Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-30 / 229. szám
NÉPÚJSÁG 1979. szeptember 30., vasárnap Asszonyoknak — lányoknak Reggelire SPORTOS REGGELI Hozzávalók (2 személy részére): 20 dkg darált sertéshús, 1 tojás, 1 evőkanál liszt, 1 apróra vágott vöröshagyma, só, bors, kevés mustár, 1 kávéskanál paradicsomvelő, 8 dkg sajt, 1 nagy fej paradicsom, 2 szelet sajt, 2 zsemle. A húst, tojást, lisztet, hagymát és az ízesítőket egymással jól összekeverjük. A sajtot apró kockákra vágjuk és a masszához keverjük. A zsömléket kettévágjuk, a húsmasszával megkenjük és előmelegített sütőben, vagy grillsütőben 8—10 percig átsütjük. Majd a paprikát fel- karikázzuk, a paradicsomot felszeleteljük és a két szelet sajtot átlósan félbe vágjuk. A zsömléket a sütőből kivéve paprikával, paradicsommal és sajtszelettel megrakjuk, majd ismét sütőbe rakjuk. Addig sütjük, amíg a sajt olvadni kezd. PARASZTOS REGGELI Hozzávalók: 3 dkg vaj, 13 dkg füstölt kolbász, 1 nagy fej hagyma, 4-5 főtt burgonya, 10 dkg sajt, 2 tojás, 4 evőkanál tej, só, bors, köménymag, 2 evőkanál apróra vágott snidling. A kockára vágott kolbász- darabkákat vajban megpirítjuk, hozzáadjuk a darabokra vágott vöröshagymát és üvegesre pároljuk. A burgonyát felkarikázzuk, a sajtot nem túl kis kockákra vágjuk. A burgonyát is a serpenyőbe tesszük, majd a tetejére a sajtdarabokat. A tojásokat tejjel és fűszerekkel elkeverjük, a snidlinget is hozzákeverjük és a serpenyőbe öntjük. Közepes lángon jól átsütjük. Az alja aranybarna, a tojás megsűrűsödik és a sajt elolvad. TÖLTÖTT PARADICSOM Hozzávalók (8 személynek): 8 nagy paradicsom, 1/2 kávéskanál bors, 1/4 kávéskanál hagymapor, 1 késhegynyi fokhagymapor, 2 dl tejfel, 3 tojás sárgája, 30 dkg szemelt kukorica (dobozos), apróra vágott petrezselyem. A paradicsomot megmossuk és lecsöpögtetjük. A tetejénél levágjuk és belsejét kis kávéskanállal óvatosan kiszedjük. Sót, borsot, hagymaport, fokhagymaport ösz- szekeverjük és a paradicsomba szórjuk. Majd a paradicsomokat nyílással lefelé kb, 20 percig pihentetjük. Közben a tejfelt a tojás sárgájával egy tálacskában elkeverjük. Kevés olajat is csepegtetünk bele. Erős lángon állandó keverés mellett addig melegítjük, amíg a tejföl krémszerűvé válik. A kukoricaszemeket levéből kivéve jól lecsöpögtetjük és a tejfeles krémmel összekeverjük. A paradicsom belsejébe töltjük. Majd alufóliába tesszük és sütőben 15 —20 percig sütjük. Végül petrezselyemmel megszórjuk Igen ízletes csemege. HUMOR A kocsmában két vendég sört rendel. Az egyik hozzá- teszi: — Csak arra kérem, hogy tiszta korsóban hozza. A pincér egy perc múlva két korsó sört hoz, és megkérdezi: — Az urak közül melyik rendelte tiszta korsóban? * * * Az új templomszolga oda- lopózik a paphoz, miközben az éppen a szentbeszédet mondja, és odasúgja: — Atyám, odafönt a kóruson pókereznek... — Tudom — suttogja a lel-: kipásztor —: előbb azonban ezt kell befejeznem. * * * Két kapatos amerikai felszáll a londoni autóbuszra. A buszban meglátnak egy kék egyenruhás férfit, mire az egyik amerikai átnyújtja neki a jegyért járó pénzt. — Végtelenül sajnálom — mondja a kék egyenruhás —, én nem kalauz vagyok, hanem a királyi tengerészet tisztje. — Alaposan eltévedtünk, komám — mondja az amerikai barátjának —, nem