Békés Megyei Népújság, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-21 / 171. szám
W66. július 21, 7 CsütSrtdk A feljutás a cél ~Etz év márciusában alakult az Orosházi Határőr Dózsa labdarúgó-csapata. Bar a felkészülésnek bizonyos gátló körülményei is voltak (a pálya használhatatlansága, szolgálati feladatok), az újonc-együttes a körzeti bajnokság orosházi csoportjában hét győzelemmel, két döntetlennel veretlenül éti az első helyen, négy ponttal megelőzve a Gádorost. Az együttes az őszi fordulóra nagyon szorgalmasan készül — amint azt az Elek és a A rossz és korszerűtlen uszodád viszonyok között levő orosházi úszósport ebben az évben már nem tudja az utánpótlás nevelését megfelelő szinten tartani. így semmi csodálni- való sincs azon. hogy a gyermekkor- osztály úak (»—11 évesek) lőszere kiirt versenyen mindössze hat (!) versenyzőt tudott Orosháza indítani. Ez a létszám kevés ahhoz, hogy a felnőtt Ribii a vidék sakkbajnoka Az utolsó - fordulóban dőlt el — ki- lenóórás drámai küzdelem után — az 1966-os vidéki sakkbajnokság első helyének sorsa a tizennégy éves pécsi Ribii javára. Osorvás elleni eredmények is bizonyítják .— s minden reménye megvan arra, hogy feljusson a megyei n. osztályú bajnokságba. Képünkön a csapat tagjai, vezetői, álló sorban balról jobbra: Izsóid Miklós intéző, Fritz, Szeder, Simon, Sállá i, Setényi, Lovas Kálmán szakosztályvezető. Guggolnak: Hercegh, Petro, Mihalicza, Zsuga, Bakos, Zsóri és Lovas Jenői. versenyzők számának különböző okok miatt való csökkenését ellensúlyozni lehessen. A nagyszerű hagyományokkal rendelkező orosházi úszósport így lassanként visszaesik. A hanyatlás megakadályozását csak egy korszerű versenyuszoda tudná megállítani. A Szegeden tartott területi gyerek- seregszemle harmadak fordulóján a Spartacus gyerekúszóik négy helyezést értek el — hat versenyzőjükkel. Az 56 m gyermek leány mellúszásban (1957-ben születettek) között Nagy Éva 53,2 mp-cel az első helyen végzett, míg az 50 m-es gyorsúszásban második lett. Az 1956-os születésű fiúk 50 m mellúszásában Kiss Lajos 47.2 mp- cel győzött. Az 1955-ös évjáratúak versenyében Verba Attila 46.3-at úszott s elsőnek jutott a célba. A hagyományos textiles spartakiádot vasárnap délelőtt rendezik meg Békéscsabán, a Kórház utcai pályán. A Bcs. Kötöttárugyár, a Pamutszövő, a Mezöbérényi Pamut- szövő. a Sarkadi Kendergyár. a Gyulai Harisnyagyár 200 férfi, női sportolója reggel 8 órától a hagyományos atlétikai versenyszámokban, valamint röplabda- és kispályás futballmérkőzéseken találkozik. A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportja tavaszi végeredménye 1. Bcs. Agyagipar 13 11 1 1 52:9 23 2. Gyulavári 13 8 2 3 35:17 18 3. Elek 13 8 2 3 27:16 18 4. Oh. Üveggyár 13 7 2-á> S M 1 6 5. Magyarbánhegyes 13 7 2 4 29:19 16 6. Kunágoia 13 7 2 4 23:20 16 7. Nagykamarás 13 € 3 4 22:17 15 8. Csorvás 13 5 2 6 26:27 12 9. Lökösháza 13 6 — 7 25:34 12 10. Kaszaper 13 4 3 6 18:25 11 11. Bcs. Konzerv 13 4 — 9 23:33 8 12. Kardoskút x 13 4 2 7 16:23 8 13. Kevermes 13 1 2 10 9:56 4 14. Dombegyház xx 13 1 1 11 16:40 1 x = Kardoskút !ki nem állása miatt az Agyagipar kapta meg a két pontot 0:0 gólarannyal. Az ifi elmaradásáéi’t az év összeged menyéből két büntetőpontot vonnak le. xx = Dombegyház ificsapata nem jelent meg, ezért a Gyulavári ifi kapta meg a két pontot. A fehiöttcsapat évi eredményéből két büntetőpontot vonnak le. IFJÚSÁGIAK 1. Kevermes 13 11 1 1 35:11 23 2. Gyulavári 13 9 4 — 53:18 22 3. Elek 13 8 3 2 52:20 19 4. C sorvas 13 9 1 3 47 U8 15 5. Magyar bájih. 