Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-11 / 265. szám
1977. november 11., péntek Követésre méltó Jegoruska igaz meséi Vasziljev Borisz: Ne lőjetek a fehér hattyúkra Beszélgetés a klubban A Hazafias Népfront békéscsabai helyiségében, szép és ízléses környezetben 1977 májusában megalakult a nyugdíjasok klubja. A szervezők, Csaba Gyuláné és Banadics Antalné nagy reményeket fűztek a kezdeményezéshez. — Az a szándék vezérelt bennünket — mondotta Csaba Gyuláné —, hogy nyugdíjas, magános házaspárok saját otthonukon kívül társakra találjanak, a szabad idejüket kellemes környezetben töltsék el. Számításunk bevált. A látogatók jól érzik SIR JOHN FALSTAFF Tévéjáték készült Shakespeare művei nyomán egy olyan figuráról, aki több drámának is szereplője. Ez a feldolgozás a IV. Henrik című dráma első és második részéből való. Richard halott, a trónon IV. Henrik néven Bolingbrook ül. Percy, a főurak egyike, lázadást szít a király ellen, hiszen Richard Fotó: Tóth Mihály magukat, szívesen vesznek részt az összejöveteleken. A szervezők a kezdeti sikeren felbuzdulva tovább kívánják szélesíteni a klubot, szívesen látnak újabb érdeklődőket, olyanokat, kik hívei a csendesebb szórakozásnak. Jelenleg hetenként egy alkalommal, pénteken 17 és 22 óra között tartanak összejöveteleket. A klub programjában az egyéni szórakozáson túl vetített képes előadások, orvosi előadások, aktuális politikai témák szerepelnek, továbbá különböző vetélkedőket is műsorra tűznek. (Háló) annak idején halálos ágyán, őneki szerette volna juttatni a koronát. A lázadás hírét hozzák Henryknek, a király fiának, a trónörökösnek. A trónörökös éppen öreg barátja, a kövér lump, Falstaff társaságában mulat, s különböző csínyeket eszelnek ki. Még arra is hajlandó Henryk, hogy Sir John társaságában, szűkölködő erszényük megtömésére rabolni induljon... Nem tudom, hogy történt, de ahogy néztem-hallgattam Vasziljev Borisz lírai játékát egy bizonyos Jegoruskáról, a mi Vörösmartynk verssorait kezdtem magamban mondogatni: „Ábrándozás az élet megrontója / mely, kanosaiul, festett egekbe néz.. De rögtön, mintha az előbbivel egyazon versben máris hozná az antitézist: „Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt, / Ki életszomját el nem égeté, / Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt, / Földön honát csak olyan lelheté.” Hát nem a mi Jegorus- kánkról van szó? Hát nem őt látjuk, ahogy át csetlik-bot- lik ezen a számára sokszor érthetetlenül furcsa, indokolatlan, szürke életen? Oda van írva a színlapra, hogy „lírai játék”. Mondanom sem kell, hogy az író lírai álmait költőien visszaálmodni a színpadra, ez a legnehezebb. Viszont, ha sikerül, felejthetetlen. Az ünnepi előadás láthatóan a nagy erőfeszítést, a tehetség és a művészi felkészültség legalázatosabb felmutatását emelte maga elé célnak. Hogy ez mennyire sikerült, milyen hőfokú az élmény, színház lett-e a színházban Vasziljev Jegoruská- jából, ki-ki döntse el maga. Van azonban egy bizonyos kör, melyen belül vagy ívén túl a megítélés viszonylagos határai rejtőznek. Nos, úgy vélem, színházunk ünnepi előadása a körön belül értékelhető, művészi tett volt, és gondolatokat ébresztett. Már magam is bevallottam, hogy Vörösmarty sorait mondogattam, miközben a színpadon Jegoruska nagy szívjósága, szépségre áhítozása vívta bizony Don Quijote-i szélmalom-harcát az erőszakosokkal, a bürokratákkal, a felelőtlenekkel, az iszákosokkal, a hátulról támadókkal, és végül a halállal is, mintha azt példázná: a szépségnek el kell pusztulnia? Igen, kérdőjellel, mert az ellenkezőjét hiszem Vasziljev Borisszái és S. Bán Ernő rendezővel együtt, aki teljes művészi