Békés Megyei Népújság, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-26 / 150. szám
1986. június 28. 10 Vasárnap PORT ♦ SPORT »SPORT A Debreceni Építők legyőzte a Csepelt — Jól kezdtek csapataink az Országos Ifjúsági Kézilabda Kupán Tegnap reggel már nyolc órakor megkezdődött az Országos Ifj ósága Kjózálaífcfda Kupa elődöntője a nagysz-e- i úen élőkésizitett békéscsabai Vörös Mfeteor-pólyán. Tekántettel a munlka- napca, s a délutáni rossz időre, sajnos, nem sokan ültek a nézőtéren. Pedig érdemes lett volna ! A négy fiú és négy leánycsapat valamennyi játékosa száwel-léleikkel küzdött — s helyenként nagyszerűen kézilabdázóit. A csapatokban szereplő játékosok közül a tizennyolc évesek voltak a legidősebbek, de nemcsak ők, hanem két-három évvel fiatalabb társaik i® reményt keltőén mozogtak A csabaiakat kivéve, valamennyi együttesben szerepel NB-s játékos, sőt a csepeli fiúk kapusa, s a lányok egyik csatára miár az MB 1-ben is szóhoz jutott. A tavalyi országos döntőben részt vett Debreceni Építők mutatták be az első napon a legszebb, legeredményesebb játékot a nagy ellenfél, a Csepel ellen. A Hajdú megyed fiatalok méltó tanítványai a debreceni kézdlabdaiskoláinaík. A csepeli lányok igazolva a papírformát; korszerű, gyors játékot mutattak be. A B-cs. Sportiskola 15—16 éve® lányai határtalan lámpalázzal kezdtek a Nyíregyházi Kinizsi ellen. Talán még a mérkőzésük után sem nyugodtak meg teljesen — pedig megérdemelt győzelmet arattak. Persze idegeskedésük, kapkodásuk érthető, hiszen soha nem vettek részt ilyen nagyszabású tornán, A Vasutas fiúk is sikerrel mutatkoztak be, jól játszó ellenfelet győztek le. összefoglalva a szombaton látottakat örömmé! állapíthatjuk meg; rohamosan fejlődik a kézilabda-sport utánpótlása, és megyénk sem maradt eS túlzottan az utánpótlásnevelés versenyében. Most bizonyosodott be, hogy helyes volt nálunk is életre hívni az ifjúsági bajnokságot, hiszen Budapesten, Hajdú és Szabolcs megyében Is ezt az utat járják, ® csak ez vezethet az előbhrelépéahez. EREDMÉNYEK Bts«. Sportiskola—Nyíregyházi Kinizsi 7:5 {4:2), női, vjz Giczey I. Legjobb dobók: Komáromi 5, illetve Nógrádi. A csabai csapat hamarabb kapott lábra és végig vezetett. A Kinizsi csak egyszer tudta ellenfélét egy gólnyira megközelítem. Csepel-—Hajdúszoboszlói Bocskai 13:10 (8:5), női, v.: MSstyurik. Gd: Kovács Horváth, Polsziter 4—4, illetve Stesr- binszki G. 6, SterbinszkL A. 3. A szoboszlóiak meglepték a Csepelt, de később nem fordítottak gondot a védekezésre és a képzett játékosokból álló fővárosiak megérdemelten nyertek. Az eredmény nem fejezi ki hűen a két csapat közti tudáskülönbséget. Bcs. MÁV—Mátészalkai Mg. Technikum 19:16 (9:5), férfi, v.: Haide. Gd.: Komáromi 7, Sziklai 6, illetve PáLvöl- gyi 5, Kötél 5. Jóiramú mérkőzésen a hazaiak hamarosan elhúztak, és előnyüket végig tartva, rászolgáltak a győzelemre. Debreceni Építők—Csepel 12:9 (9:4), férfi, v.: Badde. Gd: Ferenc, Pók 3—3, illetve Gőg 3. A rangadón meglepő higgadtan, labda biztosan játszott a debreceni csapat. Tervszerű előkészítés után lőtték csak kapura a labdát, s ennek a harcmodornak a Csepel nem tudta megtalálni ellenszerét. Szünet után a szakadó esőben nehézzé vált a pálya talaja, s ez úgy látszott, a fővárosiaknak kedvez. A debreceniek azonban megbirkóztak a fővárosiak emberfogásé® védekezésével is, teljesen megérdemelten nyertek s A DL forduló eredményei Csepel—Bcs. Sportiskola 10:3 (5:1) női. V.: Giczey H. Gd.: Kovács 4, ifi. Illyés 2. Már az 5. percben Sióra vezetett a Csepel. A csabaiak kapkodva, idegesen játszottak, három kapufát lőtték és egy büntetőt hibáztak. Szünet után jórészt gyors indításokból voltak eredményesek a fővárosiak, akik még ilyen arányban is megérdemelten nyerteik. A csabaiak csalódást okoztak. Hajdúszoboszlói Bocskai—Nyíregyház Kinizsi 10:10 (5:4), női. V.: Haide. Gd.: Sterbinezki G. 4, ill. Nógrádi, Tálas 4—1. Eramos, gólokban gazdag mérkőzés. Érdekesen alakult a hajra. A 39. percben 9:9 volt az eredmény, amikor a Bocskai lőtt gólt, de az utolsó piiflauaitban Tálas egyenlített. A döntetlen igazságos. Csepel—Bcs. MÁV 18:10 (9.