autóbuszra, hanem hadihajóra szálltunk! * * * Az ügynök benyit a parasztudvarba, ahol csak a kis Hans üldögél. — Mondd, kisfiam, hol vannak a szüleid? — Elütötte őket a traktor. — És a nagypapa? — Elütötte a traktor. — De testvéreid csak itt vannak? — Nem, őket is elütötte a traktor. — De hát mit csinálsz te itt egész nap egyedül? — Traktorost játszom! * * * Izgatott apa telefonál az orvosnak: — Doktor úr, a fiamnak skarlátja van! — Tudom, tegnap meglátogattam a gyermeket, önt csak arra kérem, ügyeljen arra, hogy a fia senkivel se érintkezzék. — Csakhogy közben megcsókolta a cselédlányt! — Akkor a cselédlányt is el kell különítenünk. — Csakhogy én is megcsókoltam a cselédlányt, doktor úr! — Ez már bonyolultabb. Volt már ön skarlátos? Nem? Nős, akkor feltehetőleg ön is megfertőződött. — Ez esetben a feleségem is fertőződött, ugyanis, őt is megcsókoltam. — No, akkor magam is ágynak dőlhetek — dünnyögi az orvos. * * * Két nulla sétál az utcán. Egyszer csak elmegy mellettük egy nyolcas. Erre az egyik nulla így. szól a másikhoz: — Nézd ezt a szexbombát, hogy elfűzte a derekát! * * * Egy férfi telefonál az állatmenhelyre. Egy kutya jelentkezik: — Vau. A férfi megütközve kérdezi: — Ki beszél? Mire a kutya: — Vau. — Elnézést kérek,'nem értem tisztán... — V mint Wilhelm, amint Anton, u mint Ulrich — hangzik a kutya válasza. Kismamáknak - nagymamáknak Dicséret Az egyéves Zsolti felállít- gatta a szőnyegen a gumiállatkáit egymás mellé, s most diadalmasan mutat rájuk: — ö-ö-ö! Ami az ő megfogalmazásában ilyesmit jelenthet: — Ezt nézzétek! Mit szóltok hozzá? Mi mondjuk is: Jaj, de szép! Milyen ügyes vagy,kisfiam! A mi egyéves lurkónk majd kibújik az örömtől a bőréből. Bizonyára nem nagy teljesítmény ez ekkora gyerektől, nem is azért dicsérjük. Csak azért, mert látjuk, hogy ezzel örömöt szerzünk neki. S nekünk is jó érzés, ha a gyerek örül. Mostanában mind többet olvasok arról, hogy bánjunk csínján a dicsérettel. Ha a gyerek csak a dolgát teszi, azért ugyan nem jár dicséret, hisz csak a kötelességét teljesítette. Okkal, móddal dicsérjük, ha különleges indokunk van rá. A sűrű dicsérettel el- kapatjuk a lurkókat. Ezek a nézetek a jutalmazással tévesztik össze a dicséret szerepét. Arra állnak ezek az aggodalmak. De azt hiszem, bátran dicsérhetjük gyermekeinket, ennek rossz visszahatása nemigen lesz. (Kivéve, ha zongorajátékát vagy rajzát agyondicsérjük, s ebből esetleg azt a következtetést vonja le, hogy ő különleges tehetség.) A dicséret nemcsak, hogy nem ártalmas, hanem terápiás szerepe is van. Régi pedagógiai módszer, hogy ha egy gyerekkel sok baj támad, és állandóan csak a szidás, büntetés záporozik rá, akkor váltani kell, s következetesen keresni, hogy miért is lehetne megdicsérni a tanulót. Ilyen esetben többet ér a leckéztetésnél a pozitív érzelmek kiváltása, a dicséret. Mindennap okot kell találnunk rá, hogy megdicsérjük gyermekeinket. Ez növeli önbizalmukat. Elősegíti a szülő és a gyerek, a tanár és a tanítvány közötti harmonikus kapcsolatot. Miért ne dicsérnénk meg, ha szépen kitisztította a cipőjét, rendbe rakta a holmiját, megtanulta pontosan az orosz szavakat? Persze, mindez kötelessége. Jutalom nem jár érte, dé miért ne ismerjük el a teljesítményét egy-két kedves szóval? Ha okot ad rá, feddjük is