Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-13 / 37. szám

1983. február 13., vasárnap

1212*2222

Takarékszövetkezeti

részközgyűlés

Sarkadkeresztúron

(Tudósítónktól)

A kétegyházi takarékszövetkezet a közelmúltban tartotta részközgyűlését Sarkad- keresztúron, ahol ismertették a szövetkezet 1982. évi tevékenységét. Ezenkívül napirendre tűzték az igazgató- sági elnök és elnökhelyettes, továbbá az ib. tagjainak, valamint a kiküldöttek megválasztását.

A takarékszövetkezet működéséről készített beszámolót Nyári Ervinné, a kirendeltség vezetője terjesztette elő. Röviden megemlékezett a kétegyházi takarékszövetkezet megalakulásáról, és szólt az elmúlt 25 év fő állomásairól’

Kétegyházán jól dolgoztak. Ezt több eredmény bizonyítja, valamint az is, hogy a lakosság minden igényét ki tudták elégíteni. Az 1982. évi betétállomány 190 millió 169 ezer forint volt, ebből a sarkadkeresztúri ki- rendeltségé meghaladta a 6 millió 120 ezer forintot. Kölcsönállománya megközelítette a 32 milliót, s ebből Sarkadkeresztúrra 948 ezer forint jutott. A takarékszövetkezet 13 ezer 298 tagja közül csaknem 600-an sar- kadkeresztúriak.

Drozdik József

Megalakult a Mobilia

Mobilia Bútorexport névvel gazdasági társulást hozott létre a Generalimpex Külkereskedelmi Vállalat.

A gazdasági társulás célja, hogy a bútoripari kapacitásokat jobban kihasználják, szervezettebbé tegyék a kereskedelmet, összehangolják a közép- és hosszú távú gyártás-, gyártmány- és piacfejlesztési elképzeléseket, és fokozzák a gazdaságos exportot. Ügy tervezik, hogy 1983-ban a gazdasági társulásban részt vevő termelő vállalatok tőkés kivitelüket jelentősen bővítik. A társulás révén a termelők fokozatosan kapcsolódnak az exportcélú kereskedelmi tevékenységbe, a külkereskedők pedig új, az értékesítésbe eddig be nem vont piacok feltárására, és korszerűbb üzleti konstrukciók létrehozására törekednek. A társulás tagja az Egri Agria Bútorgyár, a Veszprémi Balaton Bútorgyár, a Bajai Bácska Bútoripari Vállalat, a Győri Cardo Bútorgyár, a Pécsi Bútorgyár, valamint a Bútoripari Egyesülés.

Szebegyinszki János, a Szarvasi Állami Tangazdaság Körös—Maros-vidéki Meliorációs Főmérnökségének a termelési vezetője mondja:

— Január 2-től december- 20-ig dolgozunk. Az időjárástól függően használjuk fel a gépeket, eszközöket a termelésre.

— És persze a megrendeléstől is függően — jegyzem meg.

— Igen, de a megrendelés olyan sok, hogy mind a 145 gépünk használatba kerül. Sőt, még ez kevés is. Né*- hány típusból több kellene.

— „Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel!” — emlékeztetem a jól ismert közmondásra.

— Valóban, egyelőre nincs más, a meglevő gépeinket gondosan karbantartjuk, hogy egy se álljon.

— Megvannak a karbantartás feltételei?

— Semmi sem hiányzik. Vannak műhelyek, gépek, és igen jó szakemberek.

— Említene az utóbbiak közül néhányat?

— Nem könnyű a választás, de úgy vélem, most a Gagarin brigád tagjai érdemelnek elsősorban elismerést. Ez a brigád már hatszor érdemelte ki a szocialista cím arany fokozatát, és az idén a tavalyi eredménye alapján minden bizonynyal még előbbre lép.

Mint a KISZ ifjúsági brigádja kapták meg először az aranykoszorús jelvényt,

majd később a KISZ KB jubileumi oklevelet is. Az alapító tagok azonban nem maradtak örök ifjak. Egyesek őszülni kezdtek, Gyuris János, a brigád vezetője pedig kopaszodott. Nemrég aztán Gagarinra változtatták a brigád nevét.

— De belül fiatalok maradtunk — jelenti ki valamennyiük nevében Gyuris János.

— Arra gondol, hogy a lányokat ma is megnézik? — tréfálkozom.

— Az biztos, hogy nem vagyunk vakok — válaszol derűsen.

