Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-18 / 65. szám

Telex Magyar párt- és kormányküldöttség utazik az NDK-ba Megkezdődtek Púja Frigyes hivatalos tárgyalásai Athénban Kádár Jánosnak, a Magyar' Szocialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottsága első titkárának ve­zetésével a Német Szocialista j Egységpárt Központi Bizottsá­gának és a Német Demokrati-1 kus Köztársaság kormányának meghívására a közeli napokban magyar párt- és kormánykül­döttség utazik hivatalos, baráti látogatásra a Német Demokra­tikus Köztársaságba. (MTI) Athén Csontos Rozália, az MTI ki­küldött tudósítója jelenti: Púja Frigyes külügyminisz­tert, aki szerdán érkezett hiva­talos látogatásra Athénba, csü­törtökön (helyi idő szerint 10.15- kor) az elnöki palotában fogad­ta Konsztantin Cacosz görög köztársasági elnök. A találkozón a kétoldalú kapcsolatok fejlesz­tését vitatták meg. A fogadás után (helvl Idő sze­rint 11 órakor) a külügyminisz­tériumban Púja Frigyes meg­kezdte a hivatalos tárgyaláso­kat Dimitri Biciosz görög kül­ügyminiszterrel. A görög tv-állomások szerdán! este filmhíradóban számoltak be J külügyminiszterünk repülőtéri fogadtatásáról. Csütörtökön az athéni sajtó kiemelt helyen adott hírt Púja Frigyes megér­kezéséről, ismertette program­ját', tárgyalásainak témakörét. A Rizoszpasztisz a budapesti rádió kommentárját idézve ír­ta, hogy a magyar és görög ve­zető politikai személyiségek ta­lálkozóinak igen nagy a jelentős­sége. Elősegítik a különböző tár­sadalmi rendszerű országok kap­csolatainak fejlődését, a világ­béke és a biztonság ügyét. (MTI) New York Kurt Waldheim ENSZ-lőíitkár felhívást bocsátott ki március 21-e, a faji megkülönböztetés ellen vívott harc nemzetközi napja alkalmából. Mint ismere­tes, 17 évvel ezelőtt március 21- én a dél-afrikai rendőrök Sharpeville városában vérfürdőt rendeztek az apartheid-politika ellen tiltakozó afrikai lakosok között. A világ számos pontján továbbra is lábbal tiporják a faji egyenjogúság elveit és még nem tűntek el a fajíildö- zes gócai, ezért a nemzetközi közvélemény kötelessége, hogy teljes erejével küzdjön a faji egyenlőség elveinek maradékta­lan tiszteletbentartásáéi't — hangoztatta a főtitkár. Prága Csütörtökön baráti látogatásra a Szovjetunióba utazott Eohus- lav Chnoupek csehszlovák .kül­ügyminiszter. Moszkvában tár­gyalásokat folytat majd szovjet kollégájával, Andrej Gromikó- val. A Szovjetunióból a cseh­szlovák külügyminiszter hivata­los, baráti látogatásra a Vietna­mi Szocialistá Köztársaságba utazik, majd látoga+ást tesz I.n- oszban. Burmában és Pakisztán­ban is. Bukarest Romániában minden erőt„mo^- gósítanak a március 4-i pusztí­tó földrengés következményei­nek felszámolására, a gazdasá­gi élet helyreállítására. Nagy erővel folytatódik a sú- Ivosan megrongálódott épületek megerősítése. A közellátás továbbra is biz­tosított mind a fővárosban, mind pedig az ország többi me­gyéjében. A közlekedés és távközlési minisztérium- jelentése szerint Romániában teljes egészében helyreállították a vasúti és köz­úti forgalmat. Belgrad Dobrivoje Vidics. a JKSZ KB- elnökség végrehajtó bizottságá­nak tagja Belgrádban egy po­litikai aktívaértekezleten mon­dott beszédében részletesen foglalkozott a helsinki konferen­cia jelentőségével és a nyáron sorra kerülő belgrádi í találkozó előkészületeivel. Többek között kitért a helsinki Záróokmány úgynevezett harmadik kosará­val kapcsolatos vitákra és hang­súlyozta, ,.a kommunistáknak semmi okúk nincs rá, hogy passzív magatartást tanúsítsa­nak". Róma Az Ólasz Kommunista Párt Központi Bizottsága szerdán be­fejezte ülését, amelyen az el­múlt héten lezajlott diáktünte­tések után kialakult helyzetet vitatta meg. A Központi Bizottság ülésén elfogadott dokumentum a töb­bi párthoz intézett felhívásában aláhúzza, hogy az olasz demok­ratikus erőknek le kell küzde­niük a jelenlegi olasz politikai helyzetben jelenlevő bizonyta­lansági és válságelemeket. Luanda Zaire Shaba tartományban és más vidékein kirobbant fegyve­res összetűzések azt bizonyítják, hogy a lakosság elégedetlen az országban tapasztalható gazda­sági zűrzavarral és nyomorral, és ezekhez az akciókhoz nincs semmi köze az Angolai Népi Köztársaság kormányának — hangsúlyozza az