Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-05 / 261. szám
1971. november 5., szombat NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Folytatás — Csepelen Ismét Kerekes a középhátvéd A labdarúgó NB I-ben ma a 10. forduló következik. A műsor: Rába ETO—FTC (17.00), Ű. Dózsa—MTK-VM (15.00), Bp. Honvéd—Dunaújváros (15.00), Csepel—Bcs. Előre Sp., Videoton—Sz. MÁV Előre, ZTE—Tatabánya, Diósgyőr—Kaposvár, SZEOL AK—PMSC, Haladás—Vasas. (Valamennyi találkozó 13.00 órakor kezdődik.) A párizsi Louvre teremőre, aki mindennap felügyel a világhírű képekre, aki becsukott szemmel is tudja, hol, kinek az alkotása lelhető fel, ő is mindennap felfedez valami újat, valami olyat, amit eddig még nem vélt felfedezni. És nem tud betelni a látvány varázsával. Hát valahogy így éreznek a labdarúgás szerelmesei is. Szombaton — egy héttel a Bolívia elleni siker után — újra elkezdődik a bajnoki pontvadászat. És mindenki a „művészi” kivitelben reménykedik. A Békéscsabai Előre Spartacus labdarúgói Csepelen játszanak. Elutazásuk előtt beszélgettünk a vezetőedzővel, Mészöly Kálmánnal: — Mit vár a vasgyáriak elleni mérkőzésen? — Alaposan megváltoztatta arcát a piros-kék csapat. Igen jelentős „vérátömlesztés” volt náluk és az eddigi eredmények a vezetőséget igazolják. Gondolom, mindenki előtt ismerősen cseng Kiss Tibor, Kőhalmi, Vad neve, akik meghatározói lettek az együttes játékának. Ígérhetem, hogy gondunk lesz rájuk, miként Ozsváthra és Somogyira is. — Hogy állnak a sérültek? __ — Zsömbörgire sérülése miatt nem számítok Csepelen. Bár most már könnyebb edzéseket el tud végezni, de ez még kevés ahhoz, hogy számításba vehessem. Mártái tompa rúgást kapott a Videoton elleni mérkőzésen és a formája sem- meggyőző. Pogácsnak, ha finoman akarok fogalmazni, nem ment a játék legutóbb. Magyar és Láza is sérüléssel bajlódik, de játékukra feltétlen számítok. — Kerekes Attila? — Hosszú idő után ismét elfoglalja helyét a védelem tengelyében. Május 7-e óta először játszik bajnoki mérkőzést. Egész héten minden edzés után beszélgettem a fiúval, igyekeztem ráhangolni a bajnoki mérkőzés hangulatára. — Milyen eredménnyel lenne elégedett? — Arról beszéltem a játékosértekezleten, hogy nekünk is ünnepnapot jelent az NB I és nem természetes, hogy ott vagyunk. Általában ünnepnapon „ad” magára az ember. Az eddigi Békéscsaba—Csepel találkozók eredményei a lila-fehérek szempontjából, (o. = otthon, i. — idegenben) 1974/75: ősszel: 3—4 (o.), tavasszal: 0—0 (i.) 1975/76: ősszel: 1—1 (i.), tavasszal: 2—1 (o.) 1976/77: ősszel: 1—1 (i.), tavasszal: 2—1 (o.) — És kik öltöznek „ünneplőbe"? — Egy kérdőjel van csak. Ha Magyar sérülése nem jön rendbe, akkor Zsíros lesz a jobbhátvéd, ha játszhat, abban az esetben Zsíros a tartalékcsapatban szerepel, neki ugyanis játékra van szüksége. Tehát a Tasnádi — Magyar (Zsíros), Kerekes A., Vágási, Dinya — Láza, Németh — Királyvári, Pásztor, Budavári, Gottdiener csapat kezd. Készenlétben áll: Tóth, Csepregi, Fodor. Selmeczy Mihály „Két pontot kalkuláltunk be” Alaposan átszervezték csapatukat a csepeliek, s hogy ez a szervezés sikerült, azt többek között a jelenlegi he- tecíík helyezésük is bizonyítja. Bár az is igaz, hogy az utolsó három mérkőzésen vereséget