13 7 2 4 35:21 16 6. Orosh. üveggyár 13 5 4 4 26:27 14 7. Bcs. Agyag MT 13 5 2 6 26:25 12 8. Nagykamarás 13 5 1 7 25:35 11 9. Kaszaper 13 3 4 6 18:26 10 10. Lökösházá 13 3 3 7 13:31 9 11. Kunágoia 13 2 4 7 18:29 8 12. Kardoskút 13 2 4 7 17:36 8 13. Dombegyház 13 1 4 8 14:38 6 14. Bcs. Konzervgyár 13 2 1 10 11:49 5 i^A^É^tTáTÉTáTáTéTÉTéTATéiTéiTijTilTiiawri/T Hat gyermekúszó három első helyet hozott haza Szegedről Érettségizett hivatásos gépkocsivezető elhelyezkedne. ,, Sürgőé’ ’ jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 67586 407-es, négysebességes Moszkvics eladó. Endiőd, Dr. Fülöo 762 Jó minőségű kadar és fehér bor nagyobb mennyiségben kapható. Csong- rad, Sági János, Fohász út 24. 8203« Jó minőségű kadar és fehér bőr nagyobb mennyiségben kapható. Németh Mihály, Csongrád, Fohász u. 27/a. 8202© Eladó jó karban levő lőcsös ig ás kocsi. Érdeklődni Orosháza, Tél utca 24 szám alatt. 74149 Gyermektelen házaspár üres szoba, konyhás lakást ketres Orosházán. ., Költségmegtéri tés ” j eligére levélben kérem az ajánlatokat az orosházi hirdetőbe. 74150 Eladó P 70-es autó. Orosháza, Kelet utca 61. 74151 180 magas fekete, 38 éves elvált, magános, jól kereső, üzemi dolgozó férfi, megismerkedne házasság céljából 25- től 38 éves, magas termetű dolgozó nővel, kinek lakása van. 1 gyermek nem akadály. Fényképes levelekre válaszolok, orosháziak előnyben. „Kék sirály” jeligére Orosháza hirdetőbe. 74152 Skoda vagy Moszkvics személygépkocsiit veszek, 20 000 forint készpénz többit -részletre novemberig. Ajánlatokat ármegjelöléssel „Üzemképes” jeligére levélben kérek az orosházi hirdetőbe. 74153 Keresek megvételre egy szamárfogatot. Ajánlatokat Orosháza, Vass utca 16 szám alá kérek. 74154 Személygépkocsi, 6 személyes, eladó. Orosháza, Balassa Pál utca 34 szám. 74165 Apróhirdetések Eladó olcsón nagyméretű szoba, konyha^ pince, nyitott előtérből álló házrész beköltözhetően. Orosháza, Táncsics utca 29 szám alatt. 74155 Keresek üres szoba-konyhás lakást, „Megegyezés” jeligére. Ajánlatokat az orosházi hirdetőbe. 74156 Skoda Octávia Superhez jobb első külső-belső sárhányót keresek megvételre, használtan i©. Cím Farkas Endréd _ Selyem út 11: 74157 Eladók dupla ajtók, ablakok kilencméteres épület és csempekályha lebontásira, Orosháza, II. kér. Kelet u. 23. 74159 125 köbcentis spedál Danuvla eladó. Érdeklődni az orosházi GELKA - szerviznél, este Aradi u. 5. 74160 Kisköreik ű Wartburg eLadó. Szokolai fodrász, Orosháza, Kígyó utca. 74161 Hódmezővásárhelyi 2 szoba, összkomfortos bér házi lakásomat elcserélném Orosházán 1, vagy 2 szobásra. „Utcai lakás” jeligére az orosházi hirdetőbe. Lakását ízlésesen festi Táncba festő^ Orosháza, Csendes utca 7/a. 74164 Eladó tanya melléképületekkel, Kair- doskút 14 szám alatt, lebontásra is. Érdeklődni Orosháza, Csendes utca 10 szám alatt július 25-én 16 óra után74166 Eladó Orosháza Kígyó utca 22 számú ház, kedN'ező fizetési feltétellel. ____________________ 74166 E ladó négy és fél katasztrális szántóföld, Pusztaföldváron, Újfalu mellett. Érdeklődni lehet Orosháza, Töhötöm u- I*._____________ 7416© S zép mély gyermekkocsi eladó. Oros- háaa, Szent István u. 41. 