Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-27 / 278. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! MEGYEI PÚRTBIZOTTSÚG ÉS fl MEGYEI TANQCS LAPJA 1981. NOVEMBER 27., PÉNTEK Ára: 1,40 forint XXXVI. ÉVFOLYAM, 278 SZÁM Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­ki ülésén Lázár György tá­jékoztatást adott dr. Bruno Kreiskynek, az Osztrák Köztársaság szövetségi kan­cellárjának magyarországi hivatalos látogatásáról. A kormány a tájékoztatót tu­domásul vette. A Minisztertanács az Ál­lami Tervbizottság állásfog­lalása alapján áttekintette a vaskohászat gazdasági hely­zetét. A kormány tudomásul vette az irányító szervek azon — átmeneti érvényre szóló — intézkedéseit, ame­lyek elősegítik, hogy a vas- kohászati vállalatok áthidal­ják a megváltozott világpia­ci helyzetből keletkezett ne­hézségeket. Egyidejűleg meg­erősítette az Állami Terv­bizottságnak azt a határoza­tát, amelyben irányelveket ad a vaskohászat hosszú tá­vú fejlesztési koncepciójának kidolgozásához, és döntött a Dunai Vasmű kokszolóművé­nek állami nagyberuházás­ként való megépítéséről, va­lamint ezzel összhangban a hazai kokszolható szén termelésének fejlesztéséről. A Minisztertanács megvi­tatta a költségvetési szer­vek ésszerűbb és takaréko­sabb gazdálkodására vonat­kozó feladatokat, amelyeket a következő évek költségve­téseinek összeállítása és vég­rehajtása során kell a köz­ponti és tanácsi szerveknek megvalósítani. Munkavédelmi tanácskozás Az év első tíz hónapjában több mint százezer üzemi balesetről érkezett bejelen­tés, vagyis a bejelentett sé­rülések száma lényegesen növekedett — állapította meg Főcze Lajos, a SZOT osz­tályvezetője munkavédelem­mel foglalkozó szakemberek csütörtöki országos tanács­kozásán a SZOT székházá­ban. A bejelentések növekedé­se 25 százalékos, valójában azonban nincs szó ilyen mérvű romlásról, mert az idén kibővült a' bejelentési kötelezettség; azokat a sérü­léseket is jelenteni kell, amelyek a dolgozókat mun­kába menet, illetve munká­ból hazamenet érik. A be­jelentésre kötelezett foglal­kozási megbetegedések köre is bővült, így ezeknek a sta­tisztikája is lényegesen rom­lott. De nem kizárólag a szigo­rúbb bejelentési kötelezett­ség ad a korábbinál rosszabb képet, a munkavédelmi helyzet javításában tényle­gesen is bizonyos visszaesés tapasztalható, ez azt jelzi, hogy több a gondatlanság, helyenként lazult az ellen­őrzés. Ugyanakkor a műsza­ki fejlődéssel, új technológi­ák alkalmazásával új ve­szélyforrások keletkeztek, s még nem mindenütt ismer­ték meg az ilyen veszélyek elhárításának módjait. Pe­dig ez alapvető kötelességük mindazoknak, akik tervezik, kivitelezik, bevezetik az új eljárásokat. Az előadó elmondta, hogy az év végére befejeződik a munkavédelem népgazdasági és ágazati szintű újraszabá­lyozása, az egységesített alapvető követelmények végrehajtására 1982. március 31-ig adják ki a rendelke­zéseket. E munkálatok azon­ban meglehetősen elhúzód­tak, másrészt egy-két fel­ügyeleti szerv vezetője azt az érthetetlen felfogást vall­ja, hogy a munkavédelem­mel nekik nem kell foglal­kozniuk, az a vállalatok dol­ga. A szakszervezetek az ilyen álláspontot nem fo­gadják el. Ennek az sem mond ellent, hogy a munka- védelemben is lényegesen megnőtt a vállalatok önálló­sága és felelőssége. A fel­ügyeleti szerveknek kell azonban biztosítaniuk egye­bek között azt, hogy a mun­kavédelmi