szenvedett az addig ragyogóan szerepelt piros-kék gárda. Júniusban csak a szerencse, illetve a salgótarjániak példátlan gyenge szereplése mentette meg a Csepelt a kieséstől. Június 11-én, az előző bajnokság utolsó mérkőzésén játszott csapatból (Rába ETO—Csepel 4—0) a Békéscsaba ellen most kiálló csepeli együttesben mindössze négyen kapnak helyét. Jelenleg két súlyos sérültjük van (Branikovits, a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen szenvedett izomszakadást, Godán pedig a múlt szombaton a Székesfehérvári MÁV Előre elleni barátságos mérkőzésen orrcsonttörést). 14., 8., 5., 3., 3., 3., 4., 6., 7. Az eddigi kilenc fordulóban ezeken a helyeken állt a Csepel. 0—1-es vereséggel kezdtek (Diósgyőrött), utána egyedülálló sorozat következett. A Pécs (3—1), a Vasas (2—1), 3 Ferencváros (3—2), a Székesfehérvári MÁV Előre (1—P) és a Rába ETO (2—0) elleni ötös győzelmi sorozat után azonban hullámvölgybe került a csapat. Az MTK-VM-től 3—0-ra, a Kaposvártól 2—1-re, s a ZTE-től ugyancsak 2—1-re kapott ki. — Mivel magyarázzák a visszaesést Csepelen?... — Mi is tanácstalanok vagyunk — válaszolta a kérdésre Kóczián Antal vezetőedző. — Az MTK-VM sokkal jobb volt, Kaposvárott legalább döntetlent érdemeltünk volna. A ZTE viszont Csepelen győzött le bennünket, s erre nem lehet semmiféle magyarázat! — Az az érthetetlen, hogy a csapat nem fáradt — jegyezte meg Losonci Flórián, a csepeliek volt kitűnő játékosa, jelenlegi technikai vezetője. — De hát miként az már lenni szokott, ragyogó széria után egész váratlanul jön a visszaesés. Így volt ez nálunk is. Most, hét közben, először láttuk hetek óta az első biztató jelenségeket... Szerdán ugyanis Vácott játszottunk és nagyon jó mérkőzésen simán 3—0-ra vertük a Váci Híradást. — Mi a Békéscsaba elleni mérkőzésre már a bajnokság kezdete előtt két pontot „kalkuláltunk” be. Győznünk kell, hiszen rendkívül szoros a középmezőny, és kedvezőtlen esetben könnyen a táblázat második felében találhatjuk magunkat... A' csepeliek tervezett csapata a szombati Békéscsaba elleni mérkőzésre: Hajdú — Gondos, Kőhalmi, VJ éber, Kovács Gy. — Kiss, Somogyi, Bartha — Ozsváth, Vad, Bar- tos. Nagy József Tájfutók megyei bajnoksága Eddig három megyei tájfutó térkép készült. Képünk ezek közül mutatja be az egyiket, amely a Doboz környéki Holt- Körös mentén fekvő területet ábrázolja Békés megyében mindösz- sze egy kifejezetten tájékozódási futó szakosztály létezik, a nemrégiben alakult Szarvasi MHSZ Zalka Máté SE. A megyei szakszövetség 35 igazolt versenyzőt tart nyilván, ebből is kitűnik', hogy ennek a sportágnak még nincsenek nagy hagyományai megyénkben. Az előrelépést elsősorban az iskolai országjáró diákkörök segítik. Az ODK-sok és a szarvasiak részvételével rendezték meg nemrégiben az idei megyei bajnokságot a Doboz környéki erdőkben, ahol 58-an álltak rajthoz. A nők 3500, a férfiak 9000 méteres távon mérték össze tudásukat. A megyei egyéni bajnokság volt az idei egyetlen megyei rendezvény, de alkalmanként megyénk fiataljai az ország más pontjain is rajthoz állnak, váltó-, csapat- és éjszakai versenyek keretében. A sportágat űző versenyzőknek alapvetően két feladattal kell megbirkózniuk a táv során: a rendelkezésre álló térkép alapján