meg. Ne nézzük el szó nélkül, ha valami hibát vét. De mindig többet dicsérjük, mint ahányszor elmarasztaljuk. Gondoljuk meg, otthon érezheti-e igazán magát a körünkben, ha főképpen a mulasztásait vesszük észre, s nem a jó tulajdonságait, a teljesítményét? Átányi László ÉRDEKESSÉGEK A NAPENERGIA FELHASZNÁLÁSA Az Üzbég SZSZK Tudományos Akadémiájának Fizikai Kutató Intézetében olyan berendezéseket kezdtek gyártani, amelyek a napenergia felhasználásával vizet melegítenek a háztartásokban, a bölcsődékben, az úttörőtáborokban, a turistaközpontokban, a fürdőkben és a különböző munka nm eken. A napenergiával működő berendezések 70—80 Cel- sius-fokra melegítik fel a vizet. Az Üzbég SZSZK a Szovjetunió legnapfényesebb területei közé tartozik. A TISZTA LEVEGŐÉRT Egy óriási porszívóhoz hasonlít az a berendezés, amelyet a szovjet szakemberek szerkesztettek a szennyezett levegő megtisztítására. A berendezés óránként 330 000 köbméter levegőt szűr meg. Az utóbbi években a Szovjetunióban a 2,5-szeresére fokozódott a tisztítóberendezések gyártása. Számos ipari centrumban jóval tisztább a levegő, mint korábban volt. A szovjet ipar megkezdte az új elektromos szűrő gyártását is, amely egy óra alatt több mint 1 millió köbméter gázt szűr meg. Ha ezt a berendezést megfelelően üzemeltetik, a füstből ki tudja választani a hamu 99 százalékát, amit az építőanyaggyártásban tudnak felhasználni. Őszi erdő Borisz Paszter Őszi erdő című versének első szakaszát idézzük a rejtvény hosszú soraiban. A verset Illyés Gyula fordította. VÍZSZINTES: 1. Mesebeli szárnyas lény, félig sas, félig oroszlán. 5. Ráma modem városrésze. 8. Junior a fiatalok nyelvén. 11. A vers második sora (zárt betfi: L). 14. Bagolyfajta. 16. A vers első sora (zárt betű: O). 17. OI. 19. Rag, a re párja. 20. Török politikus és köztársasági elnök volt (Atatürk). 21. Négy lába van, mégis megbotlik. 22. Tervszerű megelőző karbantartás rövidítése. 23. Spulni. 25. ö németül. 26. A szerződés záradékába foglalt feltétel. 28. Kutat. 30. BI. 31. Mindig kéznél levő hosszmérték. 32. Szombathely peremközsége, hires az arborétuma. 33. Csinos. 35. Szuha egynemű betűi. 36. Alvás közben észleljük. 37. Ha csupán. 39. Egymást előző betűk az ábécében. 41. Két égtáj rövidítése. 42. Takarodj! 43. Paplrmérték, ezer iv papiros. 44. Zavaros a Duna! 46. Hebeg. 48. Rágófog. 49. Keserűség, irodalmi szóval. 51. Az ember, argóval. 52. Milyen, a költő nyelvén. 53. Folyó az NSZK-ban, az Északi- tengerbe ömlik. 54. Ártalom. 56. Jelige egynemű betűi. 58. L. R. 64. Ókori görög törzs. 65. Görög mítoszban az anyaföld megtestesítője. 66. Vidék, tartomány nélkül. 67.. Balga. FÜGGŐLEGES: 1. Masszőr. 2. A rádiós Szabó család egyik nőalakja. 4. Agyba- ... dicsér — magasztal. 5. Poe amerikai költő, elbeszélő egyik személyneve. 6. Ritka férfinév. 7. Félig rebben! 8. Indítéka, érve. 9. Mohamedánok fejfedője. 10. Szamárbeszéd. 12. ... lelkű. 13. ... tur- bare circulus, ne zavard köreimet! 15. A vers negyedik sora (zárt betű: I). 18. Totótippek egyike. 20. Égési termék. 24. A vers harmadik sora (zárt betű: E). 26. Népszerű színművésznő (Manyi). 27. Üttörőegység. 29. Egyen! 30. Rászed, felültet. 32. Keleti fejedelmi cím. 33. Nyugati tanyabirtok. 34. Ez a „ház” finom sütemény. 37. Feltéve. 