Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-27 / 201. szám
13S3. augusztus 21 7 Péntek A labdarúgó MNK legjobb nyolc csapata közé jutásért Újpesti Dózsa—Békéscsabai VTSK 5:1 (1:0) Békéscsaba, 5000 néző, V: Almási. Dózsa: Szentmihályi — Káposzta, Rajna dr., Sóvári — Solymosi I, Noskó — Solymosi II, Göröcs, Bene, Kuharszki, Zámbó. Edző: Balogh Sándor, VTSK: Kérepeczki — Szarvas, Félix, Zsilinsz- ki — Kiss, Mázán — Sarkadi, Zaho- rán, M edgy esi, Lonovics, Balogh. Edzó: Pillér Sándor. A zászJ. őcsere után hatalmas iramot diktálva kezdett az Újpesti Dózsa. Igaznak bizonyult Balogh edzőnek a mérkőzés előtt tett nyilatkozata, mely szerint a Dézsa tovább akar jutni a kupában és Békéscsabán teljes erőbe dobással fog játszani. A Dézsa-rohamok után az 5. percben izgalmat okozott egy hazai támadás, Rajna dr. hibázott, a labda túljutott rajta és a villámgyors Sarkadi egyediül tőrt kapura, de jé helyzetből gyatrán Szentmihályi kezébe lőtte a labdát. A 10. percben Bene elől becsúszó szereléssel mentett Félix, majd Balogh lövése süvített el Szentmihályi kapuja fölött. Mintegy 10 percnyi váltakozó mezőnyjáték után fölénybe került a Dózsa és a mérkőzés végéig irányította a játékot. A VTSK két összekötőjét hátravonva védekezett. A 36. percben Kuharszki az üres kapu fölé lőtt, majd Solymosi n. beadás- szerű lövését húzta le a levegőből Ke- irepeczki. A 2®. percben Zámbó átadását Bene két remek csel után, mintegy 16 méterről a vetődő Kerepeczki mellett a kapu bal alsó sarkába lőtte. Ezután állandósult az újpestiek fölénye, a csatársor villámgyors támadásai, ördöngős cselei állandó veszélyt jelentettek a hazai kapura. A 60. percben a tizenhatoson belül szabálytalanul szerelték Zámbót, a játékvezető tizenegyest Ítélt. Solymosi I futott a labdának, de a jobb sarokba tartó lövését a remekül védő Kerepeczki kiütötte. Szünet után ismét váltakozó mezőnyjáték következett. Az 55. percben egy hosszú, előrevágott labdával Bene lefutotta a hazaiak túlságosan előrehúzódott védelmét és lapos lövéssel megszerezte az újpestiek második gólját. Három perccel később szépített a hazai csapat. Zahorán remek labdával szöktette Sarkadit, a labda átszállt Sóvári felett és Sarkadi a kapujából kifutó Szentmihályi felett a hálóba emelte a labdát. Ezután rákapcsolt a Dózsa és nyomasztó fölénybe került. A 65. percben Kuharszki lövését Kerepeczki szögletre ütötte, majd a beívelt szögletet ugyancsak Kuharszki kapásból védhe tetten ül lőtte a léc alá. A 76. percben Bene lövése Mázán lábát érintve jutott a hálóba. A 72. percben Sarkadi a tisztán álló Lonovicshoz játszott, az összekötő lövését Szentmihályi szögletre ütötte. Honvéd Szalval SE-Gyomai MEDOSZ 3:2 (2:1) Békéscsaba, 1660 néző. V.: Kocsondi. (Barátságos mérkőzés). A labdarúgó MNK-találkozó előtt a Saalvai SE csak egy gólkülönbséggel tudott győzni a jól küzdő gyomaiak ellen. A »0. percben Szarvas a kapura törő Zámbót gólhelyzetben elkaszálta, s a megítélt tizenegyest Solymosi 1. véd- hetetenüd lőtte a hálóba. A mérkőzés végén Solymosi II. nagy erejű lövése a felső lécet súrolva zúgott el a hazai kapu felett. A közönség — bár a hazai csapat vereséget szenvedett — elégedetten távozott a mérkőzésről. Az Újpesti Dózsa csatársorának ötletes, korszerű