jelentkezni a kijelölt ellenőrző állomásokon, és lehetőleg a legrövidebb idő alatt teljesíteni a távot. A mostani megyei bajnokságon két forduló alapján dőlt el a végső sorrend. Legtöbben a férfi ifjúságiak 15—17 év közötti kategóriájában indultak. A legnépesebb számban a kétegyházi szakiskola fiataljai vettek részt, -ezenkívül mezőhegyesi, békéscsabai, szarvasi és orosházi versenyzőkkel találkoz- tußk. Eredményesség tekintetében a szarvasiak vitték el a pálmát; övék lett a férfi felnőtt kategória első három helye, csakúgy, mint a női felnőtt kategória arany- és ezüstérme. A megyei bajnokság eredményei. Férfiak. Ifjúságiak. (15—17 évesek). 1. Dudás György 0 — 68,10, 2. Bögre László 0 — 72,0, 3. Búzái Gábor (mindhárom Bcs. Kemény Gábor Gimn.) 0 — 84,40, 4. Bállá István (Mezőhegyesi 611. sz. Szakmk.) 0— 90,35, 5. Károlyi János (Mh. 611. Szakmk.) 0 — 97,40, 6. Katona Endre (Kétegyházi Mg. Szakisk.) 0 — 101,20. 17—19 évesek. 1. Fábián Zsolt (Mezőberényi Petőfi Gimn.) 0 hibapont 91,50 perc, 2. Szatmári György (Bcs. Kemény Gábor Gimn.) 0 — 116,30. 3. Molnár Jenő (Mb. Petőfi G.) 0 — 122,40, 4. Juhász (Bcs. Kemény G.) 0 — 137,00, 5. Bak Endre (Bcs. Kemény G.) 0 — 173,40. Felnőttek. 1. Vrbovszki Mihály 0 — 141,05, 2. Harmati József 0 — 155,10, 3. Walkovszki Attila (mindannyian Szarvasi MHSZ Zalka SE) 0 — 186,00. Nők. Ifjúságiak. 1. Szekeres Aranka (Mb. Petőfi Gimn.) 0 — 225,10, 2. Opa- uszki Márta (Bcs. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakk.) 1 — 185,15, 3. Pet- rovszki Éva (Bcs. Keresk.) 1 — 196,35. Felnőttek. 1. Simon Mária 0 — 118,05, 2. Ungureán Mária (mindkettő. Szarvasi MHSZ Zalka) 0 — 125,45. KOSÁRLABDA VM KÖZÉRT—Békési ÁFÉSZ 121:82 (58:30). NB II. Férfi, Budapest. V: Cziff- ráné, Kosaras. Békés: Domokos G. 17, dr. Papy 24, Domokos M. 11, Jakucs 11, Knyihár 8. Csere: Fazekas 6, Hegedűs 3, Tóth 2, Vár- konyi. Edző: Békési Mihály. Két azonos képességű csapat találkozóján a középtávolról jobban dobó hazaiak szerezték meg a győzelmet a tartalékos békésiekkel szemben. SZOMBAT Sakk. OB II-es osztályozó mérkőzések. Gyulai SE— Váci DCM, Lehel SC—Kecskeméti Tipográfia, Gyula, Erkel Művelődési Központ, 9.00 órától. Tollaslabda. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére rendezett emlékverseny, Békéscsaba, KISZ-tábor tornacsarnoka, 13.00 órától. Labdarúgás. NB I. Csepel —Bcs. Előre Spartacus, Csepel, 13.00. NB I tartalékcsoport. Csepel—Bcs. E. Sp. 11.00, Szentkúti. Megyei I. osztály. Nagyszénás—Kondoros, 13.00, Hajdú. Tömegsport. Vasutas szak- szervezeti dolgozók asztali- tenisz- és sakkbajnoksága, Békéscsaba, vasutas klubkönyvtár, 8.00 órától. Asztalitenisz. Ünnepi egyéni és páros verseny BM- dolgozók részvételével, Békéscsaba, Békés megyei Rendőrfőkapitányság tornacsarnoka, 9.00 órától. Megyei felnőtt III. o. minősítő bajnokság, Békéscsaba, Konzervgyár, 14.30. VASÁRNAP Asztalitenisz. NB III. Férfi. Bcs. TASK—Mezőtúr. Békéscsaba, 9.00. OMTK— Szolnok, Orosháza, 9.00. Tipográfia—Bcs. Konzerv, 9.00. Megyei II. o. egyéni bajnokság, Békéscsaba, MÁV- kultúrház, 9.00. Kosárlabda. NB H. Nők. Mezőberényi ÁFÉSZ—Nyíregyházi Széchenyi, Mezőbe- rény, szabadtéri pálya, 11.00. Röplabda. NB II. Nők. Ünnepi sport program Bcs. Előre Sp.