Békés Megyei Népújság, 1969. április (24. évfolyam, 75-96. szám)
1969-04-28 / 95 . szám
KORO STA J KULTURÁLIS melléklet X. oo ÍVjff ielött a kiállítás is- * mertetésére, értékelésére rátérnék, elismeréssel kell szólnom arról a szándékról és azt követő elhatározásról, melynek eredményeként a kiállítás az ismert sajnálatos kiállítóhelyiség-problémák ellenére megvalósult. A rendező szervek úgy érezték, hogy a kiállítás ez évi elmaradása nemcsak a XII. Alföldi Tárlat egyéves eltolódását jelentené és nemcsak megfosztaná ez évben a művészetszerető közönséget a képekkel, szobrokkal való találkozás élményétől, hanem csalódást okozna annak az évek során már ösz- szeszokott művészkollektívának is, melynek tagjai rendszeres kiállítóivá váltak az Alföldi Tárlatoknak. A gyulai várban kialakított önálló kabinetes megoldás, bár az anyag egységét nem tudja biztosítani, ugyanakkor kedves romantikát nyújt a műveknek. Rendszeresen ismétlődő kiállításokról szóló ismertetésekben szokásos az előzőekkel összehasonlítást tenni és a fejlődést megállapítani. Egy több mint száz művet -magába foglaló kiállítás esetén azonban ilyen összehasonlítás, ha csak valami egészen kiugró, nyilvánvaló változásra nem került sor, nagyon nehéz. Egyáltalán, nagyon nehéz mérni a művészetben. Nem úgy van, mint a sportban, hogy 210-et még átvisz. 212-t már nem. Ezért tekintsenek el valami általánosságtól a fejlődést illetően. Csupán annyit mondhatok: a színvonal kiegyenlítettebb. És ez nem kevés. A megyei tanács vb kitűnő érzékkel választott akkor, amikor a XII. és a korábbi Alföldi Tárlatokon bemutatott művekért a Munkácsy-érmet Kiss Nagy Andrásnak ítélte. Sajátos, egyéni plasztikái nyelv: lényegmondó, térben, formában gondolkodó, modern és mégis közérthető. Felületei, melyek határozottan formált élekre épülnek, természetesen, logikusan következnek a tömegből. Mindez lendülettel, könnyed eleganciával jelenik meg művein. Az ötlet elevensége és formális frissesége egyként örömet okoz minden kiállított munkáján. E gyetértéssel kell nyugtázni a munkajutalmakkal kapcsolatos döntést is: Gaburek Károly, Koszta Rozália, Lóránt János, Pál Gyula, Schéner Mihály munkássága megérdemelte az ezúton is kifejezett elismerést. Gaburek Károly korábbi több irányú kísérleteinek megnyugvása után két kiállított művében a drámaiság felé fordul. A sötét és világos feszülő ellentéte (Ház előtt) és különös, — gre- coian —, átköltött figurái (Siratás) érdemelnek figyelmet. Koszta Rozália festői világa szűkebb-tágabb környezete, az egyszerű emberek mindennapja. Ez a tartalom egyszerű, világos formára kötelezi. Ezt határozott, összefogott, gyakran kontúrozott, síkban tartott felületekkel valósítja meg. Műveiből együttérző, humanista állásfoglalás sugárzik. Lóránt János műveire az Alföldi Tárlat látogatói már néhány éve felfigyeltek. Azt, hogy ez a figyelem indokolt volt, a múlt évi műcsarnokbeli nagy országos seregszemlén elért kiemelkedő sikere igazolja. Az egyszerű eszközökkel megvalósított lényegmondás adja Lóránt művészetének lényegét, erejét. Gyakran egyetlen szín, de annak gazdag változatai, műves felületek, melyek önálló elvont életet élnek és ugyanakkor konkrét építő elemei is képeinek. (Külszínfejtés, Falu). Pál Gyula festményeinek színvilága, száraz festésmódja a nyírségi homokvilágot idézik számunkra. Tőmondatos summázás, egyéni térbeni megoldás (Orbánház) a falu változó tovatűnő világáról, életformájáról vallanak. Schéner Mihály a népi faragások, karcolások tiszta forrásából