Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 220. szám

Szerkesztőségi közlemény Lapnnk tegnapi, szombati szá­mában helyreigazítást közöltünk bírósági döntés alapján, amely az 1972. június 10-én megjelent glosszával kapcsolatos, melyben elmarasztaltuk dr. Gally Mihály szabálysértési főelőadót is. Elgondolkoztató, hogy dr. Gally Mihály, a békéscsabai Strand Étterem helyettes vezető­jének szabálysértési ügyében ho­zott határozatát azzal indokolta, hogy ha az üzletvezető-helyettes 1971. évi december 4-én egy órával a záróra előtt megta­gadta volna a vendégek kiszol­gálását, akkor be tudta volna tartani a zárórát. Elgondolkoztató azért, mert ez az indoklás ellentétes a 15/1969/XII. 27) Belkereskedel­mi Miniszter rendeletével és a Békés megyei Vcndéglá tóipari Vállalat üzleti szabályzatával és üzleti munkarendjével. Ez pedig arra vall, hogy a szabálysértési főelőadó határozatának indok­lása során gondatlanul járt el. Mivel a határozatok indoklá­sának nevelő célzatúaknak kell lenniük, vajon, ha ezt az indok­lást a békéscsabai Strand Étte­rem üzletvezető-helyettese be­tartaná, akkor ugyan ki követne el szabálysértést? Az-e, aki ha­tározatának indoklásában erre ösztönözte, vagy pedig az üzlet­vezető-helyettes, aki azt betar­taná? A Csehszlovák Kultúra Hetének filmbemutatója A Csehszlovák Kultúra Hetén A kulcs című színes, szélesvásznú filmdrámáját játsza a megye öt mozija. A Csehszlovák Kom­munista Párt fennállásának ötvenedik évfordulójára készített művet, amely a hitleristák elleni küzdelem egy epizódját mu­tatja be, szeptember 18-án a békéscsabai Szabadság filmszín­házban, a következő napon a medgyesegyházi, 20-án a tót­komi ősi, 21-én a gyomai, 22-én a dévaványai mozikban lát­hatja a közönség. Népművelők kézfogása keddiem ’’valóságos nemzeti sze­rencsétlenség az USA számára,,; Ez a hivatal kíméletlen hadjára­tot folytatott a kábítószer-keres­kedők ellen. Egy, 1936-ban alá­írt újabb megállapodás is a til­tott kereskedelem elleni hatásos fellépést célozta. A II. világháború előtt már 50 állam vállalta a drog mételye terjedésénék megakadályozását. A meglevő szervezetekhez 1945 után újabbak csatlakoztak, vagy újabbak jöttek létre. Az EíNSZ egyes szekciói is fog­lalkoznak a kérdéssel. A helyzet azonban keveset változott. Ez késztette például 1964-ben John- sont, hogy elrendelje az ellenőr­zés és a felderítés megszigorítá­sát az USA területén. Intézke­désre három területet jelölt ki- az üzérkedés magszüntetését, a kábítószerfogyasztás megelő­zését, és az áldozatok átnevelé- sét. Űjabb lépés volt, amikor a régi Állandó Központi Bizott­ság helyébe 1968-ban a Nemzet­közi Kábítószer Ellenőrző Szerv lépett. Ezzel új szakasza nyílt a küzdelemnek. Az eredmények nem lebecsülendők, de lényeges javulás nem állt elő. A nemzet­közi összefogás eredményeként ez idő tájt megsemmisítettek 60 000 kiló nyers ópiumot, 1000 kiló morfiumot, 320 000 kiló marihuánát, 250 kiló hero­int és nagy mennyiségű szinte­tikus drogokat. Az elkobzás mellett más mód­szerhez is folyamodtak. Legne­vezetesebb ezek közül az 1969- ben lezajlott mexikói és brazíli­ai hadművelet. Tíz héten át tar­tott a mák és marihuana-ültet- vények megso°°Taisítése. Mexikó csendes-óceáni hegyvidékein 7832 ültetvényt számoltak fel — napalm bombával és vegysze­rekkel 217 millió mák. és 3,8 millió marihuana tövet irtottak ki. Két évvel ezelőtt Dél-Afriká- ban a kenderkultúrák felszámo­lásával akartak gátatvetni a ká­bítószer nyersanyaga megterme­lésének. Rendőrség derítette fel a titkos ültetvényeket, és óriási mennyiségű nyersanyagot gyúj­tott fel. Az elkobzott kábítószer, készletek értéké álékor 100 mil­lió font sterlingre