Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
NÉPÚJSÁG 1980. május 1-, csütörtök o Táplálkozás - háztartás Levesek 35 év karikatúrái A magyar karikatúra 35 éve címmel nyílt kiállítás Budapesten. a Bartók Béla úti galériában ALFÖLDI BURGONYALEVES Hozzávalók, 4 személynek: 1 kg burgonya, 25 dkg hagyma (póréhagyma), 25 dkg sárgarépa, 25 dkg zeller, 1 liter víz, ételízesítő (vegeta), 8 szem bors, 5 dkg szalonna, 2 fej vöröshagyma, húsleves- kocka, só, bors (törött), mustár, főzőkolbász. A burgonyát meghámozzuk és kockára vágjuk. A zöldségeket szintén megtisztítjuk és apróra vágjuk. A burgonyát és a zöldségeket feltesszük főni forró vízben. Ételízesítővel és szemes borssal fűszerezzük, és kb. fél óráig főzzük. Közben a szalonnát darabokra vágjuk, és serpenyőbe tesszük, hozzáadjuk a hagymát, és barnára pároljuk. A kolbászt karikákra vágjuk, és a leveshez adjuk. Sóval, borssal, mustárral, húsleveskockával ízesítjük. Szalonnával és hagymával tálaljuk. ZÖLDBABLEVES Hozzávalók, 4 személynek: 2 gerezd fokhagyma, 2 vöröshagyma, 5 dkg szalonna, 2 evőkanál olívaolaj, 40 dkg burgonya, fél kg zöldbab (dobozos), bazsalikom, só, bors, 1 tojás, 3 evőkanál tejföl, petrezselyem. Az összenyomott fokhagymát és a kockára vágott szalonnát és vöröshagymát forró olajban megpároljuk. A megtisztított burgonyát és babot hozzáadjuk, és felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje, 45 percig főzzük. A tojást és a tejfelt összekeverjük, és a levesbe öntjük. A tűzről levéve, apróra vágott petrezselyemmel beszórjuk. marhafartoleves Hozzávalók: 3 liter víz, 3-4 marhacsont, 1 csomag leveszöldség, zeller zöldje, 2 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 paradicsom, 2 friss gomba, só, 4-5 szem bors, 1 babérlevél, 1,5 kg marhafartő, 3-4 közepes nagyságú sárgarépa, 2-3 vékony póréhagyma friss zölddel. Leveshez 10 dkg cérnametélt, 1 csomag petrezselyem. Elkészítés: A csontot, az apróra vágott leveszöldséget, négybe vágott hagymát, fokhagymát, friss gombát, paradicsomot, valamint sót, borsszemeket és babérlevelet feltesszük a vízzel együtt és forraljuk. A leves tetején képződő habot leszedjük, majd a megmosott marhafartőt beletesszük. Forraljuk, és majd egészen enyhe lángon lassan megfőzzük. Addig főzzük, míg a hús teljesen puha lesz- (Villával beleszúrunk). Főzési ideje kb. 3 óra. Mielőtt teljesen megfőtt a hús, a leveshez hozzáadjuk a sárgarépát és póréhagymát, és együtt tovább főzzük. A leves egyharmad részét külön edénybe öntjük, és 10 dkg cérnametéltet főzünk bele. Majd a tésztát leszűrjük, és a levest összeöntjük. Tálaláskor friss petrezselymet szórunk a levesbe. A húshoz sós főtt burgonya és tormaszósz körítést adunk. Tormaszósz készítése: A tormát meghámozzuk, és egészen finom reszelőn megreszeljük. Sózzuk, és ecettel meglocsoljuk. 