Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-22 / 197. szám

Megnyílt a gyulai Várban a „II. Székely Aladár” fotókiállítás Ä gyulai születésű Székely Alá- Őár (1870—1940), a művészi port­réfotó megteremtőjének emlékére másodízben írt ki pályázatot Bé­kés megye tanácsa és Gyula város emelte a művészetpártoló törek­vést, amely a IX. Emlékkiállítás érdekében a pályázat kiírásánál érvényesült és méltatta ennek a kiállításon is látható sikerét az Dr. Bereczky Sándor kiosztja a díjakat. tanácsa. Meghívásos pályázaton 63 fotóművész 118 alkotását fo­gadta ei a zsűri. A Békés megyei kiállítók között volt Bakos Géza, aki az első kiállításon is szerepelt, valamint Balogh Ferenc, aki 2 fotóval jelentkezett A II. Emlék- kiállítást az alkotmánynapi ün­nepségek keretében szombaton ko­ra délután nyitottak meg a gyulai Vár kiállítótermében. A kiállítás megrendezésében a pályázatot kiíró két tanácsi szerv meUefet részt vettek az emlékbizottság tagjai és a szállást adó Gyulai Erkel Múzeum. E rendező szer­veket a megnyitón Varga István, a megyei tanács művelődési osz­tályának főelőadója, Dr. Bereczky Sándor, a gyulai városi tanács vb-titkára, Székely Jánosné, a gyulai városi tanács művelődési osztályának vezetője és Szilágyi Miklós múzeumigazgató képvisel­te. Dr. Bereczky Sándor városi vb- titkár megnyitó beszédében ki­anyag és művészet nívóját. Ezt követően kiosztotta a pályadíja­kat. Chochol Károly nyerte a „Székely Aladár” emlékplakettét, a 2000 forintos első díjat és em­léklapot, akinek két idős és két fiatal költőről és zenészről készült portrésora legművészibben köze­lítette meg Székely Aladár stí­lusát Az 1500 forintos második díjat Lukács János nyerte, meg- ejtően szép tájképei a fotótech­nika bavúrjaként csodálhatok meg. A harmadik díjas Domokos Endre fotósorozata a munka di­cséretét emeli művészi szintre. A Nagy Októberi Forradalom 50 éves évfordulója alkalmával Békés megye tanácsa és Gyula város tanácsa különdíját kapta ifj. Rácz Endre fotósorozata, amelyben a, fotóművészet eszkö­zeivel frappánsan mutatta be: honnan indult ei a Szovjetunió és hol tart ma. Réti Pál, a Székely Aladár i Em­lékbizottság tagja felszólalásában A Balassi-együttes sikere az országos nemzetiségi fesztiválon ötödször rendezték meg az i A fesztivál műsora is ezt bízó­idén, augusztus 19-én Keszthelyen nyitotta, mert minden eddiginél az országos nemzetiségi feszti- színvonalasabb, tartalmasabb volt. vált. Ötödször vonultak végig a Balaton fővárosának utcáján a szebbnél-szebb népviseletbe öltö­zött lányok és fiúk vidám nóta- szóval, dallal, tánccal A Magyar- országon élő szlovákok, románok, délszlávok és németek legjobb énekesei, táncegyüttesei és zene­karai jöttek el az ország külön­böző tájairól, hogy a fesztiválon a zene és a tánc formanyelvén hirdessék a népek barátságát A szabadtéri színpadon megtar­tott díszbemutatón dr. Ács László, Keszthely város tanácsának el­nöke üdvözlő szavai után Molnár János művelődésügyi miniszter­helyettes mondott ünnepi beszé­det Beszédében kihangsúlyozta az ilyen fesztiválok jelentőségét, melyek kiválóan alkalmasak arra, hogy ápolják és fejlesszék a nemzetiségi kultúrát, ugyanakkor mutatói is annaik, hogyan fejlőd- Mk nemzetiségi együtteseink. Az 1800 főnyi közönség minden műsorszámot vastapssal jutalma­zott Különösen tetszettek a me- cseknádasdi német nemzetiségi együttes által bemutatott bara­nyai német táncok. Szép élményt nyújtott a dombóvári fiatalok ba­ranyai lakodalmasa, valamint