—Z. Danuvia, Békéscsaba, Deák u. 11.30. Sakk. OB II-es osztályozó mérkőzések. Váci DCM—Lehel SC, Hódmezővásárhelyi VSE—Gyulai SE, Gyula, Erkel Művelődési Központ, 9.00 órától. Teke. NB I. Nők. FTC— Bcs. Előre Spartacus, Budapest, Hauszmann u.. 13.00, Bcs. MÁV—Kőbányai Porcelán, Békéscsaba, Bartók Béla úti pálya, 10.00. Tollaslabda. Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére rendezett emlék- verseny, Békéscsaba, KISZ- tábor tornacsarnoka, 9.00 órától. Labdarúgás. (Kezdés egységesen 13.00 órakor). NB II. Várpalotai Bányász—Bcs. TASK, Várpalota. NB IH. Gyulai SE—Nyíregyházi Vasutas Spartacus, Csányi, Honvéd Papp JSE—Szarvasi FSSC, Miskolc, Kuti. Megyei I. osztály. Honvéd Szal- vai SE—Békés, 11.00, Bánki H. A. Battonya—Sarkad, Uh- rin. Medgyesbodzás—Med- gyesegyháza (Csongrádi megyéből), Mh. Cukorgyár— Endrőd, Lenhardt. Mezőbe- rény—Tótkomlós (Szolnok megyéből), Gyoma—Mh. ME- DOSZ, Medovarszki. Bcs. MÁV—Szeghalom, Toldi I. Füzesgyarmat—Oh. MTK, Andó. Megyei II. osztály. Gyulavári—Kamut, Szeles, Kevermes—Gyulai Köröstáj, Guti, Újkígyós—Murony, Ál- dorfai, Elek—Kunágota, An- csin. Magyarbánhegyes—Doboz, Jankus. Gerendás—Kö- röstarcsa, Medgyesi M. Gádoros—Kétsoprony, Dér. Békésszentandrás—Csorvás, Bány. Országos tartalék- és ifjúsági bajnokság. Bcs. TASK tartalék—Kisvárda tartalék, 11.00, Ágoston. Bcs. TASK ifi—Kisvárda ifi, 13.00, Balogh S. Kézilabda. Ünnepi tornák. Férfi ifjúsági torna, Békéscsaba, Szabolcs utcai sporttelep, 8.00 órától. Női ifjúsági Szőnyeg Kupa mérkőzések, Békésszentandrás, 8.00 órától. Atlétika. Járási bajnokság, Orosháza, OMTK-pálya, 8.30 órától. Járőrverseny. November 7. Kupa ifjúsági járőrversenye, Mezőkovácsháza, 8.00 órától. HÉTFŐ Kosárlabda. NB II. Férfiak. Kőbányai Sör—Békési ÁFÉSZ, Budapest, Kismartoni u. 13.20. Sakk. OB II-es osztályozó mérkőzések. Lehel SC—Hódmezővásárhelyi VSE, Kecskeméti Tipográfia—Váci DCM, Gyula, Erkel Művelődési Központ, 9.00 órától. Labdarúgás. Serdülő torna, Békéscsaba, Előre Spartacus sporttelep, 9.00 órától. Kézilabda. Ünnepi kupaversenyek, yillámtornák férfi felnőtt csapatok részére, Mezőhegyes, 8.00 órától. Női ifjúsági Szőnyeg Kupa mérkőzések, Békésszentandrás, 8.00 órától. Nem igazolt női versenyzők tornája, Medgyesbodzás, 8.00 órától. TELEVÍZIÓ BUDAPEST I. műsor: 9.15 Tévétorna, (sz.) (ism.) 9.20 Iskolatévé. 9.50 Mindenki közlekedik... (ism.) 10.05 A hirdetés, (sz.) (ism.) 11.10 Játék a betűkkel. (ism.) 11.45 „Életet a éveknek” (ism.) 12.55 Haladás VSE— Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 14.50 Tuniszi hétköznapok. 15.10 Mit teszünk értük? I. 15.55 Lagardére lovag kalandjai, (sz.) V. 17.00 Hírek. 17.05 Kérünk egy emléket... 17.45 Egymillió fontos hangjegy, (sz.) 18.00 Ady Endre vers- és prózamondó verseny. V. elődöntő. 18.55 Cicavízió. 19.00 Közvetítés a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából rendezett disz- ünnepségről, az Erkel Színházból. (sz.) Közben: tv-híradó. Kb. 21.00 Az ötödik pecsét, (sz.) Magyar film. 22.50 Tv-híradó 3. II. műsor: 20.01 National Gallery, (sz.) Angol filmsorozat. V. 20.25 Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac. Dráma négy felvonásban. Az előadás I. szünetében: 21.00 Tv-híradó 2. 