Békés Megyei Népújság, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-18 / 115. szám
NÉPÚJSÁG o Kovácsoltvas emlékeink 1985. május 18., szombat Vasajtó a XVII. századból, sisakos fejekkel A szerző felvételei A kovácsoltvasból készült tárgyak napjainkban is kedveltek. Az elmúlt évszázadokban azonban gyakrabban és többféle célból alkalmazták a megmunkált vasat, annak ellenére, hogy abból nem volt könnyű valamit kialakítani. s egy-egy díszes darab elkészítése nagy szakértelmet követelt. A vas felhasználását a célszerűség indokolta. Elsősorban ott alkalmazták, ahol tartósságról. időtállóságról, biztonságról volt szó. Ezért készültek kovácsoltvasból az ajtók, kapuk, a faajtók vasalásai, sarokpántok, zárak, ajtókopogtatók, ablak- és erkélyrácsok. korlátok, oltárés szentségházrácsok, gyertyatartók, cégérek, s még számtalan más eszköz. A legkorábbi kovácsoltvas emlékeink a XIV. századból maradtak ránk, régi templomok faajtajainak vasalásában. A cél gyakorlati: a hatalmas, ereszték nélkül egymás mellé rótt deszkákat tartották össze vele. Az egyik mód szerint két vagy több vízszintesen elhelyezett tartópánton nyitható az ajtó, s ezekre a laposra kalapált pántokra szegecselik a csigás, vagy liliomos díszítéseket, amelyek olykor a faajtó teljes felületét behálózzák. A másik mód szerint az ajtót egymást keresztező pánthálózat vonja be. vasszegek- kel a fához erősítve. Ilyenkor a vízszintes tartópántok az ajtó ellenkező, belső oldalára kerülnek. Ha a pánthálózattal nyert négyszögű idomokat vaslemezekkel fedik, akkor már tulajdonképpen igazi vasajtóval van dolgunk. A legrégebbi fennmaradt magyarországi ajtóvasalás a nyitravidéki templom kapuján található. A dongaíves kapu fadeszkáit a tartópántok mellett elszórtan, csigás indákban végződő vaspántok rögzítik. A koragótikus stílust legékesebben a nagydisznóéi templom kapuvasalása szemlélteti. A tartópántok élükre állított négyszög idomokra bomlanak, ezekben egy-egy csillag ül. A pántok vége már liliomos, tehát a gótika későbbi átmenetét jelzik. A tartópántoknak ez a formája magyar jellegzetesség, mert ilyeneket találunk például Nagyszebenben és Eperjesen, mindkettő a XV. századból való. A pántokat rozsdásodás ellen ónozták vagy festették. A rozettákat — hogy mintájuk jobban érvényesüljön — piros, kék vagy zöld pergament alapra rakták. A vasalásos faajtóknál nagyobb biztonságot nyújtottak a vasajtók. A legrégibb hazai típust a leleszi konvent és a rudabányai templom XIV. századból való vasajtaja képviseli, ez utóbbi ma a miskolci múzeumban található. Ezek teljes egészükben diagonálisan rászegecselt vaspá n t há 1 óza 11 a 1 készültek. A rudabányai vasajtón fordul elő először egyetlen pajzsba foglalva a kettős kereszt a hasított pólyákkal. Az érett gótika vasajtajai is megtartották ezt a diago- nális vaspánthálózatot, csupán az ajtókeret változott csúcsívesből a hazánk gótikus építészetére jellemző megtört tetejű kosáríves formára. Ilyen vasajtók szép példányai vannak Bártfán és Lőcsén. Az ajtók kopogtatói, fogantyúi és zárai tágabb teret adtak a művészi kidolgozáshoz. Az ajtókopogtató kerek vagy négyszögű alapra helyezett mozgatható, súlyos gyűrű. belső felén gombbal, hogy élesebb hangot adjon. Legrégebbi, a XIII—XIV. századból származó. a szepesszombati templom kopogtatója. A hazánkra legjellemzőbb kopogtatók alapja áttört mér- műves vagy halhólyagos, kerek,. vagy négyszögű, a mozgatható karika lapított szív, vagy kengyel alakú (Lőcse. Kassa). A másik gyakori típus ornamentikájának alapja növényi (Bártfa, Kolozsvár). A vasajtók divatja tovább élt a reneszánsz időkben, amint ezt a kassai régi városháza és a körmöcbányai Mária-ház ajtói bizonyítják, mindkettő a XVI. századból. A XVII—XIX. századi vasajtók sajátossága a két átlós, egymást keresztező pánt. DL szítése — spirális indák gazdag. szimmetrikus szövevénye — e mezőkben helyezkedik el virágkelyhekkel, sisakos profilfejekkel, szörnyalakokkal. A kopogtatók a XVI. századtól ritkábbak, mert szerepüket kis harangok veszik át, bár ismerünk