fegyvertárát ennek a jóságos, eleven teremtményeken keresztülgázolni nem tudó, esendő Jegoruska megformálására áldozta, és aki termékenyen találkozott ebbéli törekvésében Cseré- nyi Bélával, a színpadra lépő Jegoruskával. Bevallom, olvastam az előadás előtt a darabot, hiszem ősbemutatót hirdet a színlap. Azt is megmondom őszintén, igencsak féltem a szokatlanul sok, gyors, és alkalmanként egészen rövid színváltozástól, melyek már- már a filmforgatókönyvek lehetséges szabályait követik. Hogy tartottam ettől, nem is volt alaptalan. Az ünnepi előadás küzdött a rengeteg színváltozással, és hellyelközzel a technika drótokban, denevérszárnyként lecsapódó fű-szőnyegekben, ki- és betolt ágyakban, asztalokban, székekben háttérbe szorította, fojtogatta a költészetet, azt a lírai hangulatot, mely nélkül Jegoruska története üres frázisokká, bölcselkedésekké, rideg közhelyekké merevedik. Kár, hogy nem kerestek valami más megoldást, hogy a színpadi technika észrevétlenül szolgálja az előadás tartalmait, ritmusát, és adjon ezekhez, ne pedig elvegyen belőlük. Ez azonban már így van, ezen változtatni természetesen lehetetlen, keressük tehát ebben a körülményben: mit és hogyan tudott üzenni nekünk Vasziljev Borisz Jegoruská- ja az életről? Még így is sokat, csak figyelmes nézői kell legyünk, és kitárt szívű hallgatói. Üzente, hogy nem lehet szépség nélkül élni, hogy a munkában a legfontosabb a szív, hogy a természettől távol csak szenved az ember, hogy az élet szépségre és pihenésre adatott. És amikor hangyaboly-gyújtoga- tó, nagyképű, sznob turisták érkeznek a szeretett erdőbe, Jegoruska megint csak odaáll elébük naivan, egyszerűen, álmodozva: „Mit akarok Ma esti tv-ajánlatunk: Tímár Ede: CSILLAGOSOK, KATONÁK 14. A folyóirat megalapításában Dukesz Artúr, Forgács Dezső, Lengyel Kálmán, Ludwig Kálmán és Dornbusch Richárd vett részt. A lap címének adásáról így emlékezett meg: „Jenyiszej az egy nagy folyó Kraszno- jarszk mellett, a folyóiratnak nem lehetett forradalmi címet adni a dühöngő fehérterror miatt.” Dornbusch írta még ezt is: )rA Jenyiszej megjelenése ünnepszámba ment a tábor proletárelemeinél, kézről kézre járt és osztályharcos szellemével jelentékenyen hozzájárult forradalmi káderek neveléséhez. A csoport engem bízott meg, hogy a .Jenyiszejt’ politikai cikkekkel lássam el.” A bolsevikok krasznojar- szki föld alatti bizottsága fegyveres felkelést készített elő. A fegyveres felkelés eredetileg kitűzött időpontját azonban — különféle okokból — megváltoztatták. A munkások tudomást szereztek erről, s az orosz katonai tábor illegális bizottsága viszont nem. így a 31. és a 3. orosz lövészezredek forradalmi érzelmű katonái az eredetileg meghatározott időben, az 1919. július 29- ről 30-ra virradó éjszaka megkezdték az akciót. A felkelésben hadifoglyok is részt vettek. A felkelők megtámadták a raktárakat és ott fegyverekhez jutottak, szereztek 32 géppuskát is. A városból azonban kozákokat, katonai alakulatokat és tüzéreket küldtek a felkelés leverésére. A felkelő orosz katonák és a hozzájuk csatlakozott hadifoglyok nyolc órán át elszántan küzdöttek a túlerővel szemben. Az elszigetelt, magukra maradt felkelőket végül a kolcsakisták elnyomták. Kegyetlen vérfürdőt rendeztek — több mint 200 embert lőttek agyon. Amikor a felkelést vérbe fojtották a kolcsakisták, a hadifogolytábort is megszállták. Rövid kihallgatások és látszateljárások után „bolsevik” agitációért és a „bolsevik titkos szervezkedésben való részvételért” 1919. augusztus 1-én a tábor mellett dr. Forgács Dezsőt, Dukesz Artúrt, Ludwig Kálmánt, Pável György fémmunkást, a szociáldemokrata párt 1906-os tagját, Papp János