38. Közgazdasági rövidítés. 40. Központi égitest. 42. Egyik mátraaljai községből való. 45. Bezzeg. 47. Italmérés. 49. Főzelékfajta. 50. A lósportban: galopp. 52. Mi az illető foglalkozása? 55. Csak az eleje rojtos! 56. Katonai rangfokozat rövidítése. 57. Vinkó. 59. Régi motorkerékpármárka. 60. A hólyag vége! 61. Elárul egynemű betűi. 62. Ez a cső, mikroszkóp. 63. Az ezüst vegyjele. Beküldési határidő: október 10. Megfejtéseket csak levelezőlapon fogadunk el. A helyes megfejtők között hat darab 50 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki, amelyet postán küldünk el. A szeptember 16-i rejtvénypályázat helyes megfejtése: „Sötétzöld még az égerfák lombja — A berekben, de rámköszön már — Az ősz és behálóz”. Nyertesek: Dobsa János, Körösladány; Dezső Sándor, Mező- berény; Kozák Lajosné, Szarvas; Rózsa Adél, Gyula, Po- lonszki László, Békéscsaba; Lévai Teréz, Vésztő. MŰSOR MŰSOR TELEVÍZIÓ vasárnap BUDAPEST: I. műsor: 8.00 Tévétorna. (sz.) (ism.) 8.05 Mindenki iskolája, (ism.) 9.10 Óvodások filmműsora, (sz.) 9.40 Ciwyl kutya kalandjai. V. Lengyel ifjúsági filmsorozat. 10.05 Maholnap ... 10.55 Hírek. 11.00 Debreceni Dózsa—Elektromos férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés. Közv. Debrecenből. 12.15 Déli muzsika, (sz.) 14.50 Franciaország madártávlatból, (sz.) IX. (ism.) 15.00 Várkonyi Zoltán-sorozat. Fotó Háber. Magyar film. 16.35 Műsorainkat ajánljuk. 17.05 A műemlék nélküli város. 17.55 Lehet egy kérdéssel több? 18.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Esti mese. (sz.) 18.50 Tévé- torna. (sz.) 19.00 A Hét. 20.00 Hírek 20.05 A szicíliaiak klánja, (sz.) Francia film. (14 éven felülieknek!) 21.55 Sporthírek. 22.05 Krétarajz — Biró Lajosról, (sz.) 23.10 Hírek. BELGRAD: I. műsor: 9.00 Barázda — faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. 10.00 A kis Mikula kapitány — gyermekműsor. (ism.) 10.30 Maja méhecske. Rajzfilmsorozat gyermekeknek. 11.00 Népi muzsika. 11.30 Földművelőknek. 12.00 A tudás — vagyon. 13.50 A nézők és a tv. 14.20 A tücsök halála. Lengyel film gyermekeknek. 15.30 Vasárnap délután. 19.15 Rajzfilm. 20.00 A szél és a tölgyfa. Dráma- sorozat. 21.00 Dokumentumadás. 21.50 Szórakoztató zene. 22.05 Sportszemle. n. műsor: 17.40 Az utolsó kőkorszaki emberek. Dokumentumfilm. 20.00 Ez a bolond sportvilág. Brit dokumentumműsor. 18.35 A fesztivál a városnak — a város a fesztiválnak. Riport a Biennálé ’79-ről. 20.46 Huszonnégy óra. 21.05 A film klasszikusai. Roberto Rossellini: Róma nyílt város. Olasz film. BUKAREST: 7.45 Otthoni testnevelés. 8.00 Üttörőműsor. 9.00 A falu élete. 12.00 Hírek. 12.05 Vasárnapi album. 13.00 Rajzfilmek. Woody, a búbos banka. 13.25 Greenwich. 13.50 Zenés kaleidoszkóp. 14.10 Folytatásos film. Golgota. 15. rész. 15.00 Bátraké a jövő. 16.10 Kínai táncok és dalok. 16.30 Telesport. 18.00 Tv- hiradó. 18.40 „George Eminescu” nemzetközi fesztivál. 18.50 A próféta, az arany és az erdélyiek. Román film. 20.40 Tv-híradó, sport. HÉTFŐ BUDAPEST: I. műsor: 19.25 Hírek. 19.30 A zene világnapján. A Magyar Televízió hangversenye a Magyar Nemzeti Galériában. (sz.) A szünetben: Kb. 20.25 Kamerával hetedhét országon át. Tinka ünnepe. Francia rövidfilm. (sz.) 21.25 Házigazda: dr. Ladányi Józsa sebészprofesszor. (sz.) 22.00 Hírek. BUKAREST: 13.00 Magyar nyelvű adás. 17.20 Sanghai. Riportfilm. 17.40 Kínai táncok és dalok. 18.00 Tv-híradó. 18.20 A tv gazdasági rovata. 18.40 Világ- híradó. 19.00 Az olaj: múlt, jelen és jövő. Vitaműsor. 19.40 Folytatásos film. Mogador lakói 3. rész. 20.35 Tv-híradó. BELGRAD: I. műsor: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 Úttörők a népfelszabadító háborúban. 18.00 Hősök iskolája. Gyer- mekműsor.18.15 Az életre tanítanak bennünket. Művelődési adás. 18.45 Pódium. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Pupin csillagai. Tv-dráma. 21.10 Kiválasztott pillanat. 21.15 Mozaik. 22.15 Komoly zene. H. műsor: 17.30 Dokumentumfilm. 18.45 Válogatás. 20.30 Sport karikatúrában. 20.35 Tapasztalatok — belpolitika. 21.05 Huszonnégy óra. 21.15 Divatvásár. Riport. 21.20 Házi mozi: Élni akarok. Osztrák játékfilm. RÓDIÓ VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÖ Állandó műsor: (hétköznap) 4.45 és 6.45 Szót kérek! 5.20 Tudósítói jelentések, 5.40 Falurádió, 6.20 és 7.20 Reklám, 7.19 Körzeti időjárás. 7.30 Reggeli párbeszéd — 8.05 Műsorismertetés, utána: A mai nap kulturális programjából (vasárnap 6.45-kor) —12.00 Déli Krónika (Utána hétfőtől péntekig: Ki nyer ma?) — 18.15 Hol volt, hol nem volt — 18.30 Esti Magazin. Hírek, időjárásjelentés: 4.30-tól 7.00-ig félóránként, majd 8.00, 10.Ű0, 12.00, 15.00, 17.00, 18.30, 22.00, 24.00 (szombaton éjjel 1.00-kor is). Vasárnap: 6.00, majd 8.00-tól ua. mint hétköznap. 7.23 Baráti körben. 8.10 öt kontinens hét napja. 8.26 Népi zene. 9.00 Kulturális magazin. 10.08 Budapesti művészeti hetek. Három füttyszó. 11.04 Opera- művészlemezek. 12.15 Lemezmúzeum. 13.16 A mi kis városunk. 13.26 Strauss-művek. 13.40 Emberemlékezet . . . avagy Kalandozás memóriánk furcsaságai körül. 14.00 Daloló, muzsikáló tájak. A Kiskunságtól délre. 14.40 Pillantás a szocialista világba. 15.12 Jascha Heifetz 1917—1955. között készült lemezfelvételei. 16.01 Kő hull apadó kútba. I. 17.10 Azt beszélik. . .17.40 Népdalok. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . 18.45 Közv. a szolnoki Szigligeti Színházból. Nem félünk a farkastól. 21.08 Köszöntjük a 80 éves Bárdos Lajost. 22.20 Bemutatjuk új felvételeinket. 23.10 A Lipcsei Gewandhaus zenekarának felvételeiből. 0.10 Kecskés Sándor klarinétozik. PETŐFI RÁDIÓ Állandó műsor: (hétköznap) 4.25—7.59 Reggeli zenés műsor (Közben: 5.55 és 6.55 Torna, 6.45 Könyvajánlat, 7.35 Körzeti időjárásjelentés) — 10.50 Torna — 13.45 Időjárás- és vízállás- jelentés. Hírek, időjárásjelentés: 4.30- tól 8.30-ig félóránként, majd 10.30- tól 20.30-ig kétóránként, ezután 23.00 és 24.00. Vasárnap: 8.00, 10.30, 14.30, majd ua. mint hétköznap. 7.00 A görög katolikus egyház félórája. 7.30 Romantikus orgona- művek. 8.05 Mit hallunk? 8.30 Miska bácsi levelesládája. 9.00 Szívesen hallgattuk. 10.33 A Magyar Rádió XHI. futó-kocogó napja. Helyszín: Hódmezővásár-. hely. 11.46 Jó ebédhez szól a nóta. 12.43 A lowoodi árva. II. 14.05 Újdonságainkból. Külföldi táncdalok. 14.33 Táskarádió. 15.30 Jelenidőben. 16.00 Híres zenekarok albuma. 16.35 Daljátékból részletek. 17.00 ötórai tea. 17.50 Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.33 A tegnap slágereiből. 19.20 Szellemi térképolvasás. 19.30 Sanzonalbum. 20.00 Tanító voltam a hadifogoly-iskolán. 