*5), férfi. V.: Giczey I. Gd.: Szabó 5, Gőg 4, iű. Báró 9. Sokáig nagyon jól tartották magukat a vasutasok, 20 percig egyenrangú ellenfelek voltaik. Később feljött a Csepel és fokozatosan húzott öL. Győzelmükben nagy része van remekül védő kapusuknak, aki pontos számításokkal küldte előre gyors szélsőit. Debreceni Építők—Mátészalkai MG Technikum 36:13 (14:4), férfi. V.: M:is- tyurik. Gd.: Nagy 23, Pók 30, ill. Varga. A debreceni csoport óriási fölényben játszott a nagyon lellkes szalfkadak ellen. Míg az Építők félgőzzel is ontották a gólokat, addig a diákok csak ritkán taidrták bevenni a szema forteéhrúká val védő debreceni kapus bálóját. A TORNA AULÁSA Nők 1. Csepel 2 2 • . 23713 4 2. Bcs. Sportaskola 2 21 10:15 2 3. Nyíregyháza 21 1 15:17 1 4. Hajdúszoboszló 21 1 20:23 1 Férfiak1. Debrecen 2 247:22 4 2, Csepel 2 11 27:22 2 3. Bcs. MÁV 2 11 29:34 2 4. Mátészalka 22 29:54A torna ma reggel 8 órakor folytatódok. Régi VTSK - mai VTSK A% if júsági labdarúgó kupáért Labdarúgó-mérkőzést rendeznek június 27-én, hétfőn 17.30 órai kezdettel a békéscsabai Kórház utcai pályán. A barátságos jellegű, be'épőjegy nélküli mérkőzésen a régi VTSK a következő játékosokat szerepelteti: Csepregi, Li- tauszky, Blahut, Dobó, Papp, Kiss, Kriskó, Bakó, Lonovits, Szurgent, Schneider-Serédi, Balogh. Csongrád megye—Békés megye 4;1 (1:0), Szeged, v.: Horváth. Békés megye: Nagy (Csányi) Part, Plástyik, Portörő, Kovács, Dávid, Tar (Petrov- s'/.k:), Nagy G., Varga, Kasznár, (B. Kovács), Medgyesd. Az első főidőben kiegyensúlyozott játéüc folyt. Medgyesi nagyon jól őrizte Kozmát, a hazaiak góljukon kívül nem tudtak veszélyeseik lenni. A fölényben játszó Békés megyeiek az 55. percben Varga révén • egyenlítették, majd még három helyzetet hagytak ki. A nyomasztó békési fölény közepette váratlanul esett a csongrádiak második gólja. A feltűnően gyengén mozgó Plástyik: elkésett a közbelépéssel, Kozma megugrott és Petrovszki feleslegesen gáncsolta. A büntetőt Kozma értékesítette. A gól letörte csapatunkat ée az újból hibázó Plástyik, majd a bizonytalankodó Csányi mellett még két gólt lőttek a hazaiak. fi Baromfiipari Országos Vállalat békéscsabai gyáregysége BBRNEVÍL az őszi idényre előjegyzéseket vesz fel. Az idény szeptember közepétől december közepéig tart: Előjegyzést személyesen vagy írásban a vállalat munkaügyi osztályán kell megteremi. «7368 A mérkőzés nagyobb részében csapatunk jobban játszott, de a védelem háibáit a hazaiak ügyesen kihasznál- fcák. A jövőre nézve biztató, hogy megyei válogatottunkból jövőre csak ketten öregednek ki. Jók: Dávid (mezőny legjobbja), Medgyesi, Kovács. Varga, Porüxrő, Part, Nagy, Körzeti labdarúgó-eredmények. Békéscsaba: Agyagipair H.—-Szabadkígyós 1:2, Gy. Kinizsi—Szabadság Tsz 1:0, Spartacus —Újkígyós 3:2, Postás—Telekgerendás OH, Zalka—MEDOSZ 2:2. A bajnokság 1. I. Baromfiipar 9 állása 7—2 21:7 14 2. Honvéd Zalka 9 5 2 2 25:14 12 3. MEDOSZ 9 5 2 2 22:15 12 4. Telekgerendás 9 5 2 2 16:16 12 5. Agyagipar H. 9 5 1 3 19:16 11 6. Postás 9 5 — 4 14:10 10 7. Szabadkígyós 9 5 — 4 10:9 10 8. Spartacus 9 4 — 5 17:17 8 9. Szabadság Tsz 8 2 1 5 7:17 5 10. Gy. Kinizsi 9 1 2 6 10:27 4 11. Üjkígyó* 9 1 X 7 8:19 3 » jc wnwwurw Ezen a nyáron 5-kor Fiatalok a hősei ennek a költői szépségű filmnek, melyet az okányi Nép mozi vetít június 26-án, vasárnap. A Magyar Tv műsora JÜNIUS 26-AN, VASÁRNAP lO.ilfl Hétmérföldes kamera. Üttörő- híradó. 