Békés Megyei Népújság, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-19 / 219. szám
A rendtai'iás és vidéke Olvasom at Oktatási Minisztérium közleményét az új tanév feladatairól, és sorra- rendre elgondolkozom. Ebből is. és jó néhány korábbi rendelkezésből, intézkedésből napnál fényesebben látszik, hogy milyen roppant — és nem mindig százszázalékos sikert hozó — küzdelmet vívnak oktatásügyünk megújításáért. Az is lehet, és ebben is van igazság, hogy hellycl-közzel túl is bonyolítják a dolgokat, és a lényegre való koncentrálást fellazítja a gyorsaság, az új metódusok, szervezeti formák, intézkedések és egyebek özöne. Persze, semmi új nem valósul meg zökkenő nélkül, és alig járt úton vagy egyáltalán nem ismert úton várhatóak tévedések, hibák is. A sikerekben és sikertelenségben egész pedagógus-társadalmunk részes, sőt, kiterjeszteném ezt az egész társadalomra is. Mert a társadalmi közeg, az érzés-állapot a meghatározója minden folyamatnak, amely lejátszódik. így, böngészve a tanév kezdeti feladat-tengert, jutottam el az új középiskolai rendtartások, ezeken belül a házirendek vidékére. Meglepett, hogy az új rendtartások ideiglenes érvényét meghosszabbították, hogy idő legyen az összegyűlt ta- nasztalatok elemzésére. Ugyanakkor — nyilván — az új rendtartások a már ismert „jó iskolai tapasztalatokra az előremutató kezdeményezésekre” é-’ültek, ahogy ezt az említett dokumentum is közli, kérdés tehát, amire jelenleg nincs válasz: szükség volt-e a rendtartás ideiglenes érvényét tovább hosszabbítani? Nyilván. ami ideiglenes, az nem olyan komoly dolog még, azt nem is fontos talán teljes mértékben betartani.... Igen, idáig kell egyszerűsíteni a dolgokat, ha nem akarunk a valóságos helyzetben csalatkozni. Sőt, ha még olyan félmondat is található ebben a dokumentumban, hogy „alaposabb megismerésük és jó végrehajtásuk azonban még időt igényel”, akkor nem tudom, mikor és hogyan válik az iskola életét szabályozó két fontos dokumentum — az iskola életét meghatározó két fontos dokumentummá. Nemcsak e sorok írója meditált ezen, sokan szülők, és másképpen diákok is elmondják véleményüket a dologról, ki-ki a maga módján. A szülő nem egészen érti, hogy miért nem jutunk már el egy és más oktatásügyi kérdésben a kísérletezéstől és elemzésektől valami kézzelfoghatóbbig, a diák viszont örül. Mert, ha valaminek, miként a rendtartásnak „végrehajtása, alaposabb megismerése még időt igényel”, akkor az tényleg nem olyan fontos, mint egy elfogadott, és — amíg szüksége nincs — megmásíthatatlan törvény, mely szabályozza a tanintézet rendjét. Milyen könnyű így a lazaságokat és más egyebeket — megmagyarázni ! Tudom, hogy kísérletezés nélkül nincs új életünkhöz jól alkalmazkodó pedagógia. Tudom, hogy éppen elég gondunk van tanteremhiánnyal, pedagógushiánnyal és sok mással, -mégis, ezt az aprócska ellentmondást, mely nem hiszem, hogy elintézhető a „látszólagos” jelzővel, meg kellett említenem. Sok ezren, tízezren tudnak róla, és nem egészen értik. Pedig töprengnek rajta elegen. Töprengnek?! Sass Ervin A mindenség vonata József Attila-est a békéscsabai ifjúsági házban Szertartás résztvevői vol- unk. A celebráló Latinovits, iWensáros. Madaras, Keres és Dőry ördögi vibrálással idézte meg a szeretetért pityergő, a szeretetre vágyó, a szeretettől megfosztott kamaszt, a dühös osztályharcost, a minden- séggel mérhető költő-óriás, a lisztaság és jóság csontfehér jelképét, a Saint-Just-ként ellobbanó ifjút: József Attilát. A sötét színpad oldalán egymás után villantak elénk a vonatablakok és bennük a halálosan pontos irányt tartó élet-szerelvény szavai: árvaság, bűn, elmebaj, öngyilkosság. rend, szabadság, szellem és szerelem.. Szavak, amelyek végigkísérték Attilát életén és megalkották életművét, a mindenség egyik megállíthatatlan vonatát. A két és fél órás irodalmi est ezeréveket foglal magába. Csalódással indult, azzal is ért véget. De csak a költőben. Bennünk, akikhez szólt, hitet, erőt, elszántságot és igazságérzetet tápláltak a keserű, lemondó szavak. Ez József Attila végakarata. És a kitűnő 5 gimimsss. 