követelmények­kel valamennyi vállalatnál egészítsék ki a működési és szervezeti szabályzatot, a munkaköri leírásokat; min­denütt készítsék el a mun­kavédelmi szabályzatot, s a tavaly óta érvényben levő munkavédelmi szabályok alapján bővítsék ki a tech­nológiai, műveleti, kezelési és karbantartási utasításo­kat. Közalkalmazottak Többen pihennek SZOT-iidülöben A SZOT kedvezményes üdültetésének a rendje az elmúlt két esztendőben vál­tozott. A módosításokról, az elosztási rendszerről, a be­utalók elhelyezéséről és a további lehetőségekről tár­gyalt csütörtöki ülésén a Közalkalmazottak Szakszer­vezetének megyei bizottsága. Az országos központ 1981- ben 376 beutalót adott Bé­kés megyének. A térítési dí­jak emelkedésével párhuza­mosan javult az ellátás, és többen tölthették szabad ide­jüket SZOT-üdülőben. Ezek felújítására, kényelmesebbé tételére tavaly 135 millió fo­rintot költött a szakmai szakszervezet. Az üdültetési albizottság az idény kezdete előtt 1-2 hónappal az alapszerveze­tek rendelkezésére bocsátja az üdülőjegyeket. Hangsú­lyozták: ez némi előrelépést jelent, de jó lenne, ha a jö­vőben a központ az elosztás idejét előbbre hozná. Az el­osztással az alapszervezetek elégedetlenek, a főidényben több családos és gyógybe- utalót igényelnének. Meg­állapította a testület: a bizal­miak élnek egyetértési jo­gukkal. Ugyanakkor gyakran előfordul: egy-egy beutaló odaítélésénél nem differen­ciálnak kellőképpen, örven­detes, hogy egyre többen pi­hennek télen hegyvidéken és melegvizes gyógyfürdőben. Ezután megvitatták és el­fogadták a megyei bizottság 1982. évi költségvetését, és tájékoztatót hallgattak meg a társadalmi közkiadások csök­kentéséről. S. S. Összeül a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszteri bizottsága December első felében a Szovjetunió fővárosában, Moszkvában tartja soron következő ülését a Varsói Szer­ződés tagállamainak honvédelmi miniszteri bizottsága. Tanácskozott az országgyűlés jogi bizottsága A jogpropaganda és a könyvkiadás összefüggéseit, továbbá a jogászképzés hely­zetét tekintette át csütörtöki ülésén az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bi­zottsága. A testület tanácsko­zása színhelyéül az ELTE Ál­lam- és Jogtudományi Karát választotta. Az eszmecserén részt vett és felszólalt dr. Csiky Ottó, a Legfelsőbb Bí­róság elnökhelyettese és dr. Létmi Tibor, a legfőbb ügyész helyettese. Dr. Petiik Ferenc igazságügyminiszter­helyettes a jogpropaganda kérdéseiről szóló beszámoló­jában megállapította, hogy az állampolgároknak a kívá­natosnál jóval hiányosabbak a jogi ismereteik. Pedig az alapvető tudnivalók híján nehéz az eligazodás. Ezért is fontos az a tevékenység, amelynek eredményeként a könyvkiadók termékei, vala­mint időszakos ismeretter­jesztő kiadványok juttatják el olvasóikhoz a jogi szabá­lyozás tudnivalóit. Mellettük természetesen megjelennek a jogászokhoz szóló alkotások is, hiszen a mindinkább szakosodó pá­lyán dolgozóknak a jogfej­lődésről, valamint á társtu­dományokról — saját mun­katerületükön túlmutatón — rendszeres tájékoztatást kell kapniuk. Ugyanakkor egye­bek között a munkaügyi, a társadalombiztosítási, a be­ruházási területen dolgozók­nak mindennapos munkájuk, hoz kínálnak szakmailag tel­jes értékű jogi segítséget a jogpropagandakönyvek és -kiadványok. A jogászképzés helyzeté­ről második napirendi pont­ként dr. Schmidt Péter egye­temi