játéka nagy sikert aratou. Az ötösfogat legjobbja Solymosi El. volt. Bene gyorsasága, remek cselei és három gólja remek teljesítmény. Kuharszki és Zámbó játéka is dicsérhető, Göröcs halványabban játszott. A védelemnek kevés dolga akadt. A hazai csapatból Kerepeczki, Szarvas és Lonovics játéka dicsérhető. F. J. Az elmúlt napokban rendezte meg az MTS Békés megyei Tanácsa, az MTS Szolnok megyei Tanácsa és az MTS Szeged városi Tanácsa a Tiszántúli Kerékpáros Körversenyt. A körversenyre az ország különböző részéről 62 versenyzőt neveztek. A nevezett versenyzőkből ötvennégy rajthoz is állt. A verseny rendezése mintaszerű volt, amit a kerékpáros szakemberek kifejezésre is juttattak. A rendezők a díjazást, az elszállásolást és étkeztetést igen körültekintően oldották meg. A három rendező megye kerékpáros vezetői külön versenyt is kiírtak nem hivatalosan, hogy megyéikből mely versenyzők szerepelnek a legjobban. Ebben a versenyben első: Löki (Békés m), második: Hegedűs (Szolnok m), harmadik: Csonka (Szeged). A verseny egyik érdekessége volt, hogy a kecskeméti Tóth 60 kilométeren keresztül a két csepeli versenyzővel, Mókával és Aranyosival 45 kilométeres átlagot ért el. Sajnos, Békés megye csapatát végig balszerencse kísérte. Már az első szakaszon, az első napon, amikor még a mezőny együtt volt, egy csoportos bukás történt. A bukásban megyénk versenyzői belekerültek, s egy versenyző kerékpárját meg sem tudták Javítani, olyan géphibát szenvedett. A következő napon lovaskocsinak hajtott az egyik Békés megyei versenyző Orosházán és sérülése miatt nem tudott tovább versenyezni, sőt egy másik csapattag sporttársa sérülése láttán olyan idegállapotba került, hogy ő sem folytathatta tovább az utat. Ezek a körülmények megyénk csapatának széthullását idézték elő. A verseny eredményei az egyes napokon és végeredményben, egyéniben és csapatban a következők: l. nap, Szolnok—Szeged, 131 km-es táv: l. Mahó László (Csepel) 3 ó 18 p 15 mp, 2. Juriga Gábor (Csepel) 3 ó 18 p 15 mp, Kilián Labdarúgó Kupa Körősladányban Körösiadányban hét csapat részvételével Kilián Labdarúgó Kupa mérkőzés-sorozat kezdődött. A kupát körmérkőzések formájában bonyolítják le. A csapatok igazolt játékosokat nem szerepeltethetnek. A körmérkőzések után az első helyezett együttes szép kupát kap, amely egy évig marad birtokában, amennyiben a kupát a jövő évben más csapat nyeri meg. A kupa állása a második forduló után 1. Zalka MTSZ 2 2 — — 12:5 4 2. Üj Barázda MTSZ 2 1 — 1 11:5 2 3. Dózsa MTSZ 2 1 — 1 3:3 2 4. Tanács 2— 1 4:5 2 5. KTSZ 2 1 — 1 4:9 2 6. FMSZ 2 1 — 1 3:9 2 7. amg 2 — — 2 3:5 0 A mérkőzések sportszerűségét tekintve, a sorrend: 1. KTSZ, 2. FMSZ, 3. Tanács. Sz. P. Tofófippjeink 1. Salgótarján—Ü. Dózsa x 2 2. Komló—Bp. Vasas x 2 3. Szeged—Győr 1 x 4. Dorog—Tatabánya 1 5. Debrecen—Szállítók 1 x 6. BVSC—Miskolci VSC 1 7. Nyíregyháza—Egyetértés 1 x 8. III. kér. TTVE—Oroszlány 1 x 9. Jászberény—Budafok 1 10. Szegedi VSE—Eger 1 x I 11. Miskolci B.—Bp. Spartacus x 2 12. B. Spartacus—Veszprém 1 13. Székesf. MÁV—Esztergom 1 U H és a pótmérközések 14. Bp. Előre—Kecskemét 1 15. Martfű—Gyula 1 16. Békéscsaba—Szolnoki MÁV 1 3. Aranyi Lajos (Csepel) 3 ó 1« p 15 mp. 4. Mester Tibor (DVSC) 3 ó 18 p 15 mp, 3. Susánszki János (Bp. HSC) 3 ó 1® p 15 mp. Csapatban: 1. Csepel, 2. Bp. HSC, 3. Debreceni VSC, 4. Fejér megye. 