Békés Megyei Népújság, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-26 / 47. szám

1984. febntSr 86. 5 Szerda SPORTSPORT.SPORT Hatalmas küzdelmek az orosházi kézilabda rangadókon Kinek lesz haszna ebből? A megyeszcrto népszerű sport­akadémiai előadássorozat békés­csabai premierje nem sikerült. Szombat délután a Szabadság filmszínház nézőtere szinte kon­gott az ürességtől. Ha az a hat­van vizműs sportoló nem jött volna el, szégyenszemre a me­gyeszékhelyen elmaradt volna az első előadás. Pedig Pergyik József, az MTS munkatársa ma­gas színvonalú, sok, az életből vett példával illusztrált előadása — amely a magyar sport átszer­vezésével kapcsolatos feladatok­ból, problémákról szólt — Igen értékes volt. Az MTS Békés megyei elnöksége kitűnő előadót (ért fel. Minden sportkör írásos meghívót kapott, sőt az elnökö­det még telefonon is meghívták. És mégis, csupán Szendl István, a MÁV és Brózlk János, a víz­mű sportköri elnöke volt kíván­ni az előadásra. Most, am'kor >lyan nagy hangsúlyt fektetünk a vezetés színvonalának emelé­sére, a szakkáderképzésre, csak ik ketten képviselték Békéscsa­ja sportköreit. Vajon az Előre, a VTSK, a Dózsa, a Honvéd, az \gyagipar, a Typographia, a Vasas, a Kötöttárugyár, a Ruha­gyár, a Pamutszövő, az Cpitők, a ünizsi, a Konzervgyár sportve­zetői hol maradtak? Vajon mi­lyen alapon, milyen felkészült­ségi fokon fogják azok a sport­vezetők nevelni a rájuk bízott ''latotokat, akik nem akarnak tanulni, nem akarják elméleti képzettségüket fokozni. Lehet-e gy bízni sportéletünk fejlődése­ién? A teremkézilabda kupa harmadik fordulóján a csoportelsőségre törő női együtteseknek nehéz perceket okoztak ellenfeleik. Az elaő női rangadón szo­ros mérkőzésen, végig nyílt küzdelem- iben egygólos győzelmet aratott a Kö­töttárugyár. Bár a szarvasi együttes kitűnő erőkből áll, és joggal nevez­hetjük a szabadtéri bajnokság titkos esélyesének, a váratlan eredményt az okozta, hogy a kötöttárugyárlak kapu­sa a rangadó helyett a gyulai asztali­tenisz-versenyt választotta és így a csapatban mezőnyjátékos védett. A B. csoportban meglepetéssel végződött a küzdelem. A békési lányok helyenként Jő játékkal, sportszerű mérkőzésen le. győzték a tavalyi kupagyőztest. így itt az az érdekes helyzet alakult ki, hogy a csoport három csapata körbeverte egymást és csak a jobb gólarány biz­tosította az KB n-es csapat döntőbe jutását. A Bcs. MÁV X.—Be». Vasa* férfi rangadó döntetlenül végződött. Elmaradt a várt színvonalas küzdelem. Helyette egy kemény, sokszor durva­sággal tarkított összecsapást láthat­tunk. Mindkét együttes tagjai bizonyos \ fokig presztízskérdést csináltak a | mérkőzésből. Ennék következménye­képpen elfelejtettek játszani, és ehe- jlyett foggal-körömmel próbálták gyö- Izelmüket biztosítani. Ebben a csoport, [ban még nyilt a döntőbe jutás kér­dés«. EREDMÉNYEK! Férfiak) Bet. MÁV X.