angolai nemzet­védelmi minisztérium nyilatko­zata. Az Egyesült Államoknak, Bel­giumnak és Franciaországnak, amelyek katonai segítséget ad­nak Zaire-nak. vállalniuk kell a következményeket a helyzet kiéleződéséért Afrikának ebben a térségében — állapítja meg a dokumentum. Addisz Abeba Etióoiaban Begemder, Harar, Bale tartományokban, valamint az ország más részein is sikere­sek a népi milícia egységeinek a terrorista bandák ellen indí­tott akciói. Az államcsínykísérlet szerve­zőinek februári félreállítása óta az etióp forradalom védekezés­ből támadásba ment át — Je­lentette ki Mengisztú Hailé 'fa­riam. az ideiglenes katonai' kor­mányzótanács elnöke. (MTI)' Nép ország nélkül (3.) iveket© Bióciapok és Joliit B’©lll©BlY©k Milyen reális lehetőségek van­nak a független, palesztin nem­zeti állam létrehozására? Mi­után a Biztonsági Tanács dönté­sei és az ENSZ határozatai Izra­elt az 1967, június 4-i határok mögé visszavonulásra szólították fel — a palesztin állam gyakor­latilag a Gázai-övezetből és a ciszjordániai sávból tevődne ösz. sze. Elég a térképre pillantani annak megállapítására, hogy ezek a területek nem határosak egymással, tehát nem kis nehéz, séget okozna az összeköttetés. Mégis: ha már ezekkel a gon­dokkal kellene birkózni, önma­gában is nagy haladás lenne. A lehetséges palesztin állam egész j területe azonban változatlanul j izraeli megszállás alatt áll. s Tel Aviv egyelőre nem mérlegeli ko- I molyán a kiürítést. Ellenkezőleg: évek óta az egységes Jeruzsále­met tekinti fővárosának, s ab­ban az arab lakta, egykori Jor­dániához tartozó óváros is ben­ne foglaltatik. A Jordán folyó partján eddig 28 megerősített te. j lepülést hozott létre, s „bizton­ságos határaihoz” számítja őket. Félő tehát, hogy Izrael legfel- jebb olyan csekély mértékű visz. ! szavonulásra lenne hajlandó, amely életképtelen mini- >Palesz- tinát eredményezne. A vitának azonban arabközi vetülete is van. Az 1974-i x’abati arab csúcsértekezlet úgy határo­zott, hogy a megszállás alól fel­szabadult területek csakis pa­lesztin illetékesség alá kerülhet­nek. s a palesztinok egyetlen tör­vényes képviselője a PFSZ. Hosszabb-rövidebb ingadozás után a jordániai uralkodó is el­fogadta e követelményt s ezzel saját felségjogait a valamikori transzjordániai területekre kor­látozta. Az amraani udvar azon­ban olyan országrészekről mon­dott le, amelyek ténylegesen nín. csenek birtokában. Ha eljön majd az izraeli visszavonulás órája, az ellentétek tündén bi­zonnyal felújulnak. Egyetlen jellemző adalék: Husszein vál­tozatlanul folyósítja a fizetést azoknak az egykori jordániai köztisztviselőknek, akik jelenleg e folyó túloldalán, izraeli meg- I szállás alatt élnek. Miért teszi ezt, ha nem azért, hogy hűségü­ket megvásárolja? Az arab világ jobboldaláról is fokozódott a nyomás, hogy a palesztinokat valamilyen állam- szövetségbe vezessék. Sz.aúd- Arábiától Egyiptomig előnyös­nek látnák, ha a PFSZ-t sikerül­ne „megszelídíteni” egy .jordá­niai szövetséggel. Egy haladó, demokratikus Palesztina ugyanis meglehetősen balra tolná az arab világot, változásokat idézne elő az arabközi viszonylatokban. Ezért az arab reakció olyan PaJ lesztinát kíván, amely beleillik terveibe, s nem ellentétes az Egyesült Államok által elképzelt közel-keleti rendezés alapvona­lával. 2 MMMWSs. íort MÁRCIUS 18. Az önálló palesztin államért folyó küzdelem előcsatározásai már a genfi békeértekezlettel kapcsolatosan is kibontakozhat­tak. A közel-keleti rendezéssel foglalkozó konferencia 1973 de­cemberében három napig ülése­zett. azután felfüggesztette ta­nácskozásait s e szünet majd 1200 napja tart. Az ok elsősor­ban a palesztin részvétel; a foly­tatásnak nem lenne értelme, ha azon valamilyen módon nem képviseltetné magát a palesztin nemzeti mozgalom. Izraeli rész­ről viszont nem tartják lehetsé­gesnek a palesztin részvételt, legfeljebb a jordániai delegáció­ban foglalhatna helyet néhány palesztin személyiség. (íme, újabb lehetőség az ammani ki­rályi udvarnak!) Az Egyesült Államok, a genfi konferencia egyik — amerikai — társelnöke ebben egyet ért Izraellel. Mivel indokolja Izrael a ma­kacs visszautasítást? Azzal, hogy a PFSZ nem ismeri el Izraelt —- a palesztinok viszont az izraeli részről