20.43 Bemutatjuk a Szarajevói Rádió új pop-rock felvételeit. 21.13 Sokféle — a boldogságról! 22.13 Az 1979. évi debreceni dzsessz- napok műsorából, (hangfelvétel.) 23.10 Zenés játékokból. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 ösz- köszöntő. Szerkesztő: Gulyás Ferenc. 18.00 Sport és muzsika. 18.30 Műsorzárás. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 9.00 A lovak és az angyalok — Nemes Nagy Agnes versei. 9.10 A hét zeneműve. 9.40 Ki kopog? Óvodások műsora. 9.55 Sós Attila óvodással beszélget Ungváry Ildikó. 10.05 Nyitnikék. 10.35 Kínai vers. 10.45 Hegedűs a háztetőn. Részletek Bock zenés Játékából. 11.05 Monteverdi-madrigálok. 11.40 A famászó báró. XIII. 12.50 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.34 Sámson madara. Rádiójáték. 14.54 Édes anyanyelvűnk. 15.10 Népdalok. 15.28 Képek és Jelképek. Művelődéstörténet gyermekeknek. 16.05 Barokk zene. 16.39 Van új a nap alatt. 17.15 Zenei világnap. 18.15 Hol volt, hol nem volt __ 1 9.15 A Rádió Kabarészínháza. 20.25 Népzenekedvelőknek. 20.55 Vihar — Nemes Nagy Agnes versei. 21.00 Van egy üres órája? 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 A Rádió lemezalbuma. PETŐFI RÁDIÓ 8.05 Operettrészletek. 9.00 Slágermúzeum. 9.50 Szorgalom és érték. lO.Ot) Zenedélelőtt. 11.55 Pillanatkép. 12.00 Nóták. 12.33 Kis magyar néprajz. 12.38 Tánczenei koktél. 13.25 Fúvósesztrád. 14.00 Kettőtől ötig. .. 17.00 Viselkedéskultúránk az időben. 1430 ötödik sebesség. 18.33 Zeneközeiben. 19.50 A-tól Z-ig a popzene világában. 20.33 Senki többet? Harmadszor! 21.50 Sanzonest a 6-os stúdióban. 23.15 Verbunkosok, nóták. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Hírek. 17.05 Hétfői hullámhosz- szunk. Szerkesztő: Balogh György. 18.00 Alföldi krónika. — 18.15 Pepita tánclemezekből. — 18.26—18.30 Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. színhíz 1979. szeptember 30-án, vasárnap, Magyarbánhegyesen, 10.00 órakor: CSIPKERÓZSIKA MOZI VASÁRNAP Békési Bástya: 4 órakor: Ga- wein és a zöld lovag, 6 és 8 órakor: Griffin és Phoenix. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: A dzsungel könyve, 4 és 6 órakor: A kedves szomszéd, 8 órakor: A vágy titokzatos tárgya. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Csillagok háborúja. I., II. rész. Gyulai Erkel: Minden szerdán. Gyulai Petőfi: 3 órakor: Mentsd meg Zapatát! 5 és 7 órakor: Csúfak és gonoszak. Orosházi Béke: 5 órakor: Munkahelyi románc. I., II. rész. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: A csodatevő palatábla, fél 6 és fél 8 órakor: Won Ton Ton Hollywood meg- mentője. Szarvasi Táncsics: A bajkeverő. HÉTFŐ Békési Bástya: 4 órakor: Ga- wein és a zöld lovag, 6 és 8 órakor: Griffin és Phoenix. Békéscsabai Srzabadság: de. 19 órakor: Sztrogof Mihály 4 és 6 órakor: Minden szerdán, 8 órakor: A vágy titokzatos tárgya. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Csillagok háborúja. I., II. rész. Gyulai Erkel: A kedves szomszéd. Gyulai Petőfi: 3 órakor: Mentsd meg Zapatát! 5 és 7 órakor: Csúfak és gonoszak. Orosházi Béke: 5 órakor: Munkahelyi románc I„ II. rész. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: A csodatevő palatábla, fél 6 és fél 8 órakor: Won Ton Ton Hollywood megmentője. Szarvasi Táncsics: A bajkeverő.