Békés Megyei Népújság, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-31 / 308. szám
• A MEGYEI tAHT5IZ0TTS AG ii A MEGYEI TAN Ad LÁf jA MiPÚJSAG Kié lesz a kismalac ? — Magyar nóta és népdalestek — Szervusz, 1967 Hol szórakozhatunk szilveszterkor? A címben szereplő kérdéssel fordultunk a békéscsabai Balassi Művelődési Otthon igazgatónőjéhez, aki elmondta, hogy a korábbi évek jól sikerült^ szilveszterestjei után ma is tartanak táncos rendezvényt. Az előző napokban többen előre lefoglalták helyüket, amit este 8 óráig tartanak fenn. Ezt követően hajnali 4 óráig szórakoznak majd a vendégek, akiknek Kaposvári Jenő zenkara biztosítja a jó hangulatot. Megtudtuk még azt, hogy az új év első napján délutáni koktélt rendeznek 16-tól 21 óráig. A két táncesten Veress Erzsébet, Csécsei József és Várfalvi Géza énekel. Orosházán jól felkészültek a vendéglátóipari egységek a szilveszterre. Az Alföld-szállóban, a Halászcsárdában és a cukrászdákban nagy forgalomra számítanak. A szilveszteri programban műsor is szerepel, s ezúttal sem marad el a házi disznótoros vacsora. Gyulán és Szarvason szintén sokan töltik az estet a vendég'látóipari vállalat, illetve a földművesszövetkezet éttermeiben, cukrászdáiban. Bőséges ital- és ételválaszték várja majd a szilveszterező- ket. A békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában már korábban elkelt az összes belépőjegy a Szervusz, 1967 című estre. Itt két zenekar is szerepel, s főnyereményként újévi kismalacot, szilveszteri bőségkosarat sorsolnak ki éjfél után egy órakor a tomboIán. Gondoltak azokra is. akik folytatni akarják a szórakozásit, s ezért megtartják január 14-én a „pótszilvesztert” is. A földművesszövetkezetek megyei szövetkezeti központjának vendéglátóipari osztályán arról kaptunk tájékoztatást, hogv igen sok magyar nóta és népdalestre kerül sor a megyében. Többek között Mezőhegyesen, Mező- kovácsházán és Szarvason lépnek fel fővárosi énekesek. Több községben újévi malacot sorsolnak a tombolán, disznótoros vacsorát készítenek, s a mai napon a szokásosnál tovább lesznek nyitva a földművesszövetkezeti szórakozóhelyek. Kétnyelvű képes napilap külföldi vendégeinknek Embert barátjáról.. • Amikor a fizetőpincér megállt előttem kezében blokkal, ceruzával, számolt és kimondta a választott ebédem végösszegét: tizenkettő forint, meglepődtem. Tiézett rám legalább olyan csodálkozva, mint én őrá, meg is jegyezte, volt kérem egy saláta is, és mosolygott... I— Saláta? — kérem, ha win, hozzon. — Nincs, leérem, már elfogyott. Kérdeztem volna, hogy akkor miért számolta fel, de akinek megtisztelő társaságát élveztem, ez esetben az asztal alatt bokán rúgott. Egyébként ő sem evett semmi „pluszt’, de a számla végösszege nála két forinttal volt több, mint az enyém. Nem ettünk mi semmi „pluszt” — mondtam én, amikor a pincér eltávozott. Nem, persze, hogy nem ettünk, ez a borravaló. Téged nem ismer, nálad csak egy forint, engem ismer, és én bizony két forint borravalót szoktam neki adni... Most már értem, hogy a barátom miért kapott olyan udvarias meghajlással járó kö- Wtmömöt, és én nem. —r— Üj napilappal bővül 1967-ben a magyarországi sajtóorgánumok választéka: január 3-tól megjelenik a Daily News—Neueste Nachrichten című újság. Dobsa János, az MTI volt bonni tudósítója szerkeszti a születőben levő sajtóterméket: — Két nyelven, angol és német szövegű cikkekkel, mélynyomással, nyolc oldal terjedelemben jut el az olvasókhoz a Daily News— Neueste Nachrichten. A hazánkba érkező külföldi vendégeknek szánjuk a lapot. Talán nem szerénytelenség arra gondolni „van új a nap alatt”, hiszen Magyarországon újszerű kezdeményezés a vendégforgalom segítése idegen nyelvű újsággal. — Milyen lesz a Daily News— Neueste Nachrichten profilja? — Célunk a tájékoztatás, tehat elsősorban híreket közlünk a világ minden tájáról és természetesen hazánkról is. Bőséges fotóanyaggal — nagyrészt a modem telefo- tó gépeken a legtávolabbi országokból is érkező képekkel — illusztráljuk a cikkeket, a friss jelentéseket a legfontosabb napi politikai eseményekről, a nemzetközi kulturális és gazdasági élet történéseiről. — Hadd említsem meg még, hogy újságunkat a külföldieken és az angolt, németet beszélőkön kívül a nyelvtanulók is nagy haszonnal forgathatják majd. Keddtől kapható az utcai árusoknál a Daily News—Neueste Nachrichten. Ára az újságárus pavilonoknál 2 forint, előfizetőknek viszont havi 30 forint. (MTI) A loltó e heti nyerőszámai Pénteken délelőtt a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság Nádor utcai székházában — a televízió nyilvánossága előtt bonyolították le az év utolsó lottósorsolását, az 52. játékhét nyerőszámainak a húzását. A heti nyerőszámok a következők: 2, 13, 21, 36, 70 A lottó legközelebbi tárgynye- reménysorsolásán a 48. játékhét szelvényei vesznek részt. (MTI) Kíváncsi természet. Kesztyűs Ferenc rajza HÍREK- A társadalmi munka érteke évről évre növekszik Zsadány- ban. Az 1964. évi 14 ezer forint helyett az idén már elérte a 37 ezer forintot. Ehhez nagyban hozzájárultak a Búzakalász Termelőszövetkezet KISZ-fia- taljad.