Borsi Lajos szakszervezeti főbizalmi komolyabbra fordítja a szót:

— Szellemében szinte mindenki fiatalos nálunk az üzemben. Nem hiszem, hogy bárki is ellensége lenne például az újnak, a korszerűbbnek. Sőt! Valamennyien keressük a jobb megoldásokat.

A Bánki Donát műszaki brigád tagjai pedig kimondottan újítók is.

— És mi a helyzet a Gagarin brigádnál?

— Mi is törekszünk észszerűbben dolgozni. Tudjuk jól, hogy ha egy-egy munkafolyamatnál sikerül naponta néhány percet megtakarítanunk, az egy év alatt órákra, napokra rúg. Az idő pedig pénz. A mi esetünkben bizonyára sok ezer forint, ami a vállalat kasszájában jelentkezik.

A Gagarin brigád 10 asztalosból, 4 lakatosból és 3 festőből áll. Lakó-, fürdő-, kultúr- és irodakocsikat készít és tart karban. Olyan szolgáltatás ez, amely elősegíti, hogy a lakóterületektől, utaktól sokszor távol dolgozó társaik emberi körülmények között éljenek. Tehát csak közvetve vesz részt a termelésben. A távol dolgozó brigádok jó közérzetéhez teremt alapot.

— Télen-nyáron a „fronton” vannak, és közvetlenül ők keresik a pénzt. Ha jól érzik magukat, jobb az eredmény . . . Ebből fizetnek minket is — magyarázza érthetően Misurda András asztalos.

— Mi a brigádon belüli követelmény?

— Egyformán kell tolni a szekeret. Aki arra várt. hogy a többi tolja helyette, már kiszóródott.

— Szóval csak volt ilyen?

— Nem is egy. Vagy mi nem feleltünk meg neki. vagy ő nem felelt meg nekünk. Ezt azért is mondom, mert nálunk egyebek közt követelmény az értelmes munka, az újabb és újabb megoldások keresése. Egy- egy feladatot hajtsunk végre gyorsabban, és legyen szebb, kényelmesebb a lakókocsi. A javaslatunkat ter- mészetsen előbb megbeszéljük a művezetőnkkel. Szín Gáspárral.

Dankó György asztaloshoz fordulok:

— Véleménye szerint kinek van a legtöbb becsülete a brigádban?

— Aki tud, és aki kifogástalanul teljesíti a rábízott feladatot. Szerencsére nálunk mindenki ilyen.

Ügy tűnik. Mrena János a brigád egyik legfiatalabbja. Két éve került ide. Tőle kérdezem:

— Sok elismerést kaptak már. Mit várnak a vezetők a brigádtól?

— Nincs különösebb. Amit megcsinálunk, jó legyen.

— Milyen volt a helyzet az előző munkahelyén? v

— Művezetőként dolgoztam, de egyáltalán nem becsültek meg. Hiábavaló volt minden törekvésem.

— És itt?

— Megbecsülnek.

— Miben mutatkozik meg?

— Egyebek közt abban, hogy hozzájárultak a továbbtanulásomhoz. Faipari szakközépiskolába járok.

— Anyagilag is megbecsülik.

— Igen. Ebben a brigádban különösen.

Csillag Pál üzemvezető kiegészíti az előbb hallottakat:

— Nem ő az első, aki tanul. Van, aki már érettségizett. A továbbiakban is lehetőséget teremtünk mindenkinek a tanulásra. A jobb eredmény elérésének egyik fontos feltétele az. hogy legyen minél több jól képzett, művelt szakember.

A brigád tavaly a Vállalat Kiváló Brigádja cím elnyerését tűzte célul. Ezzel kapcsolatban Kerekes Béla lakatos kijelenti:

— Mi megtettük azt. amit vártak tőlünk.

— Nem volt hiba? — érdeklődöm.

— Nem fordult elő sem fegyelmi vétség, sem baleset. Vigyáztunk egymásra, és ezt az emberi kötelességet a jövőben sem fogjuk elmulasztani.

— Milyen társadalmi vállalást teljesítettek?

— Először talán megemlítem, hogy a 2-es számú és a szlovák nemzetiségi iskolában az épületkarbantartást vállaljuk. A hibákat — ha hívnak minket — mindjárt kijavítjuk. Truczka György asztalos csoportvezető a 2- es számú iskola egyik kihelyezett osztályában vállal hasonló munkát. A Kákafoki holtág partján levő vállalati üdülő karbantartásában is részt veszünk. És nem sajnáljuk a fáradságot azért, hogy a telephelyünk mindig rendes és tiszta legyen.

Bárki láthatja, hogy itt aranyjelvényes szocialista brigád dolgozik.