10.30 A Tenkes kapitánya Hl. Buga Jakab (ism.). 11.00 Grevo (Kis- filim ism.). H1.30 Szolnoki Dózsa—Csepel Autó bajnoki vízilabda-mérkőzés közvetítése Szolnokról. 17.35 A Magyar Hirdető műsora. 17.45 Halhatatlan gamizom. Magyarul beszélő szovjet film. Szimonov művéből. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.40 Peng a gitár... Zenés műsor kevés prózával. 20.50 Szatirikus műsor. Kb 211.50 Sporthírek. Kb. 22.00 Tv-ihíradó — 2. kiadás. Kb. 22.20 Jó éjszakát, felnőttek! Gusztáv. Magyar rajzfilmsorozat. (MTI) A román tv műsora VASÁRNAP 7.30 Konyhareceptek. 8.00 Iskolások műsora. 9.30 Faluműsor. 15.00 labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 18.30 Hírek. 18.45 Népi muzsika. 19.05 Gyermekkori emlékek. Román játékfilm. 20.25 Mindennek a hold az oka. Zenés, táncos műsor. 21.05 Filmváltozatok. 21.30 Tv-híradó. 21.40 Sport- szemle. HÉTFŐ Adásszünet. m ű sóra Június 26-án, vasárnap este 8 órakor Kevermesen: SZEGÉNY KIS BETÖRŐ JÜNIUS 26. Békési Bástya: Kék rapszódia. Békéscsabai Brigád: Vanina Vanini. Békéscsabai Szabadság: Két film egy műsorban: A három testőr. Milady bosszúja. Békéscsabai Terv: Bobo, a farkas. Gyomai Szabadság: A gyilkős halála. Gyulai Erkel: A fekete tulipán. Gyulai Petőfi: A szisztéma. Mezőkovácsházi Vörös Október: A vonat. Orosházi Béke: Hajsza a gyémántokért. Orosházi Partizán: Hajsza a gyémántokért. Sarkadi Petőfi: Szentjános feje vétele. Szarvasi Táncsics: Felettünk az ég. Szeghalmi Ady: Az arany csempész. JÜNIUS 27. Kozmosz—122 Szombaton újabb mesterséges holdat bocsátottak fel a Szovjetunióban, a Kozmosz—122-őt. A szputnyikot köralaikú pályára juttatták. A Kozmosz—122-n elhelyezett tudományos műszerek a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett űrkutatási program folytatását szolgálják. Békési Bástya: A hazug lány. Békéscsabai Brigád: Két film egy műsorban: A három testőr. Milady bosszúja. Békéscsabai Szabadság: Vanina Vanini. Békéscsabai Terv: Dobo, a farkas. Gyomai Szabadság: A gyilkos halála. Gyulai Erkel: A fekete tulipán. Gyulai Petőfi: A szisztéma. Mezőkovácsházi Vörös Október: Randevú Koppenhágában. Orosházi Béke: A legszebb. Orosházi Partizán: A nagy ! riport. Sarkadi Petőfi: Ezen a nyáron 5-kor. Szarvasi Táncsics: Felettünk az ég. Szeghalmi Ady: Egy szöszi szerelme. Közületek munkaerőigénye A Békéscsabai Építő és Épületkarbantartó Ktsz ács és kőműves iparitanulókat keres. Mielőbbi jelentkezés: Békéscsaba, Kinizsi u. 12. sz. alatti központunkban. 67256 Az ÉM. 44. sz. All. Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre fémcsőállványozókat, burkotokat, épület villanyszerelőket, kőműveseket, ácsokat, kubikusokat és férfi segédmunkásokat. Családfenntartóknak havi 360,— Ft (napi 15,— Ft), nem családfenntartóknak havi 240,— Ft fnapi io,— Ft) különélési díjat fizetünk, amennyiben vidéki lakásbejelentéssel rendelkeznek és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Cím: Budapest, V., Kossuth L. tér 13—15, munkaerőgazdálkodás. 270 Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek figyelmébe! 1966. évi termésű fonógyékényt korlátlan mennyiségben vásárol a Tápéi Háziipari Szövetkezet, illetve fonógyékényt termelő területet aratásra béréi. Ajánlatokat háziipari Szövetkezet, Tápé címre kérjük. Megegyezésre, s a termés megtekintésére helyszínre megyünk. 78655