—Bcs. Vasas 18:1« (8«), vezette: Mlstyurik. Gd.: Rozsos (6), Varga (5), Veres rf. fz). Eperjesi, Du- kát, Radnai, illetve Arvavölgyi, Boskó (8—8), Németh <*>, Buka, Fodor. Bcs. PamutszövB—Szarvast Gimnázi­um 24:15 (12:10), vezette: Zentai. Gd.t Biellk (7), Molnár (6), Betkó (4), Knet (3), Bécsi (2), Schwertner, Tóth, illet- jve Lázár (6), Kovács (4), Fábri, Grün- Ivald (2—2), Krátkl. Bet. Vasas—Oh. Kinizsi 17)12 (««), ve­zette: Eperjesi I. Gd.t Buka (6), Bos­kó (4), Németh (I), Dina, Fodor (2—2), illetve Szabó (4), Sós, Németh (1—2), Kucsera ( 2), Császár. Bet. MÁV-Békés 27:11 (16:8), ve­zette: Kocsis. Gd.t Rozsos, Veres IX., Tóth («-«), Dukát (4), Radnai (2), Eperjesi, Varga, Szikora, illetve Haj­dú, Békési (5—#), C. Veres (2), Köpe. Szarvas—Szarvasi Gimnázium 22:2 (18:5), vezette: Glczey XX. Gd.t Vesz- ter, Kugycla (2—9), Nemes (8), Pataki (*), Szabó (2), illetve Grünwald (4), Lázár (2), Fábri (2). Bcs. MÁV—Bea. Pamutszövő 22:11 (12:4), vezette: Varga A. Gd.: Radnai (6) , Eperjesi, Rozsos, Varga, Tóth (2—8), Dukát, Veres n. (2—2), illetve Molnár (8), Bieliik, Betkó (t—2), Schwertner. Orosházi Kinizsi—Szarvas 20:15 (7:5). vezette: Zentai. Gd.: Soós (7), Kucsera (8), Németh («>, Demarcsik (2), Szabó, Illetve Vesztei (10), Nemes (8), Kugye- la, Pataki. Békés—Szarvast Gimnázium 27:12 (14:4), vezette: Eperjesi 1. Gd.t bé­kési (11), C. Veres, Pataki (4—4), Oká- nyi, Köpe (5—«„ Hajdú (2), illetve Lázár (9), Grünvald (8), Fábri (2), Ko­vács. Bcs. Pamutszövő—Oh. Kinizsi 21:18 (9:9), vezette: Giczey n. Gd.: Bic'ik (S), Bécsi, Betkó (4—4), Schwertner (3), Molnár (2), Knet, Tóth, illetve Soós (7) , Csiszár (8), Németh (4), Dányi. Szabó. Nők: Békési Spartakusz—Hódmezővásár­helyi Spartakus* 9:8 (5:7), vezette: Varga A. Gd.t Pervanov, Tuska (3—8). Szabó (2), Kiss, illetve Samuné, Qyo- vai (3—3), Baranyai, Fábiánná. Bes. Kötött—Szarvasi Óvónőképző 11:1# (6:5), vezette: Olczei H. Gd.: Szorgalmas munkával készülnek a labdarúgó-rajtra Mezőhegyesen A Bcs. Előre Kupa döntőmér- kőzéséneűí elvesztése után nem izánkódott különösképpen K. Szabó János, a Mezőhegyes! MEDOSZ edzője. — A fiúk szünet utáni játéka biztató volt — mondta. — A mö­göttünk levő 25 edzés, négy elő­készületi mérkőzés jó hatása már látszik a csapaton. Ügy vélem, az erőnléttel nem lesz baj. Játékos­állományunk azonban változatla­nul kis létszámú. Négyen eltávoz­tak, fiataljaink még nem egészen érettek, s ráadásul Keresztes láb­törést szenvedett. A csapat kol­lektív szelleme jó, s a fiúk, akik valamennyien szakmájukban fizi­kai munkát végeznek, szorgalma­san látogatják az edzéseket. Ez biztosítékot jelent arra vonatko­zóan, hogy saját erőnkből, átiga­zolások nélkül is kijavítjuk tavaly őszi gyenge „osztályzatunkat”. — Hej, a tavalyi szereplés! — sóhajtott fel Liker Lajos intéző. — Sorozatos vereségeink okát nemcsak a sérülésekben, a csapat- keresésben látom, hanem abban is, hogy autóbuszunkat nem hasz­nálhattuk és mindenhová vonat­tal kellett utaznunk. Aki mór végigcsinálta, tudja, mit Jelent­hetett játékosainknak a hajnali felkelés után hat-nyolc órás uta­zással lábukban Martfűn, Jász­berényben pályára lépni. A nem