Békés Megyei Népújság, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-24 / 251. szám
KÖRÖST AJ __KULTURÁLIS MELLÉKLET_______________ „ Hisze én olvastam... Lipták Pál Fhtuszéle •••■»■■■■«■■■■■■■■•■■■■■a A film az oktatásban és a népművelésben A filmművészet a közel, jövőben kerek évfordulót ünnepel. 1895 decemberében kezdtek a Lumiére-testvé- rek a nagy nyilvánosság előtt elsőnek vetíteni. Általában ezt szokták kezdetnek tekinteni, s ezért nemsokára 70 éves lesz a film, amely a XX. század legnépszerűbb és leghatásosabb művészete lett. Lehetőségei szinte korlátlanok, használható tömegszórakoztatásra, kellemes időtöltésre (komme rszfümek), kielégítheti az igényesebb közönséget (művészi inteilektuél-fil- mek), használja a tudományos kutatás, az iskolai oktatás (tudományos és oktató filmek), tájékoztat a világ eseményeiről (híradó és dokumentumfihnek) s még sorolhatnánk rengeteg ágát, amelyek benne élnek a mában, formálják és alakítják az emberek világnézetét, tudatát. Egy jól sikerült játékfilmről ma már szinte az egész ország beszéd, vitatkoznak róla, az emberek kicserélik nézeteiket, véleményt nyilvánítanak — egy jól összeállított tudományos film pedig sokkal gyorsabban és intenzívebben ad ismereteket, mint akár öt hosszúra nyúlt előadás. Az iskolai oktatásban és a népművelésiben rendkívül ki lehet és ki is kell ezt használni. Csak egy példa: a bauxitbányászásról egy órát is beszélhet a tanér, akkor sem tudja úgy elmondani, mintha a tanulók egy 15 perces filmet néznek meg erről a témáról. Ez nyilvánvaló is és nem is vitatkozik rajta senki. Legtöbben mégis az ellenkezőjét csinálják! Pedig a film már nem akadály — ezernél több filme van például a megyei filmtámak —, a vetítés sem az, hiszen majd minden iskolának van vetítőgépe. Nézzük a másik témát: a íilmnézésre és filmártésre nevelést. Az első próbálkozások két-háram évvel ezelőtt, a tanítási órákon kívül, szakköri foglalkozások keretében történtek. Néhány lelkes irodalomtanár, aki általános műveltségét és érdeklődését a filmművészetre is kiterjesztette, jiki nem sajnálta a fáradtságot, hogy filmesztétikával is foglalkozzék, szívesen vállalta az úttörők szerepét. A íiimszakkörök foglalkoztak filmtörténettel, filmesztétikával, megismerték a nagy alkotó egyéniségeket, megnézték a filmeket, azitán elemezték, megbeszélték, egyszóval, pótoltak azt az űrt, ami az • iskola tantervéből kimaradt. S egyre égetőbben szükséges lett, hogy ne csak néhány érdeklődőnek, hanem mindenkinek a tanítási időben oktassuk a filmet ' Nem azért, hogy filmművészeket képezzünk — hisz az irodalomoktatás sem írókat akar nevelni —, hanem, hogy hozzáértő közönséget neveljünk, hiszen ez az alapja a filmművéZsadányi Lajos: DAL Ujjamon szél pihen Végigfut kezemen... Elszalad — te maradsz nem futsz el szerelem. Fut, fut a nyár, az ősz tél ül a kerteken, A madár tovaszáll nem szállsz el szerelem. Hó olvad, nyoma sincs tavasz jón, elszalad... Szerelem te maradsz örökre, mint a Nap. szét fejlődésének is. . Az igényesebb néző távolmaradásával fogja majd halálra ítélni a selejtes, giccses produkciókat. Hi a helyzet a népművelésben? A felismerés tudata együtt jelentkezett az iskoláéval: fel kell használni a filmet az ismeret- közlésben ós az ízléstformá- lásban! Ma mér csak elvétve történik, de valamikor általános volt az, hogy egy előadáshoz csaléteknek hirdettek filmvetítést, s néha az a komikus helyzet adódott, hogy például egy katonai előadáshoz a szőlő- telepítésről