2 dl édes tejszínt felverünk keményre, és 1-2 evőkanálnyit a tormához keverünk. cse FIZETÉSI NAP... HÁT EZT MIÉRT KAPTAM, FŐNŐK ÚR?... NÉZD, KEDVES FIAM, VALAMIT TERMÉSZETRKN IS. KELL, HOGY ADJAK. ege A tárlat slágere (Hauer Lajos felvételei — KS) TELEVÍZIÓ CSÜTÖRTÖK MŰSOR BUDAPEST: I. műsor: 8.50 Tévétorna. 8.55 Kapcsoljuk Moszkvát! 9.55 Májusi seregszemle. Kb. 11.55—12.40 Déli muzsika. 14.45 Csak gyerekeknek! 15.25 Madame Cuiie V/4. rész. (Ism.) 16.20 „Hosszú útra megyek ...” (f.-f.) 16.50 A Smo- kle együttes műsora. 17.40 Jean Gabln-sorozat. Az alvilág királya. (f.-f.) 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. (f.-f.) 19.30 Tv-híradó. 20.00 Felvonulók kérték... 22.30 Tv-híradó — 3. 22.40—23.55 Hogy állunk, fiatalember? (f.-f.) II. műsor: 20.01 A Magyar Televízió m. nemzetközi karmesterversenye. 21.20 Tv-híradó — 2. 21.40—23.05 A tréfacsináló, (f.-f.) BUKAREST: 9.00 Május 1. ünnepén. 9.50 Ünnepnap. Dalok, versek és táncok. 12.00 Tv-hír- adó. 12.10 Turisztikai útikalauz május kezdetén. 15.00 Telesport. 15.40 Telefonos nők. Olasz film. 17.10 Május kezdetén. 17.25 Riportfilm. 17.50 Esti mese. 18.00 Tv-híradó. 18.30 Dokumentumfilm. 18.55 A munka himnusza. Ünnepi műsor. 20.05 Román dalok. 20.40 Tv-híradó. BELGRAD: I. műsor: 9.30 Május elsejei gyermeki örömök. 10.00 Rajzfilm. 10.30 A virág dala májusban. 11.00 Riport. 11.30 Nagy dal a hazához és Titóhoz. 11.50 Ünnepi műsor diákokhoz. 14.45 Partizándal. 15.45 Film. 17.05 Az utolsó versenyfutás. 17.35 Népi muzsika. 18.45 A lángoló koszorú csalogányai. 19.15 Rajzfilm. 19.27 Ma este bemutatjuk. 20.00 Jugoszlávia-iTitő — zenés összeállítás. 20.30 Megérkezni virradat előtt. 22.05 Zágrábi életképek. II. műsor: 17.35 A fekete föld sója. 19.15 Idegenforgalmi szemle. 19.27 Ma este bemutatjuk. 20.00 Zenei műsor: 20.50 Huszonnégy óra. 21.00 Ez én vagyok. 22.00 Ez az én választásom. PÉNTEK BUDAPEST: I. műsor: 9.25 Tévétoma. 9.30 A kéz öt ujja. (ism.) 9.50 Csak gyerekeknek! (f.-f.) 10.15 Hat év történelem. XX/7. rész. (ism.) 11.00—12.30 Ki tud többet a Szovjetunióról? (f.-f.) 13.50 Nagy tévében kis mozi... 14.15 Van képünk hozzá! (f.-f.) 15.30 Elektromos—Tatabányai Bányász. Bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés. (f.-f.) 16.45 Ziska. (f.-f.) 17.05 Hétvégén ... (f.-f.) 17.40 öt perc meteorológia. (ism.) 17.45 Tarzan fia. (f.-f.) 19.00 Egymillió fontos hangjegy. 19.30 Tévétorna. 19.40 Esti mese. (f.-f.) 20.05 Megtörtént bűnügyek. A kiskirály, (f.- f.) 21.15 Savaria ’80. Nemzetközi táncverseny. 21.45 Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk. II. műsor: 18.30 Gólyavár! esték. XH/4. rész. 19.05 Még egyszer — gyerekeknek. 20.05 A Magyar Televízió m. nemzetközi karmesterversenye. 21.25 öt perc meteorológia. 21.35—22.30 Madame Curie. V/5. rész. BUKAREST: 9.00 Fiatalok a fiatalság országában. (I.) 12.00 Májusi album. 16.00 Fiatalok a fiatalság országában. (II.) 17.30 Részletek az Euróvízió köny- nyűzenei fesztiválról. 17.50 Esti mese. 18.00 Tv-híradó. 18.20 Fiatalok a fiatalság országában, (m.) 19.20 Kezekkel a város felé. Olasz film. 20.50 Tv-híradó. BELGRAD: I. műsor: 13.05 ünnepi műsor diákoknak. ' 14.50 Elvtársi dal száll. 