- Hangos krómka címmel rendszeresen műsort adnak Szeghalmon a községi népművelési tanács kezdeményezésére. A Hangos krónika keretében ismertetik a gazdasági és a kulturális eseményeket- Autósbált rendez január 21-én a Magyar Autóklub a budapesti Gellért-szállóban. A nemzetközi autósbálra január 3-ig fogadják el a jelentkezéseket az autóklub békéscsabai helyi csoportjánál.- Az idei községfejlesztési tervben 72 ezer forintot biztosítottak járdaépítésre Ecsegf alván. Ebből a Szabadság úton 420 négyzetméter betonjárdát készítettek.- A Jókai Színház két előadást tart ma A 7 órakor kezdődő előadás után este fél 11-től is közönség elé kerül Szigligeti zenés vígjátéka, a LilionxfíL RÖVIDEN S. A. Gonard professzor, a Vöröskereszt nemzetközi bizottságának elnöke üzenetet intézett a világ vöröskeresztes szervezeteihez. Felhívta a világ népeit, működjenek együtt a béke eszméjének győzelemre juttatásá- | ban, a Vöröskereszt céljainak I valóra váltásában. Feleslegessé vált bútorait a Bizományi Áruházban V É T E L értékesítheti bizományi áruház Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 4L Telefon: 22—37. E L A D A S 106889 Az elmúlt hetekben az ország minden részében számiba vették a Vörös Zászló Hőseinek Ütján- mozgalomban részt vevő úttörőket s kisdobosokat. A statisztikák tanúsága szerint összesen 900 000 kék és vörös nyaJkkendős kisdiák vállalkozott arra, hogy megismerkedik a proletariátus harcaival, nagyjainak életével, tanításaival és nemes tettekkel bizonyítja: méltó apái örökére. • A Tolna megyei Madocsán Kovács Lajosék karácsonyra kacsát vágtak, s a háziasszony nem kis meglepetéssel tapasztalta, hogy az ünnepi szárnyas sok egyéb között aranypénzzel is táplálkozott. Valószínűleg a ház előtti kis tó rejtette a kincset, amit a falánk állat megtalált és lenyelt. Amint a szekszárdi múzeum régészei megállapították, XVI. századból való török aranypénzt nyelt le Kovács Lajosék kacsája. • A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem könyvtárának négytagú munkaközössége összeállította A szellemi munka és technikája címet viselő könyv anyagát. A csaknem ezer. gépelt oldalra terjedő munka részletesen elemzi a tudományos kutatómunka módszertanát, az olvasás, a kéziratszerkesztés technikáját. Behatóan foglalkozik a kutatással kapcsolatos jogszabályok ismertetésével, ismeretelméleti kérdésekkel. (MTI)- A modem filmművészeti irányzatok címmel Nemes Károly filmesztéta tart előadást január 2-án, hétfőn este 7 órától a TIT békéscsabai Értelmiségi Klubjában, az ismeretterjesztő társulat művészeti klubja és a megyei moziüzemi vállalat rendezvényén. Ez alkalommal részleteket vetítenek le A nap vége, az Édes élet, a 8 és fél, a Jegyesek, a Hamu és gyémánt, valamint az Oldás és kötés című filmekből.- A felvásárlási egyeztető bizottság idei munkáját értékelték a Gyulai Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának legutóbbi ülésén. Ezenkívül tárgyaltak a járási népművelési tanács tevékenységéről és a termelőszövetkezetek zárszámadásának előkészítéséről.- írásbeli dicséretben részesítették a sarkadi József Attila Termelőszövetkezet építőbrigádját az okányi községi tanács legutóbbi vb-ülésén. A brigád a községben hat belvizes lakóház építési munkáit határidő előtt végezte el.- Sikeres a Szülök akadémiája előadássorozat a szeghalmi járás községeiben. Egy-egy előadást a nagyobb helyeken 150— 200-an is meghallgatnak. Élen jár Vésztő: itt az átlagos létszám 350. Igen népszerűek az ifjúsági akadémiák is.- A családi ünnepek társadalmi megrendezése egyre színvonalasabb és gyakoribb Körösújfaluban. A községi tanács legutóbbi vb-ülésén a rendezvények megszervezéséért határozatban dicsérték meg Csáki Mária iskolaigazgatónőt.- Perfekt sapkasegédet állandóra felveszünk. Percei kalap- és sapkaiparos, Győr, Aradi vértanúk útja 2. 369 Időjárers'elentés Várható időjárás ma estig: Erősen felhős idő, nyugatról kelet felé terjeszkedő esőkkel. Felhőátvonu ások,, kevesebb hegyen futó esővel. Északnyugatira forduló, és átmenetileg megerősödő szél. Enyhe éjszaka, a nappali hőmérséklet keleten is emelkedik. Várható éjszakai hőmérséklet mínusz 1—plusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3—8 fok között. BÉKÉS MEGVE1 NÉPÚJSÁG Az MSZMP megve* bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőseg: Békéscsaba. Szabadság tér Ik, Ili em Telefon: 21—96. 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba Cl.. ranacs- Köztarsasár OtDa i. Telefon 10—21. 10—51. Felelős kiadó: uehoczky Mihály. Te neszt! a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a Kézbesítőknél. Előfizetési dl* i nőnapra i3.— PL Bélóés megy« Nyomdaipari Vállalat. Rékés/'jw.ha