a Magyarországi Nemzetiségi Köz­ponti Népiegyüttes műsorszámai. A Békés megyeieket a Balassi- együttes képviselte kimagasló si­kerrel. Különösen tetszett a Ka- násztánc, melyet a közönség több­ször is visszatapsolt. A Balassi- együttes a szombat esti műsor után még vasárnap délelőtt is fel­lépett Zalaszántón, ahol a közön­ség meleg szeretettel fogadta őket. Este mintegy háromezer főnyi né­ző előtt Budapesten, a Park Szín­padon szerepeltek. Műsorukban közreműködött Andó Mihály mép- dalénekes is. megismételte a kiállítás pompás kivitelű katalógusa bevezetőjében írt megállapításait, hogy ez a pá­lyázat és emlékkiállítás nagy len­dületet adott a magyar portré­fotónak és a kiállításon látható művek igazolják a reális ember- ábrázolásra törekvés kiváló ered­ményeit. Márai György „Nőjjetek, legyetek nagyok és tettre készek” Augusztus 12-én délután először csendültek fel Mo­zart Bölcsődalának ismert dallamai a Békés megyei Ál­lami Építőipari Vállalat nagy tanácstermében. A szakszer­vezeti nőbizottság és a KISZ- szervazet ekkor rendezte meg hét apróság, Kertész Ferike, Szita Lacika, Mdklya Tamás­ka, Vincze Imike, Sóder Ga­bi, Ldpták Ildikó és Rieger Ferike névadó ünnepségét. — ...Gazdagok vagytok, mert körüláiH. egy ország, nőjjetek, legyetek nagyok, s tettre készek... — mondta a verset kedvesen Fluihár Mag­di, VI-os úttörő. Egy-két könnycsepp is ki­csordult, amikor a városi ta­nács anyakönyvvezetője a beszédét tartotta, s az egész ünneplő közönség állva hall­gatta végig a szülőik és a névadó szülők fogadalomté- telét. Kedves jelenet volt az is, amikor a kiszesék és az úttörőik kék nyakkendőt ajándékoztak a legifjabb kis­pajtásoknak. Végül Medo- varszki Mátyásné, a szak­szervezeti nőbizottság nevé­ben ajándékcsomagot nyúj­tott át az ünnepeiteknek, majd a megjelentek egy ide­ig még együttmaradtak, hogy köszöntsék a szülőket, név- adőszülőket és a gyermeke­ket. Időjárási elöntés Várható időjárás ma estig: Válto­zó mennyiségű felhőzet, legfeljebb szórványosan előforduló átfutó eső­vel. Az északi, északkeleti szél fo­kozatosan mérséklődik. Az éjszakai lehűlés kissé erősödik. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8— 13, legmagasabb nappali hőmérsék­let 20—25 fok között. Baleseti krónika Gyorshajtás következtében az út­test menetirány szerinti bal oldalára hajtott, majd árokba borult sze­mélygépkocsijával augusztus 19-én, a késő esti órákban Gyula és Elek kö­zött Vigh József Gyula, Kosár utca 15 szám alatti lakos. A baleset so­rán súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. Az anyagi kár mintegy 25 ezer forint. * Szabálytalanul előzött motorkerék­párjával augusztus 20-án, a Csanád- apáca és Békéscsaba közötti útsza­kaszon az orosházi Csizmadia La­jos, s így nekiütközött egy lovasko­csinak. Utasával, a csanádapácai Bo- hus Honával együtt 8 napon túl gyó­gyuló sérülést szenvedett. * Motorkerékpárral elütötte a kerék­párral közlekedő Bors Antalt és fe­leségét augusztus 20-án, a Csorvás és Orosháza közötti útszakaszon Bagdi István orosházi lakos. Bors Antal sérülése súlyos, míg feleségéé köny- nyebb. A kár 1200 forint. Rajzos tv-műsorprogrant $űK$zmiíözr„ ■AVIL/íGTÉWÉK ■ ELŐTT. Komádi István rajza HÍREK — A szarvasi járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság augusztus 24-i ülésén megtárgyalja az ivó- és ipari vízellátás fejlesztésére fordított beruházások hatékony­ságának vizsgálatáról szóló je­lentést. — Lakást vásárolt a község ®yer- mekszakorvosa részére Batto- nya