Békés Megyei Népújság, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-24 / 146. szám
1980. június 24., kedd o A népi kollégiumokra emlékeztek Az elmúlt hét végén Gyulán, az Erkel Művelődési Központban, volt diákok és tanárok emlékeztek meg a felszabadulást követő években, pontosabban az 1946- ban megalakult népi kollégiumokról, valamint a Remetén működött Táj Tanítóképző Intézet munkásságáról, szerepéről. Sokan jöttek el az egykori pedagógusok, növendékek közül. Enyedi G. Sándor, volt népi kollégiumi igazgató, a népi kollégiumok megalakulásának és szerepének jelentőségét elemezte, dr. Varga Ferenc, a tanítóképző első igazgatója megemlékezett az időközben meghalt növendékekről, tanárokról, majd felelevenítette a több mint három évtizeddel ezelőtti történeteket, eseményeket az iskola életéből. A régi, de nem fakuló emlékeket Marsi László és Banadics Márton idézte fel. Osztatlan elismerést aratott az egykori növendék, Domokos Imre, aki erre a találkozóra szép veretű emlékplakettet készített a megjelentek részére. Az előadás után a résztvevők felkeresték az alma matert, este pedig a helyi szakmunkásképző intézetben, a közös vacsora után még sokáig beszélgettek a „régi szép időkről”. Kitüntették R Magyar Rádió Gyermekkórusát Az Országos Béketanács emlékplakettjével tüntették ki a Magyar Rádió Gyermekkórusát és két vezető karnagyát, Botka Valériát és Csányi Lászlót. A kitüntetést hétfőn Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke adta át a MNOT székházában. Köszöntőjében elmondta: a rádió gyermekkórusa hazai és külföldi szereplései során az emberek millióival ismerteti meg a magyar zenét. A béke és barátság ügyét szolgálja; ezért javasolta a Magyar Nők Országos Tanácsa, hogy az idén ennek a közösségnek adományozzák a magyar békemozgalom emlékplakettjét. Kaposi Miklós kapta az idei Karinthy-gyürüt Hatodik alkalommal ítélte oda a Karinthy-gyűrűt a Magyar Rádió elnöksége. Ezúttal — két évtizedes, kiemelkedő szerkesztői és szerzői tevékenysége elismeréseként — Kaposy Miklóst tüntették ki. A humoros, szórakoztató műfaj rádiós és színpadi változataival népszerűvé vált Kaposy Miklós nevéhez fűződik többek között A magyar humor és szatíra története, a Karinthy-színpad, valamint az Umbulda... című, nagy sikerű rádiós sorozat is. A Karinthy-gyűrűt Hárs István, a Magyar Rádió elnöke hétfőn ünnepélyes keretek között nyújtotta át a rádió székházában. Budapesten vendégszerepeit a Jókai Színház Felkai Eszter és Szentirmay Éva Jászai-díjas színművész a sikeres előadások egyikén. Fotó: Demény Gyula A Békés megyei Jókai Színház társulata június 17-én és 18-án Budapesten vendégszerepeit. Fellépésüket élénk érdeklődés kísérte. A Pataky István Művelődési Központ impozáns színháztermében Molnár Ferenc Olympiájával mutatkoztak be a békéscsabai művészek a pesti közönségnek. A budapesti vendégjátékot tatabányai és oroszlányi bemutatkozás követi, ahol az Olympia mellett a Varázskeringő című operettel lépnek a közönség elé. Magyar—osztrák autóbuszjárat A nyári menetrend alapján jelentősen bővült a Budapest és Bécs között menetrendszerűen közlekedő magyar és osztrák autóbuszok forgalma. Erről számolt be hétfői sajtótájékoztatóján Tari László, a Volán 20. sz. Vállalat igazgatója és az osztrák partnerek képviseletében Paul Blaguss, akinek üzemközössége, az osztrák szövetségi