merít. A bartóki szintézishez hasonlóan erre a formakincsre építve hoz létre korszerű piktúrát. Az egyszerű, tiszta rajz a színek ökonomikus elhelyezésével, komponálásával fejez ki összetett tartalmat. L ipták Pál humoros megértéssel szemléli a világot. Sajátos atmoszférateremtő ereje színeinek melegsége folytán ad lírai hangulatot műveinek. Hézső Ferenc fő erénye, képépítésének tudatossága. Emellett színvilágának dekoratív ösz- szecsengése ragad meg bennünket. Szurcsik János lazúros, kevés eszközzel megoldott Szalmahordás-a ember és állat mély kapcsolatát jeleníti meg, kis mérete ellenére is monumentális hatással. Portréja nehéz életút hiteles és egyben festői kifejezése. Kiss György portréja érdekes ellentétekből épített: az arc pontos megmunkálása mellett minden mást nagyvonalúan, érdesen old meg. Ezüst György merész kék reflexei, élénk koloritja, különösen a Csabai piac-ban válnak a vásári kavargás festői kifejezőjévé. A grafikai anyagból kiemelkednek Józsa Janos lapjai. A Fuvolázó tömörítő egyszerűségét és az Önarckép, egy életút emlékképeit összegező bonyolultságát egyként sikeresen oldotta meg. Alexin Andor a linóleum műfaji lehetőségeit magas szintű mesterségbeli tudással használja ki városképeiben. Jó ritmus, dekoratív színvilág jellemzi Kor- dováner János falikárpitját. A plasztikai anyagból Tóth Sándor és Mladonyic- ky Béla műveivel kell külön foglalkoznunk. Tóth Sándor portréja (Ili) érzékletes, bensőséges, gyermekfigurái ötletesek. Mlado- nyicky Béla önarcképe ősi kultúrák robusztus erejét idézi, Lányfeje pedig anyagszerűsége mellett is lágy, bensőséges összhatású. A rendelkezésre álló keret nem teszi lehetővé minden kiállító művész munkáinak elemzését, mégis igazságtalanok lennénk, ha nem szólnánk arról, hogy az említetteken kívül még Bíró Lajos, Fodor József, Füstös Zoltán, Madarász Gyula, Simon Ferenc, Búza Barna, Fontos Sándor művei is gazdagítják a tárlatot. Végezetül szólni kell a rendezésről, mely az adott lehetőségek mellett helyesen nem az ellenpontozásra, hanem a hasonló művek együtthatására épített. A katalógus — s ezt évekkel ezelőtt nem mondhattuk el — méltó a kiállításhoz mind tipográfiájában, mind reprodukcióinak túlnyomó többségében. Dömötör János J lii ■ ■' V*- : Vili *:§ x. J k’>< Ä ú V/í ; i Ir W V*-; I? . ...... Ezüst György ^5 .... S zajnapart tatéves voltam még csak, ám az uradalom legényeinek minden jelentősebb megmozdulását ismertem. Soha nem kötötték ugyan az orromra, hogy erre vagy arra, például kuglipálya építésére vagy éppen a falu legényeinek a megverésére készülődnek, de három bátyám beszélgetéseinek a kifülelésével mindig tájékozódva voltam a terveikről. S nemegyszer addig rimánkodtam nekik, hogy mint minden lében kanál gyerek, néha szemlélője is lehettem „akcióiknak". Abban az esztendőben, április végén is így mehettem velük a szomszédos grófi birtok fenyőerdejébe. Sötét este volt, s Jóska bátyám meg Vendel bácsi kezét fogva büszkén lépkedtem a legénysereg élén. Nem féltem semmitől, ök, a gépészsegéd bátyám, s a kovácssegéd barátja voltak a legerősebbek, akik a vasárnap délutáni virtuskodáVajnai László: K Mágikus-realizmus Ha teleívódtok a béke bölcsességével, mint éltető nedvvel a gyökerek, és az Eiffel toronynál is magasabb igazságok rügyeznek ereitek karcsú ágain, akkor — bizonyosan megőrzitek a Holnapot, s a nemzedékek gyümölcsbe-szökkenését. És ökölcsomók millióit bontsa szelíd tepyerekké a szeretet. Mert nem öldöklés, pusztító fegyverek: megváltó eszmék