község tanácsa. — A kenyérgabonavetésre vo­vonatkozó intézkedési tervet tárgyalta meg többek között, legutóbbi ülésén a Békési Já­rási Tanács Végrehajtó Bizott­sága. — ötszáztíz házba vezették már be a vizet Békésszentandráson. Jelenleg 120-an várják a víz be­vezetését. — Négyszázötvenezer forintos be­ruházásból iskolai napközi ott­hont építenek Dombegyházán. A munkálatokat a jövő évben fejezik be. — Köröstarcsán a községi tanács az elmúlt fél évben 7 ezer 600 forintot fordított az általános iskola bútorainak javítására. — A Gyomai Építőipari Ktsz gépparkjának bővítésére az idén saját erőből egy beton­keverőt, egy por- és forgácsel­vonó berendezést, egy szalagfű­részt, egy gépkocsidarut és egy állványos köszörűt vásárolt. Az utóbbi gépet már használatba is vették. — tfj egészségházat építenek a jövő évben Végegyházán. Erre a célra már 600 ezer forint ren­delkezésükre áll. — A békéscsabai Szabadság Ter­melőszövetkezetben az új tej- ház felépülése után a régit zu­hanyozó fürdővé alakítják át, ezzel is megkönnyítve a tisztál­kodási lehetőségeket. — A „Fotó” című m'vós havilap legújabb számában 16 oldalt áldoz a gyulai Székely Aladár fotókiállításnak. A tartalmas cikket 16 illusztráció díszíti. Felvételre keresünk budapesti munkahelyre SZERKEZETLAKATOS, HEGESZTŐ, MARÓS. ESZTERGÁLYOS. MINTAKÉSZlTÖ szakmunkást, férfi segédmunkásokat és PORTASOKAT, valamint vidéki munkára lakatosokat, hegesztőket, csőszerelőket és festő szakmunkásokat. Orsz. Bányagépgyártó Vállalat, Budapest, IV„ Baross u. 91—95. 725 — A békési járási tanács pénz­ügyi osztálya első féléves bevé­teli tervét 103 százalékra telje­sítette. — Tízezer forint értékű könyvet vásárolt az idén a községi könyvtár részére a körösladá­vnyi községi tanács. — Kilencmillió 591 ezer külföldi látogatta meg az év első felé­ben Olaszországot a hivatalos statisztika szerint, 600 ezerrel több mint tavaly ugyanebben az időszakban. A több turista azonban mintegy 5 milliárd lí­rával kevesebbet költött, mint a kevesebb vendég 1966-ban. — Az OTP mezőberényi fiókjának segítségével az idén 110 családi ház épül. Az építők közül mint­egy hatvanan belvízkárosultak. — Négy cukorrépakombájn se­gíti az idén a békési járás 2230 hold cukorrépájának betakarí­tását. — Bélmegyer község tanácsa 6 ezer forintért vásárolt különbö­ző szerszámokat az általános is­kola részére. Ezenkívül 18 ezer forintot költött bútorokra, a házibrigád pedig 6 ezer forint értékű javító munkát végzett az oktató-nevelő munka zavarta­lansága érdekében. — A Német Demokratikus Köz­társaságba exportált fiúöltö­nyöket a Tótkomlósi Vegyes­ipari Ktsz szabóműhelye. Az idén 2300 öltönyt szállítanak megrendelésre. — A közeljövőben tartják Nagy- bánhegyesen az új nevel« iker­lakás műszaki átadás-átvételét. A nők aránya tekintetében Ausztria az elsők között van a világon. Minden száz 65 éves bécsire 174 nő jut, s az ország­ban 53:74 a nő-férfi arány — közli a Bécsi Die Presse. A nők várható életkora lényegesen magasabb, mint a férfiaké s je­lenleg hatszor annyi övegyasz- szony van, mint özvegyember. BÉKÉS MEGYEI NÉPÉIJSÄG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, ül. em. Telefon: 12—196, 12—29« Kiadja a Békés megyei laokiadó Vállalat, Békéscsaba n, Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—051 Felelős kiadó: Lehőczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dl] 1 hónapra 13,— FL Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. j"*tndtn^^Tös^^

Next

/
Oldalképek
Tartalom