Békés Megyei Népújság, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-19 / 142. szám
o 1980. június 19., csütörtök NÉPÚJSÁG Vasil Bilak látogatása TELEX • NEW YORK Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára búcsúebéden látta vendégül Hollai Imrét, a Magyar Népköztársaság távozó ENSZ-képviselőjét. Kurt Waldheim és Hollai Imre pohárköszöntőjében méltatta a Magyar Népköztársaság és a világszervezet jó kapcsolatát. • WASHINGTON Carter amerikai elnök „igen gyümölcsözőnek” nevezte szerdán Husszein jordániai királlyal folytatott tárgyalásait, hozzá kellett ugyanakkor tennie: „nem próbáltuk megváltoztatni egymás elgondolását a (közel-keleti békéhez vezető) folyamatot illetően”. „Teljesen egyetértünk a végcélokban, vagyis abban, hogy meg kell oldani a palesztin kérdés minden vonatkozását, a palesztinok önrendelkezési jogát, Izrael biztonságát, és a térség átfogó és igazságos békéjét” — hangoztatta Carter. # BONN Khaled, szaúd-arábiai király és Szaúd al Fejszál herceg külügyminiszter fontos tanácskozást folytat az NSZK-ban. Képünkön: kiránduláson vannak a szaúd-arab vendégek a Rajna völgyében; balról jobbra Fejszál külügyminiszter, Hans-Dietrich Genscher NSZK külügyminiszter (Telefotó) • ANKARA Lőfegyverrel és kövekkel felfegyverzett szélsőjobboldaliak mintegy 150 főnyi csoportja szerdán a kelet-törökországi Nevsehirben megtámadta azt a gyászmenetet, amely a köztársasági néppárt meggyilkolt helyi vezetőjét kísérte végső útjára. Bülent Ecevit volt miniszterelnök, az ellenzéki köztársasági néppárt elnöke haladt a menet élén. Neki nem történt semmi baja, de három parlamenti képviselő és két másik személy megsebesült. A biztonsági erők szétszórták a támadókat, és kijárási tilalmat rendeltek el a városban. • PRETORIA Dél-Afrikában, az emlékezetes sowetói vérfürdő negyedik évfordulóján több városban heves tüntetés robbant ki. A rendőrség fegyverét használta. Képünkön: a tüntetők autógumikból és felgyújtott autókból emelt barikád mögött kerestek menedéket (Telefotó) • SZÓFIA A Bolgár Népköztársaság államtanácsának rendelete értelmében az idén négy személyiségnek ítélték oda a Dimitrov-díjat. Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt KB első titkára, állam- és kormányfő, Jósé Lopez Por- tillo mexikói államfő, Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, szovjet külügyminiszter és Charles P. Percy brit fizikus és író a béke, demokrácia és társadalmi haladás ügyében szerzett személyes érdemekért kapta a magas kitüntetést. A Dimit- roy-díjat 1971 óta kétévenként ítélik oda Georgi Dimitrov születésnapján, június 18-án. hazánkban Az MSZMP KB meghívására június 17—18-án látogatást tett hazánkban Vasil Bilak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. Kádár János, az MSZMP KB első titkára fogadta Vasil Bilakot. A csehszlovák vendéggel megbeszélést folytatott Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Gyenes András, a KB titkára A szívélyes, elvtársi légkörben és a nézetazonosság jegyében lezajlott megbeszéléseken véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről és a szocialista építőmunka tapasztalatairól. Hangsúlyozták, hogy a két A szerda délelőtti plenáris ülésen ismét felszólalt Lázár György miniszterelnök, a magyar küldöttség vezetője. Nyikolaj Bajbakov és Rudolf Rohlicek előadói beszédéhez kapcsolódva bejelentette, hogy a magyar küldöttség az ülésszak határozattervezetével alapjaiban