Pásztor Béla

Beiskolázási körúton a szlovák iskola

Készlet „A piacon" című szlovák táncjátékból

Már hagyomány, hogy a békéscsabai szlovák tanítási nyelvű gimnázium ilyenkor tél végén beiskolázási körútra indul a megyében azért, hogy felkeltse az érdeklődést az iskola iránt. Az eredmény — mint ahogy azt az elmúlt évek számai mutatták — nem kétséges. Színvonalasan összeállított műsorukkal nemcsak szórakoztatták a megjelent alsóbb osztályosokat, hanem kedvet is csináltak, hogy a jövőben ők is a szlovák tanítási nyelvű gimnáziumban folytassák tanulmányaikat. Műsorszámaikat zörr\mel szlovák nyelven adták elő, de volt olyan jelenet is, melyet magyarul. Munkájukat a békéscsabai 11-es. 5-ös és

6-os számú általános iskolák nagymértékben segítették. A körút indító műsora hétfőn délután Békéscsabán a baromfifeldolgozó kultúrházában volt, február 10-én örménykúton, 12-én Nagybánhegyesen és 13-án Medgyesegyházán adják, illetve adták elő. A szervezési és betanítási munkákban részt vevő tanárok: Kozsuch Ilona, Gulyás Zsuzsanna, Lopusni Zsuzsanna, Deákné Kozsuch Mária és Sutyinszki János remélik, hogy munkájuk eredményeként a jövő tanévben többen fognak jelentkezni továbbtanulásra a szlovák gimnáziumba.

Kép, szöveg: Demény Gyula

A békéscsabai szlovák általános iskola és gimnázium vegyes kara szlovák népdalokat ad elő

Megtették azt, amit vártak tőlük

Esti beszélgetés a tanyán

Hagyomány már a fehérre meszelt magányos tanyán, hogy télvíz idején — disznótoros vacsora ürügyén — összejönnek a sógorok, komák, jó barátok, régi cimborák, a volt gazdakör tagjai. Estefelé már messzire érezni a sült kolbász, hurka, a töltött káposzta ínycsiklandozó illatát. A házv asszonya szalagos fánkot is tálal baracklekvárral.

Még az asszonyok mosogatnak, tesznek- vesznek, a férfiak a búbos kemence közelében körbe ülnek, koccintanak a jó termelői borral, s jóízűt beszélgetnek. Az idei disznótoros vacsora után érdekes téma került „terítékre”.

— Emlékszel, kedves sógorom — szólítja meg a házigazdát egy pörgebajszú, pirospozsgás arcú öregember. — De sokat gyülekeztünk ezen a tanyán a téeszszervezés idején. Sokszor hajnalokig vitatkoztunk. Téged kiszemeltek elnöknek, jó volt a szimatjuk, szó sem róla, ezüstkalászos mintagazda voltál. Te pedig kötötted az ebet a karóhoz: csak akkor vállalod, ha mi itt a környék jó módú gazdái is belépünk, és önakaratból megválasztunk.

— Hmm. — Nagyot szív a cigarettából a nyugalmazott elnök, és nagy sokára szólal meg, mint a régi pásztorok:

— Na és nem tettem jól? Nélkületek úgysem boldogultam volna. Csak csúfjára lettem volna a nagyüzemi mezőgazdaságnak. Mert egy ember nem ember — ma is vallom. — Ha összefogásban az erő, akkor teremtsék meg a feltételeket, hogy legyen kivel összefogni. Nem igaz?

— Dehogynem. Tudom én, hogy neked sem volt könnyű. Hiszen nyaggattak éjjelnappal, hogy egy ilyen tekintélyes gazdától elvárják: alakítson szövetkezetei. Te pedig minket nyaggattál. Ismertünk, szerettünk, meg féltünk is kicsit tőled, hiszen mindent tudtál még a gondolatainkról is, hogy fogunk majd „kicselezni?”. Mert úgy van ez, mint az 50. házassági évforduló. Akkor már minden kópéságot bevallhat egymásnak az ember, ami elmúlt, elmúlt...

— Ez így igaz — szólal meg a házigazda nászúra, aki eddig csendben hallgatta a beszélgetést. — Jól választottunk, amikor rád szavaztunk. Te nem árultad el a „titkainkat”, pedig tudtad. Én is azért vállalkoztam fogatos munkára, hogy a saját lovaimat én hajtsam. De sok abrakot „elcsentem” a többi ló elől az ő számukra. Szépek is voltak, fényes szőrűek, vágtázó paripák, ősszel amikor törtük a kukoricát, itt-ott „véletlenül” száron hagytam a csövet, éjjel visszalopakodtam, leszedtem, és vittem a lovaknak. Az én „tallózásom” persze nem javította a termelőszövetkezet termésátlagát. De hát ez volt. Láttam én más gazdát is éjjel a kukoricatáblában, de nem kellett esküvel megfogadni, hogy csendben maradunk.