vasutakkal kötött megállapodás alapján április 1-től üzemelteti a két főváros között közlekedő osztrák autóbusz j áratokat. Sarlós István fogadta a Mexikói Néppárt küldöttségét Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a HNF Országos Tanácsának főtitkára fogadta a Mexikói Néppárt küldöttségét, melyet Alejandro Gas- con Mercado főtitkár vezet. A találkozón kölcsönösen tájékoztatták egymást országuk helyzetéről, a HNF és a Néppárt előtt álló legfontosabb feladatokról, és áttekintették a további együttműködés fejlesztésének lehetőségeit. Koszorúzás Kisházi Ödön sírjánál Kisházi Ödön, a párt és á magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosa, az Elnöki Tanács volt helyettes elnöke születésének 80. évfordulója alkalmából hétfőn koszorúzá- si ünnepséget tartottak a Mező Imre úti temetőben levő sírjánál. Az MSZMP Központi Bizottsága nevében Péter János és Gyöngyösi István, a KB tagjai, az Elnöki Tanács képviseletében Bo- donyi Pálné és Pióker Ignác, a testület tagjai koszorúztak. Ugyancsak elhelyezték koszorújukat a SZOT képviselői, s a megemlékezés virágaival borították el a sírt a hozzátartozók, a tanítványok, a volt harcostársak is. A kiállított áruk közül 1 millió forint értékű talált gazdára Fotó: Gál Edit Sikeres volt a Szolnok megyei hét Mint ismeretes, június 16- tól 21-ig Szolnok megyei napokat tartottak Békéscsabán a Centrum Áruházban. Egy hétig a szomszédos megye 11 vállalata, ipari szövetkezete állította ki termékeit a város, a megye lakosságának. A széles áruskálát mutatja, hogy a hűtőszekrényektől, a lábbeliken át, a népművészeti tárgyakig sok mindent megtalálhatott a több ezer érdeklődő. Mégis, minek volt a legnagyobb sikere, hogyan zárult, a bemutató? Oláh Lajos áruforgalmi osztály- vezető elmondotta, hogy a szokásosnál nagyobb forgalmat bonyolítottak le az elmúlt héten. Az iparcikkekből összesen egymillió forint értékűt adtak el. Kevésnek bizonyultak a női blúzok, természetesen az utánpótlásról idejében gondoskodtak. Elkeltek a Tisza Cipőgyár és a Karcagi Cipőipari Szövetkezet nyári kollekciói, ezekből 180 ezer forint értékű talált gazdára. Ugyancsak nagy népszerűségnek örvendett a Karcagi Agyagipari Háziipari Szövetkezet gondolája, amelyen az úgynevezett fekete kerámiákat helyezték el. Ezekből szinte az egész készlet elfogyott. A Lehel Hűtőgépgyár hűtőszekrényeit, habszifonjait sem nézegették sokáig. A •Tiszamenti Vegyiművek Tomi mosóporából mintegy 900 dobozzal értékesítettek. A forgalom kedvező alakulásán túlmenően jó példaként szolgált a kezdeményezés a két megye kapcsolatának szorosabbra fűzésében. Gépszemle Medgyesegyházán A nyári betakarításra való felkészülésként az elmúlt hét végén rendezték meg a medgyesegyházi Haladás Tsz-ben a gépszemlét. Az eseményen jelen voltak a megyei Közlekedésbiztonsági Tanács, az Állami Biztosító, a rendőrség, ,a tűzoltóság képviselői és a községi tanács szakemberei. Elsőként a közös gazdaság elnöke beszélt arról, hogy milyen tennivalók várnak az idén ,a betakarításban részt vevőkre. Mint mondotta, a kedvezőtlen időjárás, a belvíz nehéz feladatok elé állítja a kollektívát. Ügy tervezik azonban, hogy ennek ellenére 10—12 nap alatt be tudják fejezni az aratást. Az ehhez szükséges műszaki feltételek adottak, a műszaki megbízhatóság kiváló, s közlekedésbiztonsági szempontból is megfelelőek