egyetért, majd elmondta: üdvözöljük a racionálisabb és hatékonyabb munkaszervezés meghonosítására elhatározott intézkedéseket. — Mindent egybevetve — amint a beszámolók is megállapítják — a magunk részéről úgy értékeljük, hogy országaink együttműködése — bár a szokottnál több nehézséget kellett leküzdeni — az elmúlt évben is tovább fejlődött. A magyar népgazdaság teendőiről szólva a Miniszter- tanács elnöke hangsúlyozta, hogy igen összetett feladatokat kell megoldanunk, amelyek között megkülönböztetett jelentősége van a gazdasági egyensúly javításának, mérsékeltebb fejlesztési ütem mellett a termelési és exportszerkezet korszerűsítésének, úgy, hogy ebben a folyamatban a későbbi lendületes fejlődés alapjai is megteremtődnek. Lázár György ezután így folytatta: — Tudatában vagyunk annak, hogy céljaink elérésének nélkülözhetetlen feltétele a szocialista gazdasági integráció továbbfejlődése. Más szóval: a magyar népgazdaság lehetséges fejlődési üteme — saját belső erőfeszítéseink mellett — döntően attól függ, hogy az elkövetkeJúnius 25-én lesz 30 éve, hogy a koreai nép megkezdte harcát az imperialista agresszió, az Egyesült Államok intervenciós hadserege és kiszolgálói ellen. Az évforduló, valamint a Dél-Koreában élők fokozódó elnyomása különösen időszerűvé teszi a koreai ifjúsággal, néppel való nemzetközi szolidaritás erősítését, a békés újraegyesítésre irányuld erőfeszítések támogatását — állapították meg a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség szerdán Budapesten tartott kibővített irodaülésén. A tanácskozáson — amelyet Ernesto Ottone Fernan- dez, a DÍVSZ elnöke nyitott meg — tájékoztatás hangzott el a dél-koreai ifjúságnak a demokratikus átalakulásért folytatott küzdelmeiről. Elmondták: a KNDK kitartó munkálkodása ellenére a délkoreai rezsim politikája miatt nincs előrehaladás a két ország újraegyesítésének ügyében. testvérpárt, a szocialista közösség országaival, a kommunista és munkáspártokkal, a béke és a haladás minden hívével együtt kész további erőfeszítéseket tenni a nemzetközi enyhülés, a béke és a biztonság védelme és megszilárdítása érdekében. Megállapították, hogy eredményesen fejlődik az MSZMP és a CSKP, a két ország népeinek sokoldalú együttműködése, testvéri barátsága. Megerősítették, hogy az MSZMP és a CSKP a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján tovább fejleszti a két testvérpárt és a két ország gyümölcsöző kapcsolatait. Vasil Bilak szerdán hazautazott. A Ferihegyi repülőtéren Gyenes András búcsúztatta. ző években milyen mértékben növelhetjük külkereskedelmi forgalmunkat a KGST-országokkal, mennyire sikerül tovább mélyíteni a termelési együttműködést, a kooperációt és a specializá- ciót. — Igen kívánatosnak tartjuk, hogy a műszaki-tudományos együttműködés az eddigieknél sokkal szorosabban és eredményesebben kapcsolódjék azoknak ,a feladatoknak a megoldásához, amelyek kulcsszerepet töltenek be az ipari és mezőgazdasági termelés hatékonyságának javításában. A szakosítás és kooperáció fejlesztése, úgy véljük, azt is szükségessé teszi, hogy tovább szélesedjenek a KGST-tagálla- mok vállalatai között a közvetlen termelési kapcsolatok. Ezek jól szolgálhatják az élenjáró tapasztalatok elterjesztését, rugalmasabbá tehetik az együttműködés szervezését, elősegíthetik az igényekhez való kölcsönösen gyorsabb alkalmazkodást. A továbbiakban Lázár György a szerződéses árak megállapításáról a következőket