becsülték. Ezt az összeget figyelembe véve elképzelhető az elpusztított ültevények mérete, és a rendőr­ségi műveletek jelentősége. Fennálása óta komoly szerepet tölt be a kábítószer-kereskede­lem megfékezésében az IN­TERPOL és az amerikai Bu­reau of Narcotics. Ma is gyak­ran olvashatunk egy-egy sike­res rajtaütésről, egy-egy csem­pészbanda leleplezéséről. A nyugati rádiók e hó 3-án pén­teken este közölték, hogy a marseille-i kikötőben raitaütöt- tek egy hosszabb idő óta meg­figyelés alatt álló yachton, és az eddigi legnagyobb heroin­mennyiséget sikerült elkobozni­uk: 450. kilót. A yacht a dél­franciaországi partok mentén érkezett a kikötőbe. Természe­tesen a vizsgálat megkezdődött, a yacht személyzetének kihall­gatása folyamatban van, de e sorok írásakor erről a sikeres akció lébonyolításáról részle­teket még nem ismerünk. összeállította: Szabó Endre Következik: Rohamosan terjedő járvány. Négy nap — végig a Dunántúlon Utunk harmadik vendéglátó városa Zalaegerszeg. A Dunán­túl meglepő gyorsasággal fejlődő megyeszékhelye korán ébred, így mi sem tudunk az Arany­bárány szállodában sokáig alud­ni. Egy gyors reggeli lent az ét­teremben, aztán az ötemelete­sekkel beépített főutcáról jobb­ra fordulunk, és megérkezünk az 50-es évek építészeti modo­rában szürkéllő vaskos, túlságo­san szabályos művelődési köz­ponthoz. Bent kellemes megle­petés fogad. Azonnal látni, hogy nincs kihasználatlan hely, egy talpalatnyi sem. Az előcsar­nokban hatalmas tábla hirdet: ..művelődési házunk klubjában színes televízión nézheti az olimpiai versenyeket. Váltson rá bérletet, (20 forint)”. Az emeleten egy folyosórészen húsz. nál több akvárium van a legkü­lönbözőbb halakkal, és sok-sok klub, szakköri helyiség. Zala­egerszeg a népművelők körében kiscsoportos tevékenységéről ne­vezetes. Az elmúlt tíz év alatt 26 ezer rendezvényen egymillió nyolc- százezer látogatójuk volt. Költ­ségvetésük három millió forint. Ezévben 85 ezren voltak külön­böző rendezvényeiken. Az igaz­gató még hozzáteszi: egy napra 462 vendég jutott. Harmincnégyen Zala. megye 224 művelődési jellegű intézményében mindösz- sze 34 főhivatású népművelő dolgozik. Ez a szám jóval alat­ta marad az országos átlagnak — nem is beszélve arról, hogy ebből tízen a megyei művelődé­si központhoz tartoznak. Ez a legnagyobb problémájuk az itte­nieknek, hiszen ilyen körülmé­nyek között nagy gond vállukon a megye területe. Gyermek-klubtól a nyugdíjas klubig sok kis csoport dolgozik a házban. Segítik az üzemi klu­bokat is. Anyák iskoláját, nyelv­tanfolyamot indítanak évente, és előkészítő tanfolyamot szer­veznek a dolgozók általános is­kolájához. A megye művelődési házait, azzal támogatják, hogy bevonják valamennyi település dolgozóit egy héthónapos szelle­mi. vetélkedőbe. A Zalai Táncegyüttes nevét sok külföldi siker fémjelzi. Ve­gyeskaruk kétszer ’’kiváló,, és egy egyszer aranykoszorús együttes lett. A mai irodalmat népszerűsíti a legutóbbi országos versenyen nagydíjjal kitüntetett Reflex Színpadunk. Az Exklu­zív Színpadunk is igen népszerű, ahol neves színészek önálló mű­vészi estje vagy irodalmi műsora kap helyet. Kérdések ostroma Ez a felsorolás megszámlálha­tatlan kérdést indít a résztve­vőkből. őszintén szólva egy ki­csit kételkedünk. Lehetséges-e mindent ennyire kézben tartani, ilyen sikeresen végrehajtani. Kétkedésünk beigazolódik, hi­szen úgy, mint mindenütt, itt is akad probléma éppen elég. (Az viszont érthető, ha nem ezekkel kezdik a tájékoztatót). A népművelők nem elégednek meg egy adattal. A valóságos képhez minden esetben ket^ő szükséges; „Említette, hogy 300 tanfolyami hallgatójuk van. Mennyi ebből a felnőtt és meny­nyi a gyerek, mivel magyarázha­tó a sok tiszteletdíjas népműve­lő?”