1974. SZEPTEMBER 19. előadók, a rendező és szerkesztő (Gáspár János, Gelléri Ágnes) érdeme. A toll dadog. Mit is lehetne írni erről az estről? Csak a költő szava volt ebben a tiszta beszéd. Minden szó köz- . helyként, üres jelzőként hangzik. A műsor a töredékek csodálatos egybefonódása volt. A rész helytállt az egészért. Magában hordozta annak törvényszerűségeit. Hűen József Attilához. Amikor Öcsödről beszél — a világról szól, amikor gyermekkorának, vagy a város peremének nyomorúságáról szól — a világról beszél. Az önvádat és a vádat ' annak a kornak címezi, amelyben élt, amelynek te- hervonata a számára végzetes pillanatot hozta. A budapesti Irodalmi Színpad Eszmélet című József Attila műsorából egyszerre lexi- koni tömörséggel és ódái szárnyalással kaptuk a huszadik század filozófus-proletárköltő- jének üzenetét: a szellemről és a szerelemről. Az ötszáz elfoglalt ülőhely egyetlen mozdulatlan, visszafojtott lélegzet-óriás volt. József Attilát hallgattuk. A költő kérte: „Hadd lássunk át magunkon itt ez estén.” Ügy legyen! — gondoltuk, és úgy lett. (Réthy) Pihenő a szarajevói autóskempingben Békéscsabaiakkal az Adrián Szfinx a Diocletianus-palotá- ban, amelyből a világon csak hat darab van Azt mondják, ha valami rosz- szul kezdődik, a folytatás és a befejezése biztos jó. Mi így jártunk, amikor a COOPTOURIST békéscsabai kirendeltségének szervezésében 12 napos útra indultunk autóbusszal a jugoszláv tengerpartra: Splitbe. Aznap szakadó esőre ébredtünk, mintha dézsából öntötték volna, s kísért bennünket a határig, majd azon túl is. Már-már úgy éreztük, kár volt elindulni, oda a nyaralásunk. Szabadkát elhagyva azonban szétoszlottak a felhők, s másnap Szarajevóban már kellemes napsütésben sétáltunk. Megcsodáltuk mecsetjeit, s leginkább az 1531-ben épült Spliti látkép Gazi Husrevbegova dzsámit, amelyben többek között Hailé Szelasszié által ajándékozott perzsaszőnyegen dicsérik Allahot hívei. A 47 méter magas minaretben pontosan déli 12 órakor felhangzott a müezzin imára hívó hangja. Jártunk az első világháború emlékét idéző merénylet utcájában is, a bazársoron, a rézművesek utcájában, ahol igazi bábeli hangzavar és színes tarka kavalkád fogadott. Pihenőnk a városszéli autóskempingben volt, ahonnan a jugoszláv ATLAS közlekedési vállalat rendkívül kényelmes autóbuszán tettük meg a nem veszélytelen, meredek emelkedőkkel, alagutakkal és sok-sok kanyarral tarkított utat a Neretva völgyében Split felé. Szédítő magasság és feneketlen mélység kísért utunkon, váltakozva erdőkkel. égbe nyúló sziklákkal és festői szépségű völgyekkel, amelyek mélyén fel-felcsillant a Neretva olajzöld vize tavakká szélesedve, máshol fehéren habzó vízesés formájában. Csodálatos látvány. Ilyen bárkával jártuk a tengert A tengerpartra érve hasonló utunk volt Splitig, s a kék Adria hol szédítő mélységben fodrozódott alattunk, hol közvetr lenül a lábunknál bukkant elő. Pálmafák, agavék, lucfenyők, leanderligetek váltogatták egymást. A sok szép látvány és a hosszú út elfárasztott bennünket, s amikor megérkeztünk a Split Hotelbe, örömmel foglaltuk el a minden igényt kielégítő, kényelmes szobákat Másnap természetesen első utunk a tengerhez vezetett. Az 50 tagú csoportból 16-an soha sem láttak tengert. így hát volt, aki meg- /ízlelte, vajon tényleg sós-e a vize? Sós..., de még mennyire! Split egyébként csodálatosan kedves város. Pompásan ötvöződik a régi az újjal, a Diocletia- nus-palota maradványai, ódon sikátoros utcái, terei, a tágas, modern városrész, égre törő 18— 20 emeletes épületeivel. A tengerpart különösen kedvelt, vidám forgatagával, a hatalmas hajókkal a kikötőben és a jachtokkal. Valamint az innen nyüó szűk utcácskákkal, ahol mindenütt találkozunk kedves kávézókkal, kiskocsmákkal. Jártunk a Diocletianus-palota falai között, szívtuk a régmúlt idők levegőjét, amit Bu László magyar származású idegenvezető a magyar vonatkozású témáknál igazi hazaszeretettel, ugyanakkor spliti lokálpatriotizmussal idézett elénk. Nem sajnáltuk a fáradságot a Mar- jan-hegytől sem, s fölérve a kilátóba, csodás látvány tárult elénk Jártunk a Mestrovic múzeumban, az akváriumban, és egy ódon bárkával kihaióztunk a tengerre is, melyet Berovic Stipe kapitány vezetett, aki több mint 40 éve járja a tengert. Kirándultunk Omisba, a kalózok városába. Bracs szigetén kikötöttünk Szupetárban. majd egy hangulatos öbölben fogyasztottuk el a halat, amit kapitányunk menet közben a hajón sütött, s ittuk hozzá az ízletes dalmácíai vörös bort. Hazafelé menet Mostarban töltöttünk egy délelőttöt, ahol ellátogattunk a híres török házba. Itt Achmed Biáocvic fogadott bennünket igazi törökkávéval és jégbe hűtött rózsaszirom szörppel és érdekes török történetekkel. Igazán jól éreztük magunkat. Végül is fájó szívvel bár, de búcsút kellett intenünk a tengernek, a ragyogó napsütésnek, amely kitartott 1 egészen hazautazásunk napjáig. „Minden jó, ha a vége jó”, ezzel búcsúztunk barátainktól, akikkel címeket cseréltünk, s megígértük, hogy jövőre is találkozunk. A Körösvidéki Cipész Szövetkezet tagjai — ők voltak zömmel a csoportban —, a vésztői Aranykalász Tsz öttagú gárdája és a 16 budapesti kiránduló egyaránt jól érezte magát, feledhetetlen élményben volt részük a COOPTOURIST jóvoltából. Kasnyik Judit Pipagyártó török barátunk Mostarban /
