Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-18 / 64. szám
m»»•*** 1 985, március 18., hétfő Bútorkesergő Az egyik bútoráruházunkban a vásárló kezében maradt a kanapé karfája. A fekvőhelyből és két fotelból álló garnitúra ára meghaladta a 28 ezer forintot. (!) A kereskedő széttárta a -karját és bosszankodott. Nem mert a vevő szemébe nézni, a gyár helyett szégyellíe magát, miközben jókora bevételtől elesett. A távirati iroda is arról tudósít, hogy a fogyasztók szabványosítási fóruma kérdőívek segítségével választ keresett arra: milyen a bútorok minősége, tartóssága? A tapasztalat megdöbbentő és elkeserítő. A megkérdezettek csaknem 60 százaléka elégedetlen a szekrények, a székek, a fotelek, a fekvőhelyek, az asztalok időtállóságával. Nos, utánanézem a panaszoknak. Kiderült: megyénkben sincs másként. A legtöbben azt kifogásolják, hogy a bútorokban lazák a csavarok, nem jól működnek a mágneszárak, a szekrényajtók, a fotelgörgők kiesnek, néhány hónapi használat után elszakad a varrás a kárpitokon. A fogyasztók többsége azt szeretné, ha a bútorokon feltüntetnék, hogy milyen hosszú ideig használhatók meghibásodás nélkül. Véleményem szerint ez a kívánalom ma még illúzió. A bútorkereskedelem igyekszik ugyan jobb minőségellenőrzési rendszert kidolgozni, amely lassan, nehézkesen alakul. A minőséget és az ezzel kapcsolatos tennivalókat ugyanis nem mindegyik kereskedelmi vállalat, szövetkezet értelmezi egységesen. Magyarul: a rossz minőségű árukat is átveszik. Így a nagyobb követelményeket támasztó cég hátrányba kerül. Ki kell mondanunk: megfelelő szabványokon és rendeleteken nyugvó minőségi ellenőrzés nincs a kereskedelemben, csupán javaslatok vannak1. Igaz, egy-egy termék minőségének meghatározása összetett feladat, olykor szubjektív tényezők is befolyásolják. Mégsem lehet lemondani az objektív értékelésről, hiszen a bútorok minőségét alapvetően meghatározza a felhasznált anyagok milyensége, az alkalmazott szerkezeti megoldások összessége. Ha az ipar a kereskedelem rendelkezésére bocsátana ezeket a dokumentációkat, akkor a beszerzők képet kaphatnának a bútorok anyagáról, szerkezetéről, méretéről, funkciójáról és köny- nyen eldönthetnék, hogy mindez összhangban van-e az árral. De ha az ipar nem tartja meg a szerződésben vállalt kötelezettségeit, a szabvány előírásait és nem küld a vizsgálatokhoz szükséges mintabútort, műszaki dokumentációt, akkor az objektív értékelés csorbát szenved. Csakhogy ebbe nem szabad belenyugodni! Mindenképpen megszívlelendő a Domus gyakorlata, ahol lét:<* >z- ták az úgynevezett termékbizottságot, amelynek ragjai különböző szempontok alapján értékelik a bútorok minőségét. Eldöntik, hogy a termék alkalmas-e belföldi forgalmazásra. Természetesen ezek csupán kezdeti lépések. Először is tisztázni kell, hogy mit értünk minőségi ellenőrzésen a kereskedelemben? A szakemberek szerint a vásárló szempontjából hibának tekinthetjük mindazt, ami a gyártó által tanúsított minőségtől eltér és a bútor használati értékét, esztétikai megjelenését kedvezőtlenül befolyásolja. Ugyanakkor a kereskedelemben még a készleten levő bútorok minőségével sem foglalkoznak megfelelően. A sérült árukat alkalomadtán leértékelik és ezzel pontot tesznek az ügy végére. A boltosok általában minőségellenőrzésen a