Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-07 / 158. szám
Meleg marad az idő Várható időjárás ma estig: Főként nappali felhőképződés, szórványosan kialakuló helyi zápor, zivatar. Mérsékelt, napköz- V f ben megélénkülő északkeleti szél. Nyári idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12—17, legmagasabb nappali hőmérséklet 24 29 fok között. Börtönben at árvízsiíjtotfa terület tolvaja A nyíregyházi megyei bíróság csalásért, lopásért jogerősen 3 évi szabadságvesztésre ítélte Czakó István nyírgyulai lakost, aki hasonló bűncselekményekért már 7 évet töltött börtönben. Bűntetteinek legutóbbi színhelye főként az árvízsújtotta terület volt. Mint villanyszerelő, a rádió és- háztartási gépek javításától kezdve az antenna szereléséig minden munkát vállalt, de azt nem végezte, hanem az anyagvásárlásra kért és kapott előlegeket zsebre tette és odóbbállt. A javításra átadott zsebrádiókat pedig rendszerint eladta. Ily módon összesen 23 embert károsított meg. A bíróság súlyosbító Körülményként értékelte, hogy olyan embereket károsított meg, akik amúgy is nehéz helyzetiben voltak. — SEGÍTIK a VIZMÜTARSU- LÁST. Mezőberényben, a negyedik ötéves terv időszakában legtöbb pénz a tanácsi fejlesztésből a vízműtársulati hozzájárulásra jut. Erre a célra öt év alatt kétmillió 640 ezer forintot fordítanak. — HÚSZ SZEMÉLY MEGHALT. Egy kivilágítatlan autó előzése közben egymásba ro* hant két százkilométeres sebességgel száguldó autóbusz egy mexioói országúton. Az összeütközés következtében húsz személy életét vesztette, s 19-en súlyosan megsebesültek. Egy (forma) kalap alatt ! : — TÍZ ÚJ BENZINKÚT 1971-ig. Az AFOR Asványolajforgalmi Vállalat tájékoztató jelentése szerint 1971 és 1975 között ösz- szesen 10 új benzintöltő állomást létesít megyénkben. A MEGYEI PÁRT b! Z0:T T S ÁG í S A ‘MEG y El TANÁCS-LAP JA Napirenden a békési Kossuth Termelőszövetkezet munkája A Békési Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottsága ma délután tárgyalja meg többek között a békési Kossuth Termelő- szövetkezet munkáját. A termelőszövetkezetiben a tavalyi évben választottak új vezetőséget, amely közismerten nehéz körülmények között kezdte meg munkáját. Az ár. és belvíz következtében a gazdaságot tavaly több mint 15 millió forint kár érte. Ezt igyekeztek pótolni a szövetkezeti gazdák. A tervezett 11 millió forinttal szemben 13 millió forintra növelték árbevételüket az állattenyésztésből. Növény- termesztésben másodvetésként 60 katasztrális hold zöldbabot termeltek, amely export minőségű lett. Ezzel 400 ezer forint tiszta jövedelemre tettek szert. A tavaly kialakult súlyos helyzet ellenére a szövetkezeti gazdáknak csak kis hányada hagyta el a közös gazdaságot, ugyanakkor 70 új jelentkezőt vettek fel. Kikeltek a Cynthinák A Budapesti Állatkert rovarházában most keltek ki a hatalmas testű kínai selyemszövő lepkék, a Cynthinák. A csodálatos színekben pompázó rovarok valóságos „kötelékrepüléseket’' mutattak be az üvegfalú terráriumbáin. A Cyntihian selyme erősebb és fényesebb színű a hazai selyemlepkékénél. — FELÚJÍTJÁK a vöröshadsereg ÚTJÁT. Végegyházán tanácstagi jelölőgyűléseken sokan felvetették a Vöröshadsereg útjának elhanyagolt állapotát. Most megkezdték a sokat kifogásolt út felújítását és a tervek szerint a hónap végére el is készül. — RÉMÜLET A TENGERPARTON. Titokzatos fényben úszott a tenger és áramütések ejtették rémülebbe az éjszakai fürdő- zőket az angliai Kent partjainál. Nemsokára megoldódott a rejtély. Az árapály millió és millió apró medúzát sodort a part közelébe, a parányi puhatestűek bocsátották ki a fosz- foreszkáló fényt és csipkedték a fürdőzőket. Szállítási gondja van? Felújított Csepel D/352 fix tehergépkocsik raktárról , kaphatók A gépkocsikra 6 hónapi. ill 10 000 km-es garanciát vállalunk. AFIT XIII. sz. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT kereskedelmi részlege DEBRECEN, Balmazújvárosi út 14. sz. TeL: 12-756. 277723 S hogy egy év alatt a közös gazdaság ügyei rendeződtek, bizonyítja az is, hogy jelenleg egy agrármérnöki, három felsőfokú és 11 középfokú technikumi végzettségű szakember dolgozik a termelőszövetkezetben. Abból a négy felsőfokú technikumot végzett fiatalból pedig, akik a tavalyi évben gyakornokként dolgoztak, hárman a szerződés lejárta után is a szövetkezetben maradnak. Föld alatti felderítő Az angol „Electrolocation’’ elnevezésű cég olyan műszert szerkesztett, amelynek segítségével fel lehet kutatni a föld alatt található tárgyakat. A kísérletek kimutatták, hogy a készülék pontosan megállapítja egy 70 centiméter mélyen elhelyezkedő 3—6 centiméter átmérőjű, és egy négy és fél méter mélyen található, maximálisan 60 centiméter átmérőjű cső helyét. A műszer, működési elve a kisfrekvenciás ingadozáson alapúk Fémből és nem fémbői való tárgyakat egyaránt felkutat. Százharminc