mondotta: — A KGST-országok gazdasági fejlődésének jelenlegi szakaszában megoldandó feladatok és a kialakult világpolitikai, valamint világgazdasági helyzet egyaránt parancsolóan követelik meg közösségünk egységének további erősítését, az országaink közöfti együttműködés elmélyítését. Egymás igényeinek jobb figyelembe vétele, a műszaki színvonal gyorsabb emelése, az együttműködés hatékonyságának Kim Chang Kyong, a Koreai Szocialista Dolgozó Ifjúság Szövetségének alelnöke hazája ifjúságának országépítő munkáját, a kettéosz- tottság felszámolásáért folytatott küzdelmét ismertette. A tanácskozáson elfogadott nyilatkozat egyebek között elítéli Dél-Korea vezetőinek népellenes politikáját, követeli az amerikai hadsereg kivonását, cselekvő támogatásáról biztosítja az ország demokratizálódásáért harcoló hazafiakat, a békés, független újraegyesítést szolgáló törekvéseket. A DÍVSZ felhívta tagszervezeteit, hogy a június 25-én kezdődő koreai szolidaritási hónapban világszerte rendezvényekkel, megmozdulásokkal támogassák a sokat szenvedett nép igazságos harcát. A DÍVSZ irodájának ülésén részt vett Kim Jong Szun, a KNDK budapesti nagykövete is. A magyar küldöttség vezetője értékelte az 1981—1985. Összeesküvés Iránban? Abol Hasszán Baniszadr iráni elnök lapja szerdán egy lehallgatott beszélgetés szövegét hozta nyilvánosságra. Ebből az tűnik ki, hogy „szélsőséges iszlám vezetők” összeesküvést szőnek az államfő megbuktatására. Az állítólagos beszélgetést Hasszán Ajat, az Iszlám Köztársasági Párt főtitkára folytatta egy diákvezetővel. Ajat a lap szerint az „amerikaiak lobjának” nevezte Baniszadr elnököt, és azt állította róla, hogy szövetséget kötött a Modzsahedin Khalk nevű baloldalinak tartott szervezettel. Ajat ezen a helyen hihetőleg elmondta, hogy milyen eszközökkel kívánják megbuktatni az államfőt. Ezek között sztrájk és a kormány tevékenységének akadályozása szerepel. A lap szerint a beszélgetés magnetofonfölvételét meghallgatta Khomeini ajatollah is. Hasszán Ajat szerdai nyilatka- zatában zsarolási kísérletnek nevezte az ügyet. * * * Behesti ajatollah, az Iszlám Köztársasági Párt vezetője, az iráni legfelsőbb bíróság elnöke szerdán bejelentette, hogy a parlament egy hónapon belül időpontot tűz ki a túszügy megvitatására. Khomeini ajatollah, Irán legfőbb vezetője, mint ismeretes, erre a testületre bízta a kérdés megoldását. fokozása elsőrendű feladatként áll előttünk. Ez természetesen továbbra sem jelenthet elzárkózást, a KGST-n kívüli országokkal való gazdasági együttműködéstől. A többi KGST-tagál- lamhoz hasonlóan mi is a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok fenntartására és továbbfejlesztésére törekszünk a világ valameny- nyi, erre kész országával. — Mély meggyőződésem, hogy ha együttműködésünket még hatékonyabbá tesz- szük, ha meggyorsítjuk előrehaladásunkat a szocialista gazdasági integráció útján, ez — mint a múltban, a jövőben is — jelentősen hozzájárul közösségünk valamennyi országának fejlődéséhez, jól szolgálja népeink érdekeit, s egyben fontos tényezője lesz a haladás, a béke és biztonság ügyéért folytatott harc támogatásának is. Ez a meggyőződés tükröződik a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresz- szusának határozatában is. Biztosítom önöket, tisztelt elvtársak, hogy kongresszusunk határozatának szellemében. mint eddig, továbbra is kivesszük részünket a közösen kitűzött feladatok