15.20 Az otthon és az iskola között. 15.50 Furcsa lány. 18.15 Zenei adás. 18.45 Paja Pazjanija. 19.15 Rajzfilm. 19.27 Ma este bemutatjuk. 20.00 Dalok a munkáról. 21.05 A Buddenbrook-ház. 22.05 Szórakoztató zene. 23.15 súlyemelő Európa-bajnokság. II. műsor: 18.45 Dokumentum- műsor. 19.15 Népi muzsika. 19.27 Ma este bemutatjuk. 20.00 Válság. 21.10 Huszonnégy óra. 21.15 Arcképek: Mariján Detoni. 21.45 Rövidfilm. 22.05 Házi mozi. SZOMBAT BUDAPEST: I. műsor: 8.05 Tévétoma. 8.10—9.15 Mindenki iskolája, (f.-f.) 9.15 Óvodások filmműsora, (f.-f.) 9.35 A Ten- kes kapitánya, (f.-f.) 10.00 Játsz- szunk bábszínházát! 10.35 Mindent bele! (f.-f.) 11.35—11.55 „Körül fodros a szoknyám ...” 13.55 Gruntoveci emberek. X/9. rész. 14.45 Műsorainkat ajánljuk. 15.10 Mi. tizenketten... 16.10 Dunai halászok. 16.40 Apokalipszis, most (f.-f.) 16.55 „Sok van. mi csodálatos ...” 17.25 Köszöntjük az édesanyákat! 17.55 Lehet egy kérdéssel több? (f.-f.) 18.35 A Köszönségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Bp. Honvéd—Ü. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Esti mese. (f.-f.) 20.35 Vers — mindenkinek. 20.40 Vízkereszt, (f.-f.) II. műsor: 20.01 Mussolini végnapjai. 22.05—22.30 Beszélgetés Leo Vallani olasz történészprofesszorral. (f.-f.) BUKAREST: 9.20 Joe Hill. Ism. 11.00 Déli koncert. 12.00 Délutáni magazin. Kultúra, művészet, sport. 15.40 1980. április. 16.00 Rugbi. 17.35 1980. gyermekei. 18.00 Tv-híradó. 18.25 Tv- enciklopédia. 19.05 Dallas. Az Ewing olajtársaság. 36. rész. 19.55 Varietéműsor. 20.35 Tv- híradó. BELGRAD: I. műsor: 10.00 Tájaink. 10.30 Rajzfilm. 11.05 Ifjú zenei tehetségek. 11.45 Az első horvát írott emlékek. 12.05 Tudomány és gazdaság. 16.25 Rendezvény gyermekeknek az úttörők házában. 17.25 Labdarúgás. 19.15 Ma este bemutatjuk. 20.00 Az alvilág dallamai. 22.00 Hét végén. II. műsor: 17.45 Gyere, barátkozzunk. 18.30 Népi muzsika. 19.00 Válogatás. 19.27 Ma este bemutatjuk. 20.00 Beatlesek ... mindörökre. 21.00 Szemtől szembe. 21.50 Sportszombat. rAdió CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RADIÖ Állandó műsor: (hétköznap) 4.45 és 6.45 Szót kérek! 5.20 Tudósítói jelentések. 5.40 Falurádió. 6.20 és 7.20 Reklám. 7.19 Körzeti •időjárás. 7.30 Reggeli párbeszéd. — 8.05 Műsorismertetés, utána: A mai nap kulturális programjából (vasárnap 6.45-kor) — 12.00 Déli Krónika. (Utána hétfőtől péntekig: Ki nyer ma?) — 18.15 Hol volt, hol nem volt — 18.30 Esti magazin. Hírek, Időjárásjelentés: 4.30-tól 7.00-ig félóránként, majd 8.00, 10.00, 12.00. 15.00, 17.00, 18.30, 22.00, 24.00 (szombaton éjjel 1.00-kor is). Vasárnap: 6.00, majd 8.00-tól ua. mint hétköznap. 8.11 Májusi köszöntő. 8.25 Népdalok. 8.45 Dél-afrikai történet. 9.29 Indulók, táncok fúvószenekarra. 9.55 Közvetítés a felvonulásról. 12.10 Bemutatjuk új felvételeinket. 12.58 Az volt a hű dal. 13.58 Májusjárás. 14.14 ©peraművészlemezek. 