23.30 Doktor tojáshéj. Angol tévéfilmsorozat. BUKAREST: 13.10 Románia— Lengyelország rugby-mérkőzés. 15.35 Riportfilm. 16.00 Ifjúsági klub. 17.35 Stan és Pan filmjeiből. 18.30 Tv-híradó. 19.10 Enciklopédia. 19.50 Regan — folytatásos film. 20.40 Szatíra és humor. 21.15 Tv-híradó. 21.40 Románcest. BELGRAD I. műsor: 15.45 Labdarúgás: Crvena Zvezda— Rijeka. 17.40 öt plusz — vetélkedő gyermekeknek. 18.45 Zenebarátok. 19.15 Rajzfilm. 20.00 A ruha én vagyok — humoros sorozat. 20.30 Az ügyetlen lány- rabló — grúz film. 22.00 Koszovói akkordok ’77 — a fesztivál záróestje (felvételről). KOSSUTH RADIO: 8.30 Lányok, asszonyok. 8.55 „Amíg szívünk dobog...” 9.22 Tomkins: Két madrigál. 9.30 Mindenki is- $ kólája. 10.05 Zenekari tnuzsika. 11.18 A Rádiószínház bemutatója: A két nővér ligete. 12.20 Zenei anyanyelvűnk. 12.30 Magyarán szólva... 12.45 Melódiákoktól. Közben: 13.30 Harangláb tízezerért. 14.00 Kantáta. 14.14 I Énekszóval, muzsikával. 14.30 I Együttműködés új utakon. 15.05 Üj zenei újság. 15.40 A Rubettes I együttes műsorából. 16.00 168 óra. 17.30 zenekari muzsika. I 18.40 Tudósítás a Rába ETO— I FTC bajnoki labdarúgó-mérkő- I zésről. 18.45 Kantáta az októberi 5 forradalomról. 18.56 Közvetítés I a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából rendezett díszünnepségről. Kb. 20.00 Szvjatoszlav Richter zongoraestje. Kb. 21.23 Népdalok. 22.25 A beat kedvelőinek, (ism.) 23.10 Operarészletek. 0.10 Melódiákoktól. PETŐFI RADIO: 8.05 Muzeális felvételekből. 8.20 Tíz perc külpolitika. (ism.) 8.33 Magyar fú- vószene. 9.00 Válaszolunk hallgatóinknak. 9.15 Nóták. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Tánczene. 12.25 Orvosi tanácsok, (ism.) 12.33 Donlzetti-áriák. 13.00 Hasznos és haszontalan mulatságok. 13.25 Szimfonikus táncok. 14.00 Operettrészletek. 14.20 Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 14.50 Lánc, lánc, Játéklánc. 15.51 Éneklő Ifjúság. 16.01 Balogh Sándor népi zenekara játszik. 16.20 Közv. a bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.50 ötórai tea. 18.00 Ady Endre vers- és prózamondó verseny. V. 18.50 Jó estét, gyerekek! 18.57 Grófé: Grand Canyon — szvit. 19.30 Nóták. 20.09 Az árgyélus kismaI dár. (ism.) 21.17 A Rádió dalszínháza. Fehér éjszaka. Zenés krónika. 23.10 Slágermúzeum (ism.) SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00— 18.30 Rádióvíkend. Szerkesztő: Kutas János. A tartalomból: Szerkesztik a hallgatók. Visszapillantás a hét eseményeire. Kitüntettek. Szovjet hanglemez- újdonságok. — Hétvégi sport és programajánlat.) SZÍNHÁZ 1977. november 5-én, szombaton, Békéscsabán, este 7 órakor: A NOSZF 60. ÉVFORDULÓJÁNAK DISZUNNEPSEGE MOZI Békési Bástya: fél 4-kor: Ko- csubej, fél 6 és fél 8-kor: Piedone Hongkongban. Békéscsabai Brigád: 3 órakor: Filmklub, fél 6- kor: Fehér hajó, fél 8-kor: Az előkelő alvilág. Békéscsabai Szabadság: 4-kor: A mesék birodalmában, 6 és 8-kor: Napsugár fiúk. Békéscsabai Terv: Halál az életért. Gyulai Erkel: Apám néhány boldog éve. Gyulai Petőfi: 3-kor: Mese Szaltán cárról, 5 és 7-kor: A csalétek. Orosházi Partizán: fél 4-kor: Scsorsz, fél 6 és fél 8-kor: Végső leszámolás. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta- hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055