a gépjárművek. Hat kombájn s az ehhez kapcsolódó munkagépek, valamint 33 közúton is közlekedő jármű vizsgázott jelesre. Medgyesegyházán azonban nem csupán a gépek, hanem az azokat kezelő emberek felkészültségére is kíváncsiak voltak. Épp ezért a szemle második részében egy tesztlapos felmérés segítségévei adtak számot a téli hónapokban kezdődött felkészülés eredményeiről. Ezek sem voltak rosszabbak a műszakinál, s a közös gazdaság, honorálva a szorgalmat, az első öt. helyezettet jutalomban részesítette. A tapasztalatok tehát, kedvezőek, a szemlebizottság biztosítottnak látja a felkészülést. a nagy nyári munkára. Veszprémben zárult a kozmonauták országjáró körútja A szovjet—magyar közös űrrepülés résztvevői, Valerij Kubászov, a Szojuz—36 parancsnoka, Farkas Bertalan alezredes, kutató űrhajós, Alekszej Jeliszejev, a közös űrrepülés földi repülésirányító parancsnoka és Ma- gyari Béla őrnagy, kiképzett űrhajós, vasárnap a Balatonnál jártak. Előbb Bala- tonfüredre, majd Zánkára látogattak. Hétfőn Veszprém megyei látogatással zárult az első szovjet—magyar űrpáros és társaik országjáró körútja. Az elmúlt öt nap programja során Valerij Kubászov, a Szojuz—36 parancsnoka, Farkas Bertalan kutató űrhajós, valamint az Alekszej Jeliszejev, a szovjet—magyar közös űrvállalkozás földi repülésirányító parancsnoka vezette küldöttség és Ma- gyari Béla kiképzett űrhajós összesen öt megyét keresett fel, ahol százezrek ismerhették meg őket. A Veszprém megyei látogatás a megyeszékhelyen kezdődött: a város lakosainak képviseletében tíz- és tízezrek fogadták nagy szeretettel a kedves vendégeket, akiknek útja először a megyei pártbizottság székházához vezetett. Elkísérte őket Rácz Sándor, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetője, Csémi Károly vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkár is. A forró hangulatú fogadtatásnál ott voltak a megye és város párt- és állami vezetői, a pápai katpnai alakulatok képviselői, valamint Pápáról a textilgyár, a VBKM Elekthermax gyára és a húskombinát dolgozó kollektíváinak küldöttei. Pap János, az MSZMP Veszprém megyei bizottságának első titkára tolmácsolta az országrész csaknem 400 ezer lakójának vendégváró örömét és jókívánságait, majd tájékoztatást adott a fejlett ipari megye életéről, eredményesen dolgozó mezőgazdaságáról, termelési sikereiről. Szó' esett arról, hogy a megyében a legnagyobbak közé tartozó, alapvetően mezőgazdasági jellegű pápai járás területén 13 termelőszövetkezet-;, és egy állami gazdaság dolgozik, együttesen mintegy 80 ezer hektár területen, közülük is kiemelkedik a vaszari Hunyadi Tsz, amely a megye legnagyobb és egyben az ország egyik legeredményesebben működő közös gazdasága. Pápán folytatódott ezután a kozmonauták programja. A világűrutazók és társaik tiszteletére zászlódíszt öltött a város, amelynek repülős alakulatánál szolgált csillagvárosi küldetése előtt Farkas Bertalan és Magyart Béla főhadnagyként, majd századosként. Innen a vaszari művelődési központhoz gördült a vendégek gépkocsisora. Az űrhajósok tiszteletére rendezett gyűlés résztvevői szűnni nem akaró tapssal, gratulációk özönével fogadták a Szojuz—36 legénységét és társaikat. Szécsi Jánosnak, a pápai jáI szakszervezeti néptáncegyüttesek , minősítése Vasárnap befejeződött a szakszervezeti néptáncegyüttesek hagyományos nyári