. „Kik patronálják a Zalai Táncegyüttest, ki fizeti a dolgo­zók általános iskolájának előké­szítő tanfolyamát, milyen a A Göcseji Falumúzeumban. (Fotó: Krasznahorkai) nyugdíjas klub látogatottsá­ga?” „Említette, hogy az ér­vényes határozatokat figye­lembe veszik. Mit tesznek a mű­velődési ház és az ifjúsági ház koncepció megvalósításáért?”. A válaszok után barátságos lesz újra a hangulat. Tisztább a kép, mert a nehézségekről is szó esett. A kedves vendéglátás­ra és az alkotó jellegű vitára ékes koronaként kerül a Göcseji Falumúzeum megtekintése. A legnagyobb meglepetés Panoráma autóbuszunk — még aznap délután — komótosan be­gördül Szekszárd főterére. Azt hisszük káprázik a szemünk: előttünk a kultúrpalota, az 50 millió forintból felépített remek­mű. Színházterem, hangverseny, terem-, klubok hetven* millimé­teres mozi vain az épületben és meglepően széles^ elegáns, lépcsősor, világításprogramozó kompúter. Olyan az egész épü­let hatása, kívül és belül, mintha a XXI. században járnánk. Eszembe jut egy adat: „Ha­zánkban Szekszárdon a legma­gasabb a 100 főre eső színház- látogatók száma”. Ezekután amit itt látunk, nem is csodálom, hi­szen ilyen helyre szívesen jön­nek el az emberek. A vendég­könyvben lapozva néhány sor megragadja figyelmet: „...üzem­ben is láttam a szekszárdi me­gyei művelődési központot. Lát­hatóan eleven élet, sokoldalú kulturális munka folyik intéz­ményünkben... 1971. IX. 30. Ká­dár János”. Mindezekről rövid időn belül mi is melgyőződünk, de a szek­szárdi művelődési központ igaz­gatója elsősorban a problémák­ról beszél. Említi például, hogy megbukott náluk a színjátszó munka, mert nincs szakemberük. Különben negyvenegy főhiva­tású népművelő dolgozik az in­tézményben. Többen vannak, mint egész Zala megyében (!) Az intézmény költségvetése 7 mil­lió 600 ezer forint, ötven szak­körük és művészeti csoportjuk van, de ezekhez a 35 helyiség máris kevés. Tudatos tartalmi munkájuk példamutató. Egészen pontos elképzeléseik vannak az ifjúság foglalkoztatásával kap­csolatban is. Náluk „kiemelt té­ma” ez. Ebből a látogatásból népmű­velőink ugyancsak sokat tanul­tak, mégis itt a pénzügyi kér­dések ragadják meg elsősorban figyelmüket. Mindent jól meg­néznek az 50 millió forint költ­séggel épült, nagyszerűen ki­használható kultúrpalotában, és titkon talán arra gondolnak, amire ez út krónikása: az üze­mek, az intézmények, a lakos­ság összefogásával milyen nagy­szerű lenne ugyanezt felépíteni Békéscsabán! Szekszárd 22 ezer lakosú város, és meg tudta ten­ni. Hogy egyre több ilyenre van szüksége népünknek, ahhoz nem férhet kétség, össze kellene rak­ni hát a meglevő pénzeket... És mégtöbbre becsülni — a nép­művelést. * * * Négy nap — végig a Dunán­túlon. Népművelők találkozása, tapasztalatcseréje és kézfogása. Mindez a Békés megyei Műve­lődési Központ értékes ötletéből született és gyümölcsözni fog a közművelődés hétköznapjain. (Vége) Réthy István 5 1972. SZEPTEMBER 17. Mezőgazdasági üzemek! A szarvasmarha-pogram végrehajtásához idejé­ben gondoskodjanak épület-igényeik kielégítésé­ről! A MEZÖPANEL gyorsan szerelhető, előre gyártott, könnyített vasbeton épületeket gyárt, szállít és szerel Fesztáv: 9 m-től 21 m-ig. Az épület belső magassága: 2,80 m-töl 6 m-ig. Szerkezeteink sokoldalúan felhaszálhatók állat- tartási, gazdasági, szociális és egyéb létesítmé­nyek építéséhez. Árauik azonosak az 1971. évi árakkal. A tervezést és a lebonyolítást a MEZŐBER me­gyei kirendeltségei vállalják. Igényével keresse fel MEZÖPANEL Mezőgazdasági Épületelemgyárat, Nyékládháza, telefon: 70, vagy a MEZÖBER megyei kirendelt­ségét x

Next

/
Oldalképek
Tartalom