— Nem mondom, volt bennünk régi gazdákban jócskán „kutyaság” — veszi vissza a szót a sógor. — Büszkék voltunk arra, hogy mi földet is vittünk a közösbe, nem csak a

puszta két kezünket. De meg kell hagyni, hogy a volt cselédek, szegényparasztok önérzete sem volt éppen hiányos. így aztán, ha lassan is, de csak összerázódtunk.

— Emlékszem, amikor először jött a brigádvezető, és kiadta a parancsot, hogy hova menjek, mit csináljak, azt hittem, hogy álmodom. Hiszen azelőtt én osztottam be nemcsak a saját magam idejét, de a családét, az alkalmi napszámosét is.

— Nofene! ...gondoltam magamban, ha ez így megy, nem érem meg az év végét — nagyot nevet —, de amint látjátok, megéltem több évtizedet is. Ráadásul jó egészségben. Amit mondtak az agitálok, hittem is, nem is, de hogy egyszer nyugdíjas leszek, azt végképp nem gondoltam volna.

Újabb cimbora kapcsolódik a beszélgetésbe:

— Ma sem felejtem el az alakuló közgyűlést. Ha már minden gazdatársam aláírta, én sem maradhatok kívül. De nagy gondban voltam, mert két jó ló az én nevemen volt, kettő pedig a fiamén. Hát a lovak passzusai névre szóltak, ott nem lehetett lacipacázni. Emlékeztek, amikor felálltam a közgyűlésen és előadtam a nagy gondomat. Mi legyen a két lóval, ami a fiam nevén van. Azokat is meg szeretném tartani. Mondja az elnök: hát majd leszerel a fiad! Dehogy szerel — mondom én —, hiszen tisztnek jelentkezett. Az egész terem rajtam röhögött. Az elnök tudta, hogy mi az igazság, csak nem akart rámpirítani.

Jót nevetnek most is a történteken. Sorra eszükbe jut az új belépők ezernyi gondja, problémája. Volt, akinek három tehene volt, és azt kérdezte, hogyan lehetne elintézni, hogy a legjobban tejelők neki és a lányának megmaradjanak. Amelyik elapasztott, azt majd beviszik.

Emlékeznek, hogy már ott, az alakuló ülésen szóba hozták: mi lesz a háztáji tej értékesítésével, ha nekik közösben kell dolgozniuk, és meghatározott időre kell menni. Ezernyi más problémát vetettek fel. Senki nem tudta, hogy újságíró is van a teremben, mert hiszen ott voltak a párttól, a tanácstól, azok mindent jegyzeteltek. Harmadnap jött a meglepetés: nagy cikk jelent meg a megyei lapban az alakuló gyűlésről. Az újságíró mindent megírt őszintén. Szerencse, hogy nem mutatkozott be, mert bizony meg sem mertek volna nyikkanni — emlékeznek most vissza az alapító tagok. — De nem volt baj, mert csak azt írta meg az újság, ami elhangzott.

— És az idő minket igazolt — mondja elgondolkozva az alapító elnök. — Mink is jól megvagyunk, a nyugdíjat jól kiegészíti a háztáji. De aki még fiatal és dolgozni bír, és szeret, az plánéi jól él. Kinevettem volna, ha valaki azt moridja, hogy néhány évtized múlva 60 mázsa lesz a búzatermés hektáronként és 95 a szemes kukorica.

Egy a baj, barátaim: túl korán születtünk! Hogy imádtam én mindig a gépeket. Képzeljétek, ha én vezethetném a kombájnt és dolgoznék műtrágyaszóró repülőgépen, vagy más masinán, mily nagy lenne a boldogságom. De hát ez van!!!

A születési idejét senki nem önként választja meg.

— így igaz — bólogatnak a meghívott vendégek. — És vég nélkül folyik a visszaemlékezés a hőskorra, a nehéz fizikai munkákra, a hajnalokig tartó csatározásokra, a közgyűlésekre, amikor dönteni kellett lóva- karót, vagy vödröt vegyenek előbb. Egyszerre a kettőre nem futja. Az „iroda” egy kockás füzet volt, azt az elnök magával hordta a kerékpárra csatolt aktatáskában, és amerre járt, beírta a legfontosabbakat.

De hát ez már történelem...

Ary Róza