15.10 Barangolás — Jakutiában. 15.40 A furcsa lány. 15.55 A Rádiószínház bemutatója. 17.10 A bükki barlangok titka. 17.34 A zene- irodalom remekműveiből. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.45 A zene nem ismer határokat. 19.35 A ravasz Kabók. 20.02 A Rádió Dalszínháza. 22.15 Emlékek szárnyain. 23.25 Csajkovszkij : Szextett. 0.10 Melódiákoktól. PETŐFI RÁDIÓ Állandó műsor: (hétköznap) 4.25—7.59 Reggeli zenés műsor. (Közben: 5.55 és 6.55 Torna. 6.45 Könyvajánlat. 7.35 Körzeti időjárásjelentés.) — 10.50 Torna — 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. Hírek, időjárás jelentés: 4.30- tól 8.30-ig félóránként, majd 10.30-tól 20.30-ig kétóránként, ezután 23.00 és 24.00. Vasárnap: 8.00, 10.30, 14.30, majd ua. mint hétköznap. 7.00 Carmen. Részletek. 8.05 Tíz perc külpolitika. 8.15 Szimfonikus könnyűzene. 8.45 Fali operettjeiből. 9.40 Mai magyar költők versei. 10.00 Verbunkosok, nóták. 11.00 Csak fiataloknak! 12.00 A győztes ismeretlen. Daljáték. 14.00 Amit teszek, az vagyok. 14.20 West Side-i történet. Részletek. 14.33 Slágermúzeum. 15.20 Népi zene. 15.40 Záhonytól Szentgotthárdig. 16.35 Idősebbek hullámhosszán. 17.30 Bihari verbunkosok. 17.50 Újdonságainkból. 18.33 Paul Ro- benson énekel. 18.53 Fúvóshangverseny a 6-os stúdióban. 19.35 Népdalkörök országszerte. 19.55 Slágerlista. 20.38 Visszatekercse- lés. 21.48 Korda György előadói estje. 22.24 Kellemes pihenést! ül. MŰSOR: 8.08 Zenekari muzsika. 10.06 Kovács Dénes, Németh Géza. Banda Ede és Falvai Sándor hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 12.22 Dzsesszfelvételekből. 13.05 Híres előadóművészek lemezeiből. 14.47 Föltépett húrok sikolya. 15.04 A kamarazene kedvelőinek. 16.00 Zenei lexikon. 16.20 így láttam Kodályt. 16.57 Popzene sztereóban. 17.50 Puskák és rizsföldek. 18.20 Renata Scot- to operaáriákat énekel. 19.03 Üj lemezeinkből. Közben: 20.15 Nó- teszlapok. 20.35 Hanglemezeinkből folytatása. 21.42 Hanglemezgyűjtőknek. 22.45 A bolygó hollandi. SZOLNOKI STÜDIÖ: 9.00 Lapszemle. — 9.05 Májusi dalok. — 9.15 ünnepi képek. Szerkesztő: Palatínus István. 10.00 Műsorzárás. PÉNTEK KOSSUTH RADIO: 7.23 „Vadat és halat, s mi jó falat...” 8.11 A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 8.30 My Fair Lady. Részletek. 8.53 Két évtizedet sem éltek. 9.13 • Magyar Múzsa. 10.08 „Kíváncsiság vagyok én akarat. . . ” 10.48 Könnyűzene gitárra. 11.00 Polkák fúvószenekarra. 11.14 Vasárnapi koktél. 12.10 Édes anyanyelvűnk. 12.15 A Vasárnapi koktél folytatása. 13.00 Rázós úton. 13.10 A legszebb stúdiófelvételeinkből. 13.47 Rádiólexikon. 14.17 Népdalok. 14.40 A Sarkkörön túl. 15.14 Epizódok a magyarországi operajátszás történetéből. 16.11 Két dalkeringő. 16.19 Rádiószínház. 17.10 Házi tévé Dunaújvárosban. 17.20 Bartók: Tizennégy bagatell. 17.54 Győri Szabó József nótákat énekel 18.15 Hol volt. hol nem volt... 18.45 Diákkönyvtár hangszalagon. 19.44 Nagy mesterek _ világhírű előadóművészek. 