tanár, az ELTE jogi karának dékánja tájékoztat­ta a parlamenti bizottságot. A bizottsági ülés vitájá­nak tapasztalatait dr. Gaj- dócsi István, a bizottság el­nöke foglalta össze. Az ész­revételek, javaslatok alapján az országgyűlési testület több ajánlást dolgoz ki, amelye­ket elküld az érintetteknek. A napokban szerelték a közvilágítást a DÉMÁSZ szakembe­rei Békéscsabán, az új kórházépület előtt. A korszerű szere­lőkosaras emelővel biztonságosabb a munkavégzés, mint a hagyományos létrás kocsival Fotó: Veress Erzsi Népfrontvita a közművelődésről A Hazafias Népfront me­gyei elnöksége november 26-án, tegnap ülést tartott Békéscsabán, a HNF székhá­zában. Ezen — a megyei párt-, állami és társadalmi szervek képviselői mellett — részt vettek a művelődési in­tézmények vezetői is. A na­pirendi témák megvitatása előtt Bereczki András, a me­gyei tanács tervosztályának vezetője azokról a fontosabb társadalompolitikai célkitű­zésekről beszélt, amelyek eb­ben az évben már megvaló­sultak, majd rátért az 1982. évi tanácsi fejlesztési terv ágazatonkénti ismertetésére. Mint mondotta, az eredetileg jóváhagyott beruházási elő­irányzat mintegy 10 száza­lékkal mérséklődött, de ez az alapvető társadalompoli­tikai feladatok ellátását nem érinti. Ezután dr. Varga Ist­ván, a megyei tanács pénz­ügyi osztályának helyettes vezetője az 1982. évi költ­ségvetésről tájékoztatta a testületet. A közművelődési intézmé­nyeknek a lakosság művelő­dési igényére vonatkozó fej­lesztéséről, szerepéről, vala­mint tevékenységéről dr. Csende Béla, a megyei ta­nács művelődésügyi osztá­lyának helyettes vezetője, míg az olvasótáborok szer­vezési, tartalmi tapasztala­tairól Krisztoff Andrásné, a HNF megyei művelődéspoli­tikai munkatársa számolt be az elnökségi ülésen. E na­pirendi pontok előadóin kí­vül a megyei művelődési in­tézmények vezetői válaszol­tak a feltett kérdésekre, majd a jelzett témák alapos megvitatása után bejelenté­sekkel zárult a tanácskozás. B. I. Bartók-emlékérem Kekkonennek Bartók jubileumi- emlék­érmet adományoztak Urho Kaleva Kekkonennek, a finn­országi Bartók-ünnepségek legfőbb védnökének. A Kekkonennek adományozott emlékplakettet Jakko Num- minen közoktatási államtit­kár, a finn—magyar kulturá­lis vegyes bizottság finn al­bizottságának elnöke vette át dr. Matusek Tivadar helsinki magyar nagykövettől. Magyar-koreai tudományos megállapodás Csütörtökön Budapesten aláírták azt az együttműkö­dési munkatervet, amely 1982—83-ra tartalmazza a Magyar Tudományos Akadé­mia és a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság tu­dományos akadémiája közös terveit és feladatait. A mun­katerv — amelyet Pdí Lé- nárd, az MTA főtitkára és Han Bjon Hi, a koreai aka­démia alelnöke hitelesített aláírásával — a két ország akadémiájának 1969-ben kö­tött együttműködési egyez­ményére épül. A következő két esztendőben a közös munka homlokterébe állít­ják a magyar és a koreai tudósok együttműködését az automatizálás és a moleku­láris biológia kutatási témái­nak feltárásában. Tudósítóink az ifjúsági parlamentekről SARKAD A Szellőző Művek 3-as gyáregységében is megtartot­ták a napokban az ifjúsági parlamentet. A megjelent 150 fiatalnak Valach Endre gyár­egység-igazgató számolt be a három évvel ezelőtt készült ifjúsági politikai intézkedési terv végrehajtásáról. El­mondta, hogy a fiatalok pél­damutatóan helytálltak a ter­melésben. Több