szállítás közben keletkezett bútorok vizsgálatát értik. A gyári minőséget többnyire nem ellenőrzik. Persze, ez sem véletlen, hiszen ehhez legalább asztalos, illetve kárpitos szakember vagy középfokú végzettséggel rendelkező technikus szükségeltetik. Sok helyütt azonban örülnek, ha szakképzetlen raktárosokat foglalkoztathatnak eladó gyanánt. A másik nagy gond, hogy a bútorkereskedelem pillanatnyilag anyagilag sem érdekelt a minőségi áruátvételben. Visszatérve a felméréshez, az egyik üzletvezető azt bizonygatta: a kisebb hibákat a vevők is kijavíthatják, csak kézbe kell venni a csavarhúzót. Egyetértek, a fogyasztók zöme ezt meg is teszi. Ügy vélem, itt sokkal többről van szó. Nevezetesen arról, hogy a bútorok ne menjenek tönkre egy-két év használat után, hanem legalább 10—15 évig szolgálják a tulajdonost. A válaszadók 70 százaléka a tartósabb bútoroknál a magasabb árat is elfogadhatónak tartja. Nemrégen a televízióban az egyik bútoripari szakember kijelentette: a hazai alapanyagból nem lehet első osztályú bútort készíteni. Merész kijelentés, bizonyára így is van. Csak azt nem tudom: akkor miért vannak teli az üzletek első osztályú bútorokkal és ez a kérdés sze- repelt-e azon a bizonyos kérdőíven? Akárhogyan is van: erre aligha a vásárlónak kell válaszolnia. Seres Sándor GÁL EDIT gyomaendrOdi KÉPRIPORTJA Hétköznapok a politikában A minap több brigád együttes értekezletet tartott az egyik üzemben. A szervezés ési a teljesítménybérezés körül folyt a vita. A részlegvezető nem értett egyet az egyik felszólalóval. — De hiszen, amit én mondok, az a megyei pártértekezleten is elhangzott — így érvelt, gondolatait summázva, a részlegvezetővel szemben. A szavak a meglepetés erejével hatottak. A felszólaló dolgozó arról volt közismert, hogy nem sokat törődik a közösség ügyeivel. Több mint 15 éve dolgozott az üzemben, de még sohasem szólalt fel. Sőt, az értekezleten legtöbbször az utolsó helyen ült le, közel az ajtóhoz, s egy észrevétlen pillanatban eltűnt, mint a kámfor. S ha netán a szak- szervezeti bizalmi valamiben a véleményét kérte ki, leintette: tőlem ne kérdezz semmit, fizessék meg a munkámat, és kész! Csak a futball tudta igazán lázba hozni. Mi történt hát? Végeredményben semmi különös. Csak azokat lepte meg a felszólalás, akik felületesen ismerték, de a brigád tagjait, akikkel nap mint nap együtt dolgozott, egyáltalán nem. A brigádban nyolcán vannak. Ügy ismerik egymást, mint a tenyerüket. Nincsenek titkaik. És ez természetes is egy ilyen kisközösségben. Megbeszélik egymás között a vállalat és a világ dolgait egyaránt. Két párttag van a brigádban. Hát azon sem lehet csodálkozni, hogy az üzemi pártértekezletet követő napon a brigád tagjai már tudták, miről tanácskoztak a kommunisták, és ki lett az üzemi párt- bizottság titkára. De abban sincs semmi meglepő, hogy a felszólaló dolgozó tudomást szerzett a megyei pártértekezletről, s az ott elhangzott gondolatokra hivatkozott. Hiszen a megyei tanácskozásról részletes tudósítás jelent meg a lapban, s néhány epizódját a televízió is közvetítette. Az üzemi gyűlés előtt éppen eíről beszélgetett a brigád. Tudták, hogy a szervezésről lesz szó, s megvitatták, milyen javaslattal rukkolnak elő. Szó ami szó, ez az apró kis epizód sok mindenre rávilágít. Elsősorban arra a