ékszerészsegédet, a munkásmozgalom régi résztvevőjét, Gáspár Albert hadapródot, magántisztviselőt, Molnár Lajost, Kra- sovszky Albint és Skoff Bélát agyonlőtték. Dornbusch Richárd így örökítette meg a mártírok emlékét: „Dukesz Artúr elvtárs, a vakmerőségig elszánt, kristálytiszta becsü- letességű forradalmár, akinek rendkívüli tudása, rendíthetetlen forradalmi szilárdsága, minden opportunizmussal szemben álló harcos egyénisége még a legfeketébb ellenforradalmároknak is tekintélyt parancsolt. Ami összetartó energia megmutatkozik a proletárszolidaritásban, az mind összpontosult benne, amennyi gyűlölet felgyülemlett a proletariátusban évszázadok bérrobotjában a kihasználók ellen, az mind, mintha ott égett volna a szemében. Fáradhatatlan tanítómunkáját mozgalmunk most is érzi, mert garmadával készítette elő a mozgalomban jelenleg mindenfelé dolgozó elvtársakat. Ludwig Kálmán elvtárs szerkesztette a szervezet folyóiratát, a ,Jenyi- szejt’. Ami baja, nyomora volt a tábor elnyomott munkásainak, avval nem a hivatalos közegekhez, hanem proletár elvtársukhoz, Ludwig Kálmánhoz fordultak, aki éjjel-nappal dolgozott, szervezett, eljárt, tanácsokat adott, újságot, felhívásokat írt, kémeket leplezett le, keskeny, tüdőbajos mellével a haláláig verekedett a dolgozók jövőjéért... A többi is, valamennyi, minden tehetségét, munkaképességét és forradalmi akaratát a munkásosztály ügyének szentelte.” Emlékmű Uljanovszkban Magas obeliszk áll a város szívében, a Volga partján. Előtte mindig tűz lobog. Az obeliszk körül internacionalisták alusszák örök álmukat. Életüket adták a szovjethatalomért, a város felszabadításáért. Ma Uljanovszk, régen Szimbirszk. Szimbirszkben született Vlagyimir Iljics Uljanov — Lenin. 1918. szeptember 2-án ai szovjetek Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottsága határozatot hozott, amelyben Szovjet-Oroszor- szágot katonai táborrá nyilvánították. A belső ellenforradalmi erők és a velük szövetséges intervenciós csapatok gyűrűbe fogták a fiatal szovjet köztársaságot. A Volga menti harctéren ekkor mintegy 10 000 magyar vöröskatona küzdött a szovj ethatalomért. A fehérek kezdeti sikerei után a Vörös Hadsereg támadásba lendült. Szimbirszk felszabadításának feladatát az 1. hadsereg kapta. A hadsereg penzai hadosztálya délről, az inzai hadosztály pedig nyugatról indult a város felé. G. Gaj szimbirszki „vashadosztálya” mérte a főcsapást északnyugat irányából a fehérekre. Átkarolták az ellenforradalmárok védelmét és 1918. szeptember 11-én bekerítették Szim- birszket. Másnap már felszabadították a várost, s a börtönből 1500 politikai foglyot — köztük internacionalistákat — szabadítottak ki. A „vashadosztály” kezébe került a fehérgárdisták tüzérsége. Szimbirszk felszabadításának fontos hadászati jelentősége volt. Különösen a Volga-híd jelentett sokat, hiszen a fehérek ezen az úton haladhattak volna leggyorsabban Moszkva felé. A híd persze a vöröscsapatok további hadmozdulatai számára is roppant előnyös volt — a hídon át a Kazany és Szamara térségében harcoló fehéralakulatok háta mögé kerülhettek. (Folytatjuk) én?... Azt akarom, hogy mindenki számára édes legyen az élet. Bizony! Hogy mindenkinek jusson elegendő napsugár, hogy örömét lelje az esőben, s hogy a fű is az ember boldogságára teremjen. Hogy öröm, minél több öröm jusson mindenkinek. .Történhet-e más ennyi gyönyörűséges együ- gyűség után, mint ami itt is történik: Jegoruskát leitatják, a gazdaság motorcsónakja a tó mélyére süllyed, Jegoruska és családja pedig a kétségbeesés feneketlen kútjába. Az ember percről percre úgy érzi, mesét lát, mesét hallgat, okító, szívekig hatoló jó mesét jó