lány indult üdülni Ma reggel a békéscsabai állomásról 130 Békés megyei iskolás korú lány utazott el Sátoraljaújhelyre, az idén megnyílt gyermeküdülőbe. A gyermekeket a Szakszerv'ezetek Békés Megyei Tanácsa üdülteti két hétig a szép környezetben, a hegyek között. A turnust Gedó Andrásné, az SZMT üdülési előadója vezeti és pedagógusok is ügyelnek az utazó és az üdülő gyermekekre. — öt Évre 73 millió forint. A szeghalmi nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén a község IV. ötéves tervének középtávú költségvetési tervbevételeit 73 millió forintban állapította meg. Fogadóóra a megyei tanácsnál Július 10-én, szombaton 9-től 12 óráig Békéscsabán a megyei tanácsnál (Felsőkörös sor. Irodaház) Csatári Béla elnökhelyettes tart fogadóórát. A BÉKÉS MEGYEI NYOMDAIPARI VALLALAT 1970/71-es tanévben érettségiző fiúkat felvesz MAGASNYOMO- OEPMESIER. ét kEziszedo SZAKMUNKÁSTANULÓNAK a gyulai és békéscsabai telepre JELE NTKEZÉS: Gyulán Jókai a 5—7 sa. alatt, a személyzeti vezetőnél, vagy Békéscsabán, István király tér IÄ. x Évforduló Tizenöt évvel ezelőtt, 1956. július 7-én avatták fel a MÁV budakeszi tüdőgyógyintézetét. A felszabadulás óta mind következetesebb intézkedések történtek a tuberkulózis elleni küzdelem fokozására, főként a megelőzés és a gyógyítás intézményeinek az összekapcsolásával. Míg a felszabadulás előtt 37 tüdőbeteg-gondozó intézet működött Magyarországon, számuk ma megközelíti a 200-at. A betegség gyógyítását, valamint a szűrővizsgálatokat kötelezővé és egyben ingyenessé tették. A MÁV budakeszi tüdőgyógyintézetének létrehozása munkaegész, ségügyi szempontból is jelentős. — BENT ÉGETT A MENTŐBEN. Ismeretlen okokból felrobbant és leégett hétfőn az amerikai Pittsburgh-ben egy mentőautó. A detonáció következtében a hátsó autón kirepült a szállított beteg felesége és a három kísérő. A súlyos szívbeteg azonban bent égett a kocsiban.1 — TÖBB IVÓVÍZ kellene. Mu- ronyban naponként 170—ISO köbméter ivóvízre lenne szükség. Ezzel szemben a húsz évvel ezelőtt készült 258 méteres kút vízhozama mindössze nyolc liter percenként, az 1966-ban fúrt 280 méteres kút vízhozama 14 liter. így a két kút napi teljesítménye 26 köbméter. HuszonöS százalékkal nagyobb forgalom Két évvel ezelőtt szervezték meg Békéscsabán a Hattyú vegytisztítót. A lakosság azóta megkedvelte a gyorsan dolgozó szolgáltatást. S hogy ez menynyire így van, jól bizonyítja, míg 1970. első fél évében ruhatisztításból 448 és féi ezer forintot, az idén csaknem huszonöt százalékkal többet, vagyis 559 ezer forintot forgalmaztak. Amint a vegytisztító vezetője elmondta, az első félévben 15 százalékkal több ruhát tisztítottak, mint amennyit a terv előirányzott. szabAlytalanol kerékpározott Békéscsaba belterületén a Ta>- nácsköztársaság úton Sz. K. János 16 éves csabai lakos szabálytalanul akart kerékpárjával az úttesten megfordulni. Ennek következtében ütötte el őt személygépkocsival Sicz László. A baleset következtében- mind a kerékpáros, mind pedig a személygépkocsi vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülése^ két szenvedett. NEM JELEZTE KANYARODASI SZÁNDÉKÁT Tegnap, Mezőberény és Szarvas között a 4-es kilométerkő közelében Adatnák János 58 éves mezöberényi lakos kerékpárjával nagyívben balra akart kanyarodni. Szándékát nem jelezte kellő időben, így az őt előzni szándékozó Kovács " István, ugyancsak mezőbeiányi lar ! Villamos vesető (A Polisch Weekly karikatúrája) Mai névnap: Apollónia Az Apollónia új név a naptárunkban, 1966-ban szorította ki e nap éléről a Ciriüt. Az Apollonius női formája, amely Appollón a görög mitológiában a pásztorok és földművesek istenének nevéből származtatva, „Apollónnak ajánlott" lenne. Eddig 74 millió tojást dolgoztak lel A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat békéscsabai gyárában az első félévben 74 millió tojást, dolgoztak fel. ,A tojáslé üzemben 15 millió tojásból me.' lange (keverék) 7 millióból pedig tojáspor alapanyag készült, a többi (52 millió) teatojás. A termékek 50—60 százaléka nyugati exportra kerül. — ARANYÖRÄK A MAR- SALLTÓL. A lengyelországi Darlowban hétfőn a Kuter nevű halászati vállalat kollektívájának jelenlétében aranyórát adtak át Jakubovszky mar. sail nevében annak a 10 lengyel halásznak, akik a közelmúltban kimentettek a tengerből két szovjet repülőt. kos motorkerékpárjával hátulról elütötte. A baleset következtében mindketten könnyebb sérülést szenvedtek. As MSZMP megyei bizottsága ás • megyei tanács lapja Beszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, UI. emelek . Telelőn: 17—l»e, 17—29* Kiadja a Békés megye) Lapkiadd Vállalak Békéscsaba, CL. Tanácsköztársaság útja ft. Telefon: U—021. II—OSI Telelés kiadói Lebóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy Hónapra 10.— Ek Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. ludest ti ősi