még néhány művészi kivitelű vas kopogtatót a XVII. századból is. A XVIII. századi kopogtatók már a hanyatlás jeleit mutatják, ámbár néhány soproni ház kapuján még látunk belőlük néhány szebb példányt, mind az 1676. évi nagy tűzvész után készült. Csonkaréti Károly Ajlókopogtatók. A középső a fraknói várból (XV. század), a két szélső Pozsonyból, illetve Sopronból való legyzetek egy helyi kiadványról Dr. Domán Imre: II szarvasi cigányok A Bors vezér alapította Edelény Ha az idegen végigsétál a Szarvast átszelő Lenin utcán és a vele párhuzamos Kossuth Lajos utca rövid központi szakaszán, a jellegzetes külsejű és viselkedésű cigányok csoportjainak nagy számából téves következtetést vonhat le a lakosság összetételéről. A népes cigánycsapatok hangoskodva vonulnak a resti felé. dalolnak a kocsmák ajtaja előtt, pénzeznek a tereken, kártyáznak vagy vitatkoznak az árokpartokon, házaik előtt, esetleg sárga mellényben, lapáttal, seprűvel a kezükben sétálgatnak, vagy hűsölnek a fák árnyékában. Világuk idegen világ. Különös, megközelíthetetlen. Bár ma ipár az egész város területén szétszóródva élnek, különállásukat megőrizték napjainkig. Jelenlétük, magatartásuk szélsőséges indulatokat kelt. vitákat vált ki. Ebbe a különös, zárt világba talált utat dr. Domán Imre, s megosztja tapasztalatait mindazokkal, akik könyvét kezükbe veszik. S akik érdeklődnek e téma iránt és olvasni kezdik, nehezen tudják letenni. Mert színes és érdekes, mert „hőseivel” nap mint .nap találkozhatunk és mert napjaink egyik megoldatlan, kényes kérdésével foglalkozik: a cigánykérdéssel. A szerző, dr. Domán Imre. nyugalmazott állatorvos. Nem tudós, nem néprajzkutató, hanem a néprajz iránt érdeklődő ember. (Néprajzi gyűjteménye a szarvasi Tessedik Múzeum állandó kiállításának része.) Foglalkozása során került kapcsolatba a cigányokkal, megtanulta nyelvüket, megismerte szokásaikat, s egyike azon kevés „magyaroknak”, akit elfogadtak, aki előtt kitárulkoztak. S a szerző nem is tetszeleg a tudós pózában. Nem dobálózik az „előkelő" szakszavakkal, nem bonyolódik tudományos fejtegetésekbe. s nem bújik a harmadik személy személytelensége mögé; egyes szám első személyben beszél, közli tapasztalatait, érdekes történeteket mesél, amelyeket hallott vagy megélt. Ez könyvének egyik értékes vonása. A szerző másik nagy erénye a mértéktartás. Elkerüli a „cigányromantika” ábrázolásának csapdáit, s szó sincs a putrivilág naturalista leírásáról. A könyv mindvégig tárgyszerű: a cigányokat emberként közelíti meg, egyenrangú félként bánik velük, világukat elfogadja olyannak, amilyen. Nem csodálkozik, nem sajnálkozik, nem lelkesedik: közöl. A könyv rengeteg adattal hitelesíti mondanivalóját, de nem válik adathalmazzá. Forrásmunkák adataiból csak a legszükségesebbeket közli. Legfontosabb forrás: maga a cigányság. Legendáikból, meséikből, elbeszéléseikből válogatja anyagát, s ezt az anyagot rendszerbe foglalja. Talán az utolsó pillanatban jegyzett le olyan — szájhagyományban élő — dolgokat, amelyeket nélküle sírba vittek volna adatközlői (A szerző 40 adatközlőt név szerint is megnevez.) Az egyediben meglátja az általánost. A szarvasi cigányokról ír, de amit törzsicsaládi szervezetükről, életükről, szokásaikról elmond, jellemzője „a” cigányságnak is. A mű könnyen áttekinthető. Tizennégy fejezete szervesen kapcsolódik egymás- köz, ugyanakkor a fejezetcímben megjelölt témára koncentrál. (Vándorlás és sátorozás; Családi élet; Munka; Bűnözés;) A szerkesztés Szőnyi Sándor, nyugalmazott gimnáziumi tanár munkája. A könyv magán viseli a helyi kiadványok néhány sajátosságát, a ritkán publikáló szerző kezenyomát. A fejezetek hosszát az író érdeklődési köre határozza meg. Ez nem mindig esik egybe a köz számára érdekes dolgokkal. (Pl. Egészségügy, szociális helyzet — 4 oldal, A szarvasi cigányok és a ló — 22 oldal.) Záró fejezete (Teendőink) kissé didaktikus. A személyes hangvétel társul némi nyelvi „fésületlen- séggel”. Egy nyelvi lektor közreműködése feltétlenül hasznára vált volna a szövegnek. A kefelevonat