2. nap, Szeged—Makó, egyénenkénti indítás, 32 km-es táv: l. Mahó László (Csepel) 43 p, 2. Gera Imre (Miskolc) 44,50 p, 3. Susánszki János (Bp. HSC) 44,55 p. 2. nap: Makó—Békéscsaba, 105 km-es táv: 1. Aranyi Lajos 2 ó 26 p 15 mp, 2. Mahó László 2 6 26 p 15 mp, 3. Juriga Gábor 2 ó 26 p 15 mp, 4. Dorogi Sándor 2 ó 26 p 15 mp, 5. Mester Tibor 2 ó 26 p 15 mp. 'Csapatban: 1. Csepel, 2. Debreceni VSC, 3. Bp. HSC, 4. Bács megye. 3. nap, Békéscsaba—Szolnok, 129 km-es táv: 1. Juriga Gábor 3 ó 13 p 46 mp. 2. Susánszki János 3 ó 13 p 40 mp, 3. Homyák András 3 ó 13 p 40 mp, 4. Bartius Károly 3 ó 13 p 40 mp, 5. Zeleni József 3 6 13 p 40 mp. Csapatban: 1. Csepel, 2. Bp HSC, 3. Debreceni VSC, 4. Miskolc. A három nap összesített egyéni élcsoportja: 1. Mahó László (Csepel) 9 o 45 p 38 mp, 2. Aranyi Lajos (Csepel) 9 ó 46 p 53 mp, 3. Juriga Gábor (Csepel) 9 ó 47 p 25 mp, 4. Bartos László (Csepel) 9 ó 48 p 10 mp, 5. Mester Tibor (Debreceni VSC) 9 6 50 p 17 mp. 6. Su- sánsziki János (Bp. HSC) 9 ó 51 p 20 mp, 7. Hornyák András (Debreceni VSC) 9 ó 54 p 10 mp. 8. Brunkola Tibor (Bp. HSC) 9 ó 54 p 15 mp, 9. Bot ros Gábor (Fejér m.) 9 ó 56 p 10 mp. 10. Zeleni József (Miskolc) 9 ó 59 p 20 mp, 11. Löki Imre (Békés m.) 10 ó 01 p 15 mp. A három nap összetett csapat élcsoportja: 1. Csepel 29 ó 15 p 51 mp, 2. Debreceni VSC. 3. Bp. HSC. 4. Miskolc, 5. Fejér megye. 6. Nyíregyháza. A Békés megyei tanács három éve felajánlott vándorserlegét a Debreceni VSC, majd a Budapesti Typographia után most a Csepel csapata nyerte el. Bene a Dósasa első gólját lövi. A Tiszántúli Kerékpáros Körverseny eredményei PORT* SPORT Az Universiade 7. napjának eseményei Noszály és Medovarszky a döntőben Az égiek úgy lát- | szik, nem kegyesek j az atlétákhoz: csütörtök reggelre teljesen vigasztalan idő köszöntött a Népstadionra, az Universiade atlétikai versenyeinek második napi rajtjára. Az első szám a tízpróba 100 méteres síkfutó versenye volt. A magyar színeket Bakai József képviseli. 160 méteren a legjobb eredményt az amerikai Toorney érte el, 10.7 mp-el és ezért 879 pontot kapott. Nem vallott szégyent azonban Bakai sem, aki 11 mp-el — két másik versenyzőtársákesség volt, hogy ebben a versenyszámban az amerikaiak közül egyetlen versenyző sem volt ott a mezőnyben. A selejtező szintjét 46 méterben állapították meg és ezt mindössze öt versenyzőnek nem sikerült elérnie. A két magyar versenyző közül Fejér Géza 49.40 m, Faragó János pedig 47.06 métert dobott. A női távolugrás-ban a tervezett selejtezőt nem tartották meg, mert mindössze 12-en jelentkeztek a rajtnál — a 15 benevezett közül. A tízpróba távolugró számban a várakozásnak megfelelően, a szovjet Aun szerepelt a legjobban. 