vért, tetemes útiköltség alaposan felborította gazdasági egyensú­lyunkat is. Emiatt nem Jutott fel­szerelésre, labdára. Most javult a helyzet. Az új vezetőség tagjai mellett Resetár József és llyés József mindenben segit bennün­ket. A gazdaság vezetői is meg­ígérték a fokozottabb támogatóst. Szeretnénk, ha ez abban nyilvá­nulna meg, hogy a pálya mellett levő üres területet megkaphat­nánk és ott edzőpályát létesíthet­nénk. Ideje lenne végre teljesen bekeríteni a pályát, hiszen emiatt évente sok ezer forint saját be­vételtől esünk ei. Nem kérünk lehetetlent — mondták végezetül a vezetők. — De úgy érezzük, ezek a dolgok hozzásegítenek bennünket terve­ink megvalósításához, ahhoz, hogy jó középcsapattá váljon az NB Ill-ban a Mezőhegyes! MEDOSZ együttese. CH. Bordás (5), Darábos (S), RáC2 (2), Szi- áánó, Illetve Papp (4), Czilekely, Ko­vács (2—2), Furár, Saas. Bei. Kötött—Gerendás 17:2 (lOtl). vezette: Mlstyurik. Gd.: Bordás (9). Darabos (3), Koeztha, Szitáné (2—2). Rácz, illetve Andó, Rusznák, Korcsok. Szarvasi Óvónőképző—Bcs. MÁV 14:7 (10:2), vezette: Zentai. Gd.: Czlk- kely (5), Papp (4), Kovács (3), Furát. Sass, illetve Vaazkó (3), Okos (2), Be- lanka, Kesjár. Férfi A-csoport: 1. Bcs. MÄV I. 5 4 1*» 118:65 9 2. Bcs. Vuu 8 3 2 — 98:70 8 3. Bcs. Pamut 5 4—1 85:76 8 4. Oh. Kinizsi n. 12—2 97:91 4 5. Békés 5 2—3 83:86 4 |6. Szarvas n. 5 113 88:83 3 i7. Szarvasi Gimn. C-------6 7 71175­Nők A-csoport! 'l. Bcs. Kötött 3 3 — — 40:17 8 2. Ss. Óvónőképző 3 2 — I 36:20 4 3. Bcs. MÁV 3 1—2 20:32 2 4. Gerendás 3 — — 3 11:38­Nők B-csoport: l. Hmv. Spart. 2 1—1 19:14 2 2. Békési Spart. 2 1—1 16:17 2 3. Oh. Ruhagyár 2 1—1 14:18 2 —V. A.— Sporthír Ma délután 3 órakor a Békéscsabai Előre és a Békéscsabai Honvéd labda­rúgó-csapata edzőmérkőzést játszik a Kazinczy utcai pályán. »mum Flau» m Hl/wHiVfofrö >UII»W Üresjáraf Aa 1963. évi moszkvai fesztivál végén mutatták be az Üresjárat című szovjet filmet, amelyet ezüstdíjjal tüntettek ki. A film Szer- gej Antonov azonos című novellá dból készült, Vlagyimir Venge­rov rendezésében. A főszerepeket Georgij Jumatov, Alekszandr Gyemjanyenko és Tamara Szjomina alakítja. (Bemutatja a békés- szentandrásí Nemzeti mozi, 1964. február 25-től 26-ig.) FEBRUAR 28. Békési Bástyát Tengerparti vakáció. Békéscsabai Brigád: Jégmezők lovag­ja. Békéscsabai Szabadság: Egy em­ber, aki nincs. Békéscsabai Terv: Az utolsó szerelem. Gyulai Erkel: Honfog- alás L—n. Orosházi Béke: A félelem bére. Szarvasi Táncsicst A benzinkút hercegnője. Közületetc munkaerőigénye Az GM 41. sa építőipari Vállalat izonnal felvesz budapesti munkahe 'yekre kőműves szakmunkásokat, va­lamint kubikosokat és térfl segéd­munkásokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Vidéki­eknek tanácsigazolás, szakmunkások* uak szerszám szükséges. Munkaruhát 'dunk. Jelentkezést Budapest V., Kossuth Lajos tér 12—15, földszint. 