szólt a film. Persze, nem ez a haladó hagyomány! Minden előadáshoz kell film — hisz ennél korszerűbben csak az élő valóság szemléltet —, de minden előadáshoz a megfelelő film, amely a témákhoz szorosan kapcsolódik. A szemléltetési feladatokon kívül van még egy másik igény, amely az utóbbi években jelentkezett: a filmművészet iránti érdeklődés. Vannak irodalomkedvelők vagy zenerajongók és vannak ma már filmbarátok is, akik nemcsak puszta szórakozásnak tekintik a filmet, hanem szeretnék látni e művészet szerepét a többi között, elemezgetni kifejezőeszközeit, elmélyülni történetében és még számos olyan törvényszerűségét, esztétikai értékét megismerni, amely — hasonlóan a többi művészetekhez — a filmnek is sajátossága, csak még eddig kevesen tudják. Ezek kielégítéséi-e szolgálnak a filmklubok, filmbaráti körök vagy az alkalomszerűen létrehozott filmankétok. A megyében erre nagyon sok jó példát lehet felhozni. Számos művelődési otthonban találunk filmklubot, azonkívül Gyulán, Orosházán, Szarvason és Békéscsabán archív filmekhez kapcsolódó előadásokat hallgatnak, Bélme- gyeren a még forgalmazásban lévő művészi filmekből állítottak össze filmbaráti előadássorozatot, ahol a filmeket — tárlatvezetéshez hasonlóan — előadáselemzés előzi meg, s a megtekintés után pedig megbeszélik a látottaltat. Ezek az eredmények, amelyeket fokozni kell. A jelenlegi állapotot tekintve van egy igen erős akadályozó tényező: a szakemberek hiánya. A filmhez értők többsége Pesten a filmgyárban és a Fílmtudományi Intézetnél található, ezek nem szívesen jönnek le több száz kilométerre előadásokat tartani. Helyieket kell képezni s erre még próbálkozások nem történtek. Ha itt nem történik változás, komoly konfliktusok támadnak. A filmklubok egy helyben fognak topogni vagy íeloszla- n&k, az iskolái oktatásban pedig a nevelők tekintélyét rombolja majd a serdülők túlzott kritikai érzéke, amely azt is észreveszi, hogy a tanár nem tud többet, mint am,i a tankönyvben van. Sokat lendíthet viszont a filmkultúrában az amatőr filmezés. Aki maga is filmet készít, az kénytelen megtanulni a film esztétikáját s mivel minden művészi ág ismerete szükséges ehhez — mert a film szintetikus művészet —, feltétlenül nő az általános műveltsége is, azonkívül, hogy nem lesz probléma számára megérteni például Fellini filmjeit. Századunk művészete egyre jobban tért hódít, összegezésként csak annyit mondhatunk: fel kell használni mindenütt, ahol csak lehet. A hogyanra nem lehet szabályt adni, mindenütt úgy, hogy az a legtöbbét adja. Péter Lüszlá Ha kultúrházi igazgatók- i kai, népművelési felügye- 1 lökkel beszélgetve szóba kerülnek az ismeretterjesztő előadások, a legtöbbje reménytelenül legyint: nem érdekli ma az embereket más, csak a tévé, s ha el is . mennék előadást hallgatni, csupán azért teszik, hogy megnézhessék az utána következő filmet. Hát igen, a tévé, a film nagy hódítók, de nagy segítőtársak is, ahogy az a könyv, a színház és minden, ami a tudást gyarapítja, az emberek látóhatárát bővíti. És van, amit nem tudnak pótolni. De erre hadd idézzek egy történetet. Nem is olyan régen a kondoros! Aradi úti iskolában a népművelési autó egy színes Jókai-filmet vetített, s mintahogy ezszokásban volt, előtte a film írójáról, Jókai Mórról tartottak előadást. A közönség — fejkendős nénik, kucsmás, nagykabátos férfiak —• türelmetlenül mocorgo tt, g>edig az előadó „szépen” és „okosan” beszelt. Szólott a nagy író hallatlan hatásáról az íróutódokra, hogy