731 cm-es teljesítménnyel. A magyar Bakai 696 cm-rel ebben a számban 5. lett. □lüli ★TSR ★★★ val együtt — a második legjobb eredményt nyújtotta és ezért 804 pont Járt. A férfi magasugrás selejtezőjében húsz versenyző állt rajthoz. A szint 190 om volt és ezt öt versenyző nem tudta átugrani. A két magyar ver_ senyző, Noszály Sándor és Medovarszky János is a döntő résztvevője. A férfi diszkoszvetés selejtezőjében 21 volt az Indulók létszáma és érdeA délelőtti utolsó számként a tíz- próba verseny súlylökését rendezték meg. Ebben a francia Caetang szere- j pelt a legjobban. Meglepetésre a I magyar Bakai is kitett magáért, és 1 14.50 méteres dobásával az élre keI rült három szám után. A magyar versenyző vezeti tehát a mezőnyt 2375 I ponttal, az amerikai Toorney és a szovjet Ortsiev előtt. (MTI) Megyénkből négyen szereztek harmadik helyet az ökölvívó hadseregbajnokságon Kiskunfélegyházán rendezték az ökölvívó országos hadseregbajnokságot. Ezen a nagy seregszemléin 14 honvédegyesület képviseltette magát, többek között a Budapesti Honvéd, a Gyöngyösi Zalka HSE is. Az erős mezőnyre mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy ezek az igen neves sportklubok nem bírták megszerezni az összesített pontversenyben az első helyet. A Honvéd Szalvai SE kilenc versenyzőt indított a hadseregbajnoksá- j gon. A csabai versenyzők szépen meg- áUták a helyüket. Többen ugyan i mindjárt Igen neves ellenfelet kaptak, akiktől vereséget szenvedtek, néhá- nyan pedig sérülést szenvedtek. Négyen azonban az elődöntőbe kerültek és értékes harmadik helyet szereztek. A sérülések miatt a békéscsabai közönség ezért hiába kereste a megyei válogatottban a jugoszláv Zrenjanin elleni mérkőzésen kedvenc versenyzőit. A hadseregbajnokságon harmadik helyet szereztek: Légsúlyban: Obre_ czán. Könnyűsúlyban: Baranyi. Középsúlyban: Horváth. Nehézsúlyban: Bednarics. Szombaton délután játsszák le a Honvéd Szalvai SE—Bcs. VTSK bajnoki labdarúgó-mérkőzést A Honvéd Szalvai SE—Bcs. VTSK baton délután játsszák le Békéscsa- NB Ili-a« bajnoki labdarúgó-mérkőzés bán, a Csányi utcai pályán, 16.30 órai időpontját előrehozták és így szom- i kezdettel. Apróhirdetések Rózsaszükségletét őszi szállításra rendelje már most meg. Százharmincféle bokor-, futó-, babarózsák, csodálatosan szép nemzetközi újdonságaimból. Kérje díjtalan árjegyzékemet. Szálkái rózsakertészet, Pusztaszabolcs. 7624 Gyula területén életjáradékkal házat vennék. ,,Dolgozó házaspár” jeligére, gyulai hirdetőbe. 81865 Növénytermesztő szaktechnikus 2,5 éves állattenyésztői gyakorlattal elhelyezkedne. „Baross” Jeligére a szentesi hirdetőbe. 81866 407-es Moszkvics személygépkocsi jó állapotban eladó. Gyula, Móricz Zsig- mond u. 10. Megtekinthető délután 3 órától, vagy vasárnap egész nap. 81862 Kertes íőbérleti csabai lakásomat elcserélném gyulaival, megegyezéssel. „Sürgős” jeligére, gyulai hirdetőbe. 81880 26 000 km-t futott Wartburg de Luxe személygépkocsi eladó. Gyula, Biczere 17, Csabai út. 81877 Két darab igásló, egy 25 mázsát bíró gumis kerekű lapos kocsi eladó. Gyula, Rákóczi F. u. 33. 81878 4U7-es Moszkvics keveset futott, eiadó. Békés IV., Kereszt 46. Érdeklődni: 3 után és szombat, vasárnap. 8300.4 Beköltözhető téglahaz 324 négyszögöl telekkel eladó. Gyula. Halácsi u. 17. 81874 Felcsukhato 2 személyes gyermekagy, beépített felcsukható asztal székekkel, táblával eladó. Gyula, Vértanúk útja 20. 31872 Békéscsaba, Táncsics utca 46 számú ház sürgősen eladó. Beköltözhető. 3050 Különbejáratú bútorozott 6zooa 2 nő részére kiadő. Gyula, Ajtóssy u. 33. 81886 NYÁRVÉGI HANGLEMEZVÁSÁR Fele áron vásárolhatja meg kedvenc hanglemezeit augusztus 23-tól szeptember 11-ig a kijelölt boltokban *s áruházakban) x