20 41 Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 21.29 Üj kamarazene-felvételeinkből. 22.15 Emlékek szárnyain. 23.25 Operaáriák. 0 Melódiákoktól. ’ETÖFI RADIO: 7.00 Orgona- izsika. 8.05 Nono Rota filmléiből játszik a szerző zene- ra. 8.30 Miska bácsi leveles Iája. 9.00 Anyám — versek., 0 ..Keresztül Budapesten...” 9 Magyar fúvósátiratok. 10.00 eresztől Budapesten ...” 11.00 [nházi Magazin. 12.00 Jó ebéd- z szól a nóta. 12.57 Tündér na. 14.05 Híres zenekarok alma. 14.33 Táskarádió. 15.30 inkásigazgatók. 16.00 Magva- i. 16.10 Táncházi muzsika. 35 Operettdalok. 17.00 Slágerek ndenkinek. 17.55 Mit üzen a dió? 18.33 Nótakedvelőknek. 20 A Koldusdiák. 19.40 A Maar Rádió Sanzonnődluma. 20.02 vél hova !s? 20.38 Társalgó. 35 Onerettkettősök. 23.10 Az 9 övi pori nemzetközi jésszfesztivál felvételeiből. II. MŰSOR: 8.08 Az alvajáró, szletek. 9.00 Üj melódialeme- nkből. 9.39 Torma Gabriella igorahangversenye a Zeneaka- nia nagytermében. 11.06 ngfelvételek felsőfokon. 12.49 rényi Miklós gordonkázik. )5 sztárok sztereóban. '14.20 ivészlemezek." 15.15 Kis ma- jr néprajz. 15.20 A dzsessz történetéből. 16.00 Üj lemezeinkből. 17.06 Rádiószínház. 17.40 Így láttam Kodályt. 18.10 A King's Singers együttes hangversenye. Közben: 18.49 A magyar széppróza századai. 19.43 Harminc év inul tán. 20.23 Verdi-áriák. 21.10 Pierre Boulez vezényel. 23.00 Sugár Rezső kamarazenéjéből. SZOLNOKI STÜDIO: 9.00 Világmegváltás apró gondokkal. Szerkesztő-riporter: Kardos Ernő. 10.00 Műsorzárás. SZOMBAT KOSSUTH RADIO: 8.10 Lányok, asszonyok. 8.36 Sanzonok. 9.00 Szerpentin. 10.08 A hegedű virtuózai. 10.59 Otthonunk: e táj. 12.10 Zenei anyanyelvűnk. 12.20 Magyarán szólva... 12.35 Zenekari muzsika. 13.00 A legszebb sírás. 14.00 Kihaló mesterségek. 14.10 Haydn: G-dúr vonósnégyes. 14.30 Napirenden a hűtőipar. 15.10 Uj zenei újság. 16.00 Népi zene. 16.35 Régi híres énekesek műsorából. 17.12 Odüsszeia. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.45 Világhírű zongoraművészek. 19.43 A denevér. Részletek. 20.16 Éljünk a pirossal! A Rádió Kabarészínházának áprilisi műsora. 21.26 Évszázadok mesterművei. 22.15 Ferdinand Kiinda orgonahangversenye. 23.24 Alkésztisz. Részletek. 0.10 Az Állami Orosz Énekkar énekel. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00 Herbert von Karajan két balettszvitet vezényel. 8.05 Népzenei hangos újság. 8.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 9.00 Egy óra dzsessz. 10.00—12.00 Szombat délelőtt. 12.00 Magyar fúvószene. 12.32 Jó ebédhez szól a nóta. 13.29 Éneklő Ifjúság. 14.00 Harminc perc rock. 14.33 Orvosi tanácsok. 14.38 Magyar művészek Sullivan operettfelvételeiből. 15.41 Tündér Ilona. 16.35 Pophullám. 17.45 Kulcs nélküli iskola Tiszaburán. 18.00 Körkapcsolás. 18.53 Népdalok, néptáncok. 19.35 Világszabadalom a korallsodrony. 19.45 Közvetítés a Bp. Honvéd—Ű. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés n. félidejéről. 20.43 Zene a moziban — II. rész. 21.35 Nóták. 22.00 Szombat esti diszkó. 