mély áramlásra, ahogy a hétköznapokban a párt- és tömegkapcsolat megvalósul. A pártalap- szervezetek és a pártértekezletek állásfoglalásai a párttagokon keresztül jutnak el az azonos munkahelyeken dolgozó pártonkívü- liekhez. A közvetlen beszélgetéseken keresztül a meggyőzés erejével hatnak a továbbított információk. A munkahelyi kollektívákon belül az ilyen beszélgetések az agitáció egyik leghatásosabb eszközei. Másrészt a párttagok azok, akik a kisebb-na- gyobb közösségek észrevételeit, gondjait közvetítik. Egyik jellemzője volt éppen ez a közvetítés a megyében lezajlott pártértekezletnek. A felszólalók nagy többsége a munkahelyek eredményeit, soron következő tennivalóit tolmácsolta. Egyikük volt Tóth László, a postás üzemi pártalapszervezet titkára. Az ágazat szinte valamennyi dolgozója nevében fejtette ki a véleményét, amikor rámutatott a postások munka- és életkörülményeire, különösen a bérfejlesztésben mutatkozó lemaradás okozta gondokra. A megyei pártértekezlet pedig az egész megye társadalmát vette górcső alá. Eredményeket, tennivalókat, gondokat egyaránt. Részletesen elemezte a szövetségi politikát, a gazdasági és kulturális építőmunkát, az életkörülményeket. Szó esett a fiatalokról, az idősekről, a nők helyzetéről éppúgy, mint a megyénkben élő nemzetiségiekről. A beszámoló és a hozzászólások a megye egész társadalmáért érzett felelősséget tükrözték. Nem véletlen tehát az érdeklődés. Ez az érem egyik oldala. A másik a cselekvésre inspiráló hatása. Az a nem csekély mozgatóerő, hogy egy párton kívüli dolgozó egy értekezleten felemelje a kezét, és úgy fejtse ki a véleményét, hogy érveit a pártértekezleten elhangzottakkal támassza alá. Mi adta az indító erőt a korábban a közösség ügye iránt „legalábbis látszólag” közömbös dolgozónak. Egyik napról a másikra senki sem tud megváltozni. Lélektanilag a válasz nem egyszerű. Ám, ha a kollektívából indulunk ki, ahol a párttagok a pártértekezlet minden rezdülését közvetítik, aligha okoz nehézséget. A kommunisták számvetése reális, nyílt, őszinte eszmecsere volt. Érvényesült a pártdemokrácia. Hatása túlnőtt az értekezlet falain. Éppen ezt közvetítették a párttagok a brigád tagjainak. A pártértekezlet hatása érződött a szűkebb üzemi értekezleten is. Szó sem lehet hurráoptimizmusról. A következtetés indokolatlanul túlzó lenne. Annál is inkább, mert hiszen a teendők elég bokrosak. A munkahelyi és a közéleti demokrácia területén is. Éppen Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke fejtette ki a békéscsabai pártértekezleten, hogy . a jogszabályok a tanácsi demokrácia kibontakoztatásának sokkal tágabb lehetőséget biztosítottak, mint amennyi a gyakorlatban megvalósult. A közéletiségnek ugyanúgy, mint a munkahelyi demokráciának, a pártdemokrácia az alapja. A megyei pártértekezletek kedvező, inspiráló hatása érződik a vállalati fórumokon, és a hétköznapok cselekvéseiben. Ami az üzem brigádjainak gyűlésén történt, nem egyedi eset. Az elmúlt évtizedekben hasonlóak számtalanszor fordultak elő. A véleménynyilvánítás nálunk nem rendkívüli eset. Az sem, hogy egy párton kívüli felszólaló, éppen egy-egy pártértekezletre, avagy a pártkongresszusra hivatkozik. Igazolja az elmúlt négy évtized történelmi eredményeit, s a párt politikája iránti bizalmat. Serédi János