aranykoszo­rús ifjúsági szocialista bri­gád működik a gyáregység­ben. Jelentős, 3 ezer 500 óra a társadalmi munkára fordí­tott idő. Ugyanakkor javult az üzemben a szociális ellá­tás, bővült a fürdő és az öl­töző. A fiatalok hozzászólásaik­ban a szakmai képzés és to­vábbképzés fejlesztésének, a közéleti tevékenység hatéko­nyabb segítésének szüksé­gességéről és más fontos kér­désekről beszéltek. A parla­ment egyetértett a követke­ző három esztendőre készült intézkedési tervvel, és elfo­gadta az ifjúságpolitikai cé­lú pénzeszközök felhasználási tervét. Tímár Imre SZEGHALOM A helyi szervek ifjúsági parlamentjei után a Szeg­halom és Vidéke ÁFÉSZ-nél a küldöttek parlamentjére került sor a napokban, me­lyen a SZÖVOSZ, a MÉ­SZÖV, a KPVDSZ, a járási KISZ-bizottság és a nagy­községi tanács képviselői is részt vettek. A megnyitó után Szebelédi János, az ÁFÉSZ elnöke számolt be az ifjú­ságpolitikai határozatok idő­arányos végrehajtásáról. Tá­jékoztatott a szövetkezet főbb gazdasági, társadalmi tevé­kenységéről, majd az 1982— 84. évekre szóló intézkedési tervet terjesztette elő. Szakmai képzésre — mely nagyobb részt a fiatalokat érintette — öt év alatt 1,7 millió forintot fordított a szövetkezet, s igy elérték, hogy a szakképzett dolgozók aránya 77 százalék. A dolgo­zók létszám-összetételét is­mertetve megállapította, hogy a szövetkezet 750 dolgozójá­nak 39 százaléka 30 éven aluli fiatal, s ezenkívül 31 szakmunkástanuló is dolgo­zik a szövetkezetnél. Majd az ifjúságpolitikai határozatok teljesítése terén elért ered­ményeket ismertette. Ezek közt említette meg, hogy há­rom esztendő alatt közel 800 ezer forintot fordítottak if­júságpolitikai célok megva­lósítására. Égető József BÉKÉSCSABA November 25-én délelőtt az ifjúsági és úttörőház adott helyet Békéscsabán a Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat fiataljainak az ifjú­sági parlament megtartására. A vállalat mintegy 950 fős kollektívájában 350 harminc éven aluli fiatal van, az össz- létszám közel 40 százaléka, így érthető, hogy a vállalati szintű parlamentben nagy létszámban, mintegy 80 fia­tal vett részt. A jelenlevők először meg­hallgatták Kendra János igazgató beszámolóját az if­júsági törvény alapján 1979 —80 évre vonatkozó, a fia­talok problémájának megol­dását segítő intézkedési terv végrehajtásáról. Ezt követő­en a vállalat ismertette a következő öt esztendőre szó­ló intézkedési tervet. A vál­lalat ebben az időszakban igyekszik megoldani azokat a speciális problémákat, ame­lyek a 30 éven aluli fiatalok életében adódnak. Nagy súlyt helyeznek a pályakez­dők támogatására, arra, hogy a tanulmányait befejező fia­tal megismerhesse munka­körét, az egész vállalatot, és minél hamarabb magáénak érezze azt a munkát, amely- lyel a megye lakosságának nyújtott szolgáltatási tevé­kenységhez hozzájárul. A fiatalok élet- és munkakö­rülményeinek javításával kapcsolatos határozott intéz­kedést tervez a vállalat az­által, hogy lakásgondjaikat külön, nagyobb figyelemmel a KISZ-szervezet vélemé­nyére, bírálják el. A tájékoztatókat követően — a parlamenten elhangzott kiegészítésekkel — a jelenle­vők elfogadták az intézkedé­si tervet, és az ifjúságpoliti­kai célú pénzeszközök fel- használásának tervét, majd megválasztották azt a 19 kül­döttet, akik az ágazati par­lamenten fogják képviselni a vállalat fiataljait. Asztalos Erzsébet

Next

/
Oldalképek
Tartalom