megnyilvánuló el nem is. mérést nehezményezik. Látszó­lag „tyúk—tojás” probléma áll fenn, azzal a különbséggel, hogy Izrael — ENSZ-tagállamként, s a Biztonsági Tanács ezzel kap­csolatos döntéseinek értelmében — általános elismerésben része­sült és megfelelő biztosítékokat nyert önálló államiságára. A pa­lesztinok ezt még nem kapták meg, a következő lépés tehát őket illetné. A kölcsönös elisme­rést könnyítené meg az a szov­jet javaslat, hogy a genfi érte­kezlet két szakaszban ülésezzék. Az előkészítő fordulóban a rész­vételt és a képviseleteket tisztáz, zák. majd az érdemi megbeszé­lések következnének. A palesztinok jogainak elisme­rése azért is lényeges, mert erő­sítené a mozgalmon belül a rea­lista állásfoglalást, Néhány esz­tendővel ezelőtt a PFSZ prog­ramjában is olyan kitétel szere­peit. hogy az egységes, soknem­zetiségű és sokvallású Paleszti­nát tekintik célnak. (Tehát elle­nezték Izrael államiságát!) A helyzet azonban megváltozott: a PFSZ lehetségesnek tartja a pa­lesztin állam kialakítását — — egyelőre — a Gázai-övezetben és Ciszjordániában. igaz. az El­utasítási Front szerint ez elfo­gadhatatlan. s meg kell akadá­lyozni a „Közel-Kelet Hongkong­jának” létrejöttét. A szocialista országok, köztük a Magyar Népköztársaság, szo­lidárisak a palesztin nemzeti mozgalom törvényes követelései­vel, szükségesnek tartják a pe- lesztin nemzeti jogok következe­tes • érvényesítését. Nem becsül­jük le a meglevő és várható bo­nyodalmakat: "az arab világ hi­ányzó egysége s a palesztin moz. I galom belső törésvonalai nehe- zen adnak módot szárnyaló op- timizmusra. A palesztin problé­ma megoldása nélkül azonban i nem képzelhető el tartós és szi- j lárd béke a Közel-Keleten s a J Palesztina országnévnek előbb- utobb hivatalosan is ott kell sze­repelnie a világtérképeken. Réti Ervin (Vege) Mély részvét mellett temették el Kernel Dzsumblatlot Be.irút Mély részvéttel temették el csütörtökön a szerdán meggyil­kolt Kamal Dzsumblattot, a Libanoni Haladó Szocialista Párt elnökét szülőfalujában, Mukhtará-ban, druz őseinek földjébe. A temetésen több tízezres tö­meg vett részt. A gyászolók kö­zött voltak közvetlen családtag­jain kívül libanoni politikusok •— köztük Szelim Al-Hossz kor­mányfő és a kabinet más tag­jai —, arab diplomaták és a Libanonban élő druz néptörzs tagjai. A politikai gyilkosság elköve­tése óta Bejrutban és az egész országban rendkívül feszült a helyzet. Több halálos áldozatot követelő szórványos lövöldözé­sekről is érkeztek jelentések. Világszerte — különösen az arab országokban — megütkö­zéssel fogadták a politikai gyil­kosságot. Libanon dolgozói csütörtökön messzemenően eleget tettek a nemzeti-hazafias mozgalom ve­zetőd szerdai felhívásának, hogy általános sztrájkkal tiltakozza­nak Kamal Dzsumblatt meggyil­kolása ellen. Bejrutban, az or­szág fővárosában szünetelt az oktatás, bezártak az üzletek. A főváros utcáin csaknem teljesen leállt a forgalom. (MTI) Választások Indiában Szerdán Indiában megkezdődlek a föld „legnagyobb választásai”. Képünkön: Delhiben egy törölt lábú választópolgárt barátja viszi a szavazóhelyisegbe (Telefotó — AP — MTI — IvS) J Országos agitáslós és propagandaianácskozás A partpropaganda soron levő feladatairól március 18—17-én országos tanácskozást 1 ártották. | A fővárosi és a megyei pártbi­zottságok ideológiai titkárai, agitációs és propagandamunká­ért felelős vezetői, a nagyobb üzemek pártbizottságainak tit­kárai. az egyetemek és főisko­lák pártbizottságainak titkárai, az országos tudományos és ok­tatási intézmények vezető mun­katársai a Központi Bizottság 197ti. október 26-i és december 1-i határozatából eredő tenniva- ló''''ol tárgyaltak. Győri Imre, az MSZMP KB titkára a gazdaságpolitikai pro­paganda elvi kérdéseiről, La­kos Sándor, a KB társadalomtu­dományi intézetének igazgatója a szocialista demokrácia egyes kérdéseiről. Tóth Dezső kulturá­lis miniszterhelyettes a szocia­lista hazafiságról és a proletár internacionalizmusról, Grósz Ká­roly, a KB osztályvezetője és Móna Gyula, a KB osztályveze­tő-helyettese a pártpropaganda fejlesztésének fő irányáról, idő­szerű feladatairól tartott elő­adást. A tanácskozás eszmecserével fejeződött be. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom