusztus 1.- és 10. között a hajdú-bihari megyeszékhely adott otthont. Ebből az alkalomból tízszeresére bővítették a Vekeri-tó partján levő kempinget, amelynek 25 hektáros területén több mint kétezer sátrat vertek fel, illetve lakókocsit helyeztek el a találkozó napjaiban. A vendégeket 36 bolt, köztük két ABC- áruház és több szolgáltatópavilon várta, egy közeli erdei tisztáson pedig megnyílt a Paripa csárda, mely előtt estéről estére lovasbemutatót is rendeztek. A kulturális és sportprogramokról a debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ gondoskodott. Az intézmény által szervezett foglalkozásokon a táborozó gyerekek megismerkedhettek a magyar népi játékok készítésével, a felnőttek pedig számos bemutatón és vetélkedőn vettek részt. A szombati záróünnepség színhelye a Vekeri-tó szigete volt. A 47. kemping-világtalálkozó résztvevőitől Pullai Árpád, a Magyar Camping és Caravanning Club elnöke búcsúzott, s a FICC zászlóját átnyújtotta Ivar Kohlnak, a Nemzetközi Camping és Caravanning Szövetség elnökének, aki hivatalosán is bezárta a találkozót, s továbbadta a lobogót a következő rendező ország, Dánia képviselőjének. Jövőre ugyanis Dánia, 1988-ban Írország, 1989-ben pedig — mint azt a FICC Debrecenben megtartott közgyűlésén elhatározták — Ausztria ad majd otthont a kempingezők világtalálkozójának. A világbajnoki futam után a verseny legjobbjai fölvonultak a dísztribünre, ahol Piquetnek Lázár György miniszterelnök, a verseny fővédnöke nyújtotta át a fődíjat Forma—1 Magyar Nagydíj a Hungaroringen Az első győztes a brazil Piquet A Népstadion, a Komjádi uszoda és a Budapest Sportcsarnok után vasárnap egy újabb nagyszerű magyar sportlétesítmény mutatkozott be a világnak, a mogyoródi Hungaro- ring, amelynek igazi premierjére most került sor, az első magyarországi Forma—1-es világbajnoki futammal. 13 órakor a Hungaroringre látogatott Urbán Lajos közlekedési miniszter kíséretében Lázár György, a kormány elnöke, aki egyben a verseny fővédnöke is, továbbá Horváth István, az MSZMP KB titkára, Czinege Lajos miniszterelnök-helyettes, valamint a kormány több tagja, állami és politikai vezetők. Lázár Györgyöt a pálya startvonalánál fogadta Bernié Ecclestone, a FOCA elnöke, Jean-Marie Balestre, a FISA elnöke, Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter, Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettes. Bernie Ecclestone a Forma—1-es versenyt jelképező ajándékot, egy kormánykereket nyújtott át Lázár Györgynek. Ezt követően a boxok mellett ' sétált végig Lázár György, ismerkedett a versenyzőkkel, az autók szerkezeteivel, a különlegesen kiképzett szerelőbázisokkal. Üdvözölte Michele Albore- tót, a Ferrari csapat versenyzőjét. Az olasz sportoló gratulált a verseny nagyszerű megrendezéséért, majd a Marlboro McLaren-csapatot képviselő tavalyi világbajnok Alain Prosttal és a Williams Honda csapat színeiben versenyző Nigel Mansell-lel is váltott néhány szót. Lázár György hosszabban elbeszélgetett Ayrton Senná- val, aki Lotus Renault-jával szombaton a legjobb edzésidőt érte el. Gratulált a délamerikai versenyző eredményeihez, és érdeklődött a Hungaroringen szerzett eddigi tapasztalatairól. Senna elmondta: nagyon megnehezíti az ő és versenyzőtársai helyzetét a hőség, de különben rendkívül elégedett a pályával és a szervezéssel. Hozzátette : azok az országok, amelyek elősegítik a Forma—1- es versenyek megrendezését, (Folytatás a 8. oldalon) Gyerekek ugrálnak a holtág közepén. Távol a parti nyaralótól, önfeledt, sokszor durva lökdösős játékba feledkeznek. A minap történt, hogy úszni jól tudó kislányok a kölcsönkért matraccal elmentek leveleket gyűjteni, s hiányukat észlelve a felnőttek rémülten keresték a csemetéket. Az apróságok még csak jelentőséget sem igen tulajdonítottak' a feddésnek, sőt annak sem, hogy a legközelebbi vízi sétához a parton lévők nem ajánlottak fel újabb matracot. Még a felnőttek sem számolnak azzal, hogy az úszó matracon álomba merülhetnek, felborulhatnak, s a naptól hevülten az életüket veszélyeztetik. Se szeri, se száma a helytelen felnőtti magatartásnak, ami nyomban követőkre talál a fiatalabb generációk körében. Zsúfolt csónakok, még jó, ha fából vagy műanyagból formázottak. Ezek evezőkkel biztonságos járművek. Annál bizonytalanabbnak tűntek a gumicsónakok. A bácsik és nénik alig látszottak ki belőlük, csak eveztek, de nem haladtak. Az úszógumikról nem is beszélve. Három apró gyerekből kettőn nem volt öv, a legkisebb pedig gumikarikában ugyan, köztük rugdalózott. A szülőknek nyoma sincs. Juhász Lajos körzeti megbízott, a Körösholtág vízirendjének őre kacifántos történetet mesél: — Évekkel ezelőtt egy bérelt vízibicikli összetartó csavarja kiesett, a két léggel töltött henger önálló életre kelt, s a rajta ülők nem tudtak úszni. Ketten járőröz- tünk, s a két felnőtt bicikli- zőt sikerrel a partra juttattuk, de a tizenhárom éves kisfiú mentése majdnem az életembe került. (Folytatás a 3. oldalon) Selymesen simul a testemhez, nem esik nehezemre egyetlen úszómozdulat sem. Alig, de kellemesen hűsít, a legjobb a habokban. A parton a hőségben percek alatt csontszáraz a fürdőruha, újra a vizet kívánom. „Anyu! Zuhanyozzunk le!” — kiáltja az egyik gyermek a víz felé tartó édesanyjának, aki szót fogad, hisz ő nevelte erre a gyermeket. Rossz példa is akad elég. Az elmúlt nyarak egyikén ugyanis éppen itt Szarvason, a Körös holtágán történt, hogy egy férfi felhevült testtel, társakkal együtt vidáman csobbant a vízbe, de élve többé sohasem jött ki a vízből. Ezek az esetek persze csupán ideig-óráig hatnak az emberekre, mert mind úgy gondoljuk, „velem nem történhet meg ilyesmi!” Mert újra és újra elkövetünk szamárságokat. A vízrendészet csónakjával a Holt-Körös békésszent- andrás—szarvasi részét járva erről ismét meggyőződhettünk. BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1986. AUGUSZTUS 11., HÉTFŐ Ára: 1,80 forint xu. Évfolyam, iss. szám Bz oktatási törvény végrehajtási jogszabályai Ezekben a hetekben folyamatosan készülnek el és jelennek meg az új oktatási törvény végrehajtását szolgáló jogszabályok. Mint azt a Művelődési Minisztériumban az MTI munkatársának elmondták, a törvény hatálybalépéséig, szeptember 1-ig, valamennyi jogszabály megjelenik, ugyanakkor a minisztérium gondoskodik arról, hogy ezzel egyidejűleg az oktatási intézményekhez külön kiadványként is eljussanak a rájuk vonatkozó rendelkezések. Ugyancsak augusztusban adják ki azt a gyűjteményes kötetet, amely tartalmazza az oktatási törvényt, továbbá a végrehajtására kibocsátott törvényerejű rendeleteket, minisztertanácsi és miniszteri rendeleteket. E kiadványok segítik majd a zökkenőmentes tanévkezdést, s azt, hogy az intézmények az oktatási évben önállóan kidolgozhassák a törvény szelleméhez igazodó intézményi működési szabályzatukat és házirendjüket, amelyek az eddig központilag előírt, s most a nevelőtestületek hatáskörébe utalt kérdéseket rendezik. Meghatározzák például a tanítás helyi rendjét, az egyes pedagógusok munkaköri feladatait, s a diákokra vonatkozó magatartási követelményeket. Az iskolák munkáját segítendő a tervek szerint a Művelődési Minisztérium folyamatosan közread majd szakmai útmutatókat és mintákat ezek elkészítéséhez. A törvény hatálybalépése nem jelent az iskolák számára minden területen azonnali változást: a jogszabályok alkalmazása ugyanis folyamatos, épít az előzményekre és figyelembe veszi a megvalósítás lehetőségeit is. Így továbbra is a meglevő tantervek és óratervek határozzák meg az iskolák tartalmi munkáját, és több rendelkezés — például a tankötelezettségről szóló — csak az 1987—88-as tanévi beiskolázáskor lép érvénybe. Az oktatási törvény végrehajtáséi szolgáló minisztertanácsi és miniszteri rendeletek közül már több megjelent a Magyar Közlöny hasábjain. Olvasható egyebek között a tankötelezettségről szóló miniszteri rendelet \is, amely megteremti a gyerrriekek fejlettségéhez igazodó iskolakezdés jogi feltételeit, valamint a szak- tanácsadásról szóló, amely a kialakítandó szaktanácsadói hálózat rendszerét és feladatait határozza meg. A Magyar Közlöny au- gsztus 1-i számában jelenik meg az óvodákról, valamint az alapfokú nevelési, oktatási intézmények működéséről, majd ezt követően a középfokú intézményekről, továbbá a zeneiskolákról szóló rendelet. Ezek tartalmazzák egyebek között a nevelőtestületek, szakmai munkaközösségek, valamint a tanulói és szülői közösségek döntési, véleményezési és javaslat- tevő jogkörét, az intézményekbe való felvétel és átvétel rendjét, a pedagógusok képesítési előírásait. A tanulmányi kérdések közül azok szerepelnek itt, amelyek a tanuláshoz Való jog gyakorlásával közvetlen ösz- szefüggésben vannak, mint például az értékelés szabályai, a továbbtanulás feltételei.