szegedi találkozója, amelyet az idén tizenötödik alkalommal rendeztek a Tisza-parti városban. A különböző nyilvános folklórprogramok mellett minősítő versenyen is részt vett a tizenhárom szak- szervezeti művészeti együttes. A MEDOSZ Kertészeti Egyetem táncegyüttese és az ÉDOSZ Szeged táncegyüttese arany egyes fokozatú, az ózdi Kohász táncegyüttes arany hármas fokozatú minősítést nyert el. rási pártbizottság első titkárának üdvözlő szavaira Valerij Kubászov és Farkas Bertalan válaszolt, majd az űrhajósok készséggel teljesítették a Hunyadi Tsz Há- mán Kató Szocialista Brigádjának kérését: a látogatás emlékét magyar és orosz nyelvű bejegyzéssel örökítették meg a brigádnaplóban. , Katonás fegyelemmel, igazi bajtársi hangulatban pergett tovább a vendégek programja. A pápai repülős alakulatnál katonai tiszteletadással fogadták őket a Komarov parkban. Elhangzott a magyar és a szovjet himnusz, májd Bakó Ferenc alezredes, a katonai egység parancsnoka üdvözölte a kedves vendégeket, akik a díszszázad előtt elvonulva köszöntötték a katonákat. A Szojuz—36 utasai a kiképzett magyar űrhajóssal együtt meghatott szavakkal mondtak köszönetét a baj- társias fogadtatásért. Ezután Farkas Bertalan — a jelenlevők harsány ünneplése, nagy tapsa közepette — átadta Pápa párt- és állami vezetőinek a város „világ körüli útra” elvitt, s a kozmoszból visszahozott címerét. Ezt követően Valerij Kubászov, Farkas Bertalan és Magyari Béla katonai tiszteletadás közben — koszorút helyezett el a Komarov- emlékmű talapzatán, majd facsemetéket ültettek a parkban. Kötetlen, baráti beszélgetést folytattak, a katonákkal, a város számos munkahelyéről érkezett küldöttségek tagjaival, a dolgozó kollektívák képviselőivel, s emléksorokat írtak több szocialista brigád naplójába. Ezután bemutatták a vendégeknek a repülős alakulat csapatmúzeumát, majd felavatták az első magyar— szovjet űrrepülés sikerét megörökítő emlékszobát, amelyet a világűrkutatás megannyi dokumentumával, a Csillagvárosba Pápáról indult magyar repülősök életét, űrhajós kiképzését bemutató fotókkal és más tárgyi emlékekkel töltöttek meg. A kozmonauták átadták azokat az ajándékokat, amelyek megjárták a világűrt, s ezután az emlékszoba anyagának becses részét jelentik. Ott vannak közöttük a csapatzászló kicsinyített mása, egy orbitális rakéta makettje, több emlékplakett és a Magyar Népköztársaság selyemzászlóra hímzett térképe. Ezután megható pillanatok következtek: a régebbi közvetlen csapattársak meleg szavakkal, kemény kézfogással és baráti öleléssel köszöntötték a Csillag- városból visszaérkezett bajtársaikat. Végül látványos légibemutatót rendeztek: Farkas Bertalan alezredes, és Magyari Béla őrnagy egykori századának legügyesebb pilótái adtak ízelítőt tudásukból magasba vezérelt, a nehéz gyakorlatokat isköny- nyedén teljesítő gépeikkel. A kozmonauták a délutáni órákban visszaindultak Budapestre. R munkáskórusok országos találkozója befejeződött Kőszegen, a Jurisics-vár lovagtermében munkásénekkari konferenciával fejeződött be hétfőn a háromnapos országos munkás-dalos találkozó. A tanácskozáson a karvezetők és az énekkarokat fenntartó intézmények vezetői megvitatták a mostani találkozó tapasztalatait, s Baross Gábor érdemes művész Elkötelezettség és műsorpolitika című előadása alapján eszmecserét folytattak a kórusmozgalom feladatairól.