23.10 Slágermúzeum. Hl. MŰSOR: 8.08 Fiataloknak. 8.38 Mindenki zeneiskolája. 9.28 Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 10.52 Debussy: Három sanzon Charles d’Orléans verseire. 11.03 A Francia Nemzeti Zenekar és a Párizsi Rádió új filharmonikus zenekarának hangversenye. 12.25 2000 felé. 13.05 Nabucco. Részletek. 14.10 Kíváncsiak Klubja. 15.00 Huszonöt perc beat. 15.25 Délutáni hangverseny. Közben: 16.10 Kritikusok fóruma. 16.20 A hangversenyközvetítés folytatása. 17.05 Juhász Ferenc versei. 17.10 Mozart-művek. 17.53 Századunk kamarazenéjéből. 18.30 Operaáriák. 19.03 öregek könyve. 19.31 Otto Klemperer vezényli a Philharmoriia és az Üj Philhar- monia zenekart. 21.22 Slágerlista. 21.57 Napjaink zenéje. SZOLNOKI STÜDIO: 9.00 Rá- dióvíkend. Szerkesztő: Kutas János. ló.00 Hírek. — Sport. 10.30 Műsorzárás. SZiHHÍZ 1980. május 2-án, pénteken, Békéscsabán, 19.00 órakor: SZERELMEM, ELEKTRA Móricz-bérlet. 1980. május 2-án, pénteken, Mezőkovácsházán, 20.00 órakor: KOLDUSOPERA 1980. május 3-án, szombaton, Békéscsabán, 19.00 órakor: SZERELMEM, ELEKTRA Blaha-bérlet. 1980. május 3-án, szombaton. Nagyszénáson, 19.30 órakor: KOLDUSOPERA MOZI CSÜTÖRTÖK Békési Bástya: 4 órakor: Hatholdas rózsakert — 6 és 8 órakor : Korkedyezmény. Békéscsa- csabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: Csillagok háborúja. I., H. rész. Békéscsabai Szabadság: Minden előadáson: Ezüstnyereg. Békéscsabai Terv: Ajándék ez a nap. Gyulai Erkel: fél 4 és fél 6 órakor: Robin Hood nyila — fél 8 órakor: Agyő, haver! Gyulai Petőfi: Robert és Robert. Orosházi Béke: 5 órakor: Harcmodor. I., H. rész. Orosházi Partizán: fél 4 és fél 6 órakor: Utazás a világ végére — fél 8 órakor: Sógorok, sógornők. Szarvasi Táncsics: 4, 6 és 8 órakor: Kezedben a kulcs. PÉNTEK Békési Bástya: 4 órakor: Hatholdas rózsakert — 6 és 8 órakor: Korkedvezmény. Békéscsa- csabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: Csillagok háborúja. I., n. rész. Békéscsabai Szabadság: Minden előadáson: Ezüstnyereg. Békéscsabai Terv: Ajándék ez a nap. Gyulai Erkel:- fél 6 órakor: Robin Hood nyila — fél 8 órakor: Agyő, haver! — 21.30 órakor: A „szabadság fantomja”. Gyulai Petőfi: Robert és Robert. Orosházi Béke: 5 órakor: Harcmodor. I., n. rész. Orosházi Partizán: fél 6 órakor: Utazás a világ végére — fél 8 órakor: Sógorok, sógornők. Szarvasi Táncsics: Kezedben a kulcs. SZOMBAT Békési Bástya: 4 órakor: Hatholdas rózsákért — 6 és 8 órakor: A tanú. Békéscsabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: Csillagok háborúja. I., II. rész. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Hugó, a víziló — 4, 6 és 8 órakor: Ezüstnyereg. Békéscsabai Terv: Kezedben a kulcs. Gyulai Erkel: fél 4 és fél 6 órakor: Robin Hood nyila — fél 8 órakor: Agyő, haver! Gyulai Petőfi: Robert és Róbert. Orosházi Béke: 5 órakor: Harcmodor. I., H. rész. Orosházi Partizán: fél 4 és fél 6 órakor: Utazás a világ végére — fél 8 órakor: Sógorok, sógornők.