74171 Bogár névre hallgató, fekete tacskó kutyánk elveszíti A megtalálót, nyomravezetőt magas jutalomban részesítjük. Benkő Antal tanár. Orosháza, Zombaa u. 22. Telefon 663. ______________ 74172 A zonnal beköltözhető kétszobás ház eladó. Orosháza, Deák Ferenc utca 24. _______________________________ 74174 Nagyon stzép 4 személyes rekamié fotelok, kárpitozott székek^ kisipari' készítésű, olcsón eladó, Orosháza, Könd utca 24 szám. ' 74175 Kisméretű konyhaszekrény, sezlon, ágy eladó. Orosháza, Fürdő utca 13. 74176 Góré van eladó. Orosháza, Toldi utca 3 szám alatt. 74178 500-as Trabant eladó. Gyula, Vértanúk útja 29. 82470 Beköltözhető kétszobás, összkomfortos házaész, 7/Ö0-as Sih kötőgép 6 fejes keresztorsóval 175-ös Czezeta robogó eladó. Szentes, Lenin u. 52. 59587 16 méteres, Bohn-cserepes tanya épület, melléképülettel lebontásra eladó. Pusz- taszentetornya^ Tomcsányi-dűlő 15. érdeklődni Orosháza, Október 6 utca 53 szám alatt. 74167 Nagyszénáson, Táncsics utca 58 számú ház eladó. Érdeklődni Táncsics utca 57 szám alatt. 74122 Orosházán, Kishegyi út 10 szám alatti ház, melléképülettel eladó, azonnal beköltözhető. Értekezni Csizmadia Sándor út 14 szám alatt. 74014 Pusztaföldváron, 85 számú kisebb tanya, gyümölcsössel eladó. Érdeklődni Orosháza, Oláh István utca 7 szám . alatt. 74140 A Varsó Nagycirkusz megyénkben vendégszerepel Az egyik fő attrakció: Dys, Varsó kedvenc bohóca. A VarsóS Nagycirkusz, a „Cyrk Warszawa” Békés megyében vendégszerepei. A napokban tartotta meg előadásait Mezőhegyesen, Battonyán és Mezőkovácsházán, és programjuk szerint július 20- án érkeznek Orosházára. A háromnapos orosházi vendégszereplés után kerül sor július 23, 24 es 25-én békéscsabai bemutatkozásukra. A cirkusz sok kitűnő artistát és színvonalas produkciót vonultat fel. A békéscsabai előadások után Békésre utaznak. Gyulai Nyár rejtvénypáiyázat, 1966 — Tíz forduló tíz nap alatt — Mennyire ismeri Gyulát? — Értékes díjak — Eredményhirdetés: augusztus 2-án — 6. rejtvényünk: Érdekes pótlórejtvény-feJ adván yt közlünk 6. rejtvényként Adva van két mondat, mindkettőből hiányzik egy-egy szó. Ez a két szó külön pótlórejtvény megoldása után válik ismertté, majd a mondatokban megfelelő helyre illesztve, a most már érthető két külön mondatot kell megfejtésként beküldeni. Az első mondat: „Vásároljon az .......... szaküzlet«ben.” A második: „Kitűnő étel a . ., percek alatt elkészíthető.” Az első pótlórejtvény: Női név , va Szerencsejáték * Ottó Izmos rős Ilyen nemzet voltunk ovas Válogatott labdarúgó átrai Füzet rka 156189 . ám Község lek Keret ama A második pótlórejtvény: Tokió gólkirálya ene Kutya teszi gat Kitűnő emek A Béldi Pál című dráma egyik főszereplője reg us* Dél-európai nép lasz Évszak . ár Világhírű labdarúgónk lbert Színdarabírónk . igligeti Elszáll lián Európai főváros óina Pattintóeszköz stor Festőművész unkácsy Beküldendő tehát a két mondat a megfelelő kiegészítéssel. Gyulai Nyár rejtvénypáiyázat, 1966 1966. július 21. 6. szelvény