emberekről és ben ennek a naiv, esendő, érthetetlen Jegoruskának van igaza. Űjra hangsúlyozom, nem volt minden tökéletes ezen a békéscsabai színházi estén. Már Vasziljev darabja is — a sok színhely nehézséget támasztó tényén túl — megkívánt volna némi dramaturgiai összébb-igazítást, mert Jegoruska és környezetének változásai nem mindig indokoltak, sok a kitérő és az ismétlődés is, mely melegágya az unalomnak, és a színházi unalom egyetlen perce — közismert — óráknak tűnik, sajnos. A szereplők emberi arcának, belső világának színészi megfogalmazása is végletes néhol, az Jegoruska és a fia, Kolka: Cserényi Béla, Galbicsek Karcsi Fotó: Demény Gyula a rosszakról, akiket Vaszií- jev Borisz minden lakkozás nélkül becitál a színpadra, Jegoruska életébe, hogy kimondhassa végül: „Hogyha mindenkiből előlép majd az ember, akkor eljön a mennyország. A mi mennyországunk.” Persze, hogy Jegoruskát nagyon kevesen értik. Csoda-e, hogy úgy bámulnak rá, mint valami csodabogárra, félkegyelműre, fantáziáló individualistára. Furcsa-e, hogy Vasziljev azt mondatja Prokopiccsal, a gazdaság vezetőjével : „A fantáziálást benzinnel kell leönteni és felgyújtani.” Egyik sem furcsa, se nem meghökkentő, mert ezen az ünnepi előadáson — kínlódva és küzdve olykor a megtervezett játék akadályaival, miként az előbb említettem bővebben — egy meghökkentően őszinte emberrel ismerkedtünk, akiről csak az első percekben tűnt úgy, hogy egy másik bolygóról érkezett, aztán ki-ki vérmérséklete és önarcának ismerete szerint figyelt rá. Az Emberre, aki nem tudja, hogy néha „kanosaiul, festett egekbe néz”, de érzi, hogy „ki szívben jó” csak az élhet méltón ezen a Földön. Utópia? Szép hazugság? Szélmalom-harc? Hiábavalóság? Szkeptikus hangulatunkban gondolhatunk ilyesmit, de igazán, és lényegében soha. Igazán és lényegéerősebbre húzott vonások inkább torzítanak, mint kiemelnek. Kiugró példa erre Csuvalov, az erdész, akit afféle „városi jött-ment alak”- nak neveznek az elején, közben kiderül, mennyi lelki bánatot, talajtvesztést hordoz magában; erre az előadás Csuvalovja — enyhén szólva — hisztérikusan zaklatott, kapkodó, akiről még azt sem hisszük él, hiába mondja, hogy szereti az erdőt. Prokopics, a gazdaság vezetője sem az, akinek Vasziljev megírta, különös és érthető ugyanakkor, hogy ez a Prokopics az előadás legjobb színészi alakítása. Csak más, egészen más. Ilyen terheket hordoz Jegoruska a vállán, aki Cserényi Béla által kel életre, omlik össze és támad fel újra és százezerszer, míg végül halnia kell; most még halnia kell. Jó teljesítmény a Cse- rényié, látszik, hogy együtt lélegzik Jegoruskával, hogy a szépség igézetében őszintén találkoznak. Nagyon sokan jönnek-mennek Vasziljev Borisz színpadán, emlékezetünk szívesen őrzi Bics- key Károlyt, Zsolnai Júliát, Szerencsi Hugót, Székely Tamást, Dénes Piroskát, Barcza Évát és a kis Kolka szerepében Galbicsek Karcsit. És azt, amiért érdemes volt elmenni a színházba: „szépség nélkül nem lehet élni. . Sass Ervin Klubok, szakkörök a békéscsabai ifjúsági házban Békéscsabán, a Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörőház- ban tizenkét klub gondoskodik a középiskolás és ifjúmunkás fiatalok kulturált szórakozásáról. Legnépszerűbb ezek közül az Ifjúgárdisták klubja, amelynek foglalkozásaira mintegy 40 fiatal jár el rendszeresen. Ugyancsak sokan keresik fel a Fiatal utazók, Fiatal pedagógusok és a Tízek ifjúsági klub estjeit. Az ifjúsági házban szakkörök indításával tették lehetővé a filmezés és a fotózás iránt érdeklődő fiatalok ez irányú képzését. Tervezik egy irodalmi színpad beindítását is, amelyre eddig a kis számú jelentkezés miatt nem került sor.