végrehajtásából. * * * _ Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, Csehszlovákia köztársasági elnöke szerdán délután a prágai várban baráti megbeszélésre fogadta a KGST-tagálla- mokból a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának a csehszlovák fővárosban most folyó XXXIV. ülésszakára érkezett küldöttségek vezetőit, közöttük Lázár Györgyöt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Minisztertanács elnökét. évi tervek egyeztetésének eredményeit, majd hangoztatta: — Üdvözöljük az ülésszaki határozattervezetnek azt az ajánlását, amely szerint nagyobb figyelmet kell fordítani az egyes ágazatok műszaki és fejlesztési politikájának egyeztetésére. Népgazdaságaink hatékonyságának fokozása véleményünk szerint is azt kívánja, hogy a kölcsönös áruforgalomba új, egyre magasabb műszaki színvonalat képviselő termékeket vonjunk be. E téren már felmutathatunk bizonyos eredményeket, de korántsem lehetünk azokkal megelégedve. A Minisztertanács elnöke néhány más időszerű kérdéséről szólva kifejtette: Több KGST-országhoz hasonlóan mi is beruházásaink igen jelentős hányadát fordítjuk a' hazai energetikai •bázis folyamatos fejlesztésére. Ezzel párhuzamosan, lehetőségeinkhez mérten, részt veszünk közösségünk együttes erővel létesítendő beruházásaiban. t Lázár György beszéde a KGST-ülésszakon Koreai szolidaritási hónap HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Gyárfás napja A Nap kél 4.46 — nyugszik 20.45 órakor A Hold kél 11.31 — nyugszik 0.52 órakor ÉVFORDULÓ Százhetven évvel ezelőtt, 1810. június 19-én született, és 63 éves korában, 1873- ban halt meg Ferdinand David, a legképzettebb német hegedűművészek egyike, világhírű zenepedagógus és karmester. — PUSZTAFÖLDVÁRON, a közelmúltban író-olvasó találkozót tartottak. A művelődési házban népes közönség részvételével lezajlott irodalmi esten Varsa Zoltán költő vallott munkásságáról, és olvasott fel verseiből. Az estet Rakovics István gitárszólói műsora tette színesebbé. — A SZARVASI Bútoripari Szövetkezet szocialista brigádjai segítik a város bölcsődéit. Legutóbb az 1-es számú bölcsődével kötöttek együttműködési megállapodást, melyben vállalták a berendezési tárgyak és játékok karbantartását. Ezt a bölcsőd^ dolgozói azzal viszonozzák, hogy a szövetke. zet most épülő új műhelyének takarításában és a tereprendezésben segítenek majd. — MEZŐKOVÁCSHAZÁN a művelődési központban holnap, június 20-án délután 3 órakor tűzvédelmi kiállítás nyílik. A kiállítás megnyitása alkalmával mutatják be a korszerű tűzoltóeszközöket, köztük a gépezetes tolélétrát is. — A FEHÉRVÁR ÁRUHÁZ sportegyesülete — a HM néphadsereg, a Fejér megyei KBT, a veszprémi Bakony Művek és a Gorsium ÁFÉSZ közreműködésével — június 29-én autós szlalomversenyt rendez Székesfehérváron, a Malom utcában A verseny, amelyen részt vehet, akinek érvényes jogosítványa és természetesen személygépkocsija van, délelőtt 10 órákor kezdődik. Nevezés a helyszínen. — MEGYÉNKBEN az ötödik ötéves tervben tovább bővül a kereskedelmi hálózat. Eddig 46-tai nőtt a kiskereskedelmi boltok száma, a vendéglátásé pedig lágyéi. Még az idén átadják az orosházi szállodát, éttermet és presszót, valamint Békéscsabán egy 1200 adagos ön- kiszolgáló éttermet. — VIRÁGKÖTÉSZETI BEMUTATÓ. A gyulai virágbarát szakkör június 21-én és 22-én virágkötészeti bemutatót rendez Gyulán, az Erkel Művelődési Központban. Ez a szakkör — a gyümölcs- és szőlőtermesztő szakkörrel együtt — terményeivel részt vesz az OMÉK- on. — MEGYÉNKBEN az elmúlt négy esztendőben csaknem 11 ezer lakást építettek az Országos Takarékpénztár beruházásában, illetve kölcsönnel. Ez a szám a tervidőszak végére meghaladja a 14 ezret, amely 953-mal több a negyedik ötéves tervinél. — A SARKÁDI Építőipari Szövetkezet osztatlan elismerést aratott a skandináv államokba szállított fenyőszékeivel. Az idén Svédországba és Dániába mintegy 13 millió forint értékű bútort szállítanak. Felhüs idő Várható időjárás ma estig: keleten is megnövekvő felhőzet, majd országszerte erősen felhős idő, többfelé esővel, záporral, a keleti megyékben egy-két helyen zivatarral. A Dunántúlon időnként megerősödő északnyugati szél, keleten mérsékelt, változó irányú, csak zivatar idején megerősödő szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—16 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. — HARKÁNYFÜRDÖN szer, dán megkezdődött a szocialista országok nemzetközi menetrendi értekezlete. Az értekezleten az egyes nemzetek vasútjainak menetrendi osztályvezetői, a személy- szállítás szakértői, a háló- és étkezőkocsi-társaságok, valamint ,az utazási irodák képviselői egyeztetik a jövő évi menetrendváltozással kapcsolatos terveiket. — MEGYÉNK GIMNÁZIUMAIBA az idén 70-nel több fiatal jelentkezett, mint az elmúlt évben. Az ebben az iskolatípusban továbbtanulni szándékozók 67 százaléka lány. A területi megoszlásban jelentős eltérések mutatkoznak, hiszen amíg a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban 147, addig a gyomai Kiss Lajos Gimnáziumban 45 százalékot tesz ki a jelentkezők aránya. — ÁRPATERMESZTÉSI TANÁCSKOZÁS. Megvan a lehetősége a hazai árpahozamok megduplázásának — hangoztatták a szerdán, Kompolton megrendezett országos árpatermesztési tanácskozáson. A termelők és a nemesítők, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vezető munkatársainak eszmecseréjén rámutattak arra, hogy .a hústermelés tervezett növelésében, a kukorica mellett az árpának van a legfontosabb szerepe. — RÖVIDHULLÁMÉ ANTENNATORNYOT építenek Gyulán, a KÖVIZIG székházának udvarán. A korábbi antennatorony súlyát már nehezen viselte el az épület tetőszerkezete. Az új antennával lényegesen biztonságosabbá válik az összeköttetés. — A SZARVASI Krecsma- rik Endre Üttörőház a városi sportfelügyelőséggel közösen az idén nyárra is szervezett úszótanfolyamot. Június 17-től, 29-ig 60 gyermeket tanítanak az uszodában, s miután sok á jelentkező, július 1-től újabb tanfolyam kezdődik. — A MAGYAR NEMZETI BANK megyei igazgatósága és járási fiókjai különböző hitelakciókkal segítik a vállalatokat, szövetkezeteket. Ezek közül kiemelkednek a nyugati országokba szállított árualapot bővítő hitelek, amelyek felhasználásával tavaly a megye ipari és mezőgazdasági üzemei 30 millió dollárt meghaladó többlet exportot értek el. — KINYÍLT A VADON TERMŐ PÜNKÖSDI RÓZSA a mecseki Zengő-hegy lábánál. A lilás-vöröses virágok rendszerint pünkösd táján virítanak, innen származik nevük is, az idén azonban később hajtottak ki. A csak a mecseki erdőkben található virágok nagy tömegben pompáznak, „lobot vetett” tőlük a mező. — A GYULAI VÁROSI, JÁRÁSI MOGYORÖSSY KÖNYVTÁR kollektívája hosszas munkával elkészítette a fontosabb kiadványok, tájékoztatók lelőhelyjegyzékét. Ezzel nagy segítséget kaptak a különböző szakterületek kutatói, hiszen köny- nyebben, rövidebb idő alatt juthatnak a keresett forrásmunkákhoz.