Mikszáth Kálmán kétkötetes műben rótta le tiszteletét a nagy mester előtt, hogy Móricz Zsi gmond kezdő korában azzal akarta kielégíteni írói ambícióit, hogy nagyobb akart lenni Jókainál. Lánya, Móricz Virág az Apám regénye című könyvében közli is az író erről valló levelét.. Ekkor a második pádból 9 9 egy kerek arcú, szemüveges öreg néni' a felfedezés örömétől remegő hangon hirtelen közbeszólt: — Hiszen ezt én olvastam! Ügy van, ahogy mondja. Olvastam én Móricz Virágot is, de Mikszáth regényét is. Az a címe, hogy Jókai Mór élete és kora. Nagyon szép. Egyszerre feloldódott a hangulat. Tanúja akadt az irodalomtörténetnek. Az emberek megérezték, hogy ők is részeseivé lehetnek annak a tudásnak, amitől úgy átforrósodott és sugárzott a néni hangja. Pillanatok alatt tapinthatóvá, valósággá alakultak át a szavak. Az írók személyes ismerősökké váltak. Már nem előadás volt itt, hanem párbeszéd: a tekintetek kérdeztek, minél többet akartak megtudni. Közös nagy élménnyé lett a tudás, az ismeretek birtokbavétele. Közös és személyes ügy, mélynek hőse az előadó. S ő nem élt vissza a kedvező helyzettel, annyit mondott el, amennyit kellett. De menynyivel maradandóbban jegyezték meg a hallottakat, mennyivel többen vették kezükbe Jókai, Mikszáth, Móricz könyveit! És menynyire másképp nézték az előadás után pergő filmet! A közvetlenség élménye, az előadó személyi varázsa — ez az, amit nem tud pótolni egyetlen technikai eszköz sem. A férfi, aki szemben ** ült velem a vasúti kocsi fülkéjében, kellemetlen volt. Bőrét arcának jobb felén, homloka tetejétől a nyakáig, s gondolom, azon túl is, ahol már az ing takarta — forradások torzították él. Mintha leforrázták volna, s a forrázás okozta sebeken a többszöri plasztikai műtét se volt ké. pes segíteni. Nem akartam megismerkedni vele, s annak is örültem, hogy csak a legritkábban nillant rám és eltorzult jobb arcát nem mutatja. Hogy mégis megismerkedtünk, annak a kalauz volt az oka. Kérte a jegyeket s megkérdezte, hová utazom. Megmondtam a falu nevét, ahová tartottam — a község bányászairól akartam riportot írni — s ekkor észrevettem, hogy a falunév hallatára útitársam is felfigyel. — Jobban tette volna — szólalt meg rekedtes hangon —, ha a gyorssal utazik.... Valahogy így elegyedtünk beszédbe. Megtudtam tőle, hogy ugyanabba a faluba tart, ahová én megyek. Ott is lakik, ö az igazgató az általános iskolában... • * * i faluban — amikor az ” emberekkel beszélgettem — egyszer önkéntelenül szóvá tettem, hogy együtt utaztam a vonaton az iskolájuk igazgatójával. S akkor hallottam a történetet... A dolog úgy kezdődött, hogy a falu öreg iskolája 1941-ben már nagyon rozoga állapotban volt. Űj iskola kellett volna, de nem volt rá pénz. A falu emberei akarták az új iskolát s amikor látták, hogy senki ■ más nem segíthet szükségükön, csak ők maguk, az elöljáróság úgy cselekedett, ahogy cselekedhetett. Ami kevés pénzt az adóból félre tudtak rakni az iskolaépítésre, „forgatni” kezdték. A bíró értett az üzleteléshez, s ha már — tőke híján — a maga javára nem űzhette, az elöljárók jóváhagyásával tette a falu javára. Aztán fát vásároltak az erdőn, felvágták, beszállították a városba. Amit nyertek rajta, kölcsönadták a kocsmarosnak, aki új vendéglőt akart építeni, s md tagadás — jó kamatot kértek. Így gyarapodott lassacskán az összeg. Idővel összejött az épületfa, az alapozáshoz a kő, a malterhoz a homok. De teltek az évek, s 1943-ra még mindig csak az alapozási munkálatokkal készülték el.