korrigálásával elkerülhető lett volna a sok-sok szedési hiba, mely helyenként értelemzavaró, olykor humoros. (Pl. 2. oldal: ív helyett év; 147. oldal: kolerikus helyett kolorikus. stb.) A képanyag szegényes. Nagyon kevés az igazi életkép, sok a beállított felvétel, s néhány képaláírás mesterkélt. (Kivétel a címlapfotó és Mohácsi Lajos portréja.) Az 1000 példányban megjelent mű kivitele a lehető legegyszerűbb. Az ívek papíranyagának minősége egyenetlen, borítója félkemény karton, lapjai fűzöt- tek, a gyakori lapozást nemigen bírják. Pedig érdemes lapozgatni, mert hibáival együtt értékes kiadvány. Elismerés illeti mindazokat, akik kiadásában közreműködtek. S hogy olvasói fogadtatása is jó, azt jelzi az is, hogy az 1000 példány kevésnek bizonyult: ma már sehol sem kapható. A cigánykérdés napjaink kérdései közé tartozik. Nem könnyű és nem rövidtávú feladat. Megoldásának alapvető feltétele, hogy megismerjük életüket, gondolkodásmódjukat. Ehhez ad segítséget ez a könyv'. Kutas Ferenc Történelmi olvasmányainkból tudhatjuk, hogy amikor honfoglaló őseink megtelepedtek a Kárpát-medencében, Árpád fejedelem felosztotta az új hazát vezérei között. A Bodrog, a Sajó, a Hernád és a Boldva (Bód- va) folyók vidékét Borsnak — régiesen mondva: Barsu- nak — adta. Annak a férfiúnak, aki a Miskócz nemzetség sarja volt, s amely família neve a Miskolc városnévben máig él. (A Bors név pedig Borsod megye' megnevezésében öröklődött át az utókorra.) Bors vezér számos települést alapított, s ezek egyike éppen az ő nevét viselte. Itt vízivár is épült: romjai máig ott magasodnak Észak- Magyarország egyik kedves kis településének, Edelény- nek a határában. A Miskolcról északi irányban Sajószentpéteren át megközelíthető helység tehát egyrészt erről a várromról híres. Ez a szépséges építmény a Koháry—Koburg kastély. Hogy kik voltak a Koháryk? Nemzetünk történelmében fontos szerepet játszott ez a grófi família. Az uralkodókat rendre jól szolgálták, s ezért sorra megkapták Hont, Sömör, Borsod és Nógrád vármegyéket. Koháry ®yörgy 1470-ben Mátyás király kedvenc pohárnoka volt; Koháry István Fülek várának kapitányaként szolgált, majd féltucatnyi verses könyvben örökítette meg regényes életét: Koháry Ignác pedig az 1754-ben felkelt magyar nemesség egyik élenjáró őrnagyaként vált históriai alakká. Az ő fia, Koháry Antal már főkancellárrá, királyi kamarássá, főpohárnokká lett. és 1815-ben hercegi rangot kapott. Mivel csak leánya .született, az ő Mária Antóniáját azzal a feltétellel adta férjhez a szász Koburg Ferdinánd herceghez, ha utódaik a kettős Koháry- Koburg nevet viselik: így maradt fenn s élt tovább a jó csengésű Koháry név. Az edelényi kastély épületét egy széles bejáró két arányos részre osztja; a jobb és a bal szárny oldalán szintén két sisakos saroktorony áll. Az előcsarnokból jobbra a várőrség egykori szobái sorakoznak, ezekkel szemben pedig lépcső indul az emeleti termekhez. Odafent — balról — jókora bálterembe léphet be a vendég, jobbról pedig az ott székelő bíróság helyiségei követik egymást. A fő-fő látnivalóval természetesen az előbb említett terem szolgál, hiszen annak falain igen szép, a XVIII. századból való faliképek vonják magukra a szemet. Ezek rendre olyan jelenetet mutatnak, amelyek az egykori lakók életmódjára, gazdagságban eltöltött mindennapjaikra emlékeztetnek. A bálterem mellett meg lehet még tekinteni más, kisebb helyiségeket is: az ebédlőt — itt a négy évszak termését ábrázolja egy nagyméretű kép —; a könyvtár- szobát — ebben allegorikusán ábrázolatok vannak —; és a hercegnő budoárját, ahol a szépségápolás fortélyait örökítette meg egy ismeretlen piktor. A Koháry-Koburgok edelényi kastélyát egy szép, angol stílusú park övezi; a mesterségesen kiképzett természeti környezet igen mutatós keretként foglalja magába a korai barokk építészet borsodi remekét. Ilyenformán mind a belső, mind a külső értékek miatt érdemes ellátogatni Bors vezér hajdani lakhelyére, ahol egy évezrednyi történelemmel akadhat találkozásunk ... (A. L.) Az edelcnyi kastély