802 Azonnal felveszünk épitőlnari szak­munkásokat és 18 éven felüli férfi se­gédmunkásokat állandó munkára Munkaruhát, munkásszállást és ebédet biztosítunk. Tanáest Igazolás szüksé­ges. ÉM Rács megyei Állami Építő­ipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. 88131 Több éve* gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírónőt azonnali belépés­sel alkalmaz a Központi Statisztikai Hivatal Békés megyei igazgatósága, Békéscsaba, Deák u. 2. X Február 26-án, este fél 8 órakor szeg­halmon t férfiaknak tilos A tv műsora február 26-án, szerdán 8.04 Iskoia-tv. 8.25 Orosz nyelv. (Az általános iskola VI. osztályának az eddig tanult anyag ismétlése.) 9.04 Is- kula-tv. 9.25 Környezetismeret. (Az általános Iskola II. osztálya számára.) Osztályunk. 9.40 Mezőgazdasági film­műsor. Gazdaságos kocatartás és ma­lacnevelés (ism.). 10.00 Tv-híradó (ism.). 10.15 A kék ég egy darabja. Magya­rul beszélő Jugoszláv film (ism.). 11.40 Elsüllyedt város. Angol kisfilm (ism.).: 15.29 Xskola-tv. Környezetismeret (ism.). 16.20 Iskola-tv. 16.50 Orosz nyelv (ism.). 17.09 Iskola-tv. 17.40 Fi­zika. (Az általános gimnáziumok esti és levelező tagozatának II. osztálya számára.) A munka. 17.55 Hírek. 18.05 Tessék kérdezni — a nyelvész vála­szol. Lőrincze Lajos műsora. 18.15 Tudni illik, hogy mi illik 1 Vidám illem­tan. 18.50 A madarak életéből. Nyugat­német népszerű tudományos kisfilm a madarak anyai ösztönéről. 19.00 Lá-‘ nyok, asszonyok. 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.45 Menotti: A mé­dium. Opera két felvonásban. A Pé­csi Nemzeti Színházból. A szünetben: Az ember — észak ura. Szovjet kis­film. Kb. 21.45 A nevelés hétköznap­jai. Pedagógiai tanácsok. 22.05 Hírek. TV-hiradó (ism.). (MTI) Apróhirdetések Békéscsaba, I., Afany utca 47. számú ház eladó, első rész beköltözhető. _____________________________________66359 Harmonika, 80-as, príma, olasz gyárt­mányú. Igényesnek eladó. Békéscsa­ba, Knézich utca 2. 663*s6 Felkérem megbízóimat, kész ruháikat szíveskedjenek mielőbb kiváltani. Ba- gi kelmefestő, Békéscsaba. 66357 Zongora bérbeadó. Érdeklődni Békés­csaba, TTT., Szív utca 2. szám. 66367 Beköltözhető tanya eladó, lebontásra Is. Kamut 441. 66363 Magányos, középkorú hölgy kisgyer­mek gondozását vagy betegápolást vállal. Lakás szükséges. Cserge Er* nőné, Klscsákó, MÁV-állomás. 66358 . Beépített csempekályhák ÉPÍTÉSÉT — rövid határidővel — vállalja a Szarvasi Vas-, Fémipari Ktsz. MEGRENDELÉSEKET FELVESZÜNK: Szarvas, IV., Szabadság u. 64—66. sz. alatti központi irodánkban vagy posta útján. 654 Szabadkígyós! Mezőgazdasági Technikum azonnali belépésre szarvasmarha-tenyésztési brigádvezetőft alkalmaz. Iskolánkban végzettek előny­ben. Jelentkezés: Tangazdaság, Szabadikígyós. z ÉM Csongrád megyei Állami Építőipari Vál­lalat azonnali belépéssel alkalmaz: kőműves, ács, festő, épületlakatos, épületasztalos, központifűtés-szerelő, vízvezetékszerelő, bádogos szakmunkásokat, építőipari segédmunkásokat és kubikosbrigádokat. Munkaruhát, munkásszállást, üzemi étkezést biztosítunk. Jelentkezés: Szeged, Bocskai u. 10— 12, munkaerőgazdálkodáson. 15002

Next

/
Oldalképek
Tartalom