kellenek! S míg Korunk lüktető halántékát simítják gyógyitó-hüs ujjak, ...talán a Fény felolvad a szívekben. De ha mégis felbolydulnának vad vihar-jelek? — A sötétség hadai nem győzhetnek soha a VILÁGOSSÁG roppant seregei felett: Mert meg kell tartani az Emberiséget az eljövendő történelemnek! sokon akárkit percek alatt földhöz teremtettek. Csak egymás ellen nem álltak ki sohasem. Két ilyen jó barát párját ritkítja, beszélték róluk az idősebbek. Apró kezeim belesimultak a kalapácsnyélen edzett két hatalmas tenyérbe, de az erdőben már hol egyikük, hol másikuk a hátára vett, hogy könnyebben haladhassunk a fák között. Tudtam, jócskán beljebb kell kerülnünk, ahonnan nem hallja meg az erdöőr, hogy fűrészelik a fűt. Mert azt mentünk lopni, az uradalomban májusfának felállítandó fenyőfát. Miként tavaly is: egyet az urasági kastély, másikat az ispáni lak elé, a harmadikat pedig a távolabb eső, s egymással párhuzamosan épített két cselédhodály elé, az uradalom dolgozó népe tiszteletére. Meg is van már mind, gyorsan és szinte nesz nélkül földre terítettek három sudár törzset. Épp csak a koronák csücskét hagyták meg, s gondoltam, indulunk is hazafelé. Am negyedik szálfát is kifűrészeltek. — Ezt hova állítjátok? — kérdeztem halkan a bátyámtól, de csak annyit mondott, hogy maradjak csendben, majd megtudom. Másnap este ismét ott lá- batlankodtam a legények körül, ahogy rövid idő alatt földbe ásták az uraságnak és az ispánjának szánt májusfákat. Előzőleg néhány ócska szalagot is kötöttek a tetejükre, majd szótlanul elindultak a műhelyek felé, ahol a két szálfenyő várta sorsát. Bizonyára itt áll majd a negyedik májusfa, véltem, de csakhamar kisütöttem, hogy mégsem. Vendel bácsi vasvántokat hozott ki a kovácsműhelyből, s Jóska bátyám segítségévei eggyé erősítette az előző kettőnél egyébként is hosszabb fenyőtörzseket. Aztán váltakra került a mintegy harminc méter hosszú májusfának való, s a már sűrű sötétség miatt hozzáfogtak a felállításához. A lakásokból csupán a lányok jöttek elő, s csodaszép szalagbokrétát kötöttek a fa koronájára. Az idősebbek illendőségből nem mutatkoztak, s a kisebbeket sem engedték ki az udvarra. bár tudták, mi történik ott. De úgy szép az, ha hajnalban látják meg először a megtisztelés fáját. Hanem, honnan nem. az ispán odaólálkodott. Lehet, hogy összeveszett a hájgombóc feleségével, aki — jól tudtam én is — el szokta agyabugyálni a cinegelábon járó, pókhasú férfit. — Itt a gäbe — mondta félhangosan valamelyik legény a csúfnevén, de úgy tettek, mintha nem vették volna észre, s már-már kezdték kötelek segítségével magasba lendíteni a fát. — Állj! — ordította gäbe. — Micsoda disznóság! — Mi a baj, ispán úr?! — állt eléje Jóska bátyám, s odalépett Vendel bácsi is. — Mégiscsak... felháborító — kereste a szót dühtől fúldokolva az emberke. — Az uraságnak feleakkora májusfát állítottak... Meg nekem is! — Ha oda nem jutott nagyobb — felelte nyugodtan a bátyám. — Ha az ispán úr ki- csinyli a magáét, állítson nagyobbat — toldotta meg a kovácssegéd. — Mit szól a nagyságos úr, ha meglátja?! — Soha nem jár erre... Különben is rövidlátó... Olaszországból meg, ahol most is üdül, éppenséggel sehogyse látja — válaszolta felváltva a két vasmunkás legény a többiek harsány nevetése közben. Aztán faképnél hagyták göbét, hó-rukk! —, s a májusfa koronája széles ívben• felcsapódott a csillagok irányába... Egy hónapon át